Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Az USA betervezett háborúiról - Wesley Clark előadása

2020.01.04

 Néhány héttel később megint meglátogattam, és addigra már Afganisztánt bombáztuk. Ezt mondtam:
„Még mindig Irakkal fogunk hadba szállni?”

 Ezt válaszolta:
„Ó, ennél is rosszabb a helyzet.”
Áthajolt az asztal fölött. Felvett egy darab papírt, és ezt mondta:
„Most kaptam ezt fentről” - a védelmi miniszter irodájára gondolva – „mai napon".”

“Ez egy emlékeztető, ami leírja, hogyan fogunk öt éven belül hét országot kiiktatni, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Szomáliával, Szudánnal, majd Iránnal fejezzük be.”

 

Történelmi pillanat: a meleg papok kérdése éppen egyházszakadásba taszítja a metodistákat

2020.01.04

 "Sajnáljuk, hogy éppen ez történik, de úgy gondoljuk, hogy így tudjuk minden ember méltóságát tiszteletben tartani" - mondta a liberálisok oldalán álló egyik tiszteletes. Egy másik, konzervatív tiszteletes hasonlóan szólt: "A megállapodás évtizedes konfliktusoknak vethetne véget, és lehetővé tenné számunkra, hogy folyamatos csatározás nélkül maradhassunk hűségesek saját értékrendünkhöz."

 

Népszava:Szabad szemmel: Európa vízválasztóhoz érkezett Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 4.

2020.01.04

 A politikai álomból tőkés, helyenként neoliberális piaci, kereskedelmi és üzleti modell lett. Ily módon lehet, hogy fel kell adni az egyre szorosabb unió rémképét, már ha nem akarjuk, hogy a kiábrándulás dühbe és gyűlöletbe csapjon át. Európa ereje abban áll, hogy képes összeegyeztetni a különféle, sőt, egymással ellentétes érdekeket.

 

Új háború küszöbén a Közel-Kelet

2020.01.04

  Teherán eddigi lépéseivel - köztük az atomalkuban tett vállalásai lépcsőzetes visszamondásával – olyan helyzetet kívánt teremteni, amelyben meg tudnak állapodni az Egyesült Államokkal, de Szulejmáni meggyilkolásával a megbékélés lehetősége szinte elérhetetlenné vált. N. Rózsa Erzsébet szerint Irán biztosan választ fog adni, várhatóan amerikai érdekeltségek elleni támadásokkal. A szakértő arról beszélt, hogy különös jelentősége lesz a síita iszlámban a gyász szempontjából kiemelt negyvenedik napnak, vagyis február 12-ének, ami ebben az évben gyakorlatilag egybeesik az iszlám forradalom évfordulójával.

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók