Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Izraeli támadás ért egy katonai bázist Szíriában /Bejegyzésem/

2020.01.15

 A SANA állami hírügynökség jelentése szerint a Homsz tartományban fekvő T-4 katonai bázist helyi idő szerint 22 óra után érte támadás. A hírügynökséget tájékozató szíriai katonai forrás szerint a legtöbb rakétát lelőtték, négy talált célba, de senki sem sérült meg, csak anyagi károk keletkeztek. Később kiderült, hogy legalább három fegyveres meghalt a támadásban.

 

Orbán elmérte - Nincs alkudozás az Európai Néppártban

2020.01.15

 aligha lesz egyetértés Kurz és a visegrádiak között, hiszen Ausztria, mint az uniós kasszába nettó befizetőnek számító állam, elutasítja azt, hogy a britek távozása miatt kieső pénzt a megmaradó jómódú tagországok pótolják, miközben a keleti tagállamok hallani sem akarnak a nekik folyósított támogatások csökkentéséről. Ennél több egyetértésre lehet számítani az EU-bővítés és a migráció kérdésében – írja az APA. Ausztria osztja a visegrádiaknak a menekültek unión belüli elosztását ellenző álláspontját, és abban is azonos hullámhosszon van a V4-ekkel, hogy szorgalmazza az unió kibővítését a nyugat-balkáni országokkal.

 

Nagy mutatványra készül Orbán

2020.01.15

  A Fidesz tárgyal a konzervatívokkal és reformistákkal, de a pártdiplomácia lépéseiből látszik, hogy nem egyszerűen a hozzájuk való csatlakozás a cél. Orbán egy új alakulatot szeretne létrehozni az Európai Parlamentben. Vélhetően a lengyel Jog és Igazságosság pártot, és az olasz Északi Ligát szeretné egy ernyő alá terelni, hisz mindkettőnek jó kapcsolata van a Fidesszel, megújítandó a konzervatív, illetve szélsőjobb együttműködést, amelyet egyénként az EP-választások előtt nem sikerült létrehozni. A gond csak az, hogy a lengyelek valószínűleg nem szívesen vennének részt olyasmiben, amit az olaszok uralnak, a két párt viszonya ugyanis nem felhőtlen. Amennyiben mégis sikerülne tető alá hozni egy ilyen együttműködést, azzal Orbán bizonyíthatná, hogy mennyire kreatív politikus. Hegedűs Dániel azonban arra figyelmeztet, hogy nagyon sok még itt a kérdőjel.

 

Hogyan lehetetlenítik el Orbán Viktor helyzetét az Európai Unióban?

2020.01.15

 A fideszes Járóka Lívia kijelentette: 

"őszintén sajnálom, hogy a Magyarországról szóló vita egy állandó napirendi ponttá vált a parlamentben, mert nem valós tényekről, hanem egy politikai boszorkányüldözésről szól."

 

Az Árpád híd metróállomás ezentúl a Göncz Árpád városközpont metróállomás nevet viseli majd

2020.01.15

 A Közlekedő Tömeg információi szerint január végén újabb fővárosi közlekedési csomópont veszíti el megszokott nevét: az Árpád híd metróállomás ezentúl a Göncz Árpád városközpont metróállomás nevet viseli majd - vette észre a 24.hu.

 

Tizenöt Magyarországnak lenne elég az évente szemétként eltüzelt földgáz

2020.01.15

 Speciális a helyzet az Egyesült Államokban, ahol a palaolaj-termelés felfutása nyomán lett rengeteg gáz, az utóbbi mennyisége ugyanis lassabban csökken az amúgy hamar kimerülő kutak olajhozamához képest. Nemcsak az a baj, hogy ehhez képest nincs elég vezeték, hanem a gáz olcsósága is. Tavaly előfordult, hogy az egyik texasi elosztó központban negatív volt a gázár, vagyis a kitermelő cégek fizettek azért, ha valaki megszabadítja őket az energiahordozótól. Pedig Texas megengedő a gázfáklyázással kapcsolatban, azaz sok cég választhatja ezt a módszert az elszállíttatás helyett.

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók