Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

A lengyel kormány határozottan elutasítja az illegális bevándorlók elosztását

2020.06.08

 „Határozott tiltakozásunkat fejezzük ki, nyomatékosan kijelentjük, hogy ilyen eszközöket és megoldásokat nem fogadunk el” – fogalmazott Kaminski

 

Csunderlik Péter: Szibériában dőlt el Magyarország sorsa – Peter Pastor történész Trianonról

2020.06.08

 A szovjet-orosz polgárháború eseményei jelentősen befolyásolták a trianoni döntést – állítja Peter Pastor, amerikai magyar történész, a Montclair State University professor emeritusa, az 1918-1919-es forradalmak diplomáciatörténetének kutatója.

 

Részben mégiscsak ember rakhatta össze az új koronavírust

2020.06.08

 A most készült tanulmány (a Quarterly Review of Biophysics tudományos folyóirat hozza) szerint viszont a vuhani koronavírust ha nem is ember hozta létre, de mesterségesen belenyúlhattak a struktúrájába. A tanulmány arra is rámutat, hogy a vírus szinte egyáltalán nem mutálódott, amióta elkezdett terjedni az emberek között, ez pedig azt jelentheti, hogy a vírus addigra már „kész volt”, 

 

Hizlaljuk és bújtatjuk a budapesti patkányokat az ételmaradék csatornába öntésével

2020.06.08

 Budapesten nem várható, hogy az amerikai nagyvárosokhoz hasonlóan agresszívvá váljanak a patkányok. A város kiváló élőhely számukra, rengeteg menedéket és bőséges élelmet találnak. Utóbbi ellen a lakosság is sokat tehet: például ételmaradékot ne húzzunk le a vécén.

 

„A MÁV-nak minden évben sikerül rosszabb menetrendet csinálni” – harminc vonalon sorvasztják el a vasutat

2020.06.08

 Kényszerű átszállásokkal, rossz csatlakozásokkal keserítik meg a közlekedők életét a koronavírus-járványra hivatkozva szombattól szerte az országban, miután 31 vasúti szárnyvonalon lényegében halálra ítélik a vasúti közlekedést. A legtöbb helyen csak napi egy vagy két vonatpár marad. A döntés előnyeit nem látni, és azt sem árulják el, meddig tart az ideiglenes menetrend, amit utasok, vasutasok és szakértők is bírálnak.

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók