Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Rejtélyes üreg nyílt az Antarktiszon

2019.02.03

 A tíz kilométer hosszú és négy kilométer széles üreg mintegy 350 méter magas. Az üregből hiányzó jég legnagyobb része az elmúlt három évben olvadt el. Ez egy meglehetősen megrázó felfedezés – közölte a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory a Science Advances című szaklapban.

 

A halott Hold teóriája hamis 2.rész

2019.02.03

 Az űrhajósok automatikus kamerája véletlenül lekapott egy fénylő, nagy sebességű objektumot, amely a Hold felszíne fölött száguldott. Nem kétséges, hogy UFO-ról volt szó.

A szerkezet különben nem a szokásos diszkosz, hanem szivar alakú volt. A fotó száma NASA-11-37-5438.

A másik képet 1972 júliusában az Apollo-16 űrhajó Hasselblad-kamerája készítette — ez is szivar alakú UFO volt, ráadásul igen nagy méretű! Elég közel haladt a Hold felszínéhez. Láthatóan ionizálta a légkört is — amely, mint az akadémiákon mondták akkoriban, nem is létezett…— és nagy árnyékot is vetett a talajra. Ennek a fotónak a száma: NASA-16-19238.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A Hold titkai | Hozzászólások: 0

Millió szám irtották az amerikai őslakosokat a telepesek, Európában kis jégkorszak következett be

2019.02.04

 „Az amerikai őslakosok legyilkolása miatt a földek műveletlenül maradtak, a területek elvadulása pedig mind a légköri szén-dioxid mennyiségére, mind a Föld felszíni hőmérsékletére hatással volt” – írták a Robert Koch és kollégái a Quaternary Science Reviews című tudományos lapban.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Tudomány | Hozzászólások: 0

Ma is tömegével áldoznak gyermekeket a Baál-nak, ma úgy hívják, hogy abortusz

2019.02.04

 Magyarországon is katasztrofális a helyzet, több mint 30 ezer abortusz van évente. Sok politikus ezt támogatja, de közben a különböző népirtások áldozatairól pedig megemlékezik. Nyugati vezetők pedig az abortuszt ösztönzik, és közben a migránsokkal akarják orvosolni a létszámhiányt. Komoly felvilágosító kampányra lenne szükség, nem csak kis csoportokra. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Bibliai témák | Hozzászólások: 0

„Karig elvtársnő, Szibéria nincs olyan messze!” fenyegették meg Karig Sárát a kékcédulás választáson

2019.02.04

  A mínusz 20-30 fokos fagyban végzett napi 10-12 órás nehéz fizikai munka és a szegényes élelmiszer-fejadag miatt a legtöbb fogoly nem bírta tovább néhány évnél, a halálozási arány elérte a 80 százalékot. Amikor Karig Sára megérkezett, egy agyagbányába került, három műszakban dolgozott. „Derűs élni akarással néztem a dolgokat, azzal, hogy ez az én életem, ha itt is kell leélnem, és ha itt meg kell halnom, nekem akkor sem adnak más életet.” Esténként irodalomról és történelemről mesélt rabtársainak, vagy verseket szavalt nekik, ők pedig cserébe megtanították oroszul. Két és fél évig bírta a kemény fizikai munkát, egészsége összeomlott. Egy fertőzéstől annyira begyulladt a füle, hogy megfelelő kezelés nélkül belehalt volna a szövődményekbe. Latin nyelvtudásának köszönhette, hogy egy lágerorvos felfigyelt rá, és vállalta, hogy megműti.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Történelem | Hozzászólások: 0

A finnugor hazugságot 1821-ben találták ki a magyarok büszkesége ellen

2019.02.04

a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket, mert a modern genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy nincs rokonság a két nép között. Kiszely István őseink eredetét kutatva rátalált a sárospataki levéltárban olyan négyszázhatvan éves történelem tankönyvre, amely azt állítja, hogy a magyarok három hullámban jöttek be a Kárpát-medencébe: 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok, majd 895-ben Árpád népe.  

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A magyar megújulás útja | Hozzászólások: 0

Már kevés fű is változást okoz az agyban

2019.02.05

 A világban egyre inkább enyhül az utóbbi időben a marihuánafogyasztással szembeni szigorúság, Európa több országába orvosi célra engedélyezik, sőt, az USA egyes államaiban és Kanadában bizonyos mennyiség legálisan tartható és fogyasztható. Pedig a menicalonline cikke szerint már néhány alkalom után is kimutatható változást okoz a kamaszok agyában.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hasznos érdekességek | Hozzászólások: 0

Mégiscsak létezhet a Napnak egy elveszett ikertestvére

2019.02.06

 Évtizedekkel ezelőtt született egy elmélet arról, hogy a Napnak van egy „gonosz ikertestvére”, amely gravitációs hatásával időközönként eltérít egy rakás üstököst az eredeti pályájáról és a Föld felé irányítja az eltévelyedett objektumokat. A bolygónkba csapódó kométák ezt követően tömeges kihalásokat idéznek elő, ezért a csillag a bosszú istennője után a „Nemezis” nevet kapta.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Niburu X bolygó a kataklizma bolygó | Hozzászólások: 0

Elképesztő sugárzás-adagot kapott, de még ma is él a csernobili atomerőmű egyik munkása

2019.02.08

 Az ő feladata az volt, hogy megállapítsa a sugárzás szintjét egy-egy területen, ami alapján a takarítóbrigádok munkaidejét szabályozták. Több sugárzás érte a testét, mint bárkit a történelem során, és még mindig él. Két éve a New York Times is beszélgetett vele, amikor felkeresték Ukrajnában.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A negyedik dimenzió | Hozzászólások: 0

Így látja a budapesti reptér állapotát a Miniszterelnökség helyettes államtitkára

2019.02.08

 hogy mi, magyarok mintha kevésbé lennénk fontosak. Mintha a kétsebességes Európa leállósávjában vesztegelnénk. Nekünk nem jár építészeti minőség, nem jár tiszta WC és benne szappan, papír, tisztaság. Nekünk bádogváros, karám jár, folyamatos és bosszantó zsúfoltság mindenütt. Nekünk babakocsival vagy csomagokkal is csak a lépcsőzés jár a karámig vagy a karámtól a kijáratig, se lift, se mozgólépcső, ahogy bárhol Európában. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Érdekes ügyek | Hozzászólások: 0

Új Jeruzsálem égi városa, amelyet a NASA Hubble űrtávcsője fényképezett

2019.02.10

 Ugyanis a Hubble által készített fotók szinte azonnal nyilvánosságra kerültek, hogy szabadon kutathatóak legyenek. Mielőtt eltávolították volna a szerverről az „érdekes képeket”, több csillagászati laboratórium is átmásolta őket. 1995 elején az egyik német tudományos folyóirat közzétette a NASA felfedezését, a tudományos folyóiratok pedig átvették ezt, vagy az hamarosan a világ sok médiafelületén keresztül elterjedt. Dzsinn kiszabadult a palackból: az információ innentől már hiába volt titkosítva, mindenki által elérhetővé vált.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Bibliai témák | Hozzászólások: 0

Szabó Gábor: További mintázat a pi számrendszerében

2019.02.11

 Ötödik blokk vége, sorkezdet 0-val:

               BN:5  RL:810 | 0406834867

majd a hatodik blokk kezdete ismét 0-val:

              BN:6  RL:1   | 07726875632771410

Érdekességes a 77-től 77-ig terjedő számsor 12 tagból áll. Utána a már ismert 141 következik, 0-val elválasztva a számsor következő tagjaitól.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Mintázat a pi számaiban | Hozzászólások: 0

Pogátsa: A Fidesz neoliberális politikát folytat, ami ellen harcolt ellenzékben

2019.02.12

 A szegénység felszámolását ígérte, és hétpontos családvédelmi programot jelentett be Orbán Viktor vasárnap az immáron hagyományos évértékelőjében. Az elhangzottakat Pogátsa Zoltán közgazdász és szociológus értékelte a Magyar Hangnak. Álláspontja szerint az igazi családbarát intézkedés az lenne, ha a szülőknek rendes bért és kevesebb munkaidőt garantálna a kormány.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Politika | Hozzászólások: 0

A Pusztuló rovarok globális katasztrófára figyelmeztetnek

2019.02.12

 Sokan azt mondják, hogy javában tart a Földön a hatodik nagy kihalási hullám, a vizsgálatok többsége azonban a nagyobb állatokkal foglalkozik, mert azokat könnyebb tanulmányozni. A rovarok sokkal nagyobb részét teszik ki a földi ökoszisztémának – a megállíthatatlanul gyarapodó számú emberiségnél is 17-szer nagyobb tömeget képviselnek.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: ha hőség következik | Hozzászólások: 0

Új csillagháborús tervvel készülhet Kína és Oroszország

2019.02.12

  A jelentést összeállító hírszerzők megjegyzik azt is: mind Kína, mind Oroszország erőteljesen fejleszti zavaróeszközeit és a kibertérben meglévő képességeit, irányított energiájú fegyvereit és földi telepítésű műholdelhárító rakétáit.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A III. Világháborúhoz vezető út | Hozzászólások: 0

SZÜLÉS UTÁNI DEPRESSZIÓS ROHAM: ZÁRT OSZTÁLYRA KERÜLTEM A SZÜLÉS UTÁN

2019.02.12

 2015 januárjában egy gyönyörű fiúgyermeknek adtam életet. Azután jött a rémálom... A szülést követő hetedik napon hallucináltam ill. paranoid megalomán színezetű megfigyeléses téveszméket hangoztattam. Kórházba kerülést megelőzően négy nappal insomnia alakult ki nálam. Nem mertem elaludni, attól féltem, hogy nem tudok felébredni gyermekemhez és nem fogom tudni ellátni. Étvágytalanná váltam, érdeklődésem csökkent, kisfiamat ellátni nem tudtam.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hasznos érdekességek | Hozzászólások: 0

Lavinát indíthat Orbán Viktor új hitele: ingyenpénzt kapunk mindenre?

2019.02.12

 Kamatmentes, szabad felhasználású és 10 millió forint összegig minden 40 év alatti házas nő igényelheti. Ha második gyereket szül valaki, akkor a tartozása egyharmadát, ha pedig harmadikat, akkor az egészét elengedik. Ki az a bolond, aki nem csap le a lehetőségre (és mondjuk nem fekteti be a 10 milliós összeget), akár lesz gyereke, akár nem? Hiszen ez minden ma ismert bankhitelnél jobb konstrukció! Nem túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen? Mit lépnek erre a bankok, és mennyibe fog kerülni az államnak?

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Gazdaság | Hozzászólások: 0

Szinte példátlanul kiszolgáltatott Magyarország a külföldi cégeknek

2019.02.12

 Korábbi számításaink szerint a 30 legnagyobb multinacionális nagyvállalat évi 48 milliárd forint adót takaríthat meg a transzferárazási trükkök segítségével. A csak Magyarországon működő cégeknek erre nincs lehetőségük. Emellett, ha a hazai tulajdonú vállalkozásoknak nem kellene azért magasabb adókat fizetni, hogy a kormányzat a külföldi összeszerelő üzemek Magyarországra telepítését támogassa készpénzjuttatásokkal, adókedvezményekkel és infrastrukturális fejlesztésekkel, akkor ők is gyorsabban tudnának fejlődni.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Gazdaság | Hozzászólások: 0

Szeretheted, utálhatod, de Bill Gates igazán jól megmondta a tutit

2019.02.13

 Az iskolában lehet, hogy elfogadták a győzteseket és a veszteseket is. Az élet azonban NEM ilyen. Az iskolában kijavíthatod a rossz jegyeket, és annyi időt kapsz a helyes válasz megtalálására, amennyit csak akarsz. Ennek azonban SEMMI KÖZE NINCS a valós élethez.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hasznos érdekességek | Hozzászólások: 0

Nem hagytam, hogy átmossák az agyam – magyar származású sztárközgazdász a Makronómnak

2019.02.14

 Való igaz, hogy az európai gazdaságpolitikusok nem annyira elfogultak. Ők nem mindig hiszik el, hogy a szabad piacot valami isteni erő teremtette meg a világ teremtésekor. Az európai közgazdászok hajlamosabbak elismerni, hogy az államnak, a szakszervezeteknek és a társadalmi szervezeteknek van még szerepe a gazdaságban.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Gazdaság | Hozzászólások: 0

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók