Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Történelmi mélyponton a Betelgeuse fényereje, szupernóvává válhat a Betelgeuse csillag?

2020.02.02

  A szokásosnál jelentősen halványabb fényerejűvé vált ez a Földtől kb. 650 fényévre lévő óriáscsillag. Sőt amióta léteznek vele kapcsolatban távcsöves megfigyelések, soha korábban nem látták még ilyen gyengének a fényét. A múlt héten tovább fokozódott a történelmi mélypontot hozó fényességtompulása, mely már a szokásos fényerejének csupán 37% -át produkálja jelenleg a műszereink szerint [2], ezzel kikerült az éjszakai égbolt 20 legfényesebb csillagainak listájáról is. Egyelőre senki nem tudja, mi történik vele egész pontosan,

 

ÁTOPERÁLT OSZTÁLYTÁRSAK KANADÁBAN

2020.02.02

  a genderelmélettel való programozás annyira erős, hogy ők meghozzák a döntést: nemet akarnak váltani. Az iskola és a „szakemberek” ehhez erősen asszisztálnak, míg a szülőket kizárják a döntéshozatalból. Csakhogy miután a gyermek befejezte tanulmányait, kiszabadult az iskola agymosása alól, és felnőtt fejjel végignéz magán, akkor kezd kijózanodni, és teszi fel magának a kérdést: mi történt velem? Mi lett belőlem? Hogy nézek ki? Ki tette ezt velem? Fiam barátai ezerszer megbánták a saját nemi átalakításukra tett kísérletet.

 

Az Orosz Külügyminisztérium tart a NATO hadgyakorlatoktól

2020.02.02

 "A NATO-országok folyamatosan fejlesztik katonai jelenlétünket a határaink közelében, és azon dolgoznak, hogy javítsák az erőknek a keleti szárnyra történő átcsoportosításának operatív hatékonyságát" - jegyezte meg a Külügyminisztérium.

 

Kettős rendszerben keringő pulzár adja a relativitáselmélet újabb bizonyítékát

2020.02.02

 A fehér törpe gyors forgásával annyira ,,megpörgette” maga körül a téridőt, hogy megváltoztatta a pulzár pályájának helyzetét. A kutatók szerint a pálya mért megváltozása alapján a fehér törpe körülbelül óránként harmincszor fordulhat meg a tengelye körül.

 

Bizonyítható, hogy II. Szilveszter pápa küldte István királyunknak a Szentkoronát?

2020.02.02

 Három legendája van Szent István királyunknak, a kis és a nagy legendája többé kevésbé kortárs szerzők munkája, de ezekben szó nincs semmi koronaküldésről. Aztán van legenda, mit Hartwik püspök írt volna, de - óh, minő csalódás -, kiderült róla, hogy a benne szereplő koronaküldés kései hamisítvány.

 

A honfoglaló magyarok vallásáról

2020.02.02

 Kijevi Krónikát
mely szerint:
"A magyarok valának egykoron a mi igaz hitünkön, a görögön, merthogy a mi papjainktól vették fel a keresztséget. De nem lévén a mi papjainknak elég ideje, hogy áttegyék a szent könyveket a mi nyelvünkről az övékre, közelebb lévén a rómaiak, ma is azokkal élnek egységben."

 

Bogár László: Új világrend születik

2020.02.04

 Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy hagyjuk az egészet, lépjünk ki, vagy jöhet olyan helyzet is, hogy az EU magától hullik darabokra, de ha az elmúlt tíz évet nézzük, egyelőre úgy áll a helyzet, hogy nagyon kemény csatákban, de mi is formáltuk ezt a rendszert. Mintát adtunk az olaszoknak, az osztrákoknak, a bajoroknak, a V4 együttműködés pedig olyan teljesítmény, ami a mi elszántságunk nélkül aligha jött volna létre. Ebben az egyre kaotikusabb világban a tudás, a bátorság és a kitartás hármasa jelenti számunkra az utolsó esélyt.

 

Izrael nem engedi belépni az országba azokat a külföldieket, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak

2020.02.04

 Az izraeli tizenhármas tévé szerint hatalmas a kereslet az arcot elfedő orvosi maszkokból. Eddig Kínából szerezték be a maszkokat, de mivel a kínai gyárakkal akadozik a kapcsolat, Dél-Koreából importálnak újabb rakományt jóval drágábban.

 

ATV/MTI: Koronavírus: kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast a Ferihegyi repülőtéren

2020.02.04

 Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel.

 

Pápai Joci kiakadt ByAlex és Manuel új közös dala miatt „be vagyok tépve”.

2020.02.04

 Egy normális értékrendű férfi ember, aki már nem zöldfülű, annak tudnia kell azt, hogy a mai fiatalság felé ne akarjuk már trendivé, menővé tenni egy olyan dolgot, mint a drogozás, a drogos állapot. Tudjuk milyen rombolást okozhat akár egy érett felnőtt ember életében is, nemhogy egy gyerek életében.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: muzsika

Mi Hazánk: helyreállítottuk az Árpád hídi megállót

2020.02.05

 Vékony feltette a kérdést, vajon mi lesz a következő? A közelben lévő Árpád hidat is átnevezik? Hangsúlyozta, a Momentum aktivistái már korábban átmatricázták a megállót. Megdöbbenését fejezte ki, hogy úgy tűnik, Göncz tiszteletreméltóbb egyesek szemében, mint a honfoglaló Árpád fejedelem.

 

Lavrov: Moszkvát aggasztja a NATO nagyszabású tavaszi hadgyakorlata

2020.02.05

  „Ennek egyik lehetséges oka, hogy az amerikaiak számára lényegesen egyszerűbb a saját utasításaik szerint maguknak megtervezni és végrehajtani mindent, úgy hogy még jelképesen se kösse meg őket a NATO-fegyelem. Noha az Egyesült Államok európai erőinek parancsnoka egy személyben a NATO európai erőinek főparancsnoka is” – nyilatkozott Lavrov.

 

"Inkább halok meg otthon, mint egy karanténban"

2020.02.05

 Megrázó interjúban számolt be családja a túlélésért folytatott küzdelméről egy 33 éves vuhani nő a BBC-nek. Vencsun Vang a járvány kitörése óta elvesztette nagybátyját, édesapja válságos állapotban van, és már anyja és nagynénje is mutat tüneteket. "A CT alapján a tüdejük fertőzött. A fivérem is köhög, és már neki is légzési nehézségei vannak" - mondta.

 

Megindult a bekerítő hadművelet Putyin ellen

2020.02.05

 Mike Pompeo amerikai külügyminiszter tegnap véget ért posztszovjet körútjának is az volt a fő célja, hogy megerősítse a térségben Washington befolyását, éket verjen Oroszország és a szomszédai közé, valamint ellenálljon a régióban egyre látványosabb kínai nyomulásnak. Most vessünk egy-pillantást a körút egyes állomásaira:

 

Hozzányúlnak az önkormányzatok legbiztosabb bevételi forrásához

2020.02.05

 Változhat az iparűzési adó alapja, amennyiben a kormány támogatja a Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülésén körvonalazódó javaslatait. Varga Mihály pénzügyminiszter ismertette a részleteket a délelőtti tájékoztatóján.

 

Az elmúlt három évben körülbelül 10 ezer családot lakoltattak ki

2020.02.06

 A családok többsége barátoknál, rokonoknál vagy bérelt lakásban húzta meg magát, de akadnak olyanok is, akik nem tudnak hova menni, ilyen esetben pedig az illetékes gyámhivatalnak kötelessége a kiskorú gyermekeket kiemelni a családból és elhelyezni.

 

Halálra ítélik Marosvásárhelyen a magyar nyelvű orvosképzést

2020.02.06

 A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. Holott ugyanez a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nem okozott gondot.

 

A kínai média véletlenül közzétette a valódi adatokat a koronavírus halálos áldozatairól

2020.02.06

 Taiwan News számolt be róla először, hogy a járványhelyzetet követő adatokban a Tencent honlapján, egyszer csak az jelent meg, hogy valójában 154 ezer fertőzött és majdnem 80 ezer halálos áldozat van. Természetesen a portál, gyorsan frissítette a számokat, hogy az tükrözze a kormány hivatalos közlését.

 

Kövér keményen beleszállt Karácsony főpolgármesterbe/Bejegyzésem

2020.02.06

 Budapesten minden, ami hozzájárult ahhoz, hogy a város az egyik legvonzóbb európai turisztikai célponttá váljon, a Fidesz kormányzása alatt valósult meg. Nem tudnak építeni, ha pedig véletlenül kormányon vannak, csak rombolnak - értékelt. Karácsony Gergely főpolgármesterről elmondta: ilyen gyenge képességű ember még nem állt Budapest élén, beleértve az 1990 előtti tanácselnököket is. "Ez az ember egy PR-huszár, de még ebben sem igazán jó" - fogalmazott,

 

Orbán arról beszélt, hogy konzervatív ellenforradalmat akart elindítani

2020.02.06

 Elmesélte, hogy az első konfrontációja a nyugati világgal akkor történt, amikor első miniszterelnöksége idején meglátogatta Margaret Thatcher, aki ajtót nyitott, és azt mondta:

 „- Abszolút nem értek egyet önnel. - Hát, mondom, jó reggelt kívánok.” Válaszolta a fiatal Orbán Viktor.  

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók