Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Donald Trump küzdelme a mélység erőivel és annak gyakorlata

2019.05.15

 

GYAKORLAT A JAVÁBÓL 


(Bogár László írása a Magyar Hírlapban, május 15., szerda)

Az elmúlt néhány év során a globális politikai kommunikáció egyik legismertebb kifejezésévé a „deep state”, vagyis „mély állam” szókapcsolat vált.

Mivel születése pillanatától éles viták kereszttüzében áll, így talán érdemes kicsit eltöprengeni arról, hogy mit is takar ez a különös kifejezés. Nem meglepő módon az uralkodó beszédmód a „mély állam” létezésének feltételezését is fantazmagóriának, összeesküvéselmélet-gyártásnak minősíti. És lássuk be, mi, akik úgy véljük, hogy nagyon is van valóságos tartalma ennek a kifejezésnek, sem lennénk könnyű helyzetben, ha részletes kifejtésre szánnánk el magunkat. Mégis meg kell kísérelnünk, mert az Amerikai Egyesült Államok politikai szlengjében világra jött fogalom aligha véletlenül született meg.

Hogy a kifejezés az Egyesült Államokban látott napvilágot, nem véletlen, mert noha az a sajátos jelenséghalmaz, amire a mély állam kifejezés utal, valójában sokkal általánosabb, mondhatni univerzális, és főként Amerika uralmi rendszerén keresztül írható le leginkább a lényege. Hogy megérthessük ezt a lényeget, ahhoz először is arra van szükség, hogy Amerika kettős szerkezetét evidenciának tekintsük. Azt a kettős szerkezetet, amelyben Amerika részben egy nemzetállam (történetesen a világ legerősebb nemzetállama), részben viszont világbirodalom is. De mivel a birodalom léte tabu, hiszen világhatalmát anélkül kívánja gyakorolni, hogy ezért bármilyen felelősséget kellene vállalnia, a kettős szerkezet legfontosabb funkciója az, hogy „elrejtse” a birodalmat.

A láthatóság szintjén csak a nemzetállam Amerika uralmi struktúrája állhat, amelynek egyszerre kellene igazgatnia a nemzetállam hétköznapi társadalmi újrateremtési folyamatait, de úgy, hogy közben a birodalom globális feladatait is ellássa. Az ebből eredő legsúlyosabb feszültség az állami költségvetésben mutatkozik meg. Lévén, hogy a birodalomnak nincs és nem is lehet költségvetése, hisz nem is létezik, így a nemzetállam kell, hogy magára vállalja az egyre deficitesebb birodalom-üzemeltetés minden drámai következményét. A birodalmi deficitek fokozatos felhalmozódása vezetett az eladósodás olyan, ma már lényegében kezelhetetlen szintjéhez, ami önmagában is garantálja az uralmi csoportok közötti egyre súlyosbodó elosztási konfliktusokat.

Az Amerikai Egyesült Államok történetében még soha nem volt példa arra, hogy az összes adósság meghaladja a teljes vagyon felét. Lévén, hogy az adósság negatív vagyon, így megkezdődött a „visszaszámolás”, az a történelmi hanyatlási folyamat, amelynek nyomán, hacsak valamilyen alapvető fordulat nem történik, a 2030-as évek során Amerika adóssága elérheti teljes vagyonának az értékét, ami technikailag a világ leggazdagabb országának „elárverezését” jelentené.

A katasztrofális eladósodás legmélyebb oka a birodalom általános hanyatlásának felgyorsulása. Előbb-utóbb minden birodalom erre a sorsra jut, belekerül az önfelszámolás öngerjesztő örvényeibe, ami abban mutatkozik meg, hogy egyre több erőforrást igyekszik elszívni a világtól, de ezért cserébe egyre kisebb globális teljesítményt nyújt. Sőt a rend fenntartása helyett („Pax Americana”) egyre inkább ő maga válik a világméretű káosz legfőbb generálójává. Az egyre ingerültebb és elégedetlenebb világ viszont válaszul egyre inkább igyekszik megvonni erőforrásait a hanyatló és destruktív birodalomtól, így annak erőforrás-egyenlege folyamatosan romlik.

De miként kerül a képbe a deep state, vagyis a mély állam, hiszen ha a birodalom nem létezik, akkor a nemzetállam és a birodalom ügyeit egyszerre adminisztrálni próbáló uralmi struktúra e dimenziókban szemlélve többé-kevésbé egylényegű. Ez logikus feltételezés volna, mégsem állja meg a helyét.

Méghozzá azért nem, mert a birodalom ugyan nincs, így egy nem létező birodalomnak uralmi struktúrája sem lehet, mégis van. Méghozzá olyan módon, hogy a nemzetállami uralmi struktúrán belül hoz létre a birodalom egy olyan láthatatlan szuperstruktúrát, amely állam az államban. Vagyis a legmegbízhatóbb birodalmi kollaboránsokból hoz létre egy olyan professzionális elitréteget, amely a birodalom érdekeit minden ellenállással szemben keresztülviszi.

Csakhogy Donald Trump megválasztásáig bezárólag nemcsak ellenállás nem volt, hanem éppen ellenkezőleg, a republikánus vagy éppen demokrata elnökök inkább abban versengtek egymással, hogy melyikük tudja komfortosabban kiszolgálni a birodalmat. Ezt a sajátos identitásválságot írja le az a tény, hogy republikánusként az idősebb és a fiatalabb Bush is minden esetben Donald Trumppal szemben foglalt állást. Minden jel arra utal, hogy a mély állam attól vált igazán láthatóvá, hogy egy máig nem igazán beazonosítható történéssort követően olyan jelölt lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke a 2016-os elnökválasztáson, aki a Make America Great Again jelszavával a nemzetállam Amerika stratégiai érdekeit akár a mély állammal, a birodalom nemzetállamba beépített kollaboráns szuperstruktúrájával szembefordulva is hajlandó képviselni.

És az eddig elképzelhetetlen erejű konfliktusok sora azt látszik bizonyítani, hogy ez a bizonyos mély állam igen komplex képződmény, amely hihetetlen szívóssággal, mindig újabb és újabb alakban éled újjá. Mintázatai minden alkalommal a konkrét helyzethez alkalmazkodva igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az elnököt megsemmisítsék, vagy legalábbis megbénítsák a működését. Donald Trump konfliktusai azt látszanak igazolni, hogy ami zajlik, az nem összeesküvés-elmélet, hanem gyakorlat a javából.

https://www.magyarhirlap.hu/ve…/20190515-gyakorlat-a-javabol