Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Frissítés. nem mondhatott beszédet Donald Trump, Frissítés: Még elnök

 

Frissítés: 
 

Frissítés:

Közleményt adott ki az amerikai kormány arról, hogy tévedtek, a holnapon csak véletlenül jelent meg, hogy Donald Trump már nem elnök. Elnézést kérnek.

 

 

Senki nem tud semmit, az elnök eltűnt, a honlap szerint mától Trump nem elnök, holott még 20-ig tartott volna a mandátuma. 

Trump a Fox Newson tartott volna ma beszédet, de nem jelent meg, helyette Joe Bident kezdték vetíteni.
 

Egy frissítés jelent meg az amerikai kormány hivatalos honlapján, amelyben röviden közölték, hogy Donald Trump elnöki mandátuma jánuár 11-én 19:48:42-kor lejárt.

Egyelőre semmi bővebb információ nem került nyilvánosságra, nem tudjuk hogyan történhetett, hiszen az elnök hivatalosan január 20-ig birtokolja a hatalmát.

Donald Trump egyébként semmilyen formában nem tudja elérni követőit, hiszen az összes létező felületről letiltották őt, amelyikról nem, azt pedig a Google, az Apple és az Amazon cenzúrázta. Ezt azt jelenti, hogy szervereik sincsenek, vagyis elérni sem lehet ezeket az oldalakat. A televíziók nem közvetítik az elnököt. Még az emailszolgáltatók sem engedik üzenetet küldeni az Trumpot.

A Fox Newson meghirdették, hogy ma délután az elnök beszédet fog mondani, azonban először két órát csúsztatták az adást, majd megírták, hogy az elnök mégsem fog megjelenni, végül Joe Bident beszédét kezdték vetíteni. A kommenteket letiltották az adás alatt. Az elnök hollétéről nincs hír.

Arra, hogy miért kellett 9 nappal eltávolítani az elnököt hivatalából – hiszen január 20-én automatikusan lejárt volna a mandátuma – még a mai napig nem érkezett hivatalos érv.

888.hu/amerika-london-parizs/breaking-donald-trump-eltunt-a-kormany-honlapja-szerint-mar-nem-elnok-4293447/

 

23 p. 
Rövidesen beszédet mond a Donald Trump amerikai elnök.
 
Nagy érdeklődéssel várja a világ és főként a több mint 85 millió támogatója ( ennyi ember támogatta a Facebookon, amit a Cukorhegy diktatórikus döntéssel lezárt )
Donald Trump elmozdítását indítványozta hiszterikus módon Nancy Pelosi, de a mai napon nem sikerült továbblépni, mert minden javaslatát megvetozták.
A neten terjedő hírek szerint Pelosi azért van szinte magán kívül, mert laptopját elvitték a biztonsági emberek a január 6-ai kongresszusi épületben történt incidens során, és az az FBI emberein keresztül egyenesen Donald Trump elnökhöz jutott el. A laptopban állítólag olyan anyagok vannak, amelyek Pelosinak komoly problémákat okozhatnak.
Pelosi kalózkodását csak Trump elnök állíthatja meg és nagyon valószínű, hogy életbe lépteti Matrial Law elnevezésű törvényt, miszerint katonai hatalom átvétellel
magánál tartja a hatalmat.