Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A III. Világháborúhoz vezető út

Cikkek

Amerikai-brit-román hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tenger román felségvizein

2017.05.12

 A NATO – Oroszországtól tartó keleti tagállamainak kérésére – a Krím félsziget orosz annektálása után döntött keleti szárnyának megerősítéséről. Ennek jegyében az amerikai hadihajók egymást váltva biztosítanak szinte folyamatos amerikai jelenlétet a Fekete-tengeren, annak ellenére, hogy a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói nem tartózkodhatnak három hétnél hosszabb ideig ezeken a vizeken.

 

Trump Rubiconja az FBI igazgatójának leváltása

2017.05.11

 Trump tizenkilencre húzott lapot. Az is lehet, hogy húszra. Pedig gyakorlott kártyás, hatalmas kaszinókat épített, működtetett - és vitt csődbe. Ám az FBI igazgatójának leváltásával szinte megnyerhetetlen háborúba kezdett. Gyakorlatilag az amerikai jogrendnek üzent hadat. Pont úgy, mint Róma esetében 2066 évvel ezelőtt Julius Caesar, aki a XIII Gemina légió élén átlépte a Rubicon folyó által jelentett határt: a kocka el van vetve. Ha ezt pillanatnyi dühében tette, az nagyon nagy baj. Ha megfontoltan, az maga a katasztrófa.

 

Az USA Patriot rakétakomplexumokat küld Litvániába

2017.05.11

  Az USA tovább fokozza katonai jelenlétét a balti országban. Az amerikai hadsereg Patriot rakétakomplexumokat küldhet Litvániába, amit az amerikai vezetők az orosz veszély elhárításával indokolnak.

„Tisztán védelmi alapállással vagyunk itt” – mondta. Mattis szerint a Patriot rakétakomplexumról „mindenki tudja, hogy ez nem egy offenzív eszköz, és aki másként gondolja, az téved.”

A védelmi miniszter kijelentette, hogy Washington további „védelmi rendszereket” küld a balti országokba, hogy „biztosítva legyen az országok szuverenitása”.

 

Már hadüzenetről beszélnek az oroszok az USA javaslata miatt

2017.05.05

 "Remélem, hogy ezt a törvénytervezetet sohasem fogják végrehajtani, mert annak végrehajtása erő alkalmazását előíró forgatókönyvet tartalmaz, amelynek értelmében amerikai hadihajók kikényszeríthetnék minden hajó ellenőrzését. Az ilyen erőre épülő forgatókönyv nem fér a fejembe, mert hadüzenetet jelent" - mondta Konsztantyin Koszacsov.

 

Oroszország szíriai biztonsági övezeteket zárt le az amerikai koalíció gépei elől

2017.05.05

 A koalíciós gépek bevetésének egyetlen terepe az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc lehet Rakkánál, valamint más Eufrátesz-menti településeknél, így Deir ez-Zórnál.

„Ami a feszültségcsökkentés övezeteiben való tevékenységüket illeti: jelenleg azok mindegyikét lezárták a berepüléseik elől” – jelentette ki a kazah fővárosban tárgyaló orosz küldöttség vezetője.

Lavrentyev elmondta, hogy ez a kitétel nem szerepel ugyan a biztonsági övezetek létrehozásáról szóló orosz-török-iráni memorandumban, de a harci gépek átrepülése megszűnik ezen területek fölött. Leszögezte, hogy Oroszország a megállapodás betartásának garantálójaként szigorúan ellenőrizni fog minden tevékenységet ezen a téren.

 

Le Pen: Franciaország vezetője így is, úgy is nő lesz. Vagy én, vagy Merkel asszony lesz az

2017.05.04

 A verbális hadakozás azonban szemmel láthatóan jobban ment Marine Le Pennek, aki gyakran utalt arra, hogy az egykori bankár, Macron lényegében Angela Merkel meghosszabbított kezeként irányítaná Franciaországot, kiszolgáltatva azt a globalizmusnak, a bevándorlásnak és a nagytőkések akaratának.

 

Egy villámháborúhoz elegendő amerikai katona állomásozik Kelet-Európában

2017.05.04

 Scaparotti kedden az amerikai törvényhozók előtt felszólalva arról beszélt, hogy még ez sem elég, több amerikai katonát kellene küldeni Kelet-Európába, amit szerinte az „orosz agresszió” tesz szükségessé. A szenátus egy albizottsága előtt elmondott beszédében azonban az európai NATO-erők vezetője kijelentette, hogy már elegendő amerikai haderő tartózkodik Kelet-Európában egy Oroszország elleni villámháborúhoz.

 

Már próbálják az atombombázást Dél-Korea felett/Trump ma felhívja Putyint

2017.05.02

 A KCNA észak-koreai hírügynökség angol nyelvű szolgálata azt írta, a B-1B gépek azt gyakorolták, miképpen dobjanak le nukleáris bombákat Észak-Korea nagyobb célpontjaira. A jelentés szerint a hadászati csapásmérő műveletet összhangba hozták a térségben tartózkodó amerikai repülőgép-hordozóval, valamint a Michigan amerikai tengeralattjáróval.

A Japán-tengeren tartózkodik jelenleg a Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység, valamint a Michigan atommeghajtású tengeralattjáró, amelynek fedélzetén robotrepülőgépek vannak.

 

Az "orosz szuperfegyver" megbénította az alaszkai védelmet

2017.04.25

 a Khibiny Elektronikus Védelmi Rendszer "szuper fegyver" sikeresen megbénította az egész Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) Alaszka feletti védelmét, amire Putyin elnök személyesen adott felhatalmazást azután, hogy felháborította egy amerikai magazin propaganda cikke, amely szerint az "oroszok reménytelenül primitívek egy középkori országban."

A jelentés szerint sem az amerikaiaknak, sem az Európai Unió népeinek nem engedik meg, hogy megtudják az igazságot a propaganda médiájukból az "oroszországi csodáról," amely a Föderációt a világ utolsó bástyájává tette az antikrisztus, démoni globalisták ellen, és ehelyett napi szinten támadják az embereket a legégbekiáltóbb oroszok elleni hisztériakeltéssel, amit nem láthattunk nyugaton a hidegháború óta.

 

Blöffnek kicsit erős: Trump szuperflottája a frászt hozta Ázsiára

2017.04.21

 Blöffölhetett az amerikai elnök, amikor egy félelmetes hadihajóraj kivezénylésével ijesztgette a nukleáris csapással fenyegetőző Észak-Koreát – erről tudósított szerdán a CNN, a BBC, a Reuters és szinte az összes amerikai és nyugat-európai hírcsatorna. Tény, hogy Donald Trump alaposan ráijesztett Ázsiára, amikor bejelentette, hogy egy komplett "armadát" küldött a Koreai-félsziget közelébe, hogy észhez térítse a rakétáival egyre agresszívabban hadonászó Phenjant.
A USS Carl Vinson repülőgép-hordozó és kísérete ugyanakkor a nemzetközi híradások szerint éppen ellenkező irányba halad, 

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76

Következő »