Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A NATO tiszteletben tartja minden ország döntését a szövetségi tagságra vonatkozóan

 KárpátHír - Home | Facebook

STOLTENBERG: A KÍNAI-OROSZ KÖZÖS NYILATKOZAT SÉRTI AZ ÁLLAMOK SZUVERENITÁSÁT

Kína és Oroszország közös nyilatkozata, amelyben ellenzik új tagok felvételét a NATO-ba, kísérlet arra, hogy megtagadják a szuverén nemzetektől azt a jogot, hogy saját maguk döntsenek arról, milyen szövetséghez akarnak tartozni – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a lengyel elnökkel Andrzej Dudával közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatón.

A főtitkár kifejtette: a NATO tiszteletben tartja minden ország döntését a szövetségi tagságra vonatkozóan. “A szövetségesek +nyitott ajtók politikája+ történelmi siker volt, kiterjesztette a szabadság és a biztonság övezetét”- fűzte hozzá.

“TISZTELETBEN KELL TARTANUNK A SZUVERÉN DÖNTÉSEKET, ÉS NEM SZABAD VISSZATÉRNÜNK AZ ÉRDEKSZFÉRÁK KORSZAKÁBA, AMIKOR A NAGYHATALMAK DÖNTIK EL, HOGY MÁSOK MIT TEHETNEK, ÉS MIT NEM”

– hangsúlyozta.
A főtitkár felhívta a figyelmet, hogy Oroszország jelentős létszámú csapatokat küldött Fehéroroszországba is, ráadásul a moszkvai vezetés átütemezte a nukleáris erők éves gyakorlatát is. “Az ilyen műveleteket korábban is agresszív akciók fedezésére használták” – jelentette ki.
Hangsúlyozta: a NATO-nak ébernek és felkészültnek kell maradnia, fokozott jelenléttel a szövetség keleti szárnyán. Hozzátette: a NATO Kelet-Európában hosszabb távú katonai pozíciót fontolgat, amelyről eddig még nem született döntés. Mint mondta, a NATO-bevetés védekező jellegű és arányos.

“AZ OROSZORSZÁGGAL FOLYTATOTT PÁRBESZÉD NAGYON FONTOS, HOGY POLITIKAI MEGOLDÁST TALÁLJUNK. ISMÉTELTEN FELKÉREM A MOSZKVAI VEZETÉST, HOGY TÁRGYALJUNK A NATO-OROSZORSZÁG TANÁCSBAN. A NATO NEM EGYEZKEDHET VISZONT AZ ALAPELVEKRŐL: SZÖVETSÉGESEINKET MEG KELL VÉDENI, TOVÁBBÁ MINDEN NEMZET JOGÁT IS ARRA, HOGY SAJÁT ÚTJÁT MEGVÁLASZTHASSA”

– emelte ki Stoltenberg.
Andrzej Duda a sajtóértekezleten, az ukrán határ közelében, valamint Fehéroroszországban növekvő orosz katonai jelenlétre utalva meggyőződését fejezte ki, hogy szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére. Ebben a vonatkozásban nemcsak Lengyelországot és a három balti országot említette, hanem Európa déli részét is.

A héten kezdődő közös orosz-fehérorosz hadgyakorlatról szólva kijelentette: lényegesen módosítana a kelet-európai biztonsági viszonyokon, ha az orosz katonák a gyakorlat után is Fehéroroszországban maradnának.

Hangsúlyozta, hogy a NATO védelmi szövetség, amely soha nem tanúsított agresszív magatartást Oroszországgal szemben. Lengyelország érdekében a béke megőrzése áll, az, hogy ne eszkalálódjék az észak-atlanti szövetség és Oroszország közötti feszültség – jelentette ki.
A közeledő NATO-csúcstalálkozó kapcsán a lengyel államfő elmondta: azt javasolta Stoltenbergnek, hogy rendezzenek NATO-Ukrajna- és NATO-Georgia-találkozót, melyek a szövetség tagállamainak szolidaritását fejeznék ki a két ország iránt.