Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az orosz, az amerikai és a kínai érdekszféra elmúlt éve, várható folytatása/ Részletek/

 Erbszt Adrienn - geopolitikai szakértő

 · 

Viszlát 2020, üdv 2021!

Az orosz, az amerikai és a kínai érdekszféra elmúlt éve és a várható folytatás 2021-re/Részletek/

 

A 2020-as év kétség kívül legmeghatározóbb eseménye a koronavírus elterjedése volt, mely teljes egészében kihatott a világban zajló folyamatokra. […]Az USA hírszerzése egy, a 2020-as évre kiadott prognózisában azt jósolta meg, hogy a globalizmusnak egy világjárvány fogja útját állni, ez talán kijelenthetjük: bejött.

3 részes évértékelő elemzésem a következő témaköröket fogja boncolgatni:

1. Az orosz érdekszféra

2. Az amerikai érdekszféra

3. A kínai érdekszféra

1. rész

Az orosz érdekszféra 

Oroszország számára a koronavírus csak tovább tetőzte a gazdasági krízist, melyben évek óta szenved. A Krím 2014-es visszacsatolása, és az ukrán háborúban való szerepvállalása a Nyugattal végérvényesen megrontotta a kapcsolatát. Az Európai Unióval évek óta tartó, kölcsönös szankciós háború, továbbá az amerikai szankciók súlyosan meggyengítették az orosz gazdaságot, ezt csak fokozta az olajárak tartósan alacsony helyzete, mely mostanra se változott jelentősen. Az orosz ipar és mezőgazdaság a nyugati szankcióknak köszönhetően viszont elkezdett fejlődni, és az önellátás irányába tart. Ezen kívül Moszkva keletre fordulását is a nyugati bojkott eredményezte, ennek köszönhetően mára két nagyhatalom vált szövetségessé; Kína és Oroszország.

Posztszovjet térség

[…]A korábbi szovjet országok kifejezetten a nagyhatalmi játszmák színterei, különös tekintettel Oroszország és az Egyesült Államok között zajló nagyhatalmi harcé. Láttuk korábban a grúz háborúban, vagy a 2014-ben kirobbant ukrán háború esetén is, hogy a két ország mindenképpen a két egymással szemben álló belpolitikai erő mellé fog beállni. Oroszbarát és nyugatbarát erők folytonos összecsapása jellemzi ezeket az országokat a Baltikumtól Közép-Ázsiáig. A mértéke lehet elenyésző, mint a Baltikumban, de lehet robbanásszerű, mint Ukrajnában. Ezeket az amerikai-orosz csatározásokat színesítik csak a kaukázusi és közép-ázsiai térségben megjelenő más szereplők, mint Törökország, vagy éppen Kína.

Egyfajta elnyújtott „posztszovjet tavasz” sorozatát látjuk az elmúlt évtizedben, mely egyes országokban célba ér (Grúzia), egyesekben elbukik (Fehéroroszország), de talán leggyakrabban inkább váltakozik (Moldávia, Ukrajna). A folyamat legnagyobb vesztesei maguk ezek a kiszolgáltatott, rendkívül rossz földrajzi helyzetben létező országok, mivel a folytonos nagyhatalmi harcok miatt, nincs állandóság, stabilan felfele ívelő gazdaság, befektetőbarát légkör. E helyett, instabil politikai légkör, bizonytalan gazdasági perspektívák, egymást folyton váltó, korrupt, befolyásolható kormányok, szegénység jellemzi őket.

Oroszországnak komoly energiába került 2020-ban Lukasenko megmentése, a kirgiz belpolitikai válság oldása és az örmény-azeri háború. Fehéroroszország Moszkva nyugati pajzsa a NATO-val szemben, annak elvesztése komoly nemzetbiztonsági problémát jelentene Oroszországnak. Minszk, Kazahsztán mellett, eddig a legstabilabb és leghűségesebb partnere volt az oroszoknak. A két népet összekötik a tradíciók, a közös gyökerek, a történelem és persze az aktuálpolitikai együttműködések az energetikában, kereskedelemben, az Eurázsiai Gazdasági Unióban, és más közös szövetségi rendszerekben. Bár az ellenzék ereje napról napra gyengül, ma megmondani, hogy az oroszok és Lukasenko egyértelműen győztek volna, nem lehet.

Az tény, hogy Fehéroroszország 1991 óta fennálló létezésének legnagyobb krízisét éli meg az augusztusi elnökválasztások után kirobbant tüntetések miatt. Az is tény, hogy az oroszok Lukasenkot, a Nyugat az ellenzéket vezető Tyihanovszkaját támogatja. Továbbá az is, hogy az ellezéki mozgalom kezd kivérezni, s egyre kevesebb az esély a forradalom végigvitelére. Mindazonáltal a Lukasenkoban megingott bizalom továbbra is létezik a fehérorosz népben, ami reformok nélkül előbb-utóbb a belarusz elnök bukásához fog vezetni. A kissé elmaradott hatalmi viszonyok megreformálásának szükségességét az oroszok is látják, az erre irányuló folyamatok már láthatóan megkezdődtek. Lukasenkonak ez az egyetlen esélye, de a Kremlnek is, ha meg akarja tartani magának ezt az országot. Még fontosabb egy elfogadottabb utód kinevelése. Lukasenko már kitaszított marad a Nyugati világból, de ha keleten erős és stabil szövetségesei vannak, akik fenntartják az ország gazdasági fejlődését, az alternatíva lehet Fehéroroszország számára.

Kirgizisztán is komoly fejtörést és állandó figyelmet igényel az oroszok részéről folytonos hatalmi csatározásaival, mivel ahogy Fehéroroszország, ő is tagja a Moszkva égisze alatt működő Eurázsiai Gazdasági Uniónak. Itt kevésbé a külső erők munkálkodását látjuk, ám kétségkívül jelen vannak, kibővülve Kínával, aki a térségben egyre aktívabban van jelen. Az országot jellemző északi és déli politikai klánok szokásos összecsapása zajlik. A januári elnökválasztások talán meghozzák pár évre megint a stabilitást az országban.

A hegyi-karabahi konfliktus érdekesen rendezte át a térségben az erőviszonyokat. Az orosz határok déli és dél-nyugati részein a Nyugat mintha átadta volna a stafétabotot Ankarának, aki kapva-kapott a lehetőségen és szépen betette a lábát a Kaukázusba. Erdogan szerepe megér egy külön elemzést, és azt is inkább 10 év távlatából, hiszen a török elnök rendkívül vakmerő húzásokkal tarkította az évet. Jelenleg a térségből egyre inkább kiszorul az USA, ám felmerül a kérdés mennyire önakaratán kívül történik ez? Bár hangos a sajtó a Washington – Ankara csatározásoktól, mégis a török térnyerések az amerikaiak nagyhatalmi ellenfelét sértik, így azok végül is nulla befektetéssel kedveznek nekik.

A nyugati próbálkozások a régióban amúgy is kezdenek hitelt vesztették válni, hiszen sem NATO, sem EU csatlakozás nem történt annak ellenére, hogy ez volt az ígéret mind Ukrajna, mind Grúzia számára, továbbá az EU Keleti Partnerségi programja (résztvevők: Azerbajdzsán, Örményország, Ukrajna, Moldávia, Fehéroroszország és Grúzia) sem aratott túl nagy sikert. A törökök a türk testvériségre, az iszlám vallásra, a korábbi oszmán birodalmi elképzelésekre, vagy csak az orosz fenyegetésre jól és hitelesebben tudnak hivatkozni közelségük miatt, így hamar szövetségesekre lelnek. Ezt láttuk Azerbajdzsánban, de most Ukrajnában is. Moszkva lassan egyre nagyobb energiát kell fordítson nagyhatalmi álmokat dédelgető török partnereire, akik mellesleg saját terveiken kívül az amerikait is véghez tudják vinni.

Hegyi-Karabah a novemebrei békeszerződés miatt még nem oldódott meg, mindössze új status quo-t eredményezett a két szembenálló fél között. A lényeges változás talán az, hogy a Szovjetunió felbomlása óta először újra orosz katonák állomásoznak azeri földön, illetve hogy a török hadsereg is jelen van. Világos, hogy ez a felállás, ahol ősellenségek: azeriek-örmények, örmények-törökök és oroszok-törökök néznek farkasszemet egymással, nem az eljövendő béke megteremtője lesz. A konfliktus elősorban Ankara és Moszkva 2021-es lépéseitől változhat, illetve, hogy a két ország mennyire tudja idekoncentrálni az erőforrásait. Aki lazít a figyelmen, az teret fog veszteni. Az örmény kormány nagyvalószínűséggel bukni fog, az eljövendő új vezetés sokban változtathatja szintén a helyzetet a Kaukázusban. Ha oroszbarát, marad az orosz elképzelés, de ha esetleg nyugatbarát, szóba jöhet egy független Hegyi-Karabah kikiáltása, ami mind az amerikai, mind a francia parlamentekben napirenden van.

Ukrajna helyzetében sok változást nem hozott a 2020-as év. A háború továbbra is gyújtólángon ég a donyecki és luganszki térségben, a Krím visszaszerzése pedig továbbra is nemzeti minimum. Mindkettő érthető, hiszen - ha csak pragmatikus szempontból nézzük - a donyecki térség nyersanyag gazdagságával, iparával, és a Krím fekete-tengeri mélytengeri kikötőjének bérbeadásából befolyó összegeivel, jelentősen hozzájárultak az ukrán költségvetéshez. Az ország válságos gazdasági helyzete a politikai életen is megmutatkozik, az újabb reményt jelentő ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az idei önkormányzati választáson csúfosan leszerepelt pártjával, ami meglebegteti hamarosan bekövetkező bukásának a lehetőségét.

Az új amerikai politikai fordulattól azonban sokat vár az ukrán nép, hiszen Joe Biden meglehetősen intenzíven részt vett a 2013-as Euromajdan és az azt követő folyamatok támogatásában. Az új demokrata vezetés számára valószínűleg lényeges lesz az oroszok visszaszorítása és gyengítése, ezért elképzelhető, hogy 2021-ben az ukrán front újra felizzik. Még az sem kizárt, hogy török részvételre is sor kerül, hiszen a török-ukrán tárgyalások és együttműködések - katonai téren is - megsokszorozódtak az elmúlt évben.

Közel-Kelet

Szíria:

Az oroszok erős pozíciókkal rendelkeznek Iránban és Szíriában. Utóbbit talán kihelyezett orosz szatellitállamnak is nevezhetjük, hiszen az Assad kormány létének garanciája Moszkva. A garancia része az oroszok katonai jelenléte, több szárazföldi, légi és tengeri bázissal. Az országért folyó küzdelem a közel-keleti erőviszonyok lenyomata; mindenki jelen van, aki számít: USA, Kína, Szaúd-Arábia, Izrael, Franciaország (EU), Törökország, Irán, Oroszország..

Az országban dúló háború, ugyan alábbhagyott az utóbbi években, - köszönhetően részben az amerikaiak passzivitásának - ennek ellenére komoly frontvonal alakult ki az északi részeken, ahol az oroszok és a szír kormányerők, továbbá a kurdok néznek szembe a törökökkel és a különböző térségbeli terrorszervezetekkel. Az amerikai visszavonulással egyetemben, ahogy a Kaukázusban, a törökök itt is erősen aktivizálódtak, nem hagyva az oroszokat a babérjaikon ülni. 2020 Szíriában főként a török-orosz szembenállás éve volt, 2021-22-ben egy amerikai visszatérésre számíthatunk.

Irán:

 Teherán ellenségekkel körülvéve két nagyhatalmi szövetségesére tudott számítani egyedül: Kínára és Oroszországra. Előbbi az elmúlt évben komolyan megszilárdította különböző együttműködésekkel a jelenlétét Iránban, utóbbi pedig próbál egyensúlyozni ebben a kialakult háromszögben. Az oroszok elsősorban hitelekkel és ipari befektetésekkel próbálják növelni az országban a befolyásukat.

Ezen kívül remekül kihasználva a nyugati Irán ellenes szankciókat, rengeteg orosz gyártású haditechnikát adnak el Teheránnak, illetve 2015 óta a katonai együttműködések is újra indultak a két ország között. Ez a gyakorlatban számos kétoldali, illetve Kína részvételével, három oldali hadgyakorlatot jelent. Az, hogy a Perzsa-öböl partjainál virágzó triumvirátus (Irán, Kína, Oroszország) együttműködése, hogyan fog változni Joe Biden kormányának beiktatásától, érdekes lesz, hiszen Teherán, ha feloldják az amerikaiak a szankciókat és biztosítják helyzetét Szaúd-Arábiával és Izraellel szemben, már nem fog annyira rászorulni Kínára és Oroszországra. Kérdés, hogy milyen szinten vásárolták be magukat az oroszok és a kínaiak Iránba. Biden egyértelműen rendezni akarja az amerikai kapcsolatokat Iránnal, ez pedig biztosan szembenállást fog eredményezni a három nagyhatalom között.

Latin-Amerika

Venezuela

 újra Maduro mellett tette le a voksot az őszi választásokon, ami azt jelenti, hogy Oroszország érdekszférájában marad továbbra is az ország az USA nagy bánatára. A választásokat a nyugati világ nem is fogadta el, csalással vádolják Madurot. Oroszország beépítette magát gazdaságilag, katonailag, energetikailag ebbe az Egyesült Államokhoz olyan közeli országba, ez érthetően nem tetszik Washingtonnak. A 2020-as évek másik összecsapási terepe lesz Dél-Amerika, ahol az orosz érdekek mellett a kínai jelenlét is fenyegető az USA számára.

Nicaragua

 Oroszország legnagyobb szövetségese maradt a közép-amerikai régióban továbbra is. Számos regionális és központi együttműködés szerepel a 2020-as lajstromon. Nicaragua és Oroszország között számos katonai és nem katonai együttműködés van. Előbbibe tartozik az orosz haditechnika vásárlása és a közös hadgyakorlatok, továbbá az oroszok katonai kiképző központjának létesítése az ország területén. Információs és biztonsági együttműködések is zajlódnak, talán az egyik legjelentősebb a nemrégiben megépült orosz globális navigációs műhold rendszer (GLONASS) megfigyelő állomása. Ez különösen nagy aggodalmat váltott ki az Egyesült Államokból, mivel azt feltételezik, hogy Moszkva számára a GLONASS állomás lehetővé teheti, hogy értékes információkat gyűjtsön a tágabb régióban is, ami ezáltal segít növelni jelenlétét az Egyesült Államok hátsó udvarában.

Európai Unió

[…]. A német-orosz együttműködés történelmileg már jól ismert közeledését látjuk újra, melyet erősen próbál meggátolni az USA. Ezt gyakorlatban az óriási kapacitással bíró Északi-Áramlat 2 vezeték építése körüli mizériában láthatjuk. A gázvezeték, mely Oroszországot és Németországot kötné össze, s az európai gázellátás fontos szereplőjének szánják, komoly ellenállást váltott ki az amerikaiakból. A német kormány többszöri felszólítása a vezeték elvetésére, illetve a bevezetett amerikai szankciók ugyan károkat okoztak az amerikai-német kapcsolatokban, de valóban fékezik az orosz vezeték építési folyamatait.[…] Moszkva a Balkánon továbbra is próbálja tartani pozícióit, különös tekintettel Szerbiára és Bosznia Hercegovinára. A balkáni térség legalább annyira fontos terep geopolitikai szempontból számukra, mint a Kaukázus.[…]

#külpolitika #külügy #külügyielemzés #oroszország #egyesültállamok #kína #USA #usapolitika #putyin #kaukázus #középázsia #posztszovjet #közelkelet #geostratégia #irán #szíria #fehéroroszország #eu #hírek #update #foreignaffairs #újság #légyképben #világ #nagyvilág #külföld #frontvonal

Hozzászólásom

Gábor Szabó

 

[…]Mivel 2021 az újraindítás éve lesz, ezért gyökeres fordulatot várhatunk több hatalmi térségben. Azért még nem 100%, hogy Biden hatalomba léphet. Csak 99,9%. Egyébként is Harris lenne a valódi elnök, akinek az elképzeléseit nem ismerjük. Biden a hadsereg pozícióit erősítené, Trump gyengítené. Putyin elnök úr kivár. Igaz demonstrálta Oroszország elszántságát és erejét a Cár bomba elrettentő filmjének bemutatásával, az új fegyverek, amelyek ellen ma még nincsen elhárító eszköz, gyakorlatokon való bemutatásával. Amennyiben Biden (Harirs) felszítaná az ukrán konfliktust, számolhatnak Oroszország beavatkozásával. Orosz pozíciók miatt nem engedhető meg, hogy határukhoz közel támadó rakétákat helyezzenek el. Nem lenne idő a rakétavédelmi rendszer működtetésére. A nyugati demokráciák igyekeznek Oroszországot minél jobban beszorítani, hogy a Világkormány számára biztosíthassák a demokratikus berendezkedésű Oroszországot. [..]

www.facebook.com/erbsztadrienn

 

Index: Biden jön, Merkel megy, Putyin marad

Simonyi András, a washingtoni Atlanti Tanács vezető kutatója, volt washingtoni magyar nagykövet/Részlet az írásból:

Európa sok mindenben egyenrangú partner, de a védelemben és biztonságban nem az. A Fehér Ház 2021-ben is nagy figyelmet fordít majd arra, hogy megálljt parancsoljon a kínai erőfitogtatásnak Hongkongban és Tajvannal szemben, illetve megfékezze a kínai stratégiai terv, az Egy övezet, egy út (az „Új Selyemút”) terjeszkedését, továbbá érvényt szerezzen Peking ellenében egyebek között a szellemi tulajdon védelmének is. Fennmarad majd a Huawei távközlési óriással szembeni kemény amerikai ellenkezés.

 

 

Biden várhatóan erőteljesen gátat akar majd vetni Oroszország kelet-európai „bajkeveréseinek” is. Végezetül: Irán atomfegyverkezésének megállítása ismét előtérbe kerül, de szó nincs arról, hogy a Biden-adminisztráció egyszerűen visszatérne Barack Obama előző elnök Teheránnal kötött korábbi megállapodásához. Biden az éghajlatvédelem kérdésében is az első vonalban akar lenni; ezt biztonsági, stratégiai kérdésnek is tartja.

 

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Budapesti Corvinus Egyetem/Részlet:

A külpolitikában a Joe Biden vezette új amerikai kormány azt várja majd Berlintől, sorakozzon fel a Kína-politikája mellett, de a német gazdaság zászlóshajói aligha akarják feladni ottani érdekeiket. 

A MONDÁS ÚGY TARTJA: NÉMETORSZÁG EURÓPÁNAK TÚL NAGY, A VILÁGNAK TÚL KICSI. 

 

Oroszország megkísérli, hogy újra globális nagyhatalommá váljon – ebben energiaforrásaira és hadseregére támaszkodik. Csak 2021-ben mintegy ötezer hadgyakorlatot terveznek, fegyverkeznek, bázisokat építenek. Az orosz–kínai ellentéteket a közös ellenség, Donald Trump amerikai elnöksége háttérbe szorította, de jövőre, a washingtoni váltással párhuzamosan újra kiéleződhetnek.

Erbszt Adrienn, geopolitikai blogger:

A Kína gyengítésére szolgáló szankciók, politikai lépések kiegészítéséhez a hazai ipar- és kutatásfejlesztés erősítését is fontosnak gondolja. Számíthatunk arra is, hogy az USA növelni fogja a jelenlétét a Dél-kínai-tengeren, hogy katonailag is kordában tartsa a kínai törekvéseket. Egyelőre azt látni a megszólalásokból, hogy

BIDEN KÍNÁT – AZ OROSZOKKAL ELLENTÉTBEN – NEM ELLENSÉGKÉNT TARTJA SZÁMON, HANEM EGYELŐRE INKÁBB RIVÁLISKÉNT.

Biden teljesen más retorikát használ a két ország vonatkozásában. Ma a számos érdekellentét ellenére egyértelműen látszik: Oroszország és Kína – ahogyan az 1960-as, ’70-es években is tette – egy blokkban mozog Ázsiában, a Közel-Keleten, Dél-Amerikában. Kína a gazdaságával, Oroszország az energiahordozóival és hadseregével hódít, és egymást biztosítják.

 

Az Egyesült Államok pozícióinak hosszú távon nem tesz jót a kiközösített harmadik szerepe, ezért valamelyik felet valamilyen módon ki kell szakítsa ebből a túlzott összefonódásból. Hogy kit választ, az attól függ, ki jelenti a nagyobb veszélyt az Egyesült Államok világvezető szerepére. De vajon Kína és Oroszország passzív elszenvedői lesznek-e a hagyományoknak megfelelően náluk pár lépéssel előrébb járó amerikai geopolitikának, vagy inkább az aktív résztvevői?

index.hu/kulfold/2021/01/01/2021_biden_jon_merkel_megy_putyin_marad/