Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Haftar erői légi blokáddal próbálják megakadályozni a török beavatkozást

2020.01.09

 

Haftar erői légi blokáddal próbálják megakadályozni a török beavatkozást

 

Légi blokád alá vette a Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) szerda estétől az általa ostromlott líbiai főváros, Tripoli egyetlen nemzetközi repülőterét, hogy megakadályozza a nemzeti egységkormány védelmét célzó török katonai beavatkozást – jelentette az Afrigatenews líbiai hírportál.

 

Az Afrigatenews ezt Ahmed al-Miszmarira, az LNA szóvivőjére hivatkozva közölte, aki azzal indokolta a lépést, hogy Fájez esz-Szarrádzs nemzeti egységkormánya „a törökországi zsoldosok” átdobására használta a repteret.

A tábornok elmondta, hogy az ország nyugati felére már korábban érvénybe léptetett repüléstilalmi övezetet helyi idő szerint szerda este 21 órától terjesztették ki a Mitiga nemzetközi reptér és a tripoli katonai reptér légterére is.

Nyilatkozatában Miszmari felszólított minden légitársaságot, hogy

„maradéktalanul tartsák be repülési tilalmat, ha nem akarják repülőgépeik megsemmisítését kockáztatni”.

A LNA néhány órával azután rendelte el a légikikötő blokádját, hogy az Európai Unió és több más regionális hatalom vezetői újabb diplomáciai erőfeszítéseket tettek, hogy megelőzzék a készülő török katonai beavatkozást és ezzel a líbiai polgárháborús konfliktus további elmérgesedését.

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök isztambuli találkozójuk után egy fenntartható tűzszünet január 12-i életbe léptetésére szólított fel minden harcoló felet.

Fájez esz-Szarrádzs, a nemzetközileg elismert líbiai kormány miniszterelnöke Brüsszelben az Európai Unió vezetőivel és Heiko Maas német külügyminiszterrel találkozott, s megbeszéléseik után újfent azt hangsúlyozták, hogy a konfliktus megoldásához csakis politikai folyamat vezethet el.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pedig Halífa Haftar tábornokkal, a líbiai egységkormány ellen harcoló LNA vezetőjével folytatott tárgyalásokat Rómában egy nappal azután, hogy külügyminisztere, Luigi Di Maio olasz külügyminisztere nyolc ország diplomáciai vezetőjével egyeztetett.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni. Míg a nemzetközileg elismert kormányt Törökország támogatja, addig a Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA), amely a legnagyobb és legjobban szervezett az ország számos milíciája közül, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Oroszország támogatását élvezi.

Profilkép

 

 

De igen, gondolkoztam rajta, és arra a következtetésre jutottam,

hogy összetettek az okok, legalább kilenc téma köré

csoportosíthatók:
1.Kadhafi dollár helyett aranyért árulta az olaja egy részét, és

erre rá akart beszélni más afrikai államokat is (arany-dínár).

Szaddam is ráfázott erre, bár ő nem aranyért, hanem euróért

tette.
2. A dollárbevételeinek jelentős részét nem ellopta, vagy

amerikai bankokban fialtatta, hanem a líbiai nép szociális

ellátására és az ország infrastruktúrájának fejlesztésére

fordította, tehát elköltötte. Líbiában Kadhafi alatt magasabb volt

az életszínvonal, mint M.o.-on.
3. Amit ellopott, az is több milliárd dollárra rúgott, de a

vagyonának a halála után nyoma veszett a nyugati bankokból

és trezorokból, illetve azt zárolták, pedig közvetlenül a

meggyilkolása után azt mondták, hogy az a líbiai népet illeti meg.
4. Át kellett volna engednie az országon a migránsokat

Közép-Afrikából, de ezt ő nem volt hajlandó megtenni.
5.Pénzelte Sarkozy választási kampányát, amit a francia elnök

nem tudott megbocsátani neki.
Talán zsarolta is Sarkozy-t, hogy a dolgot nyilvánosságra hozza.
6. Alig vezettek eredményre az egyes terrortámadások

állítólagos elkövetése miatt Líbia ellen hozott szankciók, bár

később egy részüket elismerte, és kártérítést fizetett értük a

szankciók feloldásáért cserébe.
7. Megállapodott Putyinnal, ill. Medvegyevvel orosz hadikikötő

létesítésében Líbiában, sőt, nem
átalt tőlük jelentős mennyiségű fegyvert vásárolni.
8. Ő volt az erős ember Afrika északi felén, ezért nem fért bele

az arab tavasz által sugalt képbe.
9. Tele volt vele a hócipőjük a nyugati vezetőknek.

Nő a feszültség Törökország és a Líbiai Nemzeti Hadsereg között

Általános mozgósítást rendelt el a kelet-líbiai erők főparancsnoka vasárnap éjjel Líbiában, miután kiéleződött a Halífa Haftar tábornokhoz hű csapatok és Törökország konfliktusa.