Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keleten a helyzet változatlan

 

 

Moszkva bedurvult – harmincezer katona érkezett

Oroszország jelentős létszámú csapatokat, mintegy 30 ezer katonát és modern fegyvereket küldött Fehéroroszországba az elmúlt napokban, ez Moszkva legnagyobb katonai művelete a szomszédos ország területén a hidegháború vége óta – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön, a macedón miniszterelnökkel, Dimitar Kovacsevszkivel tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Moszkva egyebek között Szu-35-ös nehézbombázó repülőgépeket, kettős képességű, rövid hatótávolságú Iszkander rakétákat, SZ-400 Triumf légvédelmi rakétákat és különleges alakulatokat (Szpecnaz) is Fehéroroszországba vezényelt, mindezt az orosz éves nukleáris hadgyakorlattal kombinálva” – tette hozzá a főtitkár. Stoltenberg ismételten a feszültség csökkentésére szólította fel Oroszországot.

(MTI)       www.elemi.hu/moszkva-bedurvult-harmincezer-katona-erkezett/

 

notification icon

Vasile Dincu román védelmi miniszter kedden bejelentette, megérkeztek az első amerikai katonák az országba – írja a Portfolio. Dincu elmondta, az első száz amerikai katona már Romániában van, és a logisztikával foglalkozik.

Az Egyesült Államok összesen 3000 katonát küld Lengyelországba és Romániába, hogy megerősítse a katonai szövetség keleti szárnyát az Ukrajna határainál zajló orosz csapatösszevonások közepette. A Pentagon korábban közölte, a németországi Vilseckből Romániába fogják áttelepíteni a mintegy 1000 fős Stryker osztagot. Lengyelországba az első amerikai katonák már szombaton megérkeztek.

Magyarország keleti szomszédjában, amely 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, jelenleg 900 amerikai katona állomásozik, és rakétavédelmi rendszerek is vannak az országban. 

www.vadhajtasok.hu/2022/02/08/megerkeztek-az-elso-amerikai-katonak-romaniaba

 

Portfolio.hu

Körbekeríti Oroszország Ukrajnát? – Hat orosz hadihajó tart a Földközi-tengerről a Fekete-tengerre

TÖRÖK FORRÁSOK SZERINT A HAT HADIHAJÓ KEDDEN ÉS SZERDÁN FOG ÁTHALADNI A BOSZPORUSZON.

Kedden a Korolev, a Minszk és a Kalinyingrád, szerdán a Pjotr Morgunov, a Georgi Pobedonozec és az Olegenorszki Gornyak áthaladása várható.

Mindez a hónapok óta tartó ukrajnai feszültség közepette, mikor több mint 100 ezer orosz katona sorakozott fel Oroszország Ukrajnához közel eső területein, további 30 ezer orosz katona pedig csütörtökön kezd hadgyakorlatba Fehéroroszországban.

JOGILAG A NATO-TAG TÖRÖKORSZÁG LE TUDNÁ ZÁRNI A BOSZPORUSZT, HA OROSZORSZÁG UKRAJNA MEGTÁMADÁSÁRA KÉSZÜLNE.

Egy geopolitikai elemző elmondta, Törökország fel van hatalmazva arra, hogy lezárja a szorost minden idegen hadihajó elől háború idején, vagy ha agresszió fenyeget. Ugyancsak megtagadhatja olyan kereskedelmi hajók átkelését, amelyek Törökországgal hadban álló országokból származnak.

Törökország, amelynek tengeri határa van Ukrajnával és Törökországgal is, azt mondta, bármilyen katonai konfliktus elfogadhatatlan, Moszkvával pedig közölte, hogy egy invázió esztelen döntés lenne.

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök nemrég Kijevben járt, ahol biztosította Volodomir Zelenszkij elnököt támogatásáról, illetve kiállt Ukrajna és az Oroszország által megszállt Krím félsziget szuverenitása mellett. Ugyanakkor felajánlotta, hogy közvetítőként lépne fel Moszkva és Kijev között.

www.portfolio.hu/global/20220208/korbekeriti-oroszorszag-ukrajnat-hat-orosz-hadihajo-tart-a-foldkozi-tengerrol-a-fekete-tengerre-525585