Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Trump a Twitteren azt írta, „már évekkel ezelőtt ki kellett volna iktatni.”

2020.01.03

 Trump a Twitteren azt írta, „már évekkel ezelőtt ki kellett volna iktatni.”

 

Szulejmáni halála után Ali Hamenei kemény válaszlépést és könyörtelen bosszút ígért. Megfenyegette a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonákat: „itt az ideje megtisztítani a térséget ezektől az alattomos szörnyetegektől". Az MTI szerint a pénteki nagyimát vezetve Teheránban az ajatollah hozzátette: „Közlöm az amerikaiakkal, főként Trumppal, hogy olyan bosszút állunk, amely éjszakai sötétséggé változtatja a nappalukat". 

Az iráni nemzetbiztonsági tanács pénteki ülése után további fenyegetéseket fogalmazott meg, de konkrét lépésekről nem beszélt, csak arról, hogy „meghozták a megfelelő döntéseket". Teheránban pedig sokan tüntettek, amerikai és izraeli zászlókat is elégettek. Szulejmáni és Abu Mahdi al-Muhandisz temetését szombaton délelőtt tartják majd Bagdadban, ennek mentén újabb tömegdemonstrációk várhatóak.

Az amerikai külügyminisztérium felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Irakot. Azem Dzsihád, az iraki kőolaji minisztérium szóvivője szerint az iraki kőolajmezőkön dolgozó amerikaiak már elutaztak. A tárca szerint a termelésben és az exportban nincsenek fennakadások. A Reuters hírügynökség értesülései szerint Bászrából több tucatnyi amerikai munkást evakuáltak.

Halál Amerikára és Izraelre! feliratú plakát Bagdadban 2020. január 3-án.

Halál Amerikára és Izraelre! feliratú plakát Bagdadban 2020. január 3-án.

Fotó: Murtadzsa Latif / MTI / EPA

Franciaország felszólította Iránban tartózkodó állampolgárait, hogy kerüljék a nyilvános gyűléseket, a hágai kormány pedig Bagdad elhagyására kérte a hollandokat. Nagy-Britannia megerősítette a biztonságot és a készültséget közép-keleti támaszpontjain.

Egy védelmi tisztviselő azt mondta a CNN-nek, hogy az Egyesült Államok több ezer további katonát küld a Közel-Keletre a dróntámadás után. A BBC szerint akár 3500 katonáról is szó lehet. Már a bagdadi amerikai nagykövetség elleni tüntetések miatt 650 katonát Kuvaitba küldtek korábban.

 

Sorra jönnek a reakciók

Az amerikai szenátusban a republikánusok vezetője, Mitch McConnell támogatásáról biztosította a dróntámadásokat, szerinte Szulejmáni rengeteg amerikai katona haláláért volt felelős. A demokraták szenátusi vezetője, Chuck Schumer viszont kifogásolta, hogy nem értesítették előre a kongresszusi vezetőket a tervezett akcióról – olyan hírek viszont jöttek korábban viszont, hogy egyes republikánus szenátorok, például Lindsey Graham napokkal korábban értesült róla –, és arról beszélt, hogy szerinte az elnöknek nincs joga kongresszusi jóváhagyás nélkül háborúba kezdeni Iránnal.

A történtekre reagáló legtöbb ország a feszültség enyhítésére szólított fel, miközben az olajár megugrott a hírekre.

ENSZ: António Guterres ENSZ-főtitkár azt mondta, hogy nagyon aggódik az amerikai dróncsapás miatt, és a maximális visszafogottságra szólított fel mindenkit. „A világ nem engedhet meg egy újabb Öbölháborút" – üzente szóvivőjén keresztül.

Izrael: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat. Szerinte Szulejmáni sok amerikai állampolgár és ártatlan ember haláláért felelős, további támadó akciókat tervezett, és "Trump elnök mindent elismerést megérdemel, mert határozottan, erővel és gyorsan dolgozott".

Irak: Ádil Abdul Mahdi iraki ügyvezető kormányfő közleménye szerint ami történt, az Irak elleni agresszió, az ország szuverenitásának megsértése, amely háborúhoz fog vezetni Irakban, a térségben és a világban. Szerinte a támadás megsértette az iraki amerikai jelenlét feltételeit is, és emiatt egyeztetnie kell a törvényhozással, hogy megvédje Irak biztonságát és szuverenitását. A kormányfő sürgette a parlament rendkívüli ülésének összehívását is.

Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok bejelentette, hogy reaktiválja Amerika-ellenes milíciáját. Kaisz al-Hazali, az egyik iráni támogatású iraki milícia vezetője magas fokú harckészültséget rendelt el fegyvereseinek, és kijelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét Irakban rövidesen véget ér.

Szíria: A szíriai külügyminisztérium elítélte a „gyáva amerikai agressziót", amely szerinte a közép-keleti helyzet súlyos eszkalációját idézi elő, jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.

 

index.hu/kulfold/2020/01/03/iran_usa_szulejmani_likvidalas_trump_hamenei_dron_kozel-kelet_konfliktus_fegyveres/