Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kommunizmus még mindig él

2020.04.25

 A kommunizmus még mindig él

Sírjuk vissza a vörös rohamcsapatok évtizedes menetelését? Miért is ne? – gondolhatták a Népszava szerkesztőségében, amikor lehozták Hegyi Gyula publicista Lenin 150 című cikkét április 22-én

 

Érdekes módon a baloldali orgánum így ír Vlagyimir Iljics Uljanovról, közismertebb nevén Leninről: „…a magánéletében mindvégig megmaradt a polgári szokások és magaskultúra hívének.”

A magaskultúra híve kitétel, gondolom, emberek millióinak a megnyomorítására és meggyilkolására utal. Vagy várjunk csak! Mégse. Hegyi ugyanis – milyen meglepő – kihagyta a Csekának, azaz a Gestapo szovjet megfelelőjének létrehozását, amely Lenin egyik első intézkedése volt. Ugyanakkor természetes, hogy cikkéből nem maradhatott ki az, hogy szerette a nagybátyját. Hát igen, ez a legfontosabb, ha ki akarjuk emelni egy tömeggyilkos jellemző tulajdonságait.

A cikk nagyjából olyan hangvételű és olyan üzenetű is, mintha Hitlert naiv osztrák művésznek neveznénk. De ha azt gondoljuk, hogy a balliberális lap csak hirtelen egyetlen pillanatra coming outolt volna a mérsékelt baloldaliság szent pályáján, akkor menjünk vissza az idősíkon. Nem kell olyan sokat menni, egészen március 29-ig, amikor Jászi Oszkárt, a múlt és a nemzeti kultúra eltörlését célul kitűző politikust a cikkíró a „második reformnemzedék vezéralakjának” titulálta, aki „hitt a liberalizmus és a szocializmus, a patriotizmus és internacionalizmus összeegyeztethetőségében, és hogy a politikának alkalmazott etikává kell válnia: hogy a hatalom célja ne a hatalom legyen, hanem a közjó”.

Vagyis eszerint az, aki édes hazánk legkártékonyabb történelemhamisító szabadkőműves páholyát, a Martinovics Páholyt hozta létre, és annak motorja is volt, mi több, Tisza István meggyilkoltatásában is tevékenyen részt vett, csupán a „közjót” szolgálta. Jászi célja az ország szuverenitásának elvétele volt egy euró­pai egyesült államok létrehozásának gondolatával (honnan ismerős ez a jelszó?). Amikor a Tanácsköztársaság hatalomra került, Bécsbe emigrált, ahol – vélhetően szintén a közjót szolgálva – hazánk ellen hangolta a románokból, csehszlovákokból és a szerbekből álló kisantantot. Milyen furcsa, ezek a tények nem kerülhettek bele ebbe a cikkbe, de azért odabiggyesztették a végére az „etikus gondolkodó” jelzőt is Jászi nevéhez.

Természetesen ha már Lenin nem maradhatott ki a Népszava már-már dicsőítő írásaiból, miért maradjon ki Lukács György vagy Szabó Ervin? Egyértelmű, hogy a Tanácsköztársaság, ezzel együtt a kommunizmus megalapozóinak a helye megkérdőjelezhetetlen a lap szent könyvének hasábjain. Amikor három éve eltávolították Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból, a Népszava természetesen nem a kormány lépésének antikommunista jellegét tüntette fel, hanem kvázi „profasisztának” titulálta – bármit is jelentsen ez –, és antiszemitizmussal vádolta azt, hiszen Lukács György zsidó származású volt. Szabó Ervinről sem feledkezhetett meg a drága újság, a szerkesztőség úgy döntött 2014-ben, hogy lehozza 1918-as cikkét, amelyben „elvtársuk” haláláról írnak: „Minket különösen súlyosan érint a halála. El­veink­nek egyik igen nagy képzettségű, kemény harcosa volt, és meggyőződését nemcsak a Népszavában, mint annak egykori belső munkatársa, hanem különféle német és magyar folyóiratokban, valamint tudományos munkáiban is hirdette. Nagy műveltségű ember, kiváló tudós és író, a legtisztább jellem, egyik éles elméjű kutatója és gondolkozója volt a szocialista tudománynak.” Igen, ez a Népszava. Mintha folyamatosan jelezniük kellene, hogy a kommunizmus még mindig él.

(A szerző újságíró)

www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200425-a-kommunizmus-meg-mindig-el