Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Ésik Sándor:· Különvélemény: bizonyítson-e a bíró?

2022.04.24

 

 

Dr. Ésik Sándor ügyvéd

·Legutóbbi módosítás: 2021. május 5.

·

Különvélemény: bizonyítson-e a bíró?

Ilyet még nem csináltam, de most úgy érzem muszáj. Különvélemény következik egy Alkotmánybírósági döntéshez. Maga a döntés itt olvasható https://bit.ly/30P6De0

Az ügy rövid lényege az, hogy egy közlekedési baleset miatt folyt büntetőeljárás egy bíróságon. A balesetben a sértett nagyon súlyos, részben maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett. Az ezzel kapcsolatos orvosi dokumentációt a vád bizonyítására köteles ügyészség nem csatolta, és indítványt se tett arra, hogy a bíróság ezt szerezze be. A bíróság ezek után indítvány nélkül, hivatalból kereste meg a kórházat és a kezelőorvost, akik az iratokat a bíróságnak elküldték. Ezekből vált bizonyíthatóvá, hogy nem alap, hanem minősített esettel áll szemben a bíróság, aki vádlottat ennek megfelelően el is ítélte.

Az indítványozónak azzal van problémája, hogy a bíróság indítvány nélkül, hivatalból jár el. Hogy ez miért probléma, és miért még nagyobb probléma, hogy az Alkotmánybíróság szerint ez így jól van, az alábbiakban megpróbálom közérthetően leírni.

Az Alkotmánybíróság döntése hosszan idézi a korábbi büntetőeljárási törvényeket, amelyek szövegszerűen azt tartalmazzák, amelyet a mostani Be. már nem tartalmaz szövegszerűen, de alkalmazása során mégis ugyanaz történik, mintha még a régi jogszabályok lennének hatályban. Azt mondja az AB, hogy „történeti alkotmányunk vívmányaként“ hozza fel a jogtörténeti előzményeket. Igen, ez nagyon szépen hangzik, csak felmerül a kérdés, hogy mi a fenét keresnek hatályon kívüli (egyébként az egyik a kommunista rezsim elnyomó rendszerének sarkalatos törvénye volt) törvények egy AB ítélet indokolásában, mint „történeti alkotmányunk vívmánya“. Ebből egyenesen következik, hogy ha holnap megszüntetik Magyarországon a polgári házasság intézményét, akkor semmi gond, ennek védelmében elő lehet keresni egy 1894 előtti (azóta van Magyarországon polgári házasság) jogszabályt, mert miért ne.

A „történeti vívmányok“ ez esetben pont lerombolandóak, amelyre az új Be. szerkesztői tettek egy bátortalan kísérletet, amely bátortalan kísérletet, most durván elnyomott a Kúria és az Alkotmánybíróság. Miről van szó?

Kultúrállamokban a bíróságon a vádlott körül három, markánsan elkülönülő szerepű jogász áll. Az ügyész, akinek feladata a vád bizonyítása. A védő feladata az eljárás minden szabályának megtartatása és a vádlott számára olyan tanács adása, amellyel a jogait kihasználva a számára legkedvezőbb eredményt tudja elérni az eljárásban. A bíró pedig ítéletével eldönti, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem, ha pedig bűnös akkor miben, és ezért milyen büntetés jár neki.

Papíron ez nálunk is rég így van. Egy dolgot azonban történeti alkotmányunk lelkes tanulmányozói kifelejtettek amatőr jogtörténészkedésükből. Mégpedig azt, hogy a nem is nagyon távoli múltban még az volt a helyzet, hogy a magyar bíróságok kisebb tárgyalásain nem ült ott az ügyész. Beküldött egy vádiratot, amit a bíró ismertetett, a bíró ezután bizonyított. Bizonyám.

A mai magyar bírók vagy ebben a rendszerben nőttek fel, vagy közvetlen tanítványai olyanoknak, akik ebben a rendszerben nőttek fel. Ennek a rendszernek a neve: a bíró bizonyít. Ezt a rendszert egyvalami őrzi a magyar Be. rendszerében: a tényállásmegállapítási kötelezettség. Ezt a jogszabályban leírva természetesen nem lehet megtalálni, ott ez olvasható:

"163. § (1) A bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás a büntetőeljárás járulékos kérdéseinek elbírálásában jelentős tényekre is kiterjedhet. (2) A büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a döntését valósághű tényállásra alapozza.

(3) A bíróság az ítélkezés során a tényállást a vád keretein belül tisztázza.“

A korábbi büntetőeljárási törvényeink más, de alapjaiban hasonló szöveget tartalmaztak, amelyből az akkori és a mostani bírói gyakorlat is azt vezette le, hogy a bíró feladata a tényállás megállapítása. Ez nyilván így van, hiszen az ítéleti tényállás az az alap, amelyre a bűnösség (vagy ártatlanság) kimondása és ha kell, a büntetés kiszabás épül. Hol itt a gond?

A gond ott van, hogy ha az ügyész az ügyek jelentős részében eleve bent se volt a tárgyalóban, akkor a tényállást a bíró maga építette fel, ezzel megsértve saját függetlenségét. Ugyanis ha a tényállásban bizonyítatlan dolgot látott, akkor nem az következett, hogy lesz szíves az ügyész bizonyított vádat elé hozni, hanem mindenféle indítvány nélkül, maga „tette helyre“ a vádirati tényállás hiányosságát. Ezt megerősítette az is, hogy a régebbi Be-k, nem adtak lehetőséget arra, hogy a tényállás hiányossága miatt mentsenek fel valakit. A tényállás bizonyítatlansága esetén fel lehetett persze menteni, de az évtizedek óta megcsontosodott felsőbírói gyakorlat az, hogy a bírónak addig kell mennie, ameddig ha kell saját maga meg nem alapozza a teljes tényállást. A kulcsszó a megalapozza.

Innentől kezdve a bíró azon fáradozik, hogy legyen megalapozott a tényállás, mert ha nem, jön a hatályon kívül helyezés, és az ő statisztikája lesz rossz. Ezt nemrég az új Be. szellemében egy Szegedi Ítélőtáblán hozott döntés áttörte. Ott lényegében azt mondták ki, hogy az új Be. alapján a bíró ha nem volt bizonyítási indítvány, és ezek után bizonyítottság hiányában mentett fel, akkor az nem eredményez megalapozatlanságot. Lényegében itt a másodfok kimondta, hogy a bíró mondhat olyat, hogy „tetszettek volna a vádat bizonyítani“.

Ebben az AB döntésben viszont egy olyan ügy került elő, ahol a bíró másképp döntött. Utána ment a dolgoknak, és a nem jogászi, hanem hétköznapi morális énünk tán még egyet is ért vele, nehogy már egy ennyire ronda balesetet, ahol valaki egy életre megnyomorodott, megússzon már a felelős.

De, ha az ügyvédi énemet veszem elő, akkor mit mondjak én az ügyfélnek? Szabó bíró úr az ügyészek ostora, ha a vádban nincs valami bizonyítva, akkor szívbaj nélkül felment, ellenben Kovács bírónő egy lelkiismeretesen mindennek utána járó ember, ezért ha rossz a vád, inkább még a bírói pulpitusról nyomozgat egy kicsit, amíg meg nem alapozza a vádat? Itt a jogbiztonsági kérdés, amely az Alkotmánybíróság süket formalista megközelítése szerint nincsen. Nézzük csak a jogszabályt:

164. § (1) A vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli.

(2) A bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be.

(3) Indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles.“

Harmadik bekezdés: nem köteles, de szabad neki. Vagyis a vád hóna alá nyúlhat, ha úgy látja. Ez három okból is jogbizonytalanságot eredményez.

1) Simán a bírón múlik, hogy indítvány hiányában szerez be bizonyítékot vagy sem.

2) A bíróra informális eszközökkel (értékelés, másodfokú döntések, vezető ügyész bemegy kávézni a bíróság elnökéhez) lehet hatni, hogy melyik megoldást válassza.

3) Az egész új Be. rendszere arra épül, hogy az előkészítő ülésen eldől az eljárás menete. Mindenki megteszi a bizonyítási indítványait és a bíróság azokat teljesíti (vagy nem, ő dönti el, ha szükségtelen vagy jogellenes, nem kell elrendelnie). Ebbe a rendszerbe nem illeszkedik bele az, hogy egyszercsak a bíró fogja magát és még hivatalból is bizonyít egy kicsit. Védőként nyilván úgy tettem indítványt, hogy meghallgattam „merre megy“ az ügyész, ha valamerre nem ment, akkor adott esetben én se forszírozom azt az irányt, nehogy valami olyasvalamibe fussunk bele, ami a védencnek nem jó. Magyarul: lapítunk. Na ezt nem lehet csinálni akkor, ha a bíró egyszercsak azt mondhatja, hogy jó, ugyan senki se indítványozta, de én csak benéznék az ágy alá is.

Van itt még egy dolog. Ha a bíró kezd el saját szakállára bizonyítékot beszerezni, és ezt el is várják tőle (mert elvárják) akkor visszajutunk ahhoz a problémához, amelyet pont az új Be. akart megszüntetni. Ez ugyanis az eljárások elhúzódásának legfontosabb oka. A rendőrség a nyomozás során gyorsan szerez be bizonyítékot, míg az ügyet 2-3 havonta tárgyaló bíró lassan. Hiszen a rendőrség nyomozóhatóság, a bíróság meg nem az. De, ha a bírón ott van a nyomás, hogy márpedig tényállást kell megállapítani, akkor nekiáll bizonyítékot beszerezni.

Az AB döntésen érződik a félelem, hogy ha ezt a 164. § (3.) bekezdést kivennék a Be-ből, akkor tényleg szakítanánk az elmúlt száz év magyar büntetőpolitikájával, hiszen eljutnánk oda, hogy a vádat TÉNYLEG az ügyészség bizonyítja, a bíró pedig fogcsikorgatva felmenti azt, akivel kapcsolatban az ügyész lusta volt. Ezt nem merjük meglépni. Az új Be. egyszerűen túl bátortalan volt, hagyott egy kiskaput, amelyet a Kúria és az AB szélesre tárt. Innen a helyi bíróságokon ülő bírók bátorságára hagyatkozhatunk, hogy majd ezt a szabályt úgy értelmezik, ahogyan azt egyébként a jogalkotó leírta. De addig is jogbizonytalanság van, amely az AB szerint belefér.

Pokol Béla kellett ahhoz, hogy kimondja: ez nincsen jól. Nagyon sajnálom, hogy kisebbségben maradt.

www.facebook.com/notes/1279159299090415/