Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy filozófus után (Reflexiók TGM-re)

2019.12.25

 INDEX.HU

2019.12.23. 21:27HaFr

Egy filozófus után (Reflexiók TGM-re)

 

Képtalálat a következőre: „tgm”

Tamás Gáspár Miklós jelentősen közelebb került a Jóistenhez -- ez derül ki legalábbis a Magyar Narancsba küldött háromkolumnás írásából, ami sokkal meglepőbb fejlemény, mint bármi más a műben: ez ugyanis az egyebekben éppen olyan terméketlen, mint bármelyik kommunista pamflet. Viszont ez utóbbi múfajjal kapcsolatban hadd szögezzek le valamit. Megkülönböztetve a rendszerkritikától, amely logikai előzménye neki és egy teljesen értelmes és szükséges foglalatosság, a (pozitív) antikapitalista rendszerelmélet fájóan üres; ennek gyakorlati bizonyítéka minden bukott "kommunista" rezsim és a velük haló ezrek, százezrek vagy éppen milliók. Ezen túlmenően azonban, míg antikapitalista rendszerelmélettel az flörtöl, akinek több ideje van annál, amit értelmesen el tud tölteni, addig a kapitalizmus felszámolását -- immár teljes biztonsággal mondhatóan -- kizárólag két embertípus tekinti gyakorlati célnak: az erkölcstelenek és a beszámíthatatlanok. TGM a két állapot (a sóvár gondolat és a kapitalizmus "meghaladására" irányuló praktikum ösztönzésének) határán áll, kényesen egyensúlyozva.

A szóban forgó írása a kapitalizmus ellen lázadva egyszersmint lázítás az ép ész ellen is. Nem először, de korábban sose volt nyilvánvalósággal. TGM luxusa, hogy a gondolatait senki sem veszi elég komolyan ahhoz, hogy politikai gyakorlattá próbálja konvertálni őket, így zavartalanul (ti. felelőtlenül) írhat bármit. Én azonban teljes komolysággal írom -- alább megpróbálva megindokolni --, hogy ami a neve alatt most megjelent és egy hetilap hasábjain ártatlan, habár kétségbeesett érvelésnek tűnhet, az valójában a terror és a tömeghalál veszélyét hordozza magában. Amivel egyébként minden jel szerint önmaga is tisztában van. Úgy latolgat, fontoskodik és ágál, hogy közben embermilliók életével játszadozik, mint a legrosszabb értelmiségi típus, amelyet a Föld valaha a hátán hordott. És nekem ebből meg az ezt övező elnézésből -- hogy keresetlen legyek -- nagyon elegem van. A mű megdöbbentő, emberellenes, erkölcstelen.

Már a kezdet is olyan, ami aligha lehetne rosszabb. "A 19. és 20. századi szociáldemokrata és kommunista pártok, majd (...) kormányok és államok (az én kimelésem - HaFr) (...) arra törekedtek, hogy a 'dolgozó tömegek' életszínvonalát emeljék, életminőségét javítsák (...) . Ugyanakkor arra, hogy ez a fejlődés mindenkit egyformán érintsen, hogy lehetőség szerint kiküszöböljék az irigységet, az önzést (...) és előmozdítsák a plebejus önérzet elterjedését. Ez a felfogás maga volt a morális eudaimonizmus, azaz (...) erkölcsi meggyőződés."

A kommunista diktatúra mint erkölcsi meggyőződés. Sőt ő maga az eudoaimonia (boldogság, jól-lét). Hm. Miért kell mindig eredetinek látszani akarni akár a civilizáció kontójára?

"A heterodox (ti. 1968-as - HaFr) baloldal evvel soha nem volt elégedett", mármint az eudaimonia kommunista pártoktól erededő felfogásával, ti. ez -- mondja TGM -- túl kispolgári volt. (A százmillió halott mint kispolgáriság.) De bárhogy is törekedett rá, a heterodoxia sem tudott szabadulni az eudaimonizmustól (vagyis attól, hogy a cselekedetei mögött a jól-lét vágya diktáljon). "De ennek most vége." "A mostani radikális fiatalság (...) egyáltalán nem ilyen", köszönhetően annak az új fókusznak, amit a klímaválság hozott.

Mármost nagyon furcsa nekem, hogy TGM ennyire könnyen sutba dobja kétszáz év kommunista mozgalmát annak eudaimonizmusa miatt (sic!) és jószerivel két-három év (G. Thunberg megjelenése óta egyetlen bő év) narratívája alapján megváltást ígér nemcsak az emberiségnek, de a rendszerkritikai (=kommunista) mozgalomnak is. Ez annak ellenére tűnik vaskos hübrisznek és kérdőjelezi meg -- mi tagadás, joggal -- TGM korábbi elmélyült munkásságát, hogy a szerző élete jó részét saját bevallása szerint  "Szicíliától (stb. stb. stb.) Prágáig" ezeknek a fiataloknak a körében tölti. De sajnos én már annyira öreg és bölcs vagyok, hogy sok lelkes-dühös-rettegő-igazságkereső fiatal találkozását TGM-mel csak éppen annyira tekintem a kapitalizmus meghaladása garanciájának, mint bármi mást, leszámítva talán a Haribo gumicukor kivonulását a dél-afrikai piacról, mert ez tényleg a kapitalizmus végét forkásztolná.

TGM szerint a fiataloknak elegük van az anyagi jólét kereséséből, aztán kevéssé elegánsan (az érzékenyebbek szemében botrányosan) erre redukálja a pursuit of happiness (Locke-tól, a skót felvilágosodásból és az amerikai függetlenségi nyilatkozatból ismert) fogalmát, magyarul a boldogság keresését/kutatását. Mintha a boldogság kimerülne az anyagi jólétben. Így váltja fel a gondolatmenetében előre megfontolt módon először a boldogság (a jól-lét) eredendően arisztoteliánus, aztán a pursuit of happiness felvilágosodás kori -- egyaránt -- erkölcsi fogalmát az anyagi jólétre való törekvés karikatúrájával, méghozzá a rendszerelmélet hagyományos impotenciájának orvoslásának szentelt többszörösen fiktív világesemény -- a klímakatasztrófára reagáló teofánia, az ártatlan gyermekek tömeges, sorsfordító megjelenésének -- bizonygatásával. Mindez meglepő és mulatságos. De leginkább szomorú. A rendszerellenzéki, antikapitalista gondolat határainak elég világos érzékeltetése a Gondolkodó által. A civilizáció megérett a vágóhídra és a gyermekek (a tiszta szív és akarat) fogják odahajtani: a gondolkodás (a filozófia) feladása elkerülhetetlen, sürgető. "Nincs időnk."

A radikális fiatalság (ah, micsoda kéj már kimondani is!) gyűlöli korunk domináns életmódját (értsd: a jóléti társadalmakét) annak önző, borzongató sekélyessége miatt. Gyűlölnek, mert erkölcsösek. "Nem gazdagabb, hanem szegényebb világot" pártolnak (akik egyébként az ismert reprezentatív minta alapján természetesen tehetős családokból jönnek, naná, a gyűlölködés nem a szegény gyerekek műfaja, ezeknek dolgozniuk kell, hogy ne haljanak éhen). Az ilyen nagyotmondásoknak azonban az égvilágon semmilyen alapjuk nincs azon kívül, amit az idősödő (ageism!) filozófus agya bele szeretne látni a padavánjaiba (vö. képzelőerő) -- és hát hemzseg ezektől ez az írás, összekötve korunk torkosságát, szexizmusát, profi labdarúgását, fogyasztói idiotizmusát, a sertéssültet meg egy kicsit a gyerekek milliószámra való megerőszakolását, a koncentrációs táborokat és az emberiség végállapotát a termeléssel és a produktivitással általában, ezeket az anyagzabáló innovációval, a kényelemmel, majd mindezek antitéziseként az ömfeláldozással a szerzetesi életmóddal, a szüzességgel és a hallgatással. Minden szóhoz idézőjel dukálna, de nem volt türelmem kitenni őket. És sok sok szó van még itt hasonló zsánerben.

Az a Bosch-látkép merő giccsbe fordulva, amit TGM előad nekünk a korunkkal való elégedetlenségében olyan hiperbolája minden gondolkodásnak, amelyről a legyegyszerűbb volna azt hinni, hogy egyetlen színes, szélesvásznú farce (trollkodás) -- de nem az. A szerző láthatóan gondban van, és azt szeretné, ha minél több gyerek abban lenne. Ezért táborról táborra jár és szítja a kívánatos gyűlöletet (hadd legyek fair és pontos: a fenti módon megírt egyéb képességek, ti. társadalomelméleti megalapozottságú megoldás -- azaz jobb -- híján).

De mi lesz így a megváltással?

Az is lesz. "Negatív szabadság sem kell többé." "Ez vallásos attitűd -- vallásos ateizmus --, és nem lehet toleráns, nem is az." (Ez a félreértések elkerülése végett nem metaforikus beszéd, hanem felhívás diktatúrára, amit ugyanakkor vissza is von a szövegben azzal, hogy ugyan jó volna egy "kemény kommunista világkormány", de "nemcsak lehetetlen önmagában, de nem is akarja senki". A szerző játszik, játszadozik. Homo ludens sed sperans.) A munkásság sajnos becsicskult, az istennek nem akar kommunizmust, jöjjön akkor a gyerekek hadjárata. "Amint Greta Thunbeg felismerte..." A "szűz lány." "Prófétai küldetés." "Te pedig, kis gyermek, a magasságos Isten prófétájáak hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útjait készítsed." (Luk. 1:76) Jaj.

Egy filozófus nem bírt az életét feszítő problémákkal. A ráció elesett. Maradt -- kivitelezhető erőszak hiányában -- a révület. Kétségbeesés van és ráhangolódás a kétségbeejtő megoldásokra. Kérdésként legföljebb az maradt: teokrácia akar-e lenni?

Ideje lenne beletörődni abba, hogy az embert nem lehet megváltani e Földön és egyértelműen tudatni az erre hajlamos értelmiségiekkel, hogy nekik sincs hatalmukban a megváltás: a saját nárcizmusuk kiélésén túl csak a pusztítás lehet a munkájuk gyümölcse. Hibás a problémaérzékelésük, következésképp a programjuk.

Ecce homo - a legfontosabb biblikus üzenet.

hafr.blog.hu/2019/12/23/egy_filozofus_utan_reflexiok_tgm-re