Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÍGY KELL MEGFEJELNI EGY KOMMUNISTA ÖRÖKSÉGET EGY KOMMUNISTA INTÉZKEDÉSSEL

2021.02.07

 

Bukovics Martin

Rájött a kormány, hogy mekkora szívás az osztatlan közös tulajdon a mezőgazdaságban, gyorsan meg is oldja, hogy akinek kis szőlője maradna, muszáj legyen inkább eladnia.

Mint arra egy agrármérnök olvasónk felhívta a figyelmemet: január 1-je óta hatályba lépett egy új törvény az agráriumban, ami felszámolná az osztatlan közös tulajdonokat. Ezek olyan földterületek, amik a rendszerváltás előtt főleg szövetkezeti tulajdonban voltak, ezekkel bármit is kezdeni gyakorlatilag lehetetlen volt, gondos, egymás közötti lepapírozás hiányában pedig azt is nehéz volt biztosra megmondani, hogy mondjuk a 105 tulajdonos által közösen birtokolt 47 hektáros szőlőterületen belül melyik sor pontosan kié is, hivatalosan ugyanis minden mindenkié, és hát ki ne akarná a legfölső négy sort a fagyzugos alsó hat helyett. 

 

Ezt a káoszt tehát rendezni kell, ismerte fel a politika harminc év után, majd kitalált egy megoldást, amitől azonnal égnek állt a hajam: ossza fel mindenki egymás között a területet, de ne minden esetben úgy, hogy kvázi mindenki megkapja azt egy külön helyrajzi számon mondjuk, ami az övé, vagy ami szerinte és mindenki más szerint is az ő része, hanem úgy, hogy 

 

3000 négyzetméter (0,3 hektár) alatti szőlőterület egy se maradjon, akinek ekkora jutna a tulajdonrésze alapján, annak az addig gondozott szőlőjét kötelező legyen eladnia

 

– jellemzően annak, aki a felosztást kezdeményezte, vagyis annak a legtőkeerősebb tulajdonostársnak, akinek van pénze a többieket kivásárolni. (Hasonló szabály vonatkozik más termőföldekre is, például szántókra, legelőkre, erdőkre is, csak ott tízezer négyzetméter a határ.)

 

Indoklás: ne aprózódjanak el a birtokok.

 

Ennél nagyobb felháborító hülyeséget még nem olvastam, mondjuk az agrárium területén láthatóan mai napig kommunista gondolkodású, KISZ-titkárokkal teletűzdelt kormánypárttól mi mást is várna az ember. A gyakorlati megvalósítást nehezen tudom elképzelni: el kell adnod a területedet, de mi van, ha annyit nem fizetnek érte, amennyit kérsz? Persze, a törvény szerint erre van a licit meg az értékbecslés, de nem értem:

 

eleve miért kellene eladnia valakinek kötelező jelleggel a saját szőlőjét csak azért, mert az kisebb, mint (az alsó hangon 2000 palack bor előállítására azért bőven alkalmas) 0,3 hektár,

 

miért avatkozik bele ebbe a helyére még csak autópályát (vagy mint az M6-oson, földdel megszórt kamualagutat) építeni se akaró állam?[...]

 

 

Kinek jó, hogy a Pista bácsitól a szőlőt nyomott áron felvásárló nagygazda a tájhoz semmiféle kapcsolattal nem rendelkező kelet-magyarországi vagy az általános hazai gyakorlat szerint román(iai) vendégmunkásokkal, rosszabb esetben gépi szürettel művelné a szőlőt, majd miután csődbe ment, éveken át gondozatlanul hagyná az egészet, hogy az ültetvényt egy idő után már csak kivágni lehessen?

 

Kinek jó, hogy a magyar agrárpolitika szőlészet-borászat iránti fogalmatlansága miatt Magyarországon lassan Tokajon, Somlón, a Badacsonyon és Villányon kívül nem lesz olyan borvidék, amin végigautózna egy Wachauhoz, Rheingauhoz, a Chianti Classicóhoz, vagy akár csak Kutjevóhoz szokott, magyar borok iránt érdeklődő külföldi, és azt kérdezné, hogy szép-szép, de ha ez borvidék, akkor izé, miért nincs mindenhol szőlő, mint ahogy az rendes borvidékeken lenni szokott?

 

Miért lenne rossz, ha az osztatlan közös tulajdonú szőlőkből kis parcellák szökkennének szárba? Miért ne lehetne meg továbbra is Pista bácsi szőlője, az a 0,22 hektár, immáron csak Pista bácsi, aztán a gyerekei, majd unokái nevén? Nem ez lenne a dolga a földhivatalnak? Nem ezért fizetünk adót? Nem a Fidesz-kormány volt az, amely beterelte az összes hatóságot meg hivatalt egy kormányablakba, mondván az állam van a polgárokért, nem fordítva? 

 

Miért ne adhatná el Pista bácsi ezt a szőlőt, ha úgy tartja kedve, csak immáron állami-jogszabályi nyomás, a törvényre hivatkozó nagytermelői nyomásgyakorlás nélkül, szabad akaratából?

 

De miért ne tudná Pista bácsi immáron saját parcellájának termését ugyanúgy felvásárolni továbbra is a nagyfelvásárló? Miért ne tudna Pista bácsi hosszú távú szerződést kötni az integrációról, komolyabb pénzt kapva a termésért? Miért ne tudna Pista bácsi és a falu többi kistermelője összeállni egy közös cégbe, neadjisten szövetkezetbe? Miért nem szólt nekik senki a kormány részéről, hogy helló, ti így amúgy tökre versenyképesek lehetnétek? Hogy drága Pista bácsi, áldja meg az Isten a kezeit, maga meg az a sváb szőlőhegyi haverja, a Lojzi többet tett az élhető vidékért azzal, hogy negyven éve kijár megkapálni ezt a szőlőt és borbaráti kört szerveznek a faluban, mint államtitkár úr a szolgálati Skodájában?

 

És miért baj az, ha elaprózódnak a birtokok? Ma az elvileg a kistermelőket is képviselni hivatott, az ő hegyközségi járulákaikból is élő Hegyközségek Nemzeti Tanácsának 2016-os felmérése szerint 0,48 hektár az átlagos itthoni parcellaméret, és szerintük ez rossz, noha nem írják le, miért. (Mindeközben siránkoznak azon is, hogy fogy a szőlőterület. Én megtettem ezellen a magamét: a járvány kellős közepén telepítettem 0,2 hektár olaszrizlinget. Sajnálattal hallom, hogy az állam számára ez kevés, és rontom itten az átlagot. Többre most nem volt pénzem.) 

 

Ez történelmi adottság, mondhatni, hungarikum, már a KSH-t megalapító Keleti Károly 1860-1873-as szőlészeti statisztikája is ezt erősítette meg (lásd a 40. oldalon): láss csodát, az akkori Magyarországon 0,48 hektár volt az átlagbirtokméret, Erdélyben 0,24, Fiuméban 0,44, Szlavóniában pedig 0,54. A Kárpát-medencei hagyomány és örökség tehát nem a kommunisták által erőltetett és az erőszakos téeszesítéssel létrehozott borászati nagyüzem, nem a nagyfelvásárló, abból mindenhol van a világon.

 

A magyar út a kisbirtok: a présház a hegyoldalban, az ezzel járó pinceszer. Tájépítészet, kultúrateremtés, értéknövelés. Tessék elmenni Villánykövesdre, Palkonyára, Mohácsra, Hajósra, Vörösmartra, méltatlan ennek szépségét magyarázni.

 

Ha már ennyire belenyúl a magyar állam a tulajdonviszonyokba kommunista módon, miért nem teszi úgy, hogy abból többen profitálhassanak, és ne a további tőke- és birtokkoncentráció irányába mutasson?

 

Miért nem kötelezi mondjuk a nagyon nagyokat, hogy mondjuk minden 300. hektár után kötelesek rendelkezésre bocsátani (tehát nem kötelezően eladni) bizonyos kritériumok teljesítése esetén 10 hektárt a formálódó Csányi-Lázár féle újjászervezendő agráregyetemen frissen végzett szőlész-borászoknak, hogy legyen min gyakorolniuk és kísérletezniük? Így akár potenciális munkaerőt is bevonzanának: elvégre sokkal inspirálóbb egy olyan helyre elmenni borászati technikusnak (hordót pucolni és slagokat rakni ide-oda), ha mellette saját bort is kihozhatsz a neved alatt, és a friss szakember Magyarországon marad, nem megy el többször annyi pénzért a magyar határ túloldalára, Ausztriába.

 

Tény: a magyar kormány, az általa kinevezett kormánybiztosok és az Agrárminisztérium 2010 óta képtelenek voltak arra még három kétharmaddal a hátuk mögött is, hogy leszereljék az esetleges borászati lobbiérdekeket, és

 

1, létrehozzanak egy működő bormarketinghivatalt osztrák mintára (igen, még 2021-ben is minden boros témájú Facebook-thread kilyukad oda előbb-utóbb, hogy hát igen, bezzeg az osztrákok, ott megcsinálták, ott működik, itt is ez kéne);

 

2, felélesszék a világ legrégebbi dűlőklasszifikációs rendszerét, a tokajit, ami ha működne, annyira menő lenne, hogy nem kellene nagyon magyarázni semmit, mert evidens, hogy egy ilyen rendszer a mögötte lévő kultúra létét feltételezi;

 

3, a magyar borpiac egyik legnagyobb, kizárólagos állami tulajdonban lévő pincészetéből, a Tokaj Kereskedőházból Grand Tokajra átmárkázott monstrumból mondjuk szövetkezetet csináljanak, stabil és kiszámítható bevételhez, valamint valami értelmes jövőképhez juttatva a jövőben azokat, akiket 100 forintos kilónkénti szőlőfelvásárlási árral aláz meg már évek óta, nemhogy a költségeket, de még az inflációt sem követve, és akik kész csoda, hogy ezért a hamarosan az önköltségi árat sem elérő felvásárlási összegért művelik még az UNESCO-világörökségi területen lévő szőlőjüket ahelyett, hogy kivágnák, és felvennék érte az EU-s támogatást.

 

És ezek csak az én vesszőparipáim, az elhanyagolt világraszóló fajtagyűjteményekről, feledésbe merült magyar szőlészeti alapművekről még nem is írtam, ha lesz erről a pár sorról Facebook-thread, valószínűleg ingyen összejönne alatta egy kész borászati-borkulturális program a következő öt kormányzati ciklusra.

 

Mert teljesen mindegy, hogy a karcagi nagy megtekintő, Fazekas Sándor vagy a mosonmagyaróvári méhész, Nagy István az agrárminiszter: ez teljes csőd, a szőlő- és borkultúra addig érdekes csak a provinciális budapesti elitnek, ameddig szelfizhet vele, vagy díszletnek szolgál valamelyik unalmas, EU-s vagy állami pénzből kifizetett konferenciájához, ahol jellemzően eleve a cateringből próbál meg alkudni.

 

A magyar szőlő- és borkultúra sajnos kihalásra van ítélve:

 

a hazai paraszti borkultúra legfontosabb lelőhelyeinek számító szőlőhegyeket művelő, pincefalvakban borokat készítő idősek lassan kihalnak, és alig van, ki átvegye tőlük.

 

A kormány talán még örül is ennek: ezerszer bizonyították, hogy nincs szüksége a hatalomnak az önálló, szabad gondolkodású emberekre, akik a természet törvényét magasabbrendűnek tartják az emberinél. (Ne feledjük, Orbán Viktor nyírta ki a pártjánál jóval nagyobb morális tőkével rendelkező FKGP-t, a vidék képviseletét azóta se látja el senki.) Az ellenzékről meg mindent elmond, hogy az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról szóló törvény parlamenti szavazásán tartózkodtak.

azonnali.hu/cikk/20210205_igy-kell-megfejelni-egy-kommunista-orokseget-egy-kommunista-intezkedessel