Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orbán Volt Főtanácsadója Szerint, Összeomlóban Van A Csapat

2019.10.18

 

Belföld

Orbán Volt Főtanácsadója Szerint, Összeomlóban Van A Csapat

 

A Fidesz túlzott magabiztossága, cinizmusa kiverte a biztosítékot a választóknál.

Klubrádiónak nyilatkozott Csaba László közgazdász, Orbán Viktor korábbi főtanácsadója.

Csaba László azt mondta: bár még a Fidesz a legnagyobb erő, az önkormányzati választásokon egy megrendítő erejű ütést vitt be neki az ellenzék.

A közgazdász ezt a választást fordulópontnak látja: olyannak, mint

amilyen a II. világháborúban a sztálingrádi csata volt az európai hadszíntéren.

A nácik még sokáig ott maradtak, harcoltak, de visszafordítani a háború menetét már nem tudták.

“A fák nem nőnek az égig” – mondta.

A kormányzás tartalma és stílusa már sokaknál elérte az ingerküszöböt. A stílus, a hangvétel nagyon fontos, annak hangoztatása pedig, hogy ezen a helyzeten nem is lehet változtatni, kiverte a biztosítékot.

A CEU és a Corvinus Egyetem professzora szerint a Fidesznél már 2002-ben lehetett látni a túlzott magabiztosságot. 2018-ban még inkább, de az ellenzéknek idő kellett, hogy felfedezze: ez kétpólusú választási rendszer, össze kell fogni.

A választók megértették, hogy ez nem szerelem, ezért szavaztak okosan.

A Fidesz túlzott magabiztosságához adódik egy jó adag cinizmus is. Borkai Zsolt botrányában az a legdurvább üzenet, hogy olyan elit életét mutatja, ami másoknak elérhetetlen.

S van egy olyan üzenete is, hogy

“látjátok parasztok, mi ezt is megtehetjük.”

Ez a lökés is kellett az ellenzék sikeréhez, de a Fidesz gyengébb szereplésében az is benne van, hogy Orbán mostanság nem ér rá belpolitikával foglalkozni, külföldre koncentrál, miközben itthoni kérdésekben nem mer dönteni szinte senki.

“Orbán maga a párt. A párt pedig tévedhetetlen, tehát Orbán is az. Ez volt a mítosz, és ez van összeomlóban.”

– fogalmazott Csaba László.

mediacsoport.com/top/orban-volt-fotanacsadoja-szerint-osszeomloban-van-a-csapat/

(24.hu / Klubrádió)