Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tilos a szennyvízcsatornába nedves törlőkendőt, pelenkát, egészségügyi betétet, tampont, oldószereket….

2020.03.26

 

 
Ernő   Gazdagrét
1 órája

Tisztelt Mindenki!

Nemtudom volt-e már megosztva? Érdemes erre is figyelni.

 
MaVíz Magyar Víziközmű Szövetség

Ma Magyarországon – nagyon felelős viselkedést tanusítva – napról napra több honfitársunk marad otthon - dolgozik, vagy éppen tanul gyermekével. Ez a megváltozott élethelyzet azonban több odafigyelést is igényel – minden szintéren; így van ez a wc-, valamint a szennyvízrendszer használatával is.

Ahogyan arról sokat lehet hallani a médiában, a víziközmű szolgáltatók – mivel a ivóvízhálózat kiemelt jelentőségű infrasturktúrának minősül - a közegészségügyben kulcsszerepet töltenek be a jelenlegi helyzetben. Mindannyian meghozták és bevezették a veszélyhelyzetre vonatkozó intézkedési terveiket, azonban most együtt – közösen kérik az Önök közreműködését.

Tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy szíveskedjenek betartani az alábbi fontos lépéseket a mosdó-, illetve csatornahasználat során:

Tilos a szennyvízcsatornába konyhai maradékot, nedves törlőkendőt, pelenkát, egészségügyi betétet, tampont, oldószereket, ruhákat és gyógyszereket, gyógyszeripari készítményeket, benzint, vegyi anyagot, robbanásveszélyes folyadékot valamint építési törmeléket, juttatni!

Kérjük fokozottan figyeljenek arra, hogy a nedves törlőkendők, a csomagolásokon lévő tájékoztatóval ellentétben nem bomlanak le kellő gyorsasággal a csatornahálózatban és ezért ott – bármennyire is hihetetlen - a dugulások kb. 75 %-ért felelősek. Amennyiben ezt számszerűsíteni szeretnénk, ezek a hibaelhárítások éves szinten közel 2, 85 milliárd forint többletköltséget okoznak az ágazatnak.

Fontos megjegyezni, hogy egy nagyobb dugulás nem „csak” plusz munkát jelent a szennyvíztisztító telepen dolgozó munkatársaknak, de rosszabb esetben fizikai valójában a háztartásokban is megjelenhet a probléma: először csak a wc-t nem lehet lehúzni, aztán ha ez fokozódik, elindulhat visszafelé annak tartalma is! Ezért fontos az, hogy megértsék – az Önök saját érdeke is az, hogy betartsák ezeket az alapvető szabályokat!

A csatornahálózat és saját életterük védelme érdekében kérjük tehát Önöket, hogy viselkedjenek környezettudatosan és óvják környezetüket. Tudatos odafigyeléssel nemcsak a helyi dugulásokat lehet megelőzni, de a csatornahálózat állapotáért, a szennyvíztisztító telepek megfelelő működéséért is sokat lehet tenni! És erre a jelenlegi helyzetben kiemelten szükség van!

http://www.maviz.org/…/a_jelenlegi_helyzetben_is_fontos_a_k…