Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Trianon 100: De facto Monarchia, és ami helyette lehetne

2020.06.03

 



Trianon 100: De facto Monarchia, és ami helyette lehetne

DIÉTÁS MAGYAR MÚZSA·2020. JÚNIUS 3., SZERDA·11 PERC

Illene, hogy írjunk, magyar közéleti oldalként, Trianon cikket. De mi az, amit többféleképpen ne írtunk volna már meg? Ilyen szempontból még kapóra is jön a koronavírus-pánik, mert megmutatja, hogy mennyi, sokkal aktuálisabb dolog van a trianoni tragédiánál. Egyben megmutatja, hogy már egy ideje nem is Trianon a legnagyobb baj, hanem az, hogy még mindig nem dolgoztuk fel. Hamarosan nyílik az Alkotmány utca elején a Nemzeti Összetartozás Sehova Sem Vezető Garázslejárója, rajta olyan falvak nevével, amelyek közül jó párnak soha nem volt magyar lakossága, már az Árpád-ház idejében is mindenféle más nációval volt betelepítve.

Tehát ha a legfontosabb dolgot kell kiemelnünk: bele vagyunk merevedve a gyászba, haragszunk a gyilkosokra, és nem lépünk tovább. Nem-nem soha. De nézzük meg egy kicsit ezt a mi tragédiánkat és tegyünk fel pár kérdést, amit nem szokás feltenni.

Mekkora tragédia Trianon?

A mi szempontunkból nyilván nagyon nagy, de ha megnézzük az európai határok változásait, különösen itt a régióban, be fogjuk látni, hogy ez egy a sok közül. Például a szerbek épp mostanában vesztenek el rengeteg ősi szerb földet, egész egyszerűen azért, mert már rég albánok laknak ott. De felhozhatjuk Kelet-Poroszországot és Sziléziát, Lengyelország felosztásait, Lvovot is Kalinyingrádot, Karéliát, Triesztet és Fiumét (közöttük Kopert, Transznyisztriát és a Krímet... talán ebből is látszik, hogy a viszonylag stabil Nyugat-Európa (bár erről az elszásziak és a tiroliak azért tudnának mesélni) és a mindenkori nagy Oroszország között az országhatár elég fluid dolog.

Ez persze a fájdalmunkat mit sem csökkenti, pusztán megvilágítja, hogy a világ miért nem rohan szegény Magyarország megsegítésére. A világnak ez az (n+1) nemzeti tragédia. Például Szudán is nemrég szakadt ketté. Ha valaki valaha ezt meg fogja oldani, azok mi leszünk. A működőképes megoldáson gondolkodás azonban már egy ideje nem az erősségünk.

Mi az igazi tragédia Trianonban?

Két dologról kellene beszélnünk. Az egyik a kulturális sokkhatás, amiről nem fogok, mert mindenki más viszont arról beszél.

A másik összefügg az államhatárok fluktuációjával. Európának ez a középső sávja, a frank birodalom egykori keleti határa és a jóval később megszilárduló orosz birodalom között, sose tudott tartósan megszilárdulni. Nem alakult ki egy nagy nyugati szláv birodalom. Pedig ha vesszük egy elszászi, egy porosz és egy bajor nyelvét és kultúráját, azt látjuk, hogy a köztük levő távolság összevethető egy morva, egy byalistok-i lengyel meg egy Nyitra környéki szlovák nyelve és kultúrája közötti távolságokkal. Mégis, egységes német birodalom, igaz hogy hosszú és véres háború után, de létrejött, szláv meg nem. Persze rövid időre nagy lengyel és nagy cseh királyságok összejöttek, de tartósan megmaradni sose tudtak.

Hasonlóan el lehet beszélni a magyar történelmet is, még ha a magyar történelem tananyag nem is ezt teszi. A magyarok annyival jobban járnak, hogy az Árpádok és Anjouk alatt megszilárdul itt egy állam, amely a balkáni országokkal ellentétben sose kerül teljes egészében török uralom alá. Nagy királyok idején (pl. Szent István, III. Béla, Károly Róbert, Mátyás) Magyarország erős regionális hatalom, azonban ennek Mohácsnál vége szakad és nem is vesszük fel a fonalat nagyjából Mária Teréziáig, amikor nekiáll újra kialakulni egy közép-európai birodalom.

Azonban ez a közép-európai birodalom két irányból is terhelt. Egészen 1866-ig a Habsburgok (miként a magyar trónon több elődjük, így pl. Hunyadi Mátyás és Luxemburgi Zsigmond) a német-római császári cím, és így a nagy német egység keretében, abba integrálva képzelték el a közép-európai birodalmat. A másik irány ezzel összefügg: noha sok német élt akkoriban itt és a városokat döntően német vagy németes kultúra jellemezte, ez a terület döntően szláv. Kivétel persze a Magyar Királyság, melynek viszont a szlávok lakta területtel ellentétben aktív és folytonos alkotmányos hagyománya volt. A mostanában annyit misztifikált Szent Korona kiváló ürügy és szimbólum volt arra, hogy alatta mindenféle népeket ezeréves területi igények alapján integrálni lehessen. Viszont a szláv lakosság, és a magyar Szent Korona közötti feszültség kódolta a későbbi bajokat.

Mégis, a Habsburg kísérlet a legtovább tartó, legmesszebbre jutó, legsikeresebb kísérlet volt a közép-európai birodalom létrehozására.

Az Osztrák-Magyar Monarchia, minden bajával együtt elérte, hogy Közép-Európa nagy részén nagyjából egységes jogrend, közigazgatás, fizetőeszköz, kereskedelmi és műszaki normák érvényesültek. Vagyis létrejött az, ami előtte évszázadokon át csak próbált létrejönni. A most a Monarchia helyén létező országokban, függetlenül attól, hogyan viszonyulnak a Monarchia emlékéhez az ország működését az akkoriban felvázolt infrastruktúra, kormányzati- és szakigazgatás határozza meg az állam működését. A megyei bíróságok épületei ott állnak, ahova az előző századforduló környékén építették őket. A fő vasútvonalak arra futnak, amerre a StEG (k. k. privilegierte österreichische Staatseisenbahn-Gesellschaft), a Déli Vasút, és a MÁV felrajzolta őket a térképre. A telekkönyv rovatai, legyen akármi is a nevük, ugyanabban a sorrendben követik egymást. Tapasztalatból tudom, hogy felismerek egy cseh nyomozást megszüntető végzést, noha cseh szókincsem a “pivo” szóra korlátozódik. Miért? Mert ugyanoda van fűzve az aktában, és ugyanaz a formátuma, aki írta az pontosan ugyanazokat az okiratszerkesztést és iktatást tanulta, mint én, csak más nyelven.

Azt nem tudjuk, hogy létrejöhetett-e volna olyan Monarchia, amelyben ez így oké. Mármint az, hogy a cseh és a magyar irat lehet különböző nyelvű. Napjaink nagy integrációs projektjét, az EU-t is áthatja a lingua franca problematikája. Pedig az EU (jelen állapotában) nem kormányoz, hanem egy nagy érdekegyeztető fórum, ahol az érdekegyeztetés eredménye közvetlenül hatályos norma lesz a tagállamokban. Nem kell anyakönyvet és ingatlan-nyilvántartást csinálnia 3-4 nyelven. Svájcban kell, vethetnénk közbe. Igen csak Svájc egy egységesen fejlett és kicsi ország. A Monarchiában meg számolni kellett a mecsetbe járó bosnyákkal éppúgy, mint a karlsbadi fürdőben franciául társalgó arisztokratákkal, karantán parasztokkal és galíciai zsidó vándorkereskedőkkel.

Ezt a Monarchiát ráadásul dominanciaharc is áthatotta, amely Budapest és Bécs között folyt és amelybe egyre hangosabban kapcsolódtak be a szláv és román nemzeti mozgalmak. Megoldás pedig nem lett, és így mentünk bele abba a háborúba, amely a Monarchia számára semmi jót nem ígért. Hiszen az már így is akkora volt, hogy a kormányzása a kor vívmányaival (vasút, távíró, nyomtatott sajtó) is éppen hogy lehetséges volt és terjeszkedni se nagyon volt hova. Vesztenivaló annál több volt, és ezt mind el is vesztettük.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy túl sok Azonnalit olvasok és úrrá lett rajtam a Habsburg nosztalgia: nem erről van szó. Pusztán arról, hogy a “mit veszítettünk Trianonban” kérdésre csak az egyik válasz az, hogy az Árpádok által elfoglalt ősi magyar szállásterületet, majd pedig utána tárogatón előadjuk a Krasznahorka (szép magyar szavunk, mi...) híres vára c. népies műdalt.

A válasz másik fele úgy hangzik: mindenki veszített. Nyilván nehéz ezt elmondani egy románnak vagy szlováknak, aki országa születését köszönheti az I. világháborút lezáró békekötéseknek. Pedig ő is vesztes, mert az ő országa is egy kicsi, súlytalan ország Európában. A szlovákok is szenvednek a Pozsony-Kassa autópályával, ami részükről érthető is, hiszen az M3 nem szlovák autópálya. Pedig a jó megoldás a kényelmesen az alföldön vezetett nyomvonal, amelyről az ezer éve ott levő észak-déli korridorokat kell autópályává-autóúttá bővíteni, ahogy történik az Salgótarján és Kassa irányában is. Mi meg szenvedünk, mert ezek az utak minálunk a semmibe, reménytelenségben élő, elszegényedett falvakba vezetnek. Veszítünk, amikor virágzik a nemzetközi áfacsalás két ország között, amely száz éve még ugyanazt a fizetőeszközt használta.

És ez nem véletlen van így.

Az Osztrák-Magyar Monarchia elég előrehaladott kísérlet volt ahhoz, hogy kicsit nem lehetett megbüntetni. Szét kellett módszeresen boncolni. Ezért futnak hülye helyen a határok, ezért van az összes keleti megyénk székhelye a román és az ukrán oldalon. El kellett érni, hogy nehogy valami tehetségesebb magyar vagy osztrák vezető újra integrálni tudjon.

Nehogy valaki nekiálljon annak a hosszú és fájdalmas folyamatnak, hogy kiszitálja a Monarchiából azt, ami jó volt és mondja azt a többieknek, hogy “Figyeljetek, lehet hogy nem kell nekünk bécsi császár vagy budapesti király ahhoz, hogy a vonat Klagenfurttól Munkácsig egységes tarifával menjen, hogy szabadkereskedelem, egységes kereskedelmi és pénzügyi jog legyen ebben a térségben, hogy valami egyezményes módja legyen annak, hogy egymás ítéletét minden további nélkül elfogadja és akár végrehajtatja a brassói és a hradec kralove-i bíróság, hogy a lembergi könyvelő minden további nélkül eligazodjon egy trieszti cég könyvelésén, hogy a Szarajevóból menekülő tolvaj elleni nyomozás Szatmárnémetiben ne minősüljön nemzetközi ügynek. Húzza fel mindenki a saját nemzeti zászlaját, ne baszogassuk egymást mert abból csak a balhé van, legyünk mi is gazdagok, mint Svájc”

Nevetséges utópia, ugye? Pedig olyan sok nem választ el minket tőle. Amióta létrejött az EU, és simán át lehet menni Szlovákiába, nem dőlt össze a világ se itt, se ott. Az uniós jog lassan kikényszeríti az egységességet és a mozgásszabadságot. Lassan elkezdjük észrevenni, hogy ez jó. De facto Monarchia van, egy külföldi üzletember szempontjából biztosan. Nem hiszik? Sétáljanak be a legközelebbi lidlialdiba és nézzék meg a kekszre hány nyelven van hátul ráírva hogy glutént és állományjavítót tartalmaz. Majd keressenek egy képet egy békebeli százkoronás bankjegyről. Csodálkozni fognak.

Csak egy gond van. Mindezt Németország hátsó udvaraként, egymást a közénk hajigált aprópénzért letaposó utcagyerekként tesszük. Nincsen közöttünk “kartell” ami elősegítené, hogy a mi érdekeink Brüsszelben érvényesüljenek. Mert a “mi érdekeink” 90%-a közös, 10% az a nemzeti-kulturális ellentét, amelyet a határ magyar és nem magyar oldalán egyaránt szítunk és könnyű szívvel hagyjuk a maradék 90%-ot.

Ez az igazi tragédia, ennek van most itt a 100. évfordulója. Bár igaza lenne azoknak akik szerint 100 év után “magától elmúlik Trianon” bár elmúlt volna, csak nem úgy, ahogy ők gondolják. De így, ahogy most csináljuk, nem is fog. Középszerű, korrupt politikusok élnek ebből szerte az egykori Monarchiában. Száz év kevés volt a gyászt feldolgozni és tovább lépni. Ha valamiért szomorú vagyok, az az, hogy meg se próbáljuk. 

www.facebook.com/notes/di%C3%A9t%C3%A1s-magyar-m%C3%BAzsa/trianon-100-de-facto-monarchia-%C3%A9s-ami-helyette-lehetne/871667683331955/