Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szekuláris munkakultusz rákfenéje

2019.04.25

 

A szeku

2019. április 18.
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A fejlett világban a munka valláspótlékká vált: a világ megváltását és az egyén kiteljesedését az aktív élettől várjuk. De hiába, valójában csak halálra dolgozzuk magunkat. Baloldali szerzők szerint az állam szociális szerepvállalásának erősítésével kellene orvosolni a bajt. A liberális teológus szerint inkább a valláshoz kellene visszatérni.

Az egyetemet végzett elit számára a munka vallásos identitássá vált. A munka transzcendenciát és közösséget ígér, de valójában egyik elérésben sem segít” – olvassuk Derek Thompson esszéjét az Atlantic magazinban.

A 19. század közepe óta a fejlett világban jelentősen csökkent a munkaórák száma. Az általánosan bevett magyarázat szerint minél fejlettebb a gazdaság és a technológia, annál általánosabbá válik a jólét, és annál tovább csökkenhet a munkával töltött idő. Csakhogy a munkaidő csökkenése meglehetősen egyenetlenné vált földrajzi értelemben és társadalmi osztályok szerint egyaránt. A dolgos élet a fejlett országokban státuszszimbólummá vált: a gazdagság jele már nem a tétlen dőzsölés, hanem egyre inkább az aktív élet és a karrier

A közkeletű magyarázat szerint a munka népszerűsége kulturális okokra vezethető vissza: az aktív, tevékeny élet a nyugati kultúra része, a protestáns etika folyománya.  Nemcsak a magas társadalmi presztízsű, hanem az egyszerűbb, kétkezi munka is fontos forrása az önbecsülésnek.

Thompson egyik magyarázatot sem találja kielégítőnek. Szerinte a munkaláz a vallás hanyatlásának következménye. A vallásos világnézet visszaszorulásával az emberek új transzcendentális világmagyarázatok után néznek, és sokan a munkában találják meg életük értelmét. A munkás élet nemcsak materiális jóléttel kecsegtet, hanem azzal is, hogy megválthatjuk a világot, és közben mi magunk is kiteljesedhetünk. A monoton, sőt gyakran teljességgel haszontalan, fölösleges és lélekölő, mondvacsinált munka mindezt azonban aligha nyújthatja. Ezért a legtöbben hiába dolgozzuk halálra magunkat, mégis frusztráltak vagyunk és szorongunk: a dolgos élet sem hoz megváltást. Mint arról a New York Timesban Erin Griffith beszámol, a vallástalan diplomás fiatalok körében különösen jellemző a munka sztahanovista kultusza. Csakúgy, mint a nyomában járó, és hovatovább nemzedéki népbetegséggé váló kiégés és depresszió.

Thompson más baloldali szerzőkkel egyetemben úgy véli, hogy a pusztító munkaholizmus felszámolásához állami beavatkozásra lenne szükség. Szerinte az állam a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével, vagy legalábbis a szociális támogatások, mindenekelőtt a családtámogatások növelésével segíthetne a munkával töltött idő csökkentésében. Thompson elismeri, hogy mindez persze csak azokon segítene, akik kényszerből dolgoznak, ám azokon, akik valláspótléknak tekintik a munkát, aligha.

Jonathan Malesic liberális teológus szerint ezért csak átfogó spirituális megújhodással lehet leszámolni a munkaholizmus kultuszával. Malesic a New Republicban felveti, hogy ha a munkaholizmus oka a vallás visszaszorulása, akkor talán a vallás újbóli térnyerésével vissza lehetne szorítani. Felidézi, hogy a Biblia tanítása szerint a munka büntetés, a Paradicsomból való kitaszíttatás következménye, és az ábrahámi vallások mindegyikében kiemelt szerepe van a pihenésnek.

www.metazin.hu/index.php/item/3713-a-szekularis-munkakultusz-rakfeneje