Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vízhiány lesz az úr

2019.10.06

nepszava.hu/3052544_a-vizhiany-lesz-az-ur

Publikálás dátuma
2019.10.05. 

 A vízhiány lesz az úr

Közel 10 százalékkal csökkent az európai áramtermelés, amikor idén július végén a nyugat-európai folyók vízhiánya miatt le kellett állítani több vízhűtésű atomerőművet. A probléma az utóbbi években visszatérően jelentkezik – tavaly Paksot is közvetlenül érintette –, és jelentős feszültségeket indukál az energiatermelésben (amiatt is, mivel az aszályos időszakokban a vízerőművek termelése is visszaesik illetve leáll), ami már az ipar teljesítményét is hátrányosan befolyásolja. A mezőgazdaságban a terméshozamoknak az ezredforduló óta tapasztalható visszaesése a leglátványosabb következmény. Most évtizedenként átlagosan 2 százalékkal esik vissza a gabonanövények produktuma a csapadékhiányos időszakok bővülése nyomán, ami nem tűnik soknak, de a tempó gyorsul: 4 fokos átlaghőmérséklet-növekedés már 25 százalékos terméscsökkenéssel jár, ami az élelmiszer-ellátás megrendülésével, lázadásokkal és fegyveres konfliktusokkal járna az ENSZ előrejelzése szerint. Kínában a rizs és a kukorica esetében 30-40, Indiában a búzánál mintegy 25 százalékos terméscsökkenéssel számolnak az évtized közepéig – már ez a két változás felboríthatja a nemzetközi élelmiszerkereskedelmet.

  Ám hiába riogatnak a nemzetközi szervezetek évtizedek óta a vízkészletek kiapadásával – olyan könnyen érthető magyarázatokba csomagolva, mint hogy az ivóvíz drágább lesz a benzinnél, és hogy hamarosan háborúk indulnak a víz miatt, az emberiség egyelőre nem kezeli gyakorlati kockázatként a vízhiányt. Az egy főre eső vízfogyasztás nem egyszerűen nő – holott minden józan mérlegelés szerint csökkennie kellene, már csak a népességrobbanás miatt is –, hanem gyorsabban bővül, mint a Föld lakossága. A fejlett világban egy ember naponta átlagosan 2-3 liter vizet iszik naponta, a napi élelmiszer-szükségletének kielégítéséhez pedig 3000 liter vízre van szüksége. A mosogatás, mosás, mosakodás, vécéöblítés, locsolás, autómosás stb. vízfogyasztása még az előbbieken felül jelentkezik. Magyarországon110 liter a fejenkénti napi vízfogyasztás – az érték a rendszerváltás után csökkent, mostanában lassan nő. Bolygónkon jelenleg ötből két ember vízhiányos régióban él, több mint kétmilliárd ember fogyaszt szennyezett vagy erősen szennyezett ivóvizet, közel ötmilliárd ember szennyvize (a világ szennyvíztermelésének legalább a háromnegyede) pedig mindenféle tisztítás nélkül kerül a környezetbe. A globális vízhiány komplex, sok okú jelenség. A Föld vízkörforgásában részt vevő víz mennyisége nem változik, de egyre több ember kénytelen osztozni (fizikailag) ugyanannyi vízen, miközben a fogyasztható vízkészletek a környezetszennyezés miatt egyre zsugorodnak. Vagyis az egy emberre jutó vízadag az éghajlatváltozás nélkül is csökkenne – a klíma ott jön a képbe, hogy egyrészt a gleccserek elolvadása, a tengerszint emelkedése miatt egyes sűrűn lakott területek édesvíz nélkül maradnak, másrészt a csapadékeloszlás egyenlőtlenebbé válása következtében bizonyos régiókban a korábbinál jóval kevesebb az eső (vagy egy-két részletben, özönvízszerűen zúdul le az egész éves adag), ami a felhasználás szempontjából közel ugyanakkora probléma, mint az aszály. A vízszennyezés nehezen túlbecsülhető probléma. Az ipari és a lakossági szennyvizek, illetve a mezőgazdaság mellé (a Greenpeace adatai szerint az EU talajvizeinek 7 százalékában találhatóak meg növényvédő szerek a határértékek feletti mennyiségben, és az Unió vizes élőhelyeinek 43 százalékát krónikusan mérgezik a növényvédő szerek; az európai folyókban lévő mérgek 74 százaléka agrokemikália) az utóbbi évtizedben felzárkózott a minden felszíni vízben jelen lévő műanyagszennyezés. Ugyancsak a WWF idén publikált kutatása mutatta meg, hogy egy átlagember hetente egy bankkártyányi műanyagot fogyaszt el ezen az úton.

Nagyobb meleg, több aszály

Az Országos Meteorlológiai Szolgálat (OMSZ) adatai szerint 1901 és 2018 között Magyarországon az évi csapadékösszeg átlagosan 4,5 százalékkal csökkent. Nincs szó monoton visszaesésről - az elmúlt 10 évben fordult elő az eddigi legcsapadékosabb év 2010-ben, illetve a legszárazabb év 2011-ben –, a tendencia mégis jól látható - tájékoztatta a Népszavát Bíróné Kircsi Andrea, az OMSZ éghajlati szakértője. A csapadékos napok évi száma összességében szintén csökkent az említett időszakban, átlagban 20 nappal. A szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válását jelzi, hogy a 20 millimétert meghaladó csapadékú napok száma közben átlagosan 1,3 nappal emelkedett, miközben a száraz időszakok is 4 nappal hosszabbodtak. A nyári csapadék egyre intenzívebb, s a rendkívül száraz évek gyakorisága is megnőtt. A múlt század eleje óta tapasztalt 1,23 °Celsius fokos magyarországi évi átlaghőmérséklet-emelkedés meghaladja a globális változás mértékét. A trend folytatódik: 2021–2050-re 1,5-2 Celsius fokkal, míg 2071–2100-ra már drasztikusan, 3,5-4,5 Celsius fokkal emelkedhet a hőmérséklet az 1971–2000 időszakhoz képest. Az átlagosnál nagyobb kitettségünkkel is összefügg, hogy – az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2017-es jelentése szerint – a GDP-hez viszonyítva – a Cseh Köztársaságban, Horvátországban és Magyarországon okozta eddig a legtöbb veszteséget, azaz konkrét anyagi kárt a klímaváltozás, a leglátványosabban az aszályos években. Hazánkban a homoktalajok vízmegtartó-képessége a legrosszabb, így a Nyírség és a Belső-Somogy mellett a Kiskunság homoktalajjal borított területei a leginkább veszélyeztetett tájak. Ugyanakkor a különböző klímamodellekben a dél-békési illetve a dél-baranyai területek is kiemelt aszálykockázatú régióként szerepelnek. A klímaváltozás egyebek mellett a Balatont is súlyosan érinti. Jelenleg még víztöbblettel rendelkezik Közép-Európa legnagyobb tava – vagyis a vízutánpótlás meghaladja a párolgás miatti veszteséget –, ám a pozitív szaldó mértéke egyre csökken, és a számítógépes modellszámítások szerint néhány évtized alatt drámai változások következhetnek be – figyelmeztetett Mika János éghajlatkutató.
A sekélyebb Velencei tó az elmúlt évtizedekben többször is a kiszáradás közelébe került, csak a korlátozott hatósugarú mesterséges vízpótlással sikerült megmenteni. A tavat akár már két egymás utáni aszályos év is a kiszáradás szélére sodorhatja. A Duna-Tisza közi homokhátság már korábban félsivatagos területté vált – tudományos vita tárgya, hogy a régióban a talajvízszint több méteres süllyedése a túlzott vízkiemelésnek, vagy a globális felmelegedés hatására csökkenő csapadék-utánpótlásnak tudható-e be. Az egyre gyakoribb aszályra az egyre kiterjedtebb öntözés lenne az egyik logikus válasz. Magyarországon becslések szerint 300 – 500 ezer hektár alkalmas az öntözéses gazdálkodásra, de mindössze 100-120 ezer hektáron van kiépített öntözőrendszer. és jelenleg alig 75- 80 ezer hektáron folytatnak önözéses gazdálkodást. A kiépítés a talaj- illetve terepviszonyoktól és a technológiától függően átlagosan 1-1,5 millió forintos beruházást is igényel, a gyümölcsösökben, fóliás zöldségtermesztésben alkalmazott korszerű csepegtető, vagy az elsősorban szántóföldi növényeknél használt mikroszórófejes öntözőrendszer ennél is drágább lehet. – Bihari Tamás