Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egymást ölik a keleti fronton az ukrán katonák

 

Ukrán valóság: egymást ölik a keleti fronton

 



 

Aki csak tudja, kerülje a katonai szolgálatot Ukrajnában, ugyanis az ukrán seregben lassan már nem is az ellenségtől kell tartani, hanem a saját katonatársaktól.


Február 15-én, csütörtökön sokkoló gyilkosságra derült fény a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében. Négy ukrán tengerészgyalogos holttestére bukkantak abban a házban, ahol éltek. Mint kicsivel később tisztázódott, nem a felkelők végeztek velük, hanem saját egyenruhás társaik végezték ki őket.

Valamennyiüket lelőtték.

A főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint két társuk gyanúsítható a brutális csoportos gyilkossággal. Előre eltervelhették tettüket és hidegvérrel gyilkoltak. Az indítékok még nem egészen ismertek. A gyilkosság részleteit a katonai ügyészség hivatott kideríteni.

Egészen megdöbbentő számokat ismertetett Anatolij Matiosz katonai ügyész is, aki elmondta, 2014 óta tízezernél is több ukrán katona szenvedett sebesüléseket nem a frontvonalon, s 2150-en haltak meg nem az ellenség által. E számok alapján úgy fest, az ukrán katonák leginkább önmagukra és szolgáló társaikra a legveszélyesebbek…

Képünk illusztráció   karpathir.com/2018/02/15/ukran-valosag-egymast-olik-a-keleti-fronton/