Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EGYRE NAGYOBBAK A TENGEREK SEMMIBŐL ELŐBUKKANÓ SZÖRNYETEGHULLÁMAI

2019.03.24

 

Szerző: Hutter Marianna
 
2019. március 21. csütörtök, 21:18
 
Húsz év megfigyelését elemezve tudósok arra jutottak: ugyan ritkábban alakulnak ki a nyugodt tengervízen hirtelen megjelenő, akár harmincméteres nagyságú óriáshullámok, de évről évre növekszik a méretük.

Bár már kisebb gyakorisággal fordulnak elő, de egyre extrémebb méretűek a semmiből előbukkanó óriáshullámok – írja a 
BBC egy márciusban publikált tanulmányra hivatkozva. Erre a kutatók azt követően jutottak, hogy az Amerika nyugati tengerpartját érő hullámokat vizsgálták 1994 és 2016 között.

 

Az eredmények szerint minden
évben egy százalékkal nőtt a
hullámok mérete.

 

A „szörnyeteghullámnak” is nevezett jelenség 

jobb megértése már csak azért is fontos, mert

komoly veszélyt jelentenek a hajózási iparra.

Az ilyen hullámok az egyébként nyugodt

tengeren alakulnak ki hirtelen, van, amelyik

mérete a harminc métert is meghaladja, vagyis

akár hajók elsüllyesztéséért is felelhetnek.

 

Becslések szerint minden tízezer hullámból egy

szörnyeteghullám, és bár ezek a hullámok

évszázadok óta részei a tengeri legendáknak,

hivatalosan csak 1990-ben sikerült létezésüket

igazolni. A szörnyeteghullámok kialakulását

befolyásolják az évszakok is: télen gyakoribb a

jelenség, ráadásul ilyenkor nagyobbak is ezek a

hullámok.

 

Aki elolvasná a teljes tanulmányt, itt teheti meg.

 azonnali.hu/cikk/20190321_egyre-nagyobbak-a-tengerek-semmibol-elobukkano-szornyeteghullamai

FOTÓFlickr