Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Először állhat bíróság elé az angliai nemváltó klinika

2020.03.06

 

Először állhat bíróság elé a nemváltó klinika

 

Beperelte egy fiatal nő az egyik legismertebb angliai nemváltó klinikát, amiért ott felelőtlenül adtak neki pubertásblokkoló gyógyszereket. Az áldozat akkoriban még csak tizenhat éves volt, és elmondása szerint senki nem figyelmeztette őt a következményekre. Az ügynek hatalmas hatása lehet, mert ez az első eset, amikor pert indítanak ebben a témában.
 
A most 23 éves Keira Bell (fotón) még csak egy 16 éves tinédzser volt, amikor öngyilkos hajlamai támadtak, az iskolában pedig arra kérte társait, hogy fiú néven szólítsák. A helyzet orvoslására Keira ellátogatott a hírhedt Tavistock and Portman NHS Trust nemváltó klinikájára, ami arról ismert, hogy elég könnyelműen ad hormonkezelést a gyerekeknek már egészen kiskorukban. Ez a fiatal lány esetében sem volt máshogy, neki mindösszesen három találkozó után pubertásblokkoló gyógyszereket írtak fel, hogy megállítsák a nőies testének kifejlődését, számol be az esetről a Daily Mail.
 
Most, hét évvel a kezelések után Keira már nem akar nemet váltani, csak egy átlagos nő szeretne lenni, ezzel azonban gondjai akadhatnak. Azon aggódik, hogy problémája támadhat a teherbe eséssel a neki beadott gyógyszerek miatt. Ráadásul saját bevallása szerint az emberek rendszeresen férfinak nézik őt, ami felettébb zavaró számára. Keira például sokszor aggódik azon, mit gondolhatnak mások a kinézete miatt, amikor bemegy egy női mosdóba.
 
A felmerülő problémái miatt Keira most hatalmas lépést tett: beperelte a Tavistock klinikáját, amiért gyermek létére kísérleti gyógyszereket adtak neki a nemváltás érdekében. A fiatal nő ugyanis most már úgy gondolja, belehajszolták a kezelésekbe körültekintő tájékoztatás nélkül. A bíróságon pedig Keira javára billenhet a mérleg, az ügyben eljáró bíró szerint egyértelműen vitatható a klinika törvénytelen eljárása, így engedélyezte a tárgyalást idénre. Keira esetével megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a gyermekek számos alkalommal kapnak kezeléseket anélkül, hogy teljes körűen tájékoztatva lennének azok következményeiről. Ez az ő esetében is így volt, a kezelések után olyan tüneteket tapasztalt, amikre azelőtt nem is gondolt. Elmondása szerint jelenleg egy olyan világban él, ahol nem illik be sem a férfiak, sem a nők közé – lényegében a két nem közé van szorulva.
 
Keira Bell problémája nem egyedi, az angliai nemváltó klinika egyre több botrányba keveredik , amiért könnyedén adnak kisgyerekeknek hormonkezeléseket. Ez azért is veszélyes, mert ők pont a fiatal koruk miatt nem tudják felmérni a következményeket és így alakulhat ki az, hogy később sokan megbánják a döntésüket a nemváltással kapcsolatban. Mire azonban erre rájönnek, már késő lehet, hiszen a következmények már megmásíthatatlanul jelen vannak az életükben, akárcsak Keira esetében.

 
V4NA nyomán   magyarforum.info/cikk/9527/Eloszor-allhat-birosag-ele-a-nemvalto-klinika/