Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


És mégis gömbölyű a Föld

2019.09.12

 

És mégis gömbölyű a Föld

2019. augusztus 1.
És mégis gömbölyű a Föld
 

Az elmúlt évtizedek közgazdasági közhelye szerint a globalizált gazdaságban a tőkét nem érdeklik az országhatárok, ezért a feltörekvő országok olcsó munkaereje megoldhatatlan kihívás elé állítja a fejlett államokat. Egy ideig így is volt, mára azonban nagyot fordult a világ. A globális gazdaság egyre inkább a gazdagoknak kedvez. Nemcsak a protekcionizmus, hanem a technológiai forradalom is őket erősíti.

„Az elmúlt ötven év legfontosabb gazdasági fejleménye a szegény országok tömegének felzárkózása volt. De mára megváltozott a világ. Az egyre inkább digitalizálódó világgazdaságban az innovációban és az immateriális befektetésekben teremtik az értéket” – írja Jean Pisani-Ferry francia közgazdász a Project Syndicate-en.

A közgazdászok körében egészen ötven évvel ezelőttig általánosan elfogadott tételnek számított, hogy a gazdag és a szegény országok közötti különbség egyre nagyobb lesz. Mivel az innovációhoz elengedhetetlen pénzügyi, infrastrukturális és tudásbeli források a tehetős államok birtokában vannak, a szegény gazdaságok mindig kiszolgáltattak maradnak. Ezt vallotta a Nobel-emlékdíjas Gunnar Myrdal és számos más híres közgazdász is. Elméletük némi leegyszerűsítéssel úgy szólt, hogy a külföldi tőke csak letarolja és kizsákmányolja az elmaradt térségeket.

Az elmúlt évtizedek azonban rácáfoltak a népszerű tézisre. Mint Kína és több más távol-keleti állam példája mutatja, a globális gazdaságba becsatlakozó szegény országok némelyike sosem látott ütemben kezdett fejlődni. Az áruk és a termelés szabad vándorlásának hatására a gazdag és a szegény világ közötti szakadék csökkenni kezdett. A korábbival homlokegyenest ellentétes új közgazdaságtani dogmák szerint mindez azt bizonyítja, hogy a globális gazdaság globális versennyel jár, amelyben a kormányoknak nem marad eszköze a nemzeti piacok védelmére. Mint a nézet talán legismertebb képviselője, Thomas Friedman a Metazin által is ismertetett 2005-ös És mégsem lapos a Föld című bestsellerében kifejtette, a globális gazdasági verseny kényszerzubbony. Az olcsó fejlődő országok kíméletlen versenyre és liberalizációra kényszerítik a fejlett világot. Aki viszont kimarad, és például protekcionista politikával védi piacát és munkaerejét, az még rosszabbul jár.

Most azonban ez az elmélet is megdőlni látszik, véli Pisani-Ferry. A kíméletlen ár- és bérversenyből nem kérő fejlett országok protekcionista intézkedéseket hoznak, és ezek meglepően jól működnek: nem őket, hanem a feltörekvő országokat sújtják. Pisani-Ferry ezt azzal magyarázza, hogy a világ ma is sokkal inkább függ a gazdasági erőközpontoktól, mint ahogyan azt a globalizáció determinisztikus elméletei feltételezték. A gazdasági válság is arra mutatott rá, hogy a világ rendkívüli mértékben függ az amerikai pénzgazdaságtól. A helyzet azóta sem változott sokat. A világ gazdasága továbbra is dollár- és vele FED-függő, vagyis ki van szolgáltatva nemcsak az amerikai gazdaság teljesítményének, de a monetáris politikának is.

Sőt, mint a Foreign Affiairs hasábjain Susan LundJames Manyika és a Nobel-díjas Michael Spence rámutat, a fejlett országok előnyét a protekcionizmus mellett a világkereskedelem átalakuló szerkezete és az innovációs forradalom is tovább növeli. A gazdasági válság komolyan visszavetette az áruk globális kereskedelmét, viszont a szolgáltatások áramlása jelentősen nőtt. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábban domináns olcsó árukat előállító feltörekvő államok kevesebbet exportálnak, a szolgáltatásokat értékesítő fejlett országok viszont többet.

Ráadásul az elmúlt évtizedekben meggazdagodott feltörekvő térségekben nő az igény a nyugati luxuscikkekre is. Lund, Manyika és Spencer arra is kitér, hogy a termelés megszervezésében egyre fontosabbá válik a piacok közelsége és a termelési térségek infrastruktúrája. A multinacionális cégek akár magasabb munkaerő-költségek mellett is a fejlettebb infrastruktúrával és képzettebb munkaerővel bíró, közeli országokat választják. Már csak azért is, mert az automatizálás újabb hulláma miatt egyre könnyebb kiváltani a szaktudást nem igénylő kétkezi munkát – ami pedig szintén az elmaradott országok lehetőségeit szűkíti. A szerzők megemlítik, hogy a közepes jövedelmű országok sorsát (itt külön kiemelik Dél-Amerika mellett Közép-Európát és benne Magyarországot) az dönti el, hogy képesek-e elkerülni a modernizációs csapdát, és az olcsó munkaerő helyett vonzó infrastruktúrával, képzett munkaerővel és színvonalas szolgáltatásokkal működőtőkét vonzani.