Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ferenc pápa: Globálisan az ellenséged is a testvéred, bontsd le a falakat/Szerkesztve/t

 A pápa szerint: „A keresztény ember hivatásánál fogva minden ember testvére, főleg a szegényeké, még ha az ellenség is.” A globális szuperkereszténység vízióját a muszlim hitű migránsok nem értékelik, ők a saját vallásuk szerinti erkölcsi rendben kívánnak élni. Itt Európában is.

 

Ferenc pápa az ötvenéves Szent Egyed Közösséghez: A szegények a ti kincseitek!

2018. március 12. hétfő 00:26

Március 11-én késődélután a Szentatya a Santa Maria in Trastevere-bazilikába látogatott, hogy találkozzon a Szent Egyed Közösség (Sant'Egidio) tagjaival és együtt ünnepeljen velük a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. Beszédében a pápa a szolidarítás globalizációjára hívott.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közradjuk.



Ezt az ünnepet nemcsak a múlt ünnepléseként akartátok megtartani, hanem a jövő iránti felelősség örömteli kimutatásaként is és főleg akként. Ez a talentumokról szóló evangéliumi példabeszédet juttatja eszünkbe, amelyben egy olyan ember szerepel, aki „idegenbe készült, összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát” (Mt 25,14). Valamennyitek, bármilyen életkorú legyen, legalább egy talentumot kapott. Rá van írva ennek a közösségnek a karizmája, amelyet, amikor 2014-ben itt jártam, a következő három szóval foglaltam össze: imádság, szegények és béke. Három, p-vel kezdődő szó [preghiera, poveri, pace]. És hozzátettem: „Ha ezen az úton jártok, segítetek növelni az együttérzést a társadalom szívében – ez az igazi forradalom, az együttérzés és a gyengédség forradalma, az, amely a szívből születik –, segítetek, hogy az ellenségeskedés és a közöny kísértetei helyett a barátság növekedjen” (Találkozás a Szent Egyed Közösség szegényeivel, 2014. június 15., Insegnamenti II, 1 [2014], 731). [...]



A mai világot gyakran a félelem uralja, és a harag is – ahogy Riccardi professzor mondta –, amely a félelem testvére. Ősi betegség ez: a Szentírásban gyakran találunk felhívást arra, hogy ne féljünk. Korunkban nagyon félnek az emberek a globalizáció széles dimenzióitól. És a félelem gyakran arra irányul, aki idegen, aki különbözik tőlünk, aki szegény, mintha ellenségünk lenne. Az is előfordul, hogy olyan fejlődési terveket készítenek az ország számára, amely az ilyen emberekkel szembeni küzdelmen alapszik. És akkor védekeznek ezektől az emberektől abban a hiszemben, hogy megóvják azt, amink van, vagy amik vagyunk. A félelem légköre megfertőzheti a keresztényeket is, akik aztán – mint a példabeszédben szereplő szolga – elrejtik a kapott adományt: nem fektetik be a jövőbe, nem osztják meg másokkal, hanem megtartják maguknak. „Én ehhez az egyesülethez tartozom…; én ahhoz a közösséghez tartozom…”; s ezzel „elkendőzik” a valóságot, és nem kamatoztatják a talentumot.[...]



A világnak bizonytalan a jövője, tudjuk, látjuk mindennap az újságokban. Nézzétek csak meg, hány háború zajlik napjainkban! Tudom, ti a békéértimádkoztok és munkálkodtok. Gondoljunk a szíriai nép fájdalmaira, a sok gyötrelmet szenvedett, szeretett szíriai népre, melynek menekültjeit befogadtátok Európába a „humanitárius folyosókon” keresztül. Miként lehetséges, hogy a huszadik század tragédiái után vissza lehet esni ugyanabba az abszurd logikába? De az Úr szava világosság a sötétségben, reményt ad a békére, és segít, hogy ne féljünk akkor sem, amikor látjuk a rossz erejét.

A zsoltár szavait írtátok [a bazilika bejárata fölé]: „Szavad lámpás lábam elé, világosság utamon” (Zsolt 119,105). Ünnepi lélekkel fogadtuk magunk között Isten szavát. [...] Ezért biztatlak titeket, hogy mind jobban szeressétek és olvassátok a Szentírást. Mindnyájan forrásra találtok benne ahhoz, hogy irgalmasok legyetek a szegényekhez, és mindazokhoz, akik megsérültek az életben és a háborúban.

Amióta közösségetek megszületett, a világ „globalizálódott”: a gazdaság és a kommunikáció mondhatni „egységesültek”. De nagyon sok ember, főleg a szegények számára új falak keletkeztek. A különbözőség alkalmat ad az ellenségeskedésre és a konfliktusra, de nekünk akkor is azt a feladatunk, hogy a szolidaritás és a szellem globalizációján munkálkodjunk. A globalizálódott világ jövője az együttélés: ez az eszmény megkívánja tőlünk, hogy törekedjünk hidakat építeni, nyitottak legyünk a párbeszédre, és találkozzunk egymással.

Nem csak politikai vagy szervezést illető dologról van szó. Mindenkinek feladata, hogy megváltoztassa szívét, és irgalmas  szemmel nézzen a másikra, hogy a béke mestere és az irgalom prófétája legyen. A példabeszédben szereplő szamaritánus azért vette gondjaiba az útszélen fekvő félholt embert, mert „meglátta, és megesett rajta a szíve” (Lk 10,33). A szamaritánus nem tartozott külön felelősséggel azért a sebesült emberért, és idegen volt. Mégis testvérként viselkedett, mert irgalmas szemmel tudott nézni. A keresztény ember hivatásánál fogva minden ember testvére, főleg a szegényeké, még ha az ellenség is. Sose mondjátok azt: „Mi közöm hozzá?” Szép kijelentés ez ahhoz, hogy mossuk kezeinket! „Mi közöm hozzá?” Az irgalmas szemű ember leleményes merészséggel törekszik a szeretetre, amire nagy szükség van! Mindenki testvérei vagyunk, és ezért egy új világ prófétái; az Egyház pedig az emberi nem egységének, a népek, családok, kultúrák közötti egységnek a jele. 


Szeretném, ha ez az évforduló keresztény évforduló lenne: nem arra szolgál ez az idő, hogy felmérjük az elért eredményeket vagy az előttünk álló nehézségeket, nem a mérlegkészítés ideje, hanem olyan idő, amikor a hitnek az a feladata, hogy az evangélium melletti új merészséggé váljon. A merészség nem egy napig tartó bátorság, hanem a mindennapi küldetés türelme a városban és a világban. Arról a küldetésről van szó, hogy türelmesen újraszőjétek a perifériák emberi szövetét, amelyet az erőszak és a szegénység szétszaggatott; hogy átadjátok az evangéliumot a személyes barátságon keresztül; hogy megmutassátok, hogy az élet akkor lesz igazán emberi, amikor a szegények mellett éljük; hogy olyan társadalmat építsetek, amelyben senki sem idegen. Arról a küldetésről van szó, hogy átlépjétek a határokat és a falakat, hogy újraegyesítsetek. 

Ma még inkább folytassátok merész utatokat! Továbbra is legyetek a peremkerületekben élő gyermekek mellett a béke iskoláival, melyeket meg is látogattam; maradjatok az idősek mellett, akik gyakran félre vannak dobva, de nektek barátaitok! Továbbra is nyissatok humanitárius folyosókat a háború és az éhség elől menekülőknek! A szegények a ti kincseitek![...]



A Szentatya szavai a találkozó elején, az elnök köszöntője után:

Jó estét kívánok… nincs valami szép este… [kinn esett az eső]. Impagliazzo úr azt mondta, hogy Rómának nyitva vannak a kapui, de az égnek is nyitva vannak a kapui, és hatalmas zuhét zúdított ránk! De ti mindig nyitott kapukkal éljetek! Köszönöm, hogy eljöttetek! Köszönöm, hogy itt vagytok, és köszönöm nagylelkűségeteket! Itt nagylelkűséget érzékelek, és nyitott szívet, mindenki, de valóban mindenki előtt nyitott szívet! Sose válogassatok: „Ez tetszik nekem, amaz nem tetszik; ez barát, amaz ellenség…” Nem! Mindenki, mindenki! Szívetek legyen nyitott mindenki előtt! Ez teszi lehetővé, hogy az élet előrehaladjon. Nagyon hálás vagyok nektek, és a legjobbakat kívánom mindnyájatoknak, családjaitoknak, és álmaitoknak is! Az Úr áldjon meg titeket! Imádkozzatok értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Merényi Zita, Vatican News

Magyar Kurír  www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-az-otveneves-szent-egyed-kozosseghez-szegenyek-ti-kincseitek