Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Készül az eszköz, amivel az emberek felvehetik a fenevad bélyegét

 

2021 / 09 / 24 / BOBÁK ZSÓFIA

Az oltásokhoz való mikrotűk fejlesztése már több mint tíz évvel ezelőtt megkezdődött, első körben kanyaró és influenza ellen. A tapaszok sokkal hatékonyabban, így kevesebb oltóanyag segítségével érik el a megfelelő hatást.

A kozmetikai ipar régóta használja a mikrotűkből álló tapaszokat, hogy a bőrt szépítő és regeneráló kezeléseket nyújtson, de orvosi, oltáshoz való alkalmazásuk még nem terjedt el a világban. Pedig az eszköz számos előnnyel rendelkezik a hagyományos fecskendőkhöz képest:

a tűktől ódzkodók számára sem jelent problémát az alkalmazása magától felszívódó anyagokból lehet kialakítani, így nem keletkezik annyi hulladék a használata közben a tűkben tárolható oltóanyag miatt könnyebben szállítható és vizsgálatok szerint még erősebb is a hatása, mint a mélyebbre juttatott oltóanyagnak

A mikrotűs tapasz oltásra való alkalmazásának fejlesztése már régen elkezdődött: a Georgia Institute of Technology, az Emory Egyetem és a PATH 2010-ben 10 millió dolláros támogatást nyertek a technológia kidolgozására, amiről addigra az elvégzett állatkísérletek alatt bebizonyosodott a működőképessége, 2015-ben pedig Mark Prausnitz, a Georgia Tech professzora arról számolt be, hogy készülnek a kanyaró oltás tesztelésére, aminek jövőjéhez nagy reményeket fűztek. Az eszköz, elmondása szerint, lehetőséget ad rá, hogy a szállítást és a tárolást is sokkal egyszerűbben oldják meg, mivel nem szükséges olyan hidegben tárolni, mint a fecskendőkbe való oltóanyagot, a mikrotűk a magasabb hőmérsékletet is jól bírják.

A polimer mikrotűk az oltás után felszívódnak a bőrben, így engedik ki magukból a hatóanyagot, ezzel a módszerrel pedig nem csak kevesebb hulladék keletkezik, hanem az oltóanyagal is spórolni lehet, ami a hagyományos módszerrel gyakran lehetetlen, mivel az anyagot kibontása után pár órával már nem lehet felhasználni. Legalábbis ez a helyzet a kanyaróoltásoknál, ahol a hatóanyag tradicionálisan több dózisos üvegcsékben érkezik az egészségügyi intézményekbe - írja a CDC.

2016-ban aztán újabb előrelépés történt, mikor az Észak-Karolinai Állami Egyetem és a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem bemutatták a melanoma kezelésére kialakított tapaszukat, ami célzottan szállította a gyógyszert egyenesen a rákos sejtekhez. A mikrotűket ebben az esetben hialuronsavból állították elő, ami egy biokompatibilis anyag, így nem vált ki negatív reakciót a használata. Az egérkísérletekben egyértelműen jól szereplő eszköz alkalmazásával jelentősen csökkentették a felhasznált gyógyszer mennyiségét is, ezzel redukálva a rendellenes autoimmun válaszreakciók kialakulásának esélyét. A mikrotűk azonban, bármilyen hatásosnak bizonyultak az állatokon végzett teszteken, a hétköznapi orvosi felhasználás során még nem jelentek meg, aminek a PATH vezetője, Darin Zehrung szerint a nem megfelelő mértékű támogatás (is) az oka.

"Amire szükség van az az elköteleződés az ipar részéről a konkrét termék iránt."- nyilatkozta az NPR-nek.

A bőr legfelső szarurétegén áthatoló mikrotűk a bőr alsóbb rétegeibe juttatják a hatóanyagot, az emberi bőr pedig rengeteg immunsejttel rendelkezik. A tapasz a jövőben nem csak az oltásokhoz való hozzáférést és az oltóanyagokkal való spórolást teheti lehetővé, hanem akár azt is, hogy orvoshoz se kelljen menni az oltások miatt, mivel a mikrotűk egyszerű használatát otthon is elsajátíthatja mindenki a kutatók szerint.

raketa.hu/oltas-mikrotus-tapasszal

Hozzászólásom

 Ennek a technológiának nem az oltás a célja. Ezt az emberek egyedi megjelölésére kísérletezik ki. A fenevad bélyege ismert a Jelenések könyvéből. A mikrotüskékbe beletesznek egy luciferin molekulákat. Ez a szentjánosbogarak világításából ismert. Így mindenkin lehet látni, a fluoreszkáló fényről, felvette, vagy nem ezt a bélyeget a QR-kódot. Senki sem adhat, vagy vehet, akin nincsen rajta a bélyeg. Társadalmi kirekesztettség. Ennek előpróbálja, a covid oltás.