Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újabb erős földrengés ezúttal Közép-Amerikában

 2016-11-24 20:16:00 


Erős földrengés volt Amerikában

Erős, 7,2 fokos földrengés rázta meg a közép-amerikai partvidéket csütörtökön, miközben hurrikán söpör végig a térségben - jelentette a Reuters hírügynökség helyi híradások és szemtanúk beszámolója alapján.

Erős földrengés volt Amerikában

A földmozgás epicentruma a salvadori Puerto Triunfótól 154 kilométerre délnyugatra, fészke pedig 33 kilométeres mélységben volt. A csendes-óceáni amerikai megfigyelőközpont cunamiriadót rendelt el az epicentrum 300 kilométeres körzetében.  

 

A salvadori hatóságok jelentése szerint áldozatokról és károkról egyelőre nem tudnak.

Helyi előrejelzések szerint a szökőár várhatóan eláraszt majd strandokat, kikötőket, parti éttermeket, üzleteket és házakat, ezért azt tanácsolják az ottani lakosoknak, hogy már most távolodjanak el a tengerparti résztől, keressenek magasabban fekvő helyeket, a kisebb vagy közepes méretű hajókat pedig óva intik attól, hogy a következő órákban kifussanak a tengerre.

Costa Ricában és Nicaraguában már evakuálták a tengerpart lakosságának nagy részét, mivel az Ottó névre keresztelt hurrikán eleve több országot fenyeget Közép-Amerikában. Ez a hurrikán a hetedik a november végéig tartó szezonban. A magja körül forgó szél sebessége átlépte az óránkénti 120 kilométert, Panamában már az előző napon három emberéletet követeltek a vihart kísérő felhőszakadás okozta balesetek.  

Nicaraguában Daniel Ortega elnök szükségállapotot rendelt el a földrengés és a hurrikán várható következményeire tekintettel.

atv.hu/MTI