Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


YELLOWSTONE: “A föld emelkedik és a folyók forrni kezdenek”

 

Aggasztó jelek Yellowstoneban

 

“A föld emelkedik és a folyók forrni kezdenek”

Aggasztó jelenséget tapasztalnak a szakemberek az USA északnyugati térségében fekvő Yellowstone Nemzeti Park területén.

Az tudott dolog, hogy a térség egy szunnyadó szupervulkánnak nevezett valami tetején ül, és ennek köszönhetőek páratlan természeti jelenségei is.

Hanem komoly baja származhat abból a világnak – és nem csak az USA-nak – ha ez a szunnyadó szupervulkán fölébred. Feltételezések szerint az USA területének minimum a felét azonnal elpusztítaná ha kitörne! De a hatása globális lenne.

Idaho állam geológusai és szeizmológusai úgy látják, hogy a szupervulkán mintha ébredezni kezdene.

Megnövekedett a földrengések száma, a földfelszín emelkedik, a gejzírek pedig már nem csak forróvizet, hanem egyre sűrűbben gőzt és már néha füstöt köpködnek. A folyók vize több helyen forró.

Atudósok szerint ezek a jelek egyértelműen a földfelszín alatti nem nagy mélységeben lévő anyag fölmelegedéséről tanúskodnak, és előre vetítik a szunnyadó vulkán közeli időkben való kitörésének lehetőségét.

Erősíti a feltételezéseket egy mindennál biztosabb jel is. A területen élő állatok viselkedése. Nagy tömegekben kezdték meg a vonulást, mintha baj közeledtét éreznék.

 balrad.ru/2017/10/06/aggaszto-jelek-yellowstoneban/