Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zsidókat gyalázó karnevál Belgiumban

2019.03.06

 Ézsaiás próféta könyve » 43. fejezet

5 Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek.

6 Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről,

 

Zsidókat gyalázó karnevál Belgiumban

A helyi zsidó szervezetek egyöntetűen elítélték az Aalst városában megrendezett karnevál egyik, régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábukat felvonultató csoportját.

 

A Vismooil’n belga szervezet karavánja élére két nagyméretű vallásos zsidót ábrázoló bábot helyezett, amiket pénzeszsákokkal és patkányokkal vett körül. Ezt követte a csoport maga, akik rózsaszínű „vallásos” öltözetben táncoltak és énekeltek különböző, széfként megjelenített dobozok tetején.

Nem először történik hasonló eset a keresztény húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjtöt fémjelző karneválon. 2013-ban az FTP csoport állt elő hasonlóan gusztustalan kreációjával: náci vagonokat ábrázoló installáció mellett vonultak fel SS tiszteknek és haredi zsidóknak öltözve. A vagon oldalát díszítő poszter flamand belga politikusokat mutatott náci egyenruhákban, Zyklon-B gáztartályokkal a kezükben, melyet a holokauszt alatt a zsidók elgázosítására használtak.

Foto: FJO

Binyomin Jacobs holland főrabbi elítélte a vasárnapi karneválon megjelenő installációt, mondván, sokkoló, hogy az a „tipikus, 1939-ből származó antiszemita karikatúrákra” hajaz.

Az erősen antiszemita jelképekkel operáló csoport nem először vesz részt az Aalst-i karneválon. Idén az egyre emelkedő árak témáját feldolgozva döntöttek úgy, hogy az ortodox zsidóság képével fogják a kérdéskört megjeleníteni.

A “Sábbátév” elnevezésű installációban a bábok szivart szívnak, miközben pénzért nyújtják a kezeiket. A figurák mögött egy ablak látható, ami kísértetiesen hasonlít az európai zsinagógák építészetére jellemző ablakábrázolásokra, miközben az ajtókeret jobboldalán ott látható a mezuza.

Felháborodását fejezte ki az Európai Zsidó Szövetség (European Jewish Association) elnöke, Menachem Margolin rabbi is az Aalst-i karnevál szervezői felé, miután a haszid zsidókat megjelenítő figurákat groteszk kampós orral és egy halom pénzzel ábrázolták az antiszemita felhangú produkcióban.

A rabbi magyarázatot követelt a belga város főpolgármesterétől, Christoph D’Haese-től is, hogy miként adhattak engedélyt egy ilyen felvonulásra.

A szervezet elnöke szerint hihetetlen, hogy egy ilyen alkotás, ami a legrosszabb antiszemita sztereotípiákat és propagandát idézi, belekerülhetett egy belgiumi ünnepség programjába 2019-ben. Levelében Margolin rabbi azt írta, amikor először látta a képeket, azt hitte, hogy ez valami „beteg vicc”. Aztán döbbent rá, hogy egy karnevál részeként tűntek fel a szélsőjobboldaliak, nácik és fasiszták által felvázolt régi sztereotípiák.

A rabbi emlékeztetett arra, hogy a zsidóságot nagyon súlyos elnyomás érte nem csak Aalst-ban és Belgiumban, hanem egész Európában az ehhez hasonló ábrázolások miatt.

„Őszintén remélem és bízom benne, hogy ez csak egy felületes mulasztás volt, és nem csak a szervezők kérnek majd hamarosan elnézést, hanem biztosítékot is adnak majd arra vonatkozóan, hogy a jövőben minden produkciót gondosan átnéznek, hogy az ehhez hasonló alkotások, amelyeknek még egy garázsban sem lenne helyük, ne kerülhessenek ki egy nyilvános karneválra”

– fogalmazott az elnök.

Margolin hozzátette, már hosszú ideje folytatnak különféle oktatási programokat egész Belgiumban, hogy az ilyen negatív és hamis sztereotípiákat lerombolják, és az Aalst-i karnevál esete kétségtelen bizonyítéka annak, hogy az ilyen erőfeszítésekre jobban szükség van, mint valaha.

neokohn.hu/2019/03/05/patkanyokkal-es-penzeszsakokkal-abrazolt-zsido-babokkal-vonultak-fel-belgiumban/