Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az EU széteséséhez vezető események

Cikkek

Brüsszel intézményesítené a megosztottságot az EU-ban

2017.03.25

 Robert Fico szlovák kormányfő arra figyelmeztetett, hogy katasztrófával végződhet szombaton az EU római csúcstalálkozója, amennyiben az Angela Merkel által erőltetett „kétsebességes Európa” elgondolás megvalósításáról végső döntés születik.

Leo Luzar, a cseh országgyűlés külkereskedelmi albizottságának elnöke ennek kapcsán interjút adott a Szputnyik hírügynökségnek, melyben kijelentette; nem egyedi jelenségről van szó a kétsebességes Európa elutasítottsága kapcsán – a Visegrádi Csoport tagjai egységesen elutasítják ezt az elképzelést.

 

Újabb háborúhoz vezethet a Balkánon az Európai Unió szétesése

2017.03.24

 Juncker szerint kemény és rendkívül összetett tárgyalásokra kell készülnie a feleknek. "Minden egyes nap olyan újabb problémák merülnek fel, amikre korábban nem is gondoltunk" – hangsúlyozta. Donald Trumppal kapcsolatban a bizottság elnöke arról beszélt, hogy rémülettel tölti el Európát a retorika, miszerint "Amerika az első". "A második világháború óta most először van hivatalban olyan elnök, aki azt a benyomást kelti, hogy nem érdeklik az európai ügyek" – fogalmazott.

Végezetül Juncker elmondta, hogy áprilisban Washingtonba látogat, azt azonban nem tudja egyelőre, hogy találkozik-e Trumppal.

 

SZIJJÁRTÓ: Az EU.t az olyan képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni, mint az Európai Bizottság alelnöke

2017.03.23

 A brüsszeli testület első alelnöke egy csütörtökön megjelent német lapinterjúban azt mondta: az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Szijjártó Péter bicskanyitogatónak nevezte, hogy miközben az Európai Unióban újabb terrortámadást követtek el, a bevándorlási válságra pedig még mindig nincs válasza a közösségnek, amelynek versenyképessége “napról napra veszik el”, az Európai Bizottság alelnökének mondanivalója mindössze a “Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni lázítás”.

.

 

Nem írja alá Lengyelország a római nyilatkozatot a kétsebességes Európa koncepciója esetén

2017.03.23

 Azt a lehetőséget, hogy Varsó nem írja majd alá a római nyilatkozatot, már szerdán kilátásba helyezte Konrad Szymanski EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes. Az uniós ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság ülésén elmondta: a tagállamok jelenleg egyetértenek abban, hogy a közös cél az EU gazdasági növekedése, valamint a biztonsági helyzet javítása. „Elfogadhatatlannak” nevezett minden olyan esetleges próbálkozást, amely az EU állandó megosztásához vezethet. Varsó többször határozottan elutasította a kétsebességes Európa koncepcióját.

 

A magyarok mellé állt Csehország. Ezt üzenik Brüsszelnek:

2017.03.22

 A Cseh Köztársaság pozíciója pillanatnyilag az, hogy nem támogatjuk a többsebességes Európát”— szögezte le Bohuslav Sobotka, majd hozzátette:hasonló álláspontot foglal el a visegrádi csoport további három országa, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is.”

A többsebességű Európai Unió koncepcióját a szervezet régebbi tagállamai, elsősorban Németország és Franciaország szorgalmazzák. A cseh kormányfő szerint az Európai Bizottság által ismertetett öt jövőkoncepció csak vitaalap, de a döntést a tagállamok képviselőinek kell meghozniuk az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben.

 

JUNCKER SZERINT AZ EU-NAK 30-NÁL IS TÖBB TAGJA LESZ

2017.03.19

 Nagy Britanniát követően már egyetlen ország sem fogja elhagyni az uniót, mivel ennek hátrányai láthatóvá válnak – vélekedett Juncker. „Ellenkezőleg, a többi tagállam emiatt ismét egymásba szeret és megújítja az Európai Uniónak tett házassági fogadalmát” – fogalmazott.

A brüsszeli bizottság elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-ellenes Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke nem tudja kikezdeni az uniót. „Még ha elnökké is választanák, ezzel nem érne véget az európai projekt. Viszont bajt hozna a házhoz” – tette hozzá.Juncker optimista az EU jövőjét illetően

 

Európa: Brüsszel magára hagyja a kizsákmányolt tagállamokat

2017.03.12

 Az európai vezetők két hét múlva újabb találkozót tartanak, amely a római szerződés megkötésének 60. évfordulóját fogja jelölni. Európa-szakértők szerint ez egy újabb folyamat kezdetét jelenti, melynek során az Európai Unió visszahúzódik az Európai Gazdasági Közösség határai közé, magára hagyva a kelet-európai tagállamokat.

 

A lengyelek nagyon berágtak az EU-ra

2017.03.11

 A zárónyilatkozat végén az uniós tagországok vezetői rögzítették, hogy a márciusi csúcstalálkozón megerősítették pozíciójában Donald Tusk korábbi európai tanácsi elnököt a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök nem támogatta szavazatával Donald Tusk megválasztását, a tanácskozás szünetében pedig úgy foglalt állást, hogy a csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül. Ha a lengyel bojkott ellenére megoldást találnak a zárónyilatkozat aláírására, az azt jelenti, hogy nincsenek szabályok - vélte. Ezt Lengyelország nem tudja elfogadni - tette hozzá a kormányfő.

 

Új Versailles-i szerződés a szétváló Európa új határairól

2017.03.07

 Az új, központosított vezetésű, nemzeti hatáskörök nélküli Európa elképzelésének gyors megvalósítását a következő hónapokban esedékes francia, holland, olasz és német elnök- és parlamenti választások kényszerítik ki. A jelen gyenge támogatottságú vezetők azzal számolhatnak, hogy helyettük más vezetők kerülnek hatalomra országaikban. A nemzeti irányzatok előretörése a különböző országokban lezajló választások után jelen EU szervezetének lazább központi irányítását hozhatja. Így súlyos kényszerhelyzetbe kerültek. Ha fent akarják tartani az Európai Egyesült Államok vízióját a Nemzetek Európájával szemben, ami a parlamenti választások után bekövetkezhetne, akkor addig, amíg hatalomban vannak, kényszerülnek létrehozni az Egyesült Nyugati Uniót

 

Videó:„Mogherini, Soros robotjának Balkán-körútja eposzba illő katasztrófa lett”/ Lovas István

2017.03.05

A botrányos félbeszakadt belgrádi felszólalása videóval

 Montenegróba pedig azzal érkezett, hogy megleckézteti a kis balkáni nemzetet arról,  hogy mi jó neki.

Csakhogy a montenegrói parlamentet nem érdekelte, mit akar Mogherini, úgyhogy a teljes ellenzék, plusz több kormánypárti képviselő elhagyta a parlamentet abban a pillanatban, amikor elkezdett szónokolni. Mogherini üres széksoroknak beszélt, de, hihetetlen módon, végigmondta mondókáját.

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33

Következő »