Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az EU széteséséhez vezető események

Cikkek

Készül Kárpátalja faállományának Nyugat-Európába való eladása

2016.11.29

 Hennagyij Moszkal éles hangnemben fejezte ki nemtetszését az ország elnökének kijelentésére reagálva. A megyei állami közigazgatás elnöke azt követően fakadt ki, hogy Petro Porosenko ígéretet tett, feloldják Ukrajnában a feldolgozatlan faanyagok kiviteli tilalmát. Ukrajna ennek fejében juthatna hozzá 600 millió euró uniós támogatáshoz – írja a KISZÓ.

 

Szijjártó: Magyarország és Horvátország érdeke visszatérni a szövetségesi együttműködéshez

2016.11.23

 A tárcavezető kiemelte: az elmúlt években néhány nehézség negatívan befolyásolta a kétoldalú kapcsolatokat, pedig a két országnak természetes szövetségeseknek kell lenniük, ez nem lehet kérdés. Mint mondta, horvát partnere első hivatalos útja alkalmával érkezett Budapestre, ami világos kifejeződése annak a közös célnak, hogy új fejezetet nyissanak a kétoldalú kapcsolatrendszerben.

 

Putyin karjaiba menekül Európa legszegényebb országa

2016.11.11

 A Kelet és Nyugat közötti ütközőzóna egy kulcsállama, Moldova a jelek szerint vasárnap Moszkva felé fordul. Nagy pofon ez a románoknak, ahol Klaus Johannis elnök rendszeresen védőhatalmi státuszba helyezkedve biztosítja Moldovát arról, hogy Románia meg fogja védeni szomszédja területi egységét és gazdasági érdekeit.

 

Kövér László: Gazdaságilag is támogatni kell a nemzeti kisebbségeket

2016.11.07

 A magyar kormány pedig egy félmilliárd forintos gazdasági fejlesztési programmal járul hozzá a muravidéki magyarok gazdasági megerősödéséhez" - tette hozzá.  A házelnök rámutatott arra, hogy két nagyon kis számú és nagyon  sérülékeny közösségről van szó. Ezért - mint fogalmazott - mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy nem csupán a politika, hanem lejjebb, a végrehajtás szintjén, az állami bürokráciában, és a médiában is olyan légkör alakuljon ki, amely ezen kisebbségek létét egyrészt természetessé teszi, másrészt jövőjüket is garantálja. Milan Brglez házelnök kiemelte, hogy magyar kollégájával már hatodszor találkozott. A mostani megbeszélésen tapasztalatot cseréltek arról, mit lehetne még  tenni annak érdekében, hogy a két nemzetiség helyzete tovább javuljon.  "Nézetem szerint Szlovénia és Magyarország együttműködése, a két nemzeti közösség együttműködése jelenti mindazt, ami magasabb szintre emelheti a régió fejlődését, és ezzel megteremti a fiatalok maradásának lehetőségét" - jelentette ki Brglez, rámutatva, hogy a fiatalok nélkül a két nemzeti közösség is megszűnik létezni.

 

Szoros határidőt kapott a kormány - Brüsszel minden pénzt megvonhat?

2016.11.07

 Sajtóhírek szerint a pénzfelfüggesztés már felmerült a 2014-20-as ciklusra vonatkozóan azért, mert az Európai Bizottság (EB) több ponton is komoly problémát lát a magyarországi uniós-támogatási rendszerben. Úgy tudni, a kormány jelenleg ezek miatt "kemény vitákat" folytat Brüsszellel. Van azonban egy eddig keveset említett elem is - az elektronikus közbeszerzési rendszer - amelynek létrehozására a kabinet, az előzetes vállalások sorában tett ígéretet. Az első határidő 2016 végén jön, amelyet a Miniszterelnökség szerint teljesíteni is fognak. Azonban, a Napi.hu értesülése szerint a bizottság eddig semmit nem tud az előkészületekről, ugyanakkor az előírást nagyon szigorúan venné.

 

Magyarország feletti ellenőrzésre szabott jogszabályt fogadtak el az Európai Parlamentben

2016.10.26

 Új jogszabályt kell készíteni az EU-ban, amelynek révén a jogállamiságot megsértő kormányokat büntethetik. Erről született döntés az Európai Parlamentben, ahol Lengyelország mellett Magyarországot említették mint az alapvető jogokat gyakran megsértő tagállamot. A vitában Budapestet és Varsót a radikális jobboldal vette védelmébe.

 

A Fideszben már eldőlt, hogy támogatjuk a szabadkereskedelmi a Visegrádi-országok agrárkamarái szerint káros a megállapodást

2016.10.11

 Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – érzékeltetve a kényszerhelyzetet – vállvetve érveltek a szabadkereskedelmi egyezmény áldásos következményei mellett, míg az ellenoldalon Kövér László magyarázta, hogy ha ezt a dokumentumot ratifikáljuk, Magyarország sosem fog tudni kiszállni belőle, pláne nem az ennek farvizén beúszó, de hatásaiban ezt messze meghaladó EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásból.

 

Orbán Viktor: Rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim

2016.09.25

 „Rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim” – fogalmazott a magyar kormányfő szombaton, a bécsi migrációs csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, az Európai Tanács késhegyig menő viták után kétszer is írásban döntött arról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ezzel szemben az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.

 „Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer” - mondta Orbán, majd kiemelte, el kell menni, és népszavazással kell megmutatni, hogy nem lehet az unióban kijátszani egy országot csak azért, mert kisebb mint a nagyok.

 

Brüsszel döntött: nem mondanak le a menekültkvótákról

2016.09.19

 Margaritisz Szkínász bizottsági szóvivő elmondása szerint Jean-Claude Juncker szavainak "nincsen köze a közösségi jog alkalmazásához, ami nem fakultatív", így muszáj törvényt hozni a menedékkérők szétosztásáról. A bizottság jelenleg átfogó szemlélettel rendelkezik a válság kezelésére, így mindenekelőtt „eredményeket szeretnének látni”, fűzte hozzá a szóvivő.

 

ÖSSZEFOGÁS A BALTIKUMTÓL AZ ADRIÁIG

2016.08.26

 A dubrovniki rendezvényhez kapcsolódó, Három tenger kezdeményezés című kerekasztal-beszélgetésen a térség hiányzó, észak-déli irányú infra­struktúrájának kiépítéséről volt szó, elsősorban az energia, a közlekedés és a digitális világ területén. A beszélgetésen – amely nem volt nyilvános a sajtó számára − Áder János magyar államfő is részt vett. A nemzetközi konferencián Szlovénia, Litvánia és Bulgária köztársasági elnökei is jelen vannak, míg Csehország, Szlovákia, Románia, Ausztria és Észtország miniszteri szinten képviseltette magát. A Dubrovniki Fórumot (korábbi nevén: Croatia Forum) először 2006-ban rendezték meg.

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33

Következő »