Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brüsszeli ellenőrzés alá vonná Weber a tagállamok járvány utáni költéseit

2020.05.18

 

Brüsszeli ellenőrzés alá vonná Weber a tagállamok járvány utáni költéseit

 

 

Publikálás dátuma
2020.05.17. 20:32

Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

A politikus a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a számvevőszéknek, a bizottságnak és a parlamentnek hozzá kell férnie a támogatási alapból folyósított összegek tagállami könyveléséhez. – „Az EU így nem csak a támogatott országok által biztosított adatokra támaszkodhatna. Ebben az összefüggésben például a cseh miniszterelnökbe, Babisba vetett bizalmam erősen korlátozott” – fejtette ki Manfred Weber.

Az olaszok és a spanyolok körmére is néznének

 

 

Az Európai Bizottság május végén ismerteti javaslatát a tervek szerint ezermilliárd eurónál (355 ezer milliárd forint) is több támogatást biztosító helyreállítási alapról, amellyel kapcsolatban az EPP frakcióvezetője szerint az a legfontosabb, hogy a jövőbe mutató ügyeket finanszírozzanak. Mint mondta, „nem szabad a friss pénzt régi problémákra fordítani”, és meg kell akadályozni, hogy a járvány miatt keletkezett költségvetési lyukak betömésére vagy a nyugdíjak kifizetésére használják a közösségi forrásokat az olyan tagállamok, mint Olaszország vagy Spanyolország. Manfred Weber az interjúban kiemelte: olyan, a jövőt szolgáló ügyekbe kell beruházni, mint például egy összeurópai újgenerációs (5G) mobil távközlési hálózat kiépítése. Szerinte ez „hatalmas lökést adna a digitális szolgáltatásoknak és sok új munkahelyet teremtene”, és egy olyan utasszállító repülőgép kifejlesztése is cél, amely csekély mértékben, vagy egyáltalán nem juttatna a légkörbe szén-dioxidot. A frakcióvezető utalt arra, hogy a régóta pusztító és az új betegségek elleni küzdelem is nagy feladat lesz. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) uniós politikusa víziója szerint „a tekintélyelvű társadalmi modellt képviselő Kína lesz az EU "legnagyobb versenytársa gazdasági, társadalmi és politikai értelemben". – Az EU nem szemlélheti tétlenül, hogy a pekingi vezetés „szisztematikusan kiüresíti a véleményszabadságot” az országban, továbbá véget kell vetni annak, hogy a kínai vállalatok felvásárolják a koronavírus-járvány miatt legyengült európai társaságokat. Az európai vállalkozások védelmében pedig legalább egy évre átvételi moratóriumot kell bevezetni - mondta Manfred Weber.