Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha az EU magyar szerződésszegésére, rosszhiszeműségére hivatkozik, akkor joga van felbontani

 

Klubrádió

 Róna Péter: Orbán célja, hogy Magyarországot kidobják az EU-ból

3/09/2021 17:24

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

Orbán azért megy módszeresen és szándékosan szembe az Európai Unió alapszerződéseiben foglaltakkal, hogy Brüsszelt vádolhassa azért, mert olyan helyzetbe került, hogy nem maradt más választása, mint kivezetni Magyarországot az unióból – véli Róna Péter közgazdász, oxfordi egyetemi tanár.

 

Daron Acemoglu, az amerikai elitegyetem, az MIT sztárközgazdásza szerint Magyarország annyira előrehaladt a demokratikus rendszer aláásásában, hogy azt az EU már nem tűheti meg tagországai közt anélkül, hogy ne rontaná vele saját brandjét.

Róna Péter közgazdász, jogász, oxfordi egyetemi tanár ezúttal arról beszélt a Klubrádióban, hogy az Európai Uniónak megvannak az eszközei arra, hogy kizárja Magyarországot.

"Orbán Viktornak sikerült megyőznie a világot arról, hogy Magyarország nem tartozik az európai közösséghez" – mondta, hozzátéve, hogy nem tekintik hazánkat demokráciának. A szakember szerint ennek komoly következményei lehetnek.

Egy tagországot kizárni nagyon komplikált művelet, de Magyarország tagsága a csatlakozási szerződésből fakad, és mint ilyen dokumentum, feltételeket szab meg. Ha ezek valamelyikét valamelyik fél nem teljesíti, szerződésszegésnek minősül. Ha pedig az Európai Unió a magyar fél szerződésszegésére, és rosszhiszeműségére hivatkozik, akkor fel is bonthatja ezt a szerződést, vele Magyarország tagságát.

Felhívta a figyelmet arra is, azzal, hogy Magyarország az EU alapszerződéseiben foglaltakkal következetesen szembemegy, kimerítheti a rosszhiszeműség fogalmát, ami mindenképpen egy szerződésszegési állapotot idéz elő.

Magyarország Lengyelországot leszámítva teljesen magára maradt, ha pedig a többi tagország úgy dönt, akkor nem marad helye az unióban. Fordulhat bármilyen bírósághoz, még ha igazat is adnak neki, akkor sem lesz maradása az unióban.

Róna szerint Orbán célja nyilvánvalóan az, hogy olyan körülményt teremthessen, amely belpolitikailag a magyar közvélemény számára azt mutatja, hogy a miniszterelnöknek nem volt más választása, mint – a Néppártból való kilépéshez hasonlóan – kivezetni Magyarországot az Európai Unióból. Ezért provokálja a tagországokat, megszegi az uniós szabályokat, nem tesz eleget az EU felszólításainak. Rontja, ellehetetleníti Magyarország eddig sem fényes helyzetét az Európai Unióban.

www.klubradio.hu/adasok/rona-peter-orban-celja-hogy-magyarorszagot-kidobjak-az-eu-bol-120606