Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kövér szerint "nem lenne egy "Armageddon" az EU szétesése

2020.04.27

 ÍRTA  Csuhaj

2020-04-27 10:00:00 

Kövér szerint "nem lenne egy Armageddon" az EU szétesése

Nem lenne egy Argameddon, a világ vége, ha az Európai Unió szétesne- erről beszélt Kövér László a Bayer show-ban, de ő nem drukkol ennek. A házelnök az ellenzéket “ócskának” nevezte, a mostani néppárti szereplőket “kisstílűeknek”, súlytalanoknak, Szabó Tímeára pedig “szánalommal tekint”. Most, a karatén alatt örül, ha bemehet a parlamentbe, a “sok ápolt” közé - mondta, úgy korrigálva: ez természetesen nem mindenkire vonatkozik.

Hogy bírja a karantént? - kérdezte Bayer Zsolt a vasárnap esti Bayer Show-ban a Skype-interjúban vendégét, Kövér Lászlót, aki erre azt mondta: soha nem gondolta volna az elmúlt egy-két év tapasztalatai alapján, hogy hétfőn reggel úgy fog kelni, “de jó hogy bemehetek a Házba a sok ápolt közé”. Azonnal bocsánatot is kért, mondván, “természetesen ez nem vonatkozik mindenkire”, de biztos mindenki érti, “mit akart ezzel kifejezni”.

“Ápoltak”

Bayer Zsolt azzal folytatta, hogy ha már a házelnök említette az “ápoltakat”, rá is kanyarodnak erre a témakörre. Felidézte Bibó István mondatát, miszerint “demokrata az, aki nem fél”. Mindez annak kapcsán jutott Bayer Zsolt eszébe, hogy “ez a mi ellenzékünk reggeltől estig retteg”, mégpedig valami olyasmitől, ami nem létezik, “magyarán a kormány fasizmusától és nácizmusától rettegnek”. Rettegésükben pedig hihetetlen agresszívvá válnak, félnek, és ha Bibónak igaza van, ők nem lehetnek demokraták -vezette fel Bayer a kérdését.

“Ócska ellenzék”

Kövér László erre azt mondta, bár ez eddig neki sose jutott eszébe, teljesen logikus okfejtés, mert úgy csinálnak, mintha félnének. De szerinte, amit az ellenzék hétről hétre előad a parlamentben az inkább színjáték, ”mimikri, ócska rosszízű tragikomédia”, ami nem is 2010 óta zajlik, hanem azóta, hogy jobboldali, jobbközép kormányt választottak Magyarországon harminc évvel ezelőtt.

Kövér László szerint ez egy ”világszintet elérő hisztériakeltés”, és megvan ennek ”az itthoni ócska ellenzéknek a maga hálózata, pontosabban megvan az a hálózat, aminek ez a magyarországi ócska ellenzék a része”.

Szerinte ez a gyakorlat már profi szinten működik, szinte egy gombnyomás, és az egész világhálózaton végigfut, “végigvillanyozódik a legképtelenebb álhír is, ha rólunk van szó”.

Soros, kendőzetlenül...

Arra, hogy - mint Bayer Zsolt fogalmazott - “Európa sírásója” lehet a miniszterelnök által kettes számú Soros tervnek nevezett, a milliárdos által közzétett a világjárvány okozta válság európai kezeléséről szóló legújabb hitelprogram, Kövér László a műsorban azt mondta: az lepi meg, milyen nyíltan, kendőzetlenül leírja Soros, hogy az EU vegyen fel egy gigantikus méretű kölcsönt, és a tőke részt nem, de a kamatot “amíg a világ világ”, fizetni kellene.

„Tehát ameddig a végítélet el nem jön addig fizetnénk annak, aki úgymond méltóztatott ebben a pillanatban úgy segítséget nyújtani, hogy azt nem kértük, mert egyelőre a kutya sem kérte Soros Györgyöt, hogy segítsen Európán”

- mondta Kövér a hitelprogram nagyságát illusztrálva a műsorban.

“Erre szokta mondani Kohn bácsi, hogy ügyes” - konstatálta Bayer Zsolt, rátérve Bernard Guetta egyik írására Európáról, amit a Magyar Narancs közölt és a Mandiner szemlézett. A francia EP-képviselő (Renew Europe), aki a ’80-as években a Le Monde kelet-európai tudósítója volt most azt írta: ”az Egyesült Államok meggyengült. Kína még inkább, viszont a három nagyhatalom közül egyedül az Európai Unió az, amelyiknek most a létezése kockán forog. Megemlíti az Észak és Dél közötti szakadékot az EU-ban, amit a járvány kíméletlenül továbbfeszített, “a magyar valamint a lengyel rezsim” és a többi tagállam közötti politikai törést, de azt is, hogy Olaszország többségében euroszkeptikussá és eurofóbbá változott. Az unióból "dezunió" lett...

"Tényleg elkövetkezhet a nem várt Armageddon és széteshet az Unió?" - kérdezte Bayer.

EU szétesése: Miért lenne Armageddon?

“De miért tekintjük ezt Armageddonnak?” - kérdezett vissza Kövér László, megjegyezve, voltunk már néhány birodalomnak a része, és amikor azok szétestek, “senki sem érezte úgy, hogy valami mély szomorúságot kell, hogy érezzen”. Leszámítva azt a tragikus körülményt, hogy volt egy birodalom, aminek mi úgy váltunk ki az együttműködéséből, hogy menet közben szétdarabolták Magyarországot és a magyar nemzetet - emelte ki Trianont.

“Mivel a legrosszabbon már túl vagyunk, olyan nagyon sok félnivalónk nincs attól, hogy ez az Unió szétessen”

- jelentette ki, elnézést kérve ha ez kicsit cinikusan hangzik is. Azonnal hozzá is tette a félreértések elkerülése végett: ő ennek nem drukkol, mert maga az alapgondolat, a 21. században is aktuális, hogy az európai országoknak, népeknek a saját jól felfogott érdekeik érvényesítése érdekében “meg kéne próbálni a lehető legszélesebb együttműködést kialakítani elsősorban a gazdaságban, de minden más területen is”.

Ne valamiféle “páholyban” találják ki

De az általa kívánatosnak tartott “lehető legszélesebb kör” persze nem azt jelenti, hogy valakik íróasztal mögött - vagy pláne nem a tengerentúlon valamiféle páholyban - kitalálják, hogyan kellene megoldani azt a helyzetet, hogy ne egy-két tucat kis államot kelljen összeterelni állandóan, hanem egy központból lehetne irányítani, “uram bocsá’ alárendelni Európát” - hangoztatta Kövér.

Valóban szétesés lesz a vége, ha erőltetik...

Ehelyett szerinte úgy kellene az együttműködést kialakítani, hogy valóban szuverén nemzetállamok jussanak közös nevezőre - ahogy a svájci állam is létrejött és működik. A szubszidiaritás elvéhez kellene visszatérni, “akkor nem lenne semmi baj, akkor lenne értelme annak, amit Európai Uniónak hívnak” - mondta. De ha abba az irányba megyünk tovább, ahogy néhányan erőltetik a legszélsőségesebb krízis közepette is, “akkor előbb-utóbb ennek valóban szétesés lesz a vége” - jelentette ki.
Néppárt, kiraknák-e Helmut Kohlt?

Helmut Kohl-t most kiraknák a Néppártból? - kérdezte Bayer Zsolt, Kövér László erre azt mondta, ezt nem tekinti vicces kérdésnek, de képtelen a felvetés, mert ő “a nézetei ellenére vagy azzal együtt” német kancellár volt. Kövér szerint ha őszinték vagyunk, akkor az a realitás, hogy amit ma Európai Uniónak hívnak, az leginkább a németek érdekeit szolgálja, már amit ők annak tekintenek, ebbe nekünk olyan sok beleszólásunk nincs. “Ez egy olyan német vezetésű Európa, amiben Németország nem meri vállalni nyíltan a vezető szerepét. Megpróbál szövetségeket alkotni, vagy ha ez nem megy, olyan ágenseket alkalmazni, mint a luxemburgi miniszterelnök, akinek a hangján meg tud szólalni” - mondta Kövér, hozzátéve, hogy Kohl igen érdekes színfolt lenne a mai európai main streamben.

Kisstílű, súlytalan néppárti játékosok - maradni, ameddig lehet

Azt, hogy miért ragaszkodik a Fidesz a Néppárthoz, amikor már “ég és föld” a különbség, Kövér két okkal magyarázta.

Minket egy Helmut Kohl hívott a Néppártba, ez erkölcsi értelemben kötelez - mondta.
A mostani játékosok “túlságosan kisstílűek”, “túlságosan súlytalanok ahhoz, hogy bennünket ki tudjanak piszkálni, üldözni, zárni” az Európai Néppártból - jelentette ki. Mi nem adjuk fel, amíg ésszerűen elképzelhetőnek tartjuk a lehetőséget, hogy vissza lehet téríteni a Néppártot a Kohl-i platformra, a valódi kereszténydemokrácia alapjaihoz - mondta Kövér.

A pragmatikus érv pedig az, azért vagyunk vagyunk az EU és a Néppártnak is a tagjai - fűzte tovább -, mert a magyar nemzet érdekeinek az érvényesítésére és védelmére szövetkeztünk a választókkal, és az Európai Uniót és az Európai Néppártot “pillanatnyilag még a legkedvezőbb érdekérvényesítési keretnek látjuk”. Történelmi távlatokban pedig eddig nyilvánvalóan a legkedvezőbb terep.

“Tehát, amíg okvetlenül nem muszáj, nem hagyjuk magunkat kizárni, se nem hagyjuk el önként a Néppártot. De eljöhet a pillanat - “amihez soha nem voltunk olyan közel, mint manapság” -, amikor mindez tarthatatlanná válik, és akkor a saját és a magyar nemzet méltósága megőrzése érdekében azt kell mondanunk, “ennyi volt, a viszontlátásra” - mondta a Fidesz lehetséges kilépéséről Kövér.

Szabó Tímeáról: szánalmas

Az elnöki pulpitustól hogy lehet ép lélekkel végigszenvedni egy Szabó Tímeát? - kérdezte Kövért Bayer Zsolt a múlt hétfői eset, a “kitapsolása” kapcsán.

Akiknek 2-vel kezdődik a személyi száma

Most következik a szegény házelnök panaszai opusz, “de nem, mégsem” - parafrazált Kövér, aztán komolyra fordítva a szót azt mondta: “én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik” - utalt a nő képviselőkre a házelnök - ha olyan helyzetbe keverik magukat, mint Szabó Tímea legutóbb.

Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére - jelentette ki. Mint mondta, őt komolyan elgondolkodtatta az, hogy vajon nincs-e valaki Szabó Tímea környezetében, aki jóindulatúan barátilag megpróbálja felhívni a figyelmét arra, hogy nem csak a magyar parlamenthez méltatlan az a viselkedés, amit hétről-hétre bemutat, hanem őhozzá mint családanyához “torz módon” nem illeszkedő, amit a dühkitöréseivel produkál a parlamentben.

Szellemes és elegáns volt a tapsvihar

A tapsviharról Kövér azt mondta: a kormánypárti oldal szellemesen és elegánsan viszonyult hozzá, amikor nem kiabálni, ordítozni kezdtek, ahogy az lenni szokott a parlamenti patkó bal oldalán, hanem elkezdték megtapsolni Szabó Tímea azon fordulatát, hogy a határon túl rekedt nemzetrészeken is segít a maszkokkal a kormány. Az ebbéli tetszésnyilvánításukat pedig egy “kollektív lelki sugalmazásra“ hirtelen meghosszabbították, érzékeltetve Szabó Tímeával, hogy amit csinál az elfogadhatatlan és tűrhetetlen - mondta Kövér.

Ellenzéki bocsánatkérés?

Bocsánatot kér-e egyszer majd az ellenzék? - kérdezte Bayer végül, felidézve, amit a felhatalmazási törvény kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök mondott az ellenzéknek a parlamenti négyötödös szavazás után a járvány végére utalva.

Nem, ismervén a mostani ellenzéket, elképzelhetetlennek tartja a bocsánatkérést - mondta Bayer kérdésére Kövér. Visszautalt a műsor elejére: azért sem tartja az ellenzék részéről a belátást elképzelhetőnek, mert nem őszinte az aggodalmuk, nem a tapasztalatokból kiinduló feltételezés, hogy itt valamiféle diktatúra építésre használná föl a kormány a járványhelyzetet is. Ez, mint Kövér mondta - csak “egyszerűen egy ócska eszköz” a részükről arra, hogy megpróbáljanak külső segítséget toborozni a belpolitikai gyengeségüket kiegészítendő, a mostani kormány eltávolítása érdekében.

www.atv.hu/belfold/20200427-kover-szerint-nem-lenne-egy-armageddon-az-eu-szetesese