Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orbán Viktor múlt pénteki levele dühíthette fel ennyire Tuskot

2020.04.02

 

Orbán Viktor múlt pénteki levele dühíthette fel ennyire Tuskot

Nyilvánosságra került Orbán Viktor miniszterelnök levele, amelyben arra sürgeti az Európai Néppárt tagpártjainak vezetőit, hogy a pártcsalád a válságidőben valóban a vírus jelentette veszélyre összpontosítson. A március 27-i keltezésű dokumentum létéről a Financial Times számolt be német kormányzati forrásokra hivatkozva, ugyanis Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök is megkapta a levelet.

– Ezekben a nehéz időkben a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bír, hogy egységesek maradjunk és támogassuk a másikat – írja a miniszterelnök, majd hozzáteszi: aggasztó, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke belpolitikai játszmákra használja a pártcsaládot. – Az elnöknek még békeidőben sem szabadna a személyes belpolitikai érdekeit szem előtt tartania, nemhogy egy válsághelyzetben – írja Orbán Viktor, azt is hangoztatva: Tusk a liberális és baloldali retorikának is aláveti magát, amikor megalapozatlan vádakkal illeti a tagpártok demokráciához való viszonyát. – Miután Európa leküzdi a világjárványt, alkalmunk nyílik rá, hogy levonjunk a következtetéseket és értékeljük a különböző megoldásokat – érvel a kormányfő a levélben. Azt is a néppártiak figyelmébe ajánlja: „Ez nem játék. Minden tagállamban a polgárok élete forog kockán.”
Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámol a mai számában, Donald Tusk tegnap – feltehetőleg már a levél következményeként – ismét a Fidesz néppártból való kizárásával fenyegetett. – Nincs meg a többsége továbbra sem egy ilyen döntéshez – mondta a Magyar Nemzetnek a néppárt egyik neve elhallgatását kérő olasz illetékese, aki szintén azzal érvelt: Tusk a világjárvány közepette meglehetősen kockázatos politikai játékba kezdett. – Nem mindenki veszi jó néven, hogy épp most mutogat a magyarokat benntartani akaró pártokra. Van más dolgunk is – mondta forrásunk, épp saját bajban lévő országára, Olaszországra utalva. A Magyar Nemzet azt is megírta, hogy Tusk tegnap a néppárti tagoknak küldött levelében szorgalmazta, hogy a válság lecsengése után a Fidesz mellett álló tagpártok mérlegeljék az álláspontjukat.
Judi Tamara (Brüsszel)
www.magyarnemzet.hu