Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szent Grál titka

 A Szent Grál titka

Szerkesztette: Szabó Gábor

 Képtalálat a következőre: „szent gral legendavadász”

„A Grál leggyakoribb ábrázolása egy kehely, amelybe állítólag felfogták a keresztre feszített Jézus kiömlő vérét, de akad egyéb értelmezése is, mint tál, drágakő, illetve az ezoterikus irodalomban szimbóluma valaminek. Nem kanonizált (apokrif) iratok szerint a Grál abból a smaragdból készült, amely Lucifer koronájából hullott ki, amikor az Úr a mennyből letaszította. Később a Grálba folyt a keresztre feszített Krisztus vére. Más források szerint az edény jáspisból van, és aki belőle iszik (esetleg csak látja), örökké fiatal marad. Mai ismert formája a 11. század végén, a Mária-kultusszal egy időben alakult ki. Akadnak olyanok is, akik szerint a Grál, és a frigyláda egy és ugyanazon dolog. Ez az egyik legismertebb legenda, mely szerint a Szent Grál tulajdonképpen nem is egy kehely volt, hanem, mint azt az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című film is állítja, tulajdonképpen a zsidók és Isten között létrejött szövetség, illetve a tízparancsolat írott változatát őrizték benne. A legvadabb elképzelések még ennél is tovább mennek, és egyenesen azt állítják, hogy a Grál egy földön kívüliek által készített varázserővel bíró tárgy/eszköz volt, amit az emberek kaptam ajándékba az „ég fiaitól”. Vegyük szépen sorra, hogy az eshetőségek milyen újabb verziókat vetnek föl, illetve e feltételezéseknek mennyi valóságalapja van. A Grál szó egyháztörténészek szerint egy szimpla étkezési tálat jelent.

 A latin „gradalis”-ból alakulhatott ki, nem pedig a manapság (például Dan Brown által is) gyakorta hangoztatott „sangreal”-ból, ami csak késő középkori szerzők szószüleménye. A mai modern Grál-kutatók azért ragaszkodnak inkább ez utóbbi verzióhoz, mert az egyszerre jelenthetne szent Grált (san greal) és királyi vért (sang real) is, ami egy újabb Grál-értelmezésnek ágyaz meg. E szerint a kehely nem volt más, mint Mária Magdolna méhe, amiből később Jézus első utóda megszületett. Az abszurd elmélet azt feltételezi, hogy Krisztus nem halt meg a keresztfán, hanem túlélve a Golgotán történt eseményeket Franciaországba menekült, s később utódokat nemzett, akikből a Meroving uralkodóház származik. Eszerint Krisztus élő leszármazottjai még ma is közöttünk vannak. Ez idáig mind szép és jó, azonban Dan Brown egyébként nem új keletű elmélete (ezt már egy több évtizede létező elmélet) igen gyönge lábakon áll, mondhatni nem állja meg a helyét, ha alátámasztási szempontból vizsgálódnánk bizonyítékok után.

Nézzük a kehely vonalat. Az egyik legelfogadottabb (már ha lehet ilyen mondani a Grál legenda kapcsán) vélekedés úgy tartja azonban, hogy a Grál valóban egy fizikailag is létező kehely volt, vagy kupa, mindazonáltal kinézetéről, anyagáról máig megy a vita tudományos körökben. Az egyház által nem elfogadott, apokrif iratok szerint a Grál díszítéséül szolgáló smaragd eredetileg Lucifer koronáját ékesítette, és akkor hullott ki belőle, amikor az Úr letaszította őt a mennyből árulása után. Egy másik elterjedt legenda szerint a Szent Grál volt Jézus pohara az utolsó vacsorán, és abba fogták föl sebeiből kiömlő vérét, amikor keresztre feszítették. A monda őskeresztény, kelta és keleti eredetű elemeket is tartalmaz. Azonban itt még nincsen vége a legendák sorának. Más meseváltozatokban a Grál az az edény, amelyből Krisztus elfogyasztotta a húsvéti bárányt az Utolsó vacsorán. Lehetett olyan míves tálca is, amelyre vérben úszó fejet helyeztek (például Keresztelő Szent Jánosét). Lehetett továbbá Jézus faragott feje. A különféle változatok jóllehet széles spektrumon mozognak, (az egyik leg teóriagazdagabb legendáról van szó) mégis egy, és ugyanazon dologról szólnak, vagyis a rejtélyes Grálról. Egy másik legenda szerint Jézus feltámadása után a Grált angyalok tartották ég és föld között, majd nem sokkal ezután templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén. Később magukkal hozták a kelyhet Európába, és egy titkos helyre rejtették el. Ugyan valóban vannak erre utaló jelek, különféle történelmi feljegyzések formájában, igazi megrengető bizonyíték híján ezt is a helyén tessék kezelni. Egy érdekesebb verzió szerint Szent Heléna (az első igazi keresztény császár anyja), miközben Jézus földi bizonyítékai után kutatott Jeruzsálemben, egy apró kőpoharat talált abban a sírban, melyben feltehetően a megváltó teste feküdt. Mivel nem valószínű, hogy Jézus aranyból, drágakövekkel kirakott kehelyből ivott volna, erről a kőpohárról feltételezik azt leginkább, hogy Jézus pohara volt. Az eredetét nem tudták Jézusig visszavezetni, ezért Szent Heléna „állításán” kívül más bizonyíték a hitelességről, egyelőre nincs.legendavadasz.blog.hu/2012/05/14/a_szent_gral_nyomaban_elemzes_1

 

 

 A halászkirály legendája

"Egyszer egy király - mikor még gyermek volt - éjszakára kinn rekedt az erdőben. Bolyongása közben egy látomás látogatta meg. Egy kelyhet pillantott meg a világosságban. A Szent Grált az isteni kegyelem jelképét. De a király ekkor már gőgös és elhivalkodott volt, és csak a hatalom jelképét látta benne. S úgy érezte, hogy elég erős ahhoz, hogy az övé legyen. Ezért utána nyúlt a kehelynek, de az eltűnt, a tűz viszont alaposan összeégette a kezét. Ahogy a király megöregedett sebei úgy mélyültek a kezén és már nem tudott szeretni és szeretetet elfogadni. Egyszer az öreg király magányosan ült a palotában, s egy bolond tévedt arra. Találkozott a magányos királlyal, de ő csak egy bús öregembert látott. Megkérdezte őt:
Miért búsulsz?
Mire a király azt felelte:
Szomjas vagyok és innák egy pohár vizet.
A bolond átnyújtotta a pohár tiszta vizet a királynak. Aki, amint megitta a vizet, begyógyultak a kezén a sebei, és megpillantotta kezében a Szent Grált, amit egész életében keresett.
Hol találtad meg? - kérdezte a bolondtól.
Én csak azt láttam, hogy szomjas vagy és inni adtam neked. - felelte a bolond.”inf.unideb.hu/~fattila/dokumentumok/halaszkiraly.php

 

Az találhatja meg a Grált, aki nem is keresi.

 

Bunyevác Zsuzsa: A Szent Grál

„Sokan vannak, akik a Szent Grálban nem egy tárgyat látnak, hanem valamifajta szent tanítást, ősi titkot, bölcsességet vagy magát a Bölcsek Kövét. A Grál keresése ilyen értelemben az örök bölcsességhez, a megvilágosodáshoz vezető utat jelöli.
De nézzük, mit mondanak az írásos emlékek! A legkorábbi leírás az irodalomban és a történelemben Chrétien de Troyes „Conte du Graal” (A Grál keresése) című műve, amelyet a szerző 1182-ben befejezetlenül hagyott. Ebben szó sincs arról, hogy a Grál serleg lenne, és nincs említés benne Jézus véréről se, utal viszont egy „halászkirályra”, akinek a birodalmában játszódnak az események. A Halászkirály legendája azt sugallja, hogy a Grált nem lehet csak úgy megtalálni, mondhatni csak az arra érdemesek láthatják meg. Egyes mendemondák szerint csak az találhatja meg, aki nem is keresi.
Wolfram von Eschenbach „Parszifál” című elbeszélő költeménye 1195 – 1210 között íródott, a szent ereklyét itt egy szűz viszi magával, de ebben a történetben a Grál egy kő.
Sir Thomas Malory „Arthur halála” című műve sokkal későbbi, a XV. század közepéről való, amely már keresztény szellemben átültetett beszámoló. Itt az ereklye egy aranyedény, megjelenik a történetben Jézus vére is, amit egy tökéletesen tiszta szűz vitt magával”.
Egy valami egyből feltűnik: A XII. században a mai Franciaország területén bukkannak fel a Grál mítoszok, de amit elmesélnek, azok sokkal korábbiak, többen az V. századra, az angliai mitikus Artúr király birodalmába helyezik.
Többekben felmerült a kérdés, hogy ha a legkorábbi változatban a Grál egy kő, akkor később miért kellett edényként ábrázolni?
Hancock, több hasonló témával foglalkozó és tudományos alapossággal íródott könyv szerzője, megállapította, hogy a mű keresztényi szemléletre való átültetését Szent Bernát, a cisztercita rend alapítója támogatta anyagilag. A fő hidat a korábbi nem keresztény és a keresztény Szent Grál történetek között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Az egyház lefordította a jelenséget a maga nyelvére: mindent megtettek azért, hogy a Grált szimbolikusan az áldott Szűz Máriával azonosítsák. Logikájuk szerint Mária Krisztus szent vérét méhében hordozta mielőtt megszülte Jézust, a Grál így Máriát jelképezi, hiszen Istent hordozta magában.
Hancock felvetette a frigyládával való kapcsolatot, ahol is a frigyláda az „isteni kő”, a Bölcsek Köve(?) tárolására szolgál, ilyen értelemben tehát az isteni tudás, bölcsesség hordozója, amelynek titkát csak a beavatottak ismerik. A Grál eredetére vonatkozó számtalan elmélet egy valamiben mindenképpen egyezik: A Grál minden esetben az isteni eredetű tudás, bölcsesség, tanítás őrzésére, továbbvitelére, „tárolására” szolgál, legyen az fizikailag is kézzel fogható (Bölcsek Köve, Jézus vére), akár nem. A tudás letéteményeseit maga a Teremtő választja ki, ők a beavatottak, akik örök kötelessége generációk során át a tudás megőrzése. Ők a Grál királyok.

Állítások szerint a templomosok találták meg ezt a titokzatos ereklyét. „A Szentföldről visszaérkező lovagok elhozták az ismeretlen Kelet titkait. Ebben az időszakban bukkan fel minden szellemi előzmény nélkül a Grál mítosza, és egyszer csak beszélni kezdtek egy Róma szerint nem keresztény királyról. Ebben az időszakban kerül előtérbe az a gondolat is, hogy a Szent Grál valószínűleg szent vért is jelenthet.”
 Bunyevácz Zsuzsa//tortenelem.network.hu/blog/tortenelem-klub-hirei/a-szent-gral

A Grál csodatevő erővel bír, birtokosának sebei gyorsan gyógyulnak, a betegségek elkerülik.

 „1200 körül aztán Gautier de Montbéliard gróf udvarában Robert de Boron megírta "Grand estoire dou Graal" című rövid, 3514 versszakos művét, amely a Grál-monda legjelentősebb ófrancia áthagyományozásának számít.

Robert Boron számára a Szent Grál az utolsó vacsorakor használt kehely, melyben Arimateai József felfogta Krisztus vérét.

Boron költeményének forrásai valószínűleg Nikodémus egy pseudo-evangéliuma, továbbá az úgynevezett Pilátus-akták (egy apokrif tudósítás Krisztus elítéléséről és haláláról, amelyet állítólag Pilátus, Tiberius császár római helytartója Rómába küldött, és amelyet feltehetően csak a 2. század végén találtak meg), és nem utolsó sorban Chrétien de Troyes Grál-költeménye.

1197 és 1210 között alkotta meg Wolfram von Eschenbach (kb. 1170-1220) "Parzival"-ját, amely a német középkor legnagyobb eposza és az egyetlen, ...melyet Wolfram befejezett. Mintául Chrétien de Troyes költeményét használta, és ő is összeolvasztotta Arthur király és a Kerekasztal mondáját Parzival és a Szent Grál történetével. Parzival eszményi alakjában Wolfram von Eschenbach bemutatja, hogyan emelkedik hőse a világi lovagság fölé, miként nyeri el minden kétség, szenvedés és megpróbáltatások ellenére a szellemi lovagságot, és végül hogyan választják tiszta és nemes törekvéseinek megkoronázásaként a Grál királyává.

Wolfram von Eschenbach a Szent Grált csodatévő, sugárzó kőként ábrázolja, amely egy zöld selyempárnán fekszik. 

A vágyak teljesednek, paradicsomi:
Ez vala a Grál, (mely mellett semmi
a földi ragyogás), a kő, fénnyel teli.


Wolframnál is egy tiszta szűz áll kapcsolatban a Grállal: Repanse de Schoye a Szent Grál szolgálónőjeként hordozza a követ:

Mert ilyen vala a Grál:
Az, ki a szűziességet megőrzi csupán,
És minden csalárdságtól ment,
A Grál szolgálónője ő lehet.


A lovagok a Szent Grál, egy kő erejéből élnek, ... melyet "nevezék lapsit excillisnek" ( "az égből aláhullott"). Aki a követ megpillantja, egy hétig nem halhat meg. Egyszer egy évben, nagypénteken, egy galamb száll alá az égből, és egy ... ostyát helyez a kőre, amely által ereje megújul.[…]

A Grál-anyagot azonban csak a XIX.sz.-ban sikerült érdekfeszítő formában újjáalakítani. Ekkor, 1845 és 1848 között szerezte Richard Wagner, a költő-zeneszerző Lohengrin c. operáját. Wolfram von Eschenbach már a Parzival végén elmeséli Loherangrin és Elsa von Brabant történetét. Ebből 1283 és 1290 között egy bajor költő alkotta meg azt a prózai verses elbeszélést, amely WagnerLohengrinjének alapjául szolgált. Különösen figyelemre méltó ebben a műben a "Grál-elbeszélés". Sok dolog újra éltre kelt benne a Szent Grálról szóló régi tudásból. A "Grál-várról", Lohengrin otthonáról a következőket tudhatjuk meg belőle:


Nagy messze táj, egy ismeretlen szent hon,
Ott van egy vár és Monsalvat neve,
E várban fényes, gazdag templom ragyog,
Nem látott soha senki ily csodát.
Oltári kincse földöntúli serleg,
Mely titkon áldva hat mindenekre,
A földre hozták égi angyalseregek,
S itt híven őrzik tiszta emberek.
Évente jő egy szent galamb az égből,
Hogy bűverővel töltse újra meg.
E kincs a Grál, és boldog hitbe révül
Az őrök lelke, hogyha fénye rezg.
Kiket a Grál e szolgálatra választ,
A Grál azoknak égi hatalmat ád,
Mert védve van, kit szent varázzsal áraszt,
Nem érheti baj és nem hal bús halált.*


Richard Wagnert, a XIX. sz.-i művészet egyik vezető személyiségét, már korán magukkal ragadták a középkori költemények, különösen a Szent Grál legendája. Már az elsők között írt egyik művében is, az 1845-ben bemutatott Tannhäuser-ben, érezhető Eschenbach hatása. Öt évvel később volt a Lohengrin ősbemutatója, egy Grál-lovag története, aki a Grál-várból érkezett, hogy az igazságot győzelemre segítse.

A Szent Grál legendájának egyik újabb dramatikus változatában, Parsifal mint a Szent Grál királya jelenik meg, aki a részvéten keresztül tesz szert tudásra, és a megváltást hozza majd el. Mindez nem hagyott nyugtot Richard Wagnernek, aki akkor már befejezte "Lohengrinjét". Így lett általa előkészítve a Grál-legenda legfontosabb, már hosszú ideje magára várató újraértelmezése.

Wagner döntő találkozása a Parsifal-anyaggal - ahogy azt ő maga elmesélte - 1857 nagypéntekének reggelén történt.

A mély benyomás hatására azonnal megszületett az a fennkölt dallam, melyet később mint "Nagypénteki varázs" szőtt bele "Parsifaljába". Egy saját Parsifal-dráma terve azonban csak 1865-ben érett meg. És 12 évvel később, 1877 január 25-én Richard Wagner valóban hozzálátott még egyszer a műhöz, és megkomponálta azt a színpadi ünnepi játékot, amely munkássága lezárását jelentette. Ezt írta azon a napon: "Elkezdtem a Parsifalt, és addig nem hagyom abba, amíg el nem készül!" És a Szent Grálról, melyet Wagner is kapcsolatba hozott az utolsó vacsora kelyhével, az első felvonásban a következő áll:

S ő szentélyt épített e szent helyen.
S akiket őrizetre rendelt,
mihez nem jut ki bűnnel terhelt,
s ti mind szeplőtlen hősök itt
testvérül szegődtök,
s hogy támaszt nyújtsatok
a védtelennek,
a Gráltól bűvhatalmat nyertek.


Richard Wagner Parsifaljának középpontjába a beteg Grál-király, Amfortas szenvedéseit állította. Egy bűnös mulasztás óta, amely őt a sötétséghez kötötte, Amfortas egy égő sebet visel magán, ami nem tud begyógyulni. A Szent Grál minden egyes felfedése, és az azzal összefüggő erőkiáradás megújítja Amfortas szenvedését. Amfortas elviselhetetlen fájdalmai miatt többé már nem akar a Grál-király lenni, és a legkeményebb belső harcok ellenére sem akarja a Grált többé felfedni, míg végül Parsifal begyógyítja sebét, és ő maga lesz a Szent Grál királya. Ám mielőtt mindez megtörténhet, Parsifálnak tudóvá kell válnia. Kezdetben még nincs feladatának tudatában, így járja be a világot, míg elér Klingsor varázsbirodalmába, ahol csábító virágos lányok veszik körül, míg végül rá nem talál Kundryra. Amikor ez csókjával el akarja őt csábítani, Parsifal felébred. Felismeri, hogy miért lett beteg Amfortas, érzi annak égő sebeit saját magán, és ellöki magától Kundry-t. Amikor a csábító urát, Klingsort hívja segíségül, Parsifal személyes harcban lép fel ellene, elveszi tőle a lándzsát (ami tulajdonképpen a Grál-lovagoké), és a kereszt jelével véget vet Klingsor hatalmának, akinek összeomlik a varázsbirodalma...

Wolfram von Eschenbach kora óta Richard Wagner által élte meg a Parsifal-monda legelevenebb "újjászületését". Wagner ezt a hatást mindenekelőtt a zenével érte el, ami rendkívül találóan fejezi ki a történet külső és belső alakulását, ami kiemeli a karaktereket, és megvilágítja az egyes helyzeteket. Wagner ezen utolsó művének az ősbemutatóját 1882. július 26-án a Bayreuth-i Festspielhaus-ban tartották. A premier közönsége mélyen megrendülhetett. ”gralvilaga.hu/vilagkep_a-szent-gral----mitosz-vagy-valosag_57-4
 

 

A Szent Grál mondájának bibliai párhuzamai

Az ádámi bűneset következményeként minden ember bűnös természettel születik. Mivel a bűn zsoldja a halál, ezért hal meg minden ember. Ettől az eredendő bűn egyetlen emberre, Jézus Krisztusra nem hatott ki. Ő nem földi férfitől fogant, hanem a Szentlélek által Istentől megtermékenyülő szűztől, Szűz Máriától született. Ennek következtében mentes volt a minden embere kiható bűneset következményétől. A bűntelen születés által Jézus vérében nem volt bűn, hanem örökéletű vére volt, illetve az van ma is. A bűnöket Isten előtt a vér fedezi el. Bakok és tulkok vére időlegesen adott Izrael népének bűnbocsánatot. Bűnös ember nem adhatott váltságdíjat Istennek, nem fordíthatta el rólunk az Úr haragját. Ezért kellett a bűnök bocsánatául egy tiszta, ártatlan, szeplőtelen, bűntelen vért felajánlani, engesztelésül Istennek az emberiség bűneinek bocsánataként. Ezért Megváltó a Názáreti Jézus Krisztus, aki önmaga vérét adta bűneink bocsánataként, az Atyának. Ezzel eltörölte az ellenünk szóló vádiratot és elfedezte mindenkinek a bűnét, aki Őbenne hisz. Feltámadása után felvitte vérét a mennyi szentélybe, ahol az angyalok megvizsgálták, és nem találtak benne bűnt. Ez a vér most is ott van, és közbenjár érettünk, hiszen Megváltónk, Jézus vére él, és erőteljesebben könyörög irgalomért az Atyához, mint Ábel vére, amely a bosszúért kiált.

A Bibliában minden Isten és ember közötti szövetség áldozati állatok, bakok és tulkok vérével pecsételtetik meg Mózes törvénye szerint.


Németh Sándor: Aki legyőzte a világot

„Ezekben a napokban Jézus számos példabeszédet, tanítást, próféciát mondott el hallgatóinak: többek között a gyilkos szőlőművesekről, a királyi menyegzőről, a tíz okos és balga szűzről vagy a talentumokról szóló példázatokat. Bölcsen válaszolt az adózásra, feltámadásra vonatkozó provokatív kérdésekre, alapvető fontosságú próféciákat közölt Jeruzsálem és a Templom pusztulásáról, e világkorszak végéről és annak előjeleiről, a végidők Nagy Nyomorúságáról, saját visszajöveteléről, a nemzetek ítéletéről - és mindezek mellett többször is beszélt tulajdon szenvedéséről, keresztre feszíttetéséről és feltámadásáról.

Két nappal a páskaünnep előtt a főpapok titkos határozatot hoztak Jézus megöléséről. Jézus ezzel egy időben közölte tanítványaival, hogy két nap múlva elfogják és megfeszítik őt; de előrejelzését nem értették.

Az utolsó vacsora egy szédereste volt

Csütörtökön - niszán hónap 13-án - Jézus utasítására tanítványai Jeruzsálem egyik házában elkészítik a páskabárányt. Este - vagyis niszán 14-ének első óráiban - Jézus (Mózes rendtartásának megfelelően) tanítványaival elfogyasztja a páskabárányt, azaz a Törvény alapján megünneplik Izrael Egyiptomból való kivonulását. A húsvét, azaz a peszach/páska (magyarul: elkerülés) ünnepét Isten rendelte el, hogy Izrael fiai minden évben kifejezzék tiszteletüket az Úrnak, mert Ő szabadította meg őket az egyiptomi rabszolgaságból. A zsidók több száz évig éltek Egyiptomban, miután Jákob és háza népe letelepedett Gósen földjén, míg végül az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adott ígéretet beteljesítette Isten (Mózes 1. könyve 46:3-4). József, Jákob fia, akit testvérei eladtak rabszolgának Egyiptomba, maga is hitt az Ígéret Földjére való visszatérésben, hiszen végrendeletében meghagyta, hogy bebalzsamozott tetemét vigyék majd magukkal oda, amikor hazatérnek (Mózes 1. könyve 50:24).

Mózes 2. könyvének 11. fejezetében Isten Mózes által közli a tizedik és egyben végső csapást, amelyet az egyiptomiakra és hamis isteneikre fog mérni: az Úr pusztító angyala megöli minden család elsőszülöttjét - még a háziállatokét is. A 12. fejezet tartalmazza azokat a lépéseket, amelyeket ha követnek Izrael fiai, elkerüli őket a csapás. Családonként egy egyéves, ép, hibátlan hím bárányt kellett elkülöníteniük niszán 10-én, amit 14-én este meg kellett ölniük, és vérét a ház bejáratának két ajtófélfájára és szemöldökfájára kellett kenniük. A bárány vére miatt kerülte el őket a csapás: védelmet kaptak az Úrtól a pusztítóval szemben. Végül is a tizedik csapás következménye lett Izrael Egyiptomból való kivonulása. E történelmi eseményre való emlékezés végett rendelte el Isten a peszach ünnepét, melynek középpontjában a „páskabárány" áll.

Az emlékünnepen három szimbolikus ételt kellett fogyasztaniuk Izrael fiainak: a bárány húsát, maceszt és keserű füveket. A bárány húsa a helyettesítő áldozatot jelképezte, amely Isten ítéletét hordozta, s ez által tette lehetővé Izrael számára a szabadulást. A macesz (kovásztalan kenyerek) az áldozat ártatlanságát, tisztító hatását fejezi ki. A keserű füvek a bárány szenvedésére emlékeztetnek.

A páska örök emlékünnep (Mózes 2. könyve 12:14), amelynek szertartását a Törvény előírta: a bárány megölése, a macesz elkészítése, a keserű füvek fogyasztása, a gyermekeknek az ünnep eredetére, tartalmára vonatkozó kérdéseire adott válaszok mind az Exodus történetének átismétlése (Mózes 2. könyve 12:26-27). Az évenként ismétlődő ünnep egyetlen konkrét történelmi eseményre tekint vissza: egyetlen igazi peszach létezik.

Jézus és tanítványai az evangélium elbeszélése szerint a páskaszertartás rituális formáját követték. Ezt szédernek (rend) nevezik. Az Úr megváltásának négyszeres örömét fejezi ki az, hogy a páskaszertartás során négy pohár bort fogyasztanak: „Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És né­pemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz munkái alól." (Mózes 2. könyve 6:6-7) A széderesti örvendezésnek négy oka tehát az, hogy az Úr Izraelt kivitte, megszabadította, megmentette és saját népévé fogadta. Az evangéliumi páskavacsora vezetője a názáreti Jézus volt, aki az első pohár bort az ég felé emelve mondta el a kiddust, ami megszentelő imát jelent (Máté evangéliuma 26:27). A korabeli tradíció alapján ezután következett a „kézmosás", vagyis a megtisztulás ceremóniája; Jézus azonban a tanítványainak még a lábát is megmosta (János evangéliuma 13:4-5), bár Péter ezt eleinte nem akarta megengedni.

A legfiatalabb jelenlévő a szokás szerint az ünnepre vonatkozó kérdést tesz fel. A Názáreti utolsó páskavacsoráján János apostol volt a legfiatalabb résztvevő, aki Jézus jobbján foglalt helyet, és a hagyománynak megfelelően a Mesterre támaszkodott. Valószínűleg ő tette fel a szertartás eredetére vonatkozó kérdéseket is (János evangéliuma 13:23).

Az úrvacsora alapítása

Közben kitöltik a második pohár bort, a vezető pedig a kérdésre válaszolva elmondja a páska történetét, azután másodszor is kézmosás következik. A felső és középső maceszt darabokra törik, szétosztják, majd bemártják a keserű fűszerekbe. Feltételezhető, hogy Jézus ekkor adta körbe a kovásztalan kenyeret azzal a mondattal: „Ez az én testem." Ekkor jelentette be azt is, hogy egyik tanítványa el fogja árulni. Az apostolok megdöbbenve kérdezték, hogy kicsoda, mire Jézus azt felelte: „Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a Sátán." (János evangéliuma 13:26-27) Júdás rövidesen távozott a széderről.

Ezt követően került sor a tényleges páskavacsorára. Ezután a megmentés, újszövetségi értelemben az üdvösség poharánál vezette be Jézus az Úr asztalát, az úrvacsorát: „E pohár amaz új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik." (Lukács evangéliuma 22:20) A negyedik pohár az Istennel kötött szövetségért való hálaadást fejezte ki, hogy Isten elfogadta Izraelt népének (Máté evangéliuma 26:29). Ezután jelentette ki Jézus azt, hogy akkor iszik legközelebb a szőlő terméséből, amikor Isten országa eljön a földre.

Jézus és tanítványai a hagyományhoz hűen a széderestét az ún. Hallél-zsoltárok eléneklésével, Isten dicsőítésével fejezték be. Hátborzongató belegondolni abba, hogy Jézus néhány órával a letartóztatása, szenvedése, majd keresztre feszítése előtt a 118. zsoltár messiási próféciáit énekelte követőivel együtt, tudatában annak, hogy azok mind rá vonatkoznak: „A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt! Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!" (Zsoltárok könyve 118:22-24) […]

Az ún. „keresztúton" a kürénéi Simon vitte Jézus után kivégzőeszközét. A Názáreti Jézust a Koponya helyén (Golgotha) feszítették keresztre két rablóval együtt délelőtt kilenc órakor. Jézus imádkozott gyilkosai bűnbocsánatáért, akik elosztották ruháit, köntösére pedig sorsot vetettek. A kereszten felirat is olvasható volt, amely tartalmazta kivégzésének okát héber, görög és latin nyelven: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya". Mirhás borral kínálták, de visszautasította. Amikor haldoklott, akkor is szidalmazták és gúnyolták az ott lévő főpapok, katonák, az egyik megfeszített rabló és a tömeg.[…]

A halálát kísérő jelenségek hatására egy római százados és számos ember megtért. A kereszten függő Jézus csontjait a katonák azért nem törték össze, mert már halott volt a sábbát beköszönte előtt. De az egyik katona a holttest oldalába döfte a lándzsáját, ahonnan vér és víz jött ki.[…]

Az Újszövetség egyértelműen állítja, hogy „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus megáldoztatott érettünk" (Korinthusiakhoz írt 1. levél 5:7); tehát Jézus az Isten báránya, aki a világ bűnei miatt adta életét engesztelő áldozatul, hogy az emberek elkerülhessék Isten ítéletét, az örök kárhozatot. Helyettünk sújtotta Őt Isten haragja. Áldozatának akkor van hatása, ha személyesen elfogadjuk őt engesztelő áldozatunknak, és hiszünk a vérében, hogy az által Isten bűnbocsánatot ad a megtérő embernek. A keresztény bibliaértelmezés szerint az ószövetségi páskabárány Jézus Krisztusnak az előképe. Jézus szenvedésével és halálával beteljesedett az engeszteléssel szemben támasztott isteni követelmény, s így minden ember számára megnyílt az út az Istennel való megbékélés felé.”hetek.hu/hit_es_ertekek/201104/aki_legyozte_a_vilagot_nemeth_sandor_irasahetek.hu/hit_es_ertekek/201104/aki_legyozte_a_vilagot_nemeth_sandor_irasa/

A fenti írásból látható, hogy az Újszövetség megalapításában a vér: „E pohár amaz új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik”, és a kő: „A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” szerves egységben jelenik meg.

Pál apostol az utolsó vacsoráról:

 

23 „Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

24 És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

25 Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.

27 Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

28 Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,

29 Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.”(I.Korinhus 11,23-29)

 

Az úrvacsorában természetfölötti erő van azért, mert közösségünk lesz ekkor Jézus Krisztus testével és vérével. A kovásztalan kenyér és a bor, megőrzi fizikai tulajdonságait. Viszont természetfeletti kapcsolatot hoz létre a feltámadott, mennyei, dicsőséges Krisztus testével.

 

 

Az alapkő maga Jézus Krisztus

 

Mert kicsoda Isten az Úron kivül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül? (Zsoltárok könyve:18:32)

           

És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt (I. Korintus levél:10:4)(Eredeti görögben a lelkinek fordított szó, szellemként szerepel)

Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut! (Ézsaiás könyve:28:16)

Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, (Efézusi levél:2:20)

 

A keresztesek a Közel-keleten találkozhattak a keresztény alaptanítással Ószövetségi, zsidó környezetben. Innen hozhatták misztikus ködbe burkolva az emberre csodálatos hatású szent kőről, és Jézus véréről szóló bibliai történetet.

 

A megfeszített Jézus Krisztus

„A katonák és a polgári tömeg gúnyolta Jézust a keresztrefeszítés megpróbáltatásai közepette, a katonák pedig sorsot vetettek a ruháira. Krisztus hétszer szólalt meg a kereszten. Mivel a kilégzés közben beszélünk, ezek a rövid, tömör megszólalások különösen nehezek és fájdalmasak voltak számára. Kb. du. 3 órakor Jézus “nagy fennszóval kiáltott” és lehajtva fejét meghalt. A római katonák és a nézelődők látták a halála pillanatát.

Mivel már közel volt a szombat kezdete, és a zsidók nem akarták, hogy a testek naplemente után a kereszten maradjanak, arra kérték Pilátust, hogy rendelje el a keresztrefeszítettek lábának megtörését, ami sietteti halálukat. A katonák megtörték a két tolvaj lábait, de mikor Jézushoz mentek és látták, hogy már halott, nem törték meg a lábait, hanem az egyikük oldalba szúrta, valószínűleg gyalogsági dárdával, aminek nyomán váratlanul vér és víz folyt a sebből. Még aznap, néhány órával később Jézus testét levették a keresztről és sírba tették. A római jog szerint azonban az elítélt hozzátartozói levehették a testet, hogy eltemessék, miután engedélyt kaptak rá a római bírótól.

Mivel senki sem élhette túl a keresztrefeszítést, a család nem vehette át a testet, míg a katonák meg nem győződtek az áldozat haláláról. Ez szokás szerint úgy történt, hogy a római őrség egyik tagja karddal vagy dárdával az áldozat oldalába szúrt. Ez a hagyomány szerint a mellkas jobb oldalán át a szívig hatoló szúrt seb volt – halálos döfés, melyre valószínűleg a legtöbb római katonát megtanították. Továbbá a szabályos gyalogsági dárda, ami 1,5-1,8 m hosszú volt, könnyen elérhette a szokásos alacsony kereszten megfeszített ember mellkasát.

 

 

Jézus halála

Jézus halála két szempontból képezte sok vita tárgyát: az oldalán ejtett seb természete, és a halál oka, rövid néhány órával a keresztrefeszítés után.

János evangéliuma írja le, hogyan szúrt Jézus oldalába a katona, és hangsúlyozza, hogy szokatlan módon víz és vér folyt a sebből. Néhány szerző a vizet a húgyhólyag hasüregi középirányú átfúrásából származó hasvízzel vagy vizelettel magyarázza. Azonban a görög szó (pleura), amit János használ, egészen egyértelműen oldalt jelent, és értelmileg gyakran a bordákat is magában foglalja. Ezért valószínűnek tűnik, hogy a seb a mellkasban volt, jócskán távol a hasüreg középvonalától.

Bár János nem említi, melyik oldalon volt a seb, hagyományosan a jobb oldalon szokták ábrázolni. Ezt a hagyományt támasztja alá az a tény is, hogy jelentős mennyiségű vér folyása valószínűbb a feszült és vékony falú jobbszívpitvar vagy kamra átszúrása nyomán, mint a vastag falú és összehúzódott bal kamra esetén. Bár sohasem állapíthatjuk meg teljes bizonyossággal, melyik oldalon volt a seb, a jobb oldal valószínűbbnek látszik, mint a bal.

A János leírásával szembeni fenntartások egy része arra vezethető vissza, hogy orvosi szempontból nehéz pontos magyarázatot adni arra, hogyan folyhatott vér és víz a sebből. Ez a nehézség részben azon a feltételezésen alapul, hogy először vér jelent meg, és csak azt követően a víz. Azonban a görög nyelvben a szórend általában a jelentőséget és nem az időrendet fejezte ki. Így valószínűnek tűnik, hogy János inkább a vér jelentőségét hangsúlyozta és nem azt, hogy a víz előtt jelent meg.

Ennek ismeretében, ami víznek látszott, valószínűleg savós szívburok- és mellhártyafolyadék volt, és megelőzte a vért, aminél a mennyiségét tekintve is kevesebb volt. Talán a vérmennyiség csökkenése és a fenyegető szívelégtelenség nyomán mellhártya- és szívburokfolyás jött létre, ami hozzáadódott a látható vízmennyiséghez. A vér ezzel szemben feltehetően a jobb pitvarból vagy kamrából származott, vagy talán egy szívburokrepedés következménye.

Az a tény, hogy nem volt képes a patibulum cipelésére, ezt a magyarázatot támogatja. Jézus halálának igazi oka más megfeszített áldozatokéhoz hasonlóan több tényezőből tevődhet össze, melyek közül az elsődlegesek a keringési sokk és a kilégzési fulladás, és talán akut szívelégtelenség. A szív végzetes ritmuszavara lehet az utolsó látható jelenet magyarázat.

Így bizonytalan marad, hogy Jézus szívburokrepedés, vagy szív- és légzési elégtelenség következtében halt meg. Azonban a fontos kérdés nem az, hogy mi okozta a halálát, hanem hogy meghalt-e. Világos, és a történelmi, orvosi bizonyítékok is azt mutatják, hogy Jézus meghalt, mielőtt az oldalába szúrtak, illetve azt a hagyományos nézetet támogatják, hogy a jobb bordák közötti lándzsaszúrás valószínűleg nemcsak a jobb tüdőt, de a kamrát és a szívet is átjárta, bizonyossá téve ezzel a halált. Azon feltételezések jogosultságát, melyek szerint Jézus nem halt volna meg a kereszten, a modern orvostudomány ismeretei kétségessé teszik.ujremeny.hu/biblia/elgondolkodtato/412-jezus-fizikai-szenvedese.html

Judica Cordiglia, aki maga is a törvényszéki orvostan tanára: ,,Ismeretesek a nehézségek, melyekkel a törvényszéki orvos találkozik, amikor meg kell állapítania a hullán lévő sebekről, hogy azok ,,intra vitam'' (még életében), közvetlenül a halál után, vagy ,,post mortem''keletkeztek. A jogi szempontok miatt fontos kérdést bőségesen tárgyalja a törvényszéki orvostan, ahol a következő megállapítások alapján tesznek különbséget... Ami a sebeket illeti: ha a halál után keletkeztek, nem lehet észlelni a szélek duzzanatát és az élő szövet összehúzódó képességét... Ismeretes, hogy az élő testen ejtett sebek bőségesen véreznek, tehát mindig találni részben alvadt, vagy megszáradt vért a seben és környékén. A holttesten észlelt sebek ezzel szemben csak akkor produkálnak jelentékeny vérzést, ha folyékony vérrel telt nagyobb átmérőjű véredények is megsérültek; a kizárólag a bőrt sértő sebek esetében a vérzés teljesen el is maradhat.

 Ami az erekből kifolyt vér alvadását illeti, ennek megtörténte általános szabály, ha a seb élő testen keletkezett. Ugyancsak általános szabály, ha nem éppenséggel kizárólagos, a halál után kiömlött vér alvadásának elmaradása. Ha mégis megalvad, az ilyen vér alvadéka laza, tartás nélküli, szétfolyó.''

A torinói halotti lepel

„A torinói halotti lepel, mint eddig is, igazolja a tudott tényeket,  amellett sok értékes részlettel gazdagítja ismereteinket. Jézus testének a keresztfáról történt leemelése során a terjedelmes oldalseb ismét vérezni kezdett, ami az orvosszakértők szerint természetes következménye annak, hogy a holttest vízszintes helyzetbe került. A lándzsával megnyitott szívből ugyanis a test függő helyzetében csak a jobb pitvarba felülről érkező nagyátmérőjű vénából (vena cava superior) folyhatott ki a vér, míg vízszintes helyzetben a pitvarhoz alulról csatlakozó vénából (vena cava inferior), tehát a szívseb alatti érből is ki kellett folynia. A leplen világosan látszik a sebbôl előszivárgott, a fekvő test oldalán lecsordult és a derék hátsó részén övszerűen végigfolyt vér nyoma. Valószínűleg a szögek kihúzása következtében újra megbolygatott kéz- és lábsebekből is újabb vérszivárgás indult meg. Erre engednek következtetni az élénk vérnyomok, melyek több helyen átitatták a lepel anyagát, és az egyetlen mélységgel bíró képmáselemek, míg a képmás összes többi része,,felületi'', azaz csak a kendő anyagának felszínén jelenik meg. A leplen nemcsak a levétellel kapcsolatban keletkezett, hanem a régebbi, a kereszten függés során a testre alvadt vér nyomai is láthatók,VÍZ LÁSZLÓ:A TORINÓI HALOTTI LEPEL ÉS KORÁNAK MEGHATÁROZÁSAppek.hu/k420.htm/Viz_Laszlo_-_A_torinoi_halotti_lepel.pd

Ráfolyt-e Jézus vére a frigyládára?

„Tudni kell azonban, hogy az érett vörösvérsejteknek nincs sejtmagjuk, így DNS-vizsgálatot sem lehet végezni belőlük. DNS-vizsgálat csak a vér sejtes elemeiből (fehérvérsejtek) lehetséges. Ezt eddig Ron Wyatt is elmondja a levélhez linkelt videón. A csúsztatás ezután kezdődik. DNS-t tartalmazó véralkotókat ugyanis nem hogy több ezer évről, de még néhány száz évvel ez előttről sem találtak. A vörösvérsejtek sokkal ellenállóbbak a vér többi alakos eleménél, és rendkívüli körülmények (például jégbe zárva) évezredekig is megmaradhatnak, a fehérvérsejtek viszont hamar lebomlanak. A videóban idézett kromoszómavizsgálat eredménye - miszerint a "vérmintában" 23 kromoszómát találtak, a normál 23 pár (azaz 46 helyett) - pedig tudományosan értelmezhetetlen. Az embernél ugyanis már egyetlen kromoszómaeltérés (akár pluszban, akár mínuszban) súlyos fejlődési rendellenességet, sőt az esetek nagy részében halált okoz, még magzati korban origo.hu/tudomany/tortenelem/20130228-jezus-vere-es-a-frigylada-valoszinutlen-video-terjed-a.html

A frigyláda felfedezése

/Részlet/

Golgota, a Koponya helye

„Végül Ron feltárta a perdöntő bizonyítékot, amely őt is meggyőzte arról, hogy ez a terület volt a keresztre feszítés helyszíne. Négy, sziklából kivágott keresztfanyílás, melyek közül az egyik egy emelvényen, a többitől magasabban – és hozzájuk képest hátrébb – helyezkedett el. A többi három elől, egy sorban – az előbb említettől lentebb – volt megtalálható. A fentebb lévő keresztfanyílás a „főbűnösnek” volt fenntartva, és a bibliai beszámoló alapján tudjuk, hogy ennek bal- és jobb oldalán lévő két keresztfára két latort feszítettek Krisztus keresztre feszítésekor. Tehát ebben az esetben a négy közül csak három keresztfanyílást használtak.

 

Ron figyelme a többihez képest magasabban elhelyezkedő keresztfanyílásra szegeződött. Ha ez a terület volt Jézus keresztre feszítésének helyszíne, akkor kétségtelenül ez lehetett az ő keresztfanyílása. Egy négyzet alakúra vágott kődarab volt a nyílásba helyezve, betömvén azt. Ennek minden oldalán emberi ujjnyomok voltak láthatók, és amikor Ron eltávolította ezt a kődarabot, egy – a keresztfanyílásból kiterjeszkedő – óriási repedést fedezett fel az alapkőzetben. Ez Ron számára pontosan úgy nézett ki, mint egy földrengés okozta repedés, és a Biblia valóban említést is tesz erről Máté 27:51-ben: „és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének”.[…]

 

Közzéwww.youtube.com/watchtétel: 2012. szept. 22.

This video contains Ron Wyatt's testimonies of how the Holy Spirit led him to discover the Ark of the Covenant and his encounters with angels while he was excavating.

If you would like to watch a presentation of Ron Wyatt's discovery of the Red Sea Crossing and Mount Sinai please go to:
http://www.youtube.com/watch?v=qnFlJp...

Amint azt korábban említettük, a frigyláda fedelén lévő vért analizálták. Az emberi sejtek normális esetben 46 kromoszómával rendelkeznek. Minden egyes kromoszómapárban a pár egyik fele az anyától, a másik fél pedig az apától származik. Tehát 23 kromoszóma származik az anyától és 23 az apától. Minden 23 kromoszómából 22 autoszomális (homológ), egy pedig gonoszóma (nemi kromoszóma). A nemi kromoszómák az X- és az Y kromoszómák. A nőknél két X kromoszómát találunk (XX), így ők csak egy X kromoszómát adhatnak tovább utódjaiknak, míg a férfiaknál egy X- és egy Y kromoszómával is találkozhatunk (XY), mely lehetővé teszi számukra, hogy vagy egy X- vagy egy Y kromoszómát adjanak tovább az utódoknak. Ha X-et adnak, akkor a gyermek nőnemű, ha pedig Y-t, akkor férfi nemű lesz. A lenyűgöző felfedezés ebben a vérben az volt, hogy a 46 kromoszóma helyett, mindössze 24 kromoszómát tartalmazott. 22 autoszomális kromoszómát, egy X kromoszómát és egy Y kromoszómát. Ez azt bizonyítja, hogy az illető személynek, akihez ez a vér tartozott volt édesanyja, de nem volt emberi édesapja, mert a normális esetben az apától származó kromoszómamennyiség hiányzott ebből a vérből.” adventista.hu/ujfeherto//page_id=658

A Názáreti Jézus Krisztus vére nem közönséges emberi vér. Ezért volt képes épen megmaradni kétezer esztendőn keresztül. A lepel vizsgálatából azt állapították meg, hogy a halott testből a lándzsával megnyitott szívből a test függő helyzetében, a jobb pitvarba felülről érkező nagyátmérőjű vénából folyhatott ki a vér. A halál után kiömlött vér általában nem alvad meg. Ezért tudott olyan nagymennyiségű vér kifolyni a halott Jézus testéből, hogy a sziklarepedésen keresztül, a vízzel segítve, le tudott csöpögni a Frigyláda tetejére. Ezen kívül, mivel magának Istennek az akarata volt a vér útjának biztosítása, így a cseppek útjában, a megnyílt sziklahasadékban, nagyon kevés akadály állt, nagyjából szabadon hullhattak alá.

Megtekinthető Fotók: ArkDiscovery.com

 

 

A Ron által feltárt kivégzőhely elrendezése arra is választ ad, hogy miért értek utoljára Jézus Krisztushoz a vitézek?

31 „A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket.

32  Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét is, aki ő vele együtt feszíttetett meg;

33 Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait;

34 Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból.” (Ján 20, 31-34)

 

A keresztek  természetes elrendezése, ahogyan általában a képeken is ábrázolják, az egysorban felállított keresztek. Maga a szöveg is a jobb és a baloldali latorról beszél, amely ezt az elrendezést támasztja alá. Ebben az esetben viszont hogyan érhettek a vitézek sorrendben harmadjára Jézus testéhez? Ennek magyarázata az, hogy a feltárt kivégzőhelyen a jobb és baloldali lator a főbűnösnek fenntartott, megemelt hátsó pozíciója előtt helyezkedett el. Ezért először a vitézek megtörték az első sor latorjainak lábszárait, majd ezután értek a hátsó pozícióban álló, a halott Jézus Krisztus keresztjéhez. Ez tökéletesen megfelel az Evangélium leírásának.

 

A Szent Grál Izrael Szentje, a kőszikla, a Názáreti Jézus Krisztus, akinek a véréhez, a kehelyben könnyedén hozzá lehet férni, az úrvacsora poharában. A Szent Grál a Frigyláda, Istennek a zsidókkal kötött szövetségének ládája, amelyre az Újszövetség pecséteként a keresztről ráfolyt Jézus Krisztus tiszta, szeplőtelen, bűnnélküli vére. Jelenleg Jeruzsálemben, a buszpályaudvar melletti sziklában található.