Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Zsidókhoz írt levél szerzőjéről, János apostolról, aki nem hal meg

2018.01.23

  

 

A Zsidókhoz írt levél szerzőjéről, János apostolról

 

Írta és összeállította: Szabó Gábor

 

28 Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában. (Máté 16:28)

1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. Márk (9:1)

27 Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát. (Luk 9,27)

21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen?

22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!

23 Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?(János 20, 21-23)

 

A Mindenható Isten megmutatta legalább egy teremtményén a mindenhatóságát. Csak materialista gondolkodásmóddal, a csodák és Isten abszolút hatalmának tagadásával állítható, ezek az igék nem egy, vagy több tanítvány földi halhatatlanságára vonatkoznak, hanem például a Szentlélek eljövetele utáni csodakorszakra, amikor megmutatkoztak Isten országának jelei. Bizony a Mindenható csodáit akarta bemutatni tanítványain. Ezért valósította meg a biológiailag lehetetlent, a biológiai testben örökéletű embert a földön. Halhatatlanként élni kétezer évet egy halandó világban, felfoghatatlan megpróbáltatást jelenthet. A feltűnések elkerülésére évszázadokon keresztül újra és újra elkezdeni kb. 18 évesként, majd eltűnni öregemberként az életből, emberpróbáló dolog lehet.

 

A „Zsidókhoz” levél szerzőjének megállapításához fel kell tennünk a következő kérdéseket:

1. Miért nem ismert a szerzője?

2. Ténylegesen mikor írhatta a Szerző?

3. Milyen tekintély alapján kannonizálhatták az iratot?

 

„Bárki írta is, nyilvánvaló, hogy anonim akart maradni, hogy az irat középpontjában az a Jézus legyen, akiről a bevezetése ilyen magasztos szavakkal tesz bizonyságot:

Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban, (Zsid 1:3,)”.(1)

 

„A Zsidó levél ténylegesen az Újszövetség egyetlen írása, amelyik Krisztust papi és főpapi címekkel illeti.”(7)

„A levél nyelvezete olyan tanult szerzőt feltételez, aki egyaránt otthon volt az ószövetségi szentélyszolgálat ismeretében és a görög nyelvben. Stílusa a görög nyelv anyanyelvi szintű ismeretéről és az irodalmi eszközök mesteri használatának képességéről tanúskodik, kifinomult retorikát alkalmaz, irodalmi szempontból az Újszövetség legszebb stílusú irata. A levélben szereplő, gyakori ószövetségi hivatkozások a Septuagintából származnak.”(5)

A Szerző a görög művelt körök nyelvi környezetében eltöltött hosszú idő után kiváló stílusban fogalmazta meg művét. Az Újszövetség valamennyi szerzőjének ismert a neve, kivéve ezt az egy levelet. Hogyan kerülhetett be akkor a kannonizált iratok közé?

 „ A Muratori kánon egyáltalán nem említi. Alexandriai Kelemen és Origenész ugyan ismerték és szerették, de abban egyetértettek, hogy nem feltétlenül kell a Bibliába felvenni. Cyprianus se említi, Tertullianus és Eusebius is a vitatható iratok közé sorolja. Csak Athanasius idején, a IV. század közepén dőlt el végérvényesen, hogy az újszövetségi kánon része lesz, de még Luther se volt biztos benne, hogy jól döntöttek.”(4)

„Bár az egyháztörténelemben sokáig népszerű álláspont volt az, hogy e levelet is Pál írta, a szerző 155 alkalommal olyan kifejezéseket használ írásában, melyek sem Pál leveleiben, sem az Újszövetség egyéb könyveiben nem fordulnak elő. A szöveg megfogalmazásában egyéb stílusjegyek is eltérést mutatnak attól, amit Pál apostoltól megszoktunk: a szerző névtelen marad (ld. Pál leveleinek címzését); nem hivatkozik pásztori, vezetői, apostoli tekintélyére (vö.: “Pál, Krisztus Jézus apostola…”); nem próbál a címzettek között a lelki vezető szerepében feltűnni, és magát egyenrangúnak tekinti az olvasókkal (Zsid 3:1). A Bibliaismereti Kézikönyv ezt a megállapítást teszi: “A szerző kiléte a mű alapján nem fejthető meg, de kétségtelen, hogy Pálhoz és a jánosi iratok szerzőjéhez mérhető a teológiai látása” (Kálvin, Bp. 2004. p. 626.).[…]

„A második századtól a negyedikig, amikor a Zsidókhoz írt levelet még nem tekintették általánosan a kanonikus Szentírás részének, a keleti keresztény egyház meggyőződéssel vallotta, hogy Pál a szerző, s később ez a nézet diadalmaskodott. De sok keresztény már akkor is világosan látta, hogy a levél stílusa, szókincse és teológiai szemlélete nem Pálé. Ezt a kérdést már a harmadik század elején fölvetette a nagy teológus, Órigenész, és erre a következtetésre jutott: "Csak Isten tudja, ki írta valójában a levelet". A korabeli találgatások során szóba került Lukács és az Apostolok Cselekedetei szerint Pál missziós társának, Barnabásnak a neve, sőt, Római Kelemené is. Későbbi írók, elsőként a tizenhatodik századi Luther Márton, Pál másik társára, Apollóra gyanakodott (lásd: ApCsel 18,24-28 és az 1. Korintusi levél több helyén). Azóta Apolló szerzőségének is sok híve van, és ha a levelet valamely ismert keresztény vezető írta, valóban ő a legvalószínűbb szerző.”(3)

„Ha a  „Zsidókhoz” írt levelet összehasonlítjuk általában a Pálnak tulajdonított írásokkal, akkor az Ószövetség idézési stílusában is találhatunk különbségeket. Pál apostol általában viszonylag szabadon idézi az Ószövetség gondolatait. Gyakran a Septuaginta (LXX) fordításának megfelelően idézi az Ószövetséget, vagy néha saját fordításban közli a héber szöveget. Megint más esetekben csak a mondanivaló lényegét idézi az Ószövetségből. Ezzel ellentétben A zsidókhoz írt levél gyakorlatilag szó szerint idézi a LXX-t.”(8)

 „Valóban, számos érv szól a páli hitelesség ellen. A Zsid. általános modora egyáltalában nem felel meg Pál apostol temperamentumának. Stílusa túlságosan nyugodt, szerkezete túl szabályos, a szerző személyisége túlságosan háttérben marad (lásd 2,3). Fel lehet továbbá fedezni számtalan különbséget a szóhasználatban, a felhasznált fordulatokban és Krisztus misztériumának felfogásában. 
Nem találhatjuk meg a Zsid.-ben a "Krisztus Jézus" elnevezést, vagy a "Krisztusban" kifejezést, ami pedig oly gyakori Pálnál. Az Ószövetségből vett idézeteket soha nem vezeti be, mint "az Írásokat" ("írva van", "az Írás azt mondja"), hanem mindig, mint "szavakat" ("azt mondja"). A szerző gyakran beszél Krisztusnak mennyei trónra emeléséről, de csak egyszer feltámadásáról a halottak közül (13,20), de még akkor sem használ szokásos megfogalmazást. Az ő Krisztus papi bemutatása egyedülálló az Újszövetségben. Röviden, olyasvalakivel állunk szemben, akinek személyisége erősen különbözik Pálétól.”(7)

„Az egyik Kr. u. 200 körülre datált Chester-Beatty papiruszt (P46), mely Pál leveleit tartalmazza. Ez a Római levéllel kezdődik, majd ez után a Zsidókhoz írt levél következik, és a többi páli levél folytatja a sort. A P46-os papirusz arról talán arról tanúskodik, hogy a keletkezése idején az egyházban a páli szerzőség elmélete volt elterjedve. Sir Frederic Kenyon a papirusz tartalmát így értelmezte: “Megfigyelhető, hogy a Zsidókhoz írt levelet közvetlenül a Rómabeliekhez írt levél után tették (ami majdnem példátlan eset), s ez azt mutatja, hogy a kézirat megírásának e korai időpontjában nem vonták kétségbe Pál szerzői voltát” (The Story of the Bible, London: J. Murray, 1964. p. 91.).”(1)

Akkor a kérdés az, hogy hogyan kerülhetett ki az irat a páli levelek közül, ha már egyszer oda sorolták? Ki volt az a szaktekintély, aki névtelenné sorolta át a levelet? És ezek után, ha arra a megállapításra jutottak, hogy nem Pál apostol írta, akkor hogyan tudták a levelet mégis a Szentírás részének tekinteni, az apostoli tekintély szerzősége nélkül?! A kereszténység kezdeti korszakában gyakoriak voltak az apostoli levél hamisirányok, utánzatok. A hamis iratokról a II. Tesz. 2: 2 tudósít:
 
„ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által,”.

„A Zsidókhoz írt levél inkább írásba foglalt prédikáció, s mint ilyen, azért is fontos, mert ez az egyik legkorábbi írásban fennmaradt keresztény prédikáció. A beszédben a Biblia, az Ószövetség értelmezésére épülő teológiai magyarázatok keverednek a remény és a hit elmélyítését célzó buzdítással.”(3)

A prédikációból úgy lett levél, hogy a szerzője hozzáfüggesztett a szóban elhangzott tanításához egy levélformátumot:

 „A teljes szerkesztés ugyancsak beszéd jellegét mutatja. A szerző soha nem mondja azt, hogy ír, hanem mindig azt, hogy beszél (2,5; 5,11; 6,9; 8,1; 9,5; 11,32). A teljes irat nem tartalmaz semmiféle kifejezetten levélszerű elemet. A legutolsó versekhez érve változik meg a hang: 13,22-25 egy levél befejezése, találhatunk itt néhány szavas hírt, amit máshol lakó személyeknek küld, ezután következnek a szokásos üdvözletek és egy kívánság. De e befejezés előtt, amelynek hangja nincsen semmiféle kapcsolatban a bevezetésével, egy ünnepélyes mondatot észlelhetünk (13,20-21), ami valóságos ima formáját mutatja. Mindez arra vezet, hogy megkülönböztessünk a birtokunkban lévő iratban egyrészről egy szóban elmondandó szónoklatot (1,1-13,21), másrészről egy rövid levelet, amit hozzá kapcsoltak (13,22-25).”(7)

A levél írójáénak jó oka lehetett, hogy elrejtse önmagát. Ugyanakkor a kellő tekintélye is megvolt ahhoz, hogy a szerző nélküli tanítást fel tudja vetetni a kannonizált levelek közé. A prédikációként nehezebb lett volna elismertetni, mert a Biblia csak történelmi keretben tartalmaz apostoli prédikációkat. Ezért a Szerző hozzáírt egy függeléket, amely a páli levelekhez hasonló formátumot ad írásának. Leegyszerűsítette az elismerést azzal, hogy beiktatta Pál apostol levelei közé. Ezáltal Pál apostol tekintélye alá került az írás. Utána már lehetet vitatkozni, hogy talán mégsem Pálé, de az apostoli tekintély valamennyire rajta maradt.

Rendkívüli szemléletre utal az, hogy az üzenetben hosszabb szakaszt szentelt arra, hogy az időt folyamatos „mába”, folyamatos időbe helyezze a mindenkori olvasó számára.  A szerző világnézetében a folyamatosan állandó időmúlás a meghatározó:

„Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által”(3, 13)-(4, 7) kezdetétől eddig:

  „Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, amint előbb mondva volt, Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.”(4,7)

 „Tudatosan apologetikus (hitvédő) jellegű, a célja egyértelműen az olvasó eljuttatása a Jézusban való hitre. Elsődlegesen nem zsidó hallgatósághoz szól, amire az is utal, hogy számos jellegzetesen zsidó szokást, illetve kifejezést megmagyaráz.”(10)

A Zsidókhoz írt levél nem foglalkozik különösképpen a Názáreti Jézus Krisztus feltámadásával, azt nyilvánvaló, bizonyított tényként kezeli:

Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.(3, 14)

A levél célja, hogy az olvasók, - akik pogány és zsidó hátterű keresztények is lehettek- számára bemutassa Jézus Krisztust, mint az Újszövetség Melkisédek rendje szerinti főpapját. A tanítás olyan elemeket tartalmaz, amit kizárólag a Szentlélek kijelentése által lehetett megismerni. Ez számunkra már elfogadott, de helyezkedjünk bele a korabeli kannonizáló tekintélyek helyzetébe, akiknek el kellett dönteni, hogy az Istentől sugallt abszolút tekintélyű írásműről van e szó, avagy keverednek bele idegen tanításokból, kijelentésekből származó nem tiszta elemek is? Ezeket, a Biblia egyéb helyein nem szereplő tanításokat el kellett fogadniuk isteni kinyilatkoztatásnak. Például:

Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,(5,7)

Itt Názáreti Jézus testének napjairól szól az írás. Szó sincsen a gecsemáni kertről, az ott átélt szenvedéséről. Az írás alapján szolgálata során Jézus többször imádkozott extratikus állapotáig. Mint ember, a hétköznapi élet során sokfajta kihívással találkozott, amelyeket tökéletesen kellett megoldania. Egy sátáni uralom alatt álló földi világban, bűnös emberek között, földi ember testében élt a Krisztus. Ezért kétségek lehetett benne, hogy tökéletesen végzi e a feladatát, és ismerte az előtte álló rendkívüli megpróbáltatásokat. Tudta, hogy kizárólag az Atyjában bízhat, egyedül ő képes feltámasztani Őt a halálból. Ezekben az imákban könyörgött, sikoltozott erős felindulásában sírva, hogy könyörüljön meg rajta Éli! Ezt az életrajzi tényt a Szerző vagy Názáreti Jézus társaságában saját tapasztalatból, vagy kijelentés által ismerhette meg. De ott van Melkisedek különleges személye is, akiről annyit tudunk az Ószövetségből, hogy Sálem királyaként a Magasságos Istennek papja és papi rendje volt a zsoltár szerint.  Ehhez képest a tanítás hosszasan elemzi Melkisédek papi rendjét, amely rend szerinti főpap Názáreti Jézus Krisztus. Ráadásul azt állítja róla, hogy apa és anya nélkül való, noha nem angyal. Melkisédek napjaink és a korabeli gondolkodás szerint is földönkívüli, feltehetően humanoid megjelenésű személy. És ezt el kellett fogadniuk Istentől származó kijelentésnek, igei igazságnak! Milyen hatalmas apostoli tekintély kellett hozzá! Pálnak ez megvolt, de mivel később megkérdőjelezték szerzőségét, akkor mégis miért kannonizálták a levelet?

A szöveg bőven tartalmaz a Biblia szereplőivel kapcsolatos új, az Írásban eddig nem ismert információkat:

És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: 11,24

Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják, 12,21

Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. 12, 26

Hogyan, és miért fogadták el a korabeli főpapok ezeket az új információkat isteni sugalmazású kijelentésnek?

 

A levél késői keletkezésének bizonyítékai:

„Keletkezési idejének egyértelműen a második keresztyén generációt nevezi meg (2-3.). A címzettek hallották az Urat, a hitben már nem voltak frissen megtértek és már nagykorúaknak kellett volna lenniük (5,12.). Már hosszú időre tekinthettek vissza, ezért figyelmezteti őket, hogy emlékezzenek a korábbi időkre (10,32.). Jelentős múlt áll mögöttük, mártírjaikra kell figyelniük, hogy azok lelkesítsék őket (13,7.). Őket viszont még nem üldözik (12,4.). Ugyanilyen egyértelmű, hogy kegyetlenségeket kell elviselniük és javaikat elrabolták (10,32-34.). Mindent összevetve világos, hogy a címzetteket üldözés fenyegette.”(4)

„A levél kutatói abban általában megegyeznek, hogy Jeruzsálem eleste előtt keletkezhetett a levél. Kr. u. 70-et megelőzően kevés kiemelkedő vezetője volt az egyháznak. Közülük ugyan ki lehetett volna Pál apostolon kívül az, aki ilyen magas szinten tudott volna érvelni e kérdéskörben? Ha viszont egy ismeretlen hívőnek tulajdonítanánk a komoly teológiai okfejtést, az számos egyéb kérdést vetne fel. Például: Hogyan maradhatott volna egy ilyen komoly teológiai képzettséggel rendelkező személy névtelenségben a kevés keresztény vezető között?”(8)

Ez a vélemény világosan mutatja, hogy ha nem Pál apostol volt a szerző, akkor nem tudjuk beazonosítani. Pál szerzősége több mint vitatható, más hozzá hasonló képzettségű, apostoli tekintéllyel bíró személyt nem ismerünk, a levél bizonyíthatóan 70 után keletkezett.

 „1,5-14 Jézus kiválóbb az angyaloknál. A 4. versben tett megjegyzés ellenére is önkéntelenül felmerül a kérdés: miért ez az összehasonlítás az angyalokkal? Gyakran feltételezték, hogy a szerző a második századi kereszténység néhány ágában megfigyelhető nézettel szemben akart érvelni. Ezek szerint Jézus angyal volt, nem pedig valóságos emberi teremtmény. De ezekben a versekben kevés bizonyíték van, amely a vitáról szólna. Helyette két megfontolandó tényező van. Az első, hogy az angyalokról bizonyos értelemben azt gondolták, ők Isten szavának közvetítői Izrael törvényében, amelyet a keresztény evangélium feleslegessé tett (lásd: 2,2; ApCsel 7,53; Gal 3,19). A másik, hogy a 3. versben már bemutatott színhely, a Fiú trónja Isten mellett a mennyben (lásd 110. zsoltár), az Istenről alkotott gyakori felfogásra emlékeztet.”(3)

A fenti vita 2. századi! Nem zárható ki, hogy ezek a versek mégiscsak ennek a hitvitának eldöntésére kerültek a szövegbe.

„2,1-18 Jézus embersége. A második fejezet a prédikátor híveinek adott számos buzdítás közül az elsővel kezdődik. Hívei az "elsodródás" veszélyével találják szembe magukat. Itt még nem derül ki, hogy ez mit jelent, de látni fogjuk majd, hogy a hit és különösen a remény feladását jelenti, és azt, hogy az ember elveszíti igazi keresztény mivoltát. Ez az intés az első fejezetből von le következtetést: Mivel a Fiú feljebbvaló az angyaloknál, az üdvösség örömhíre - amit ő hozott - méginkább követendő, mint a mózesi törvény, amely angyalok által jött.

7. Annakokáért amint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok,

8. Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában, (2, 7-8)

 

A 7. vers világosan mutatja, hogy a Zsidókhoz írt levél az egyház második vagy harmadik nemzedéke idején íródott. Megtapasztalták a Szentlélek tanúságtevő csodáit és ajándékait, amelyek megerősítették a tanítást (7. vers)”.(3)

A második, harmadik keresztény generációban való keletkezést támasztja alá a keresztény alaptanításokról való versek is:

1. „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,

2. A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.”      ( 6, 1-2)

A Szerző a kereszténnyé válás alaplépéseit, a megtéréstől kezdve, egy gyorsan elsajátítható, közismert, elterjedt tanításnak állítja be. Ennek alapján a levél keletkezésének idejében ez már keresztény rutinnak volt mondható. Az alaptanítások elterjedt ismerete kizárt a kereszténység kezdetén, amikor még a körülmetélés megtartása, vagy elutasítása is vitatéma volt. A Szerző a keresztény alaplépések lekezelésével és magas szintű tanítások meglétével, amelyekkel inkább kellene foglalkozni, kizárólag a második század valamely szakasza idejében találkozhatott. A prédikációt(levelet) csak ekkor, a későbbi keresztény korszakban fogalmazhatta meg.

„Szent Kelemen korai egyházatya Kr. u. 95-ben már idéz A zsidókhoz írt levélből. Ugyanakkor a könyvben található belső bizonyítékok, például az, hogy Timóteus még élt a levél megírásakor, vagy, hogy nem találunk utalást Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett lerombolására, amely az ószövetségi áldozati rend megszűnését bizonyította, arra engednek következtetni, hogy a könyv Kr. u 65 körül íródott.”(14)

 „A szerző tendenciózusan a görög nyelv jelenidejét használja, amikor a templomról és az azzal összefüggésben álló papi tevékenységekről ír (lásd 5,1-3; 7,23.27; 8,3-5; 9,6-9.13.25; 10,1.3-4.8.11; 13,10-11), bár a pusztai szent sátrat írja le és nem a jeruzsálemi templomot.”(6)

A Szerző a papi tevékenység pusztai sátorban történő megjelenítésével arra mutat, hogy a Templom már elpusztult. Mivel el akarta rejteni személyét és a mű keletkezésének időpontját, ezért használ áttételes szimbólumot, a sátrat annak jelzésére, hogy a Templom épülete már nem áll fent. Ha állt volna még a Templom, akkor azt használta volna hasonlatként. Azért használhatja jelen időben, mert a feltámadt Názáreti Jézus Krisztus a Templom az Újszövetségben. A levélformátumra való átállás függelékében a Szerző könnyedén írhatott mást, mint ami a valós időben létezett. Az volt a célja, hogy ne lehessen a levél keletkezésének tényleges időpontját beazonosítani. Ezért hivatkozik Timóteusra, amivel Pál apostolra testálhatja a levél keletkezését, a felületes olvasó számára. Annyi biztosan igaz volt a függelékben, hogy Timóteus a II. századra már kiszabadult. A második század során semmibe sem került a teljes terjedelmében ószövetségi idézeteket tartalmazó Kelemen levélbe belecsempészni néhány újszövetségi hivatkozás mellé – ha egyáltalán tartalmazott ilyeneket -  a Zsidókhoz írt levél igerészletét. Gondoskodott a módosított levél megőrzéséről néhány száz évig. Így a Zsidókhoz levél időpontjának meghatározását az első század vége elé tolta el.

 

 

 

SZERZŐJE

Szent Kelemen levele

„Magát a levelet sem biztos, hogy Kelemen írta, a végén vagy az elején nem szerepel név és semmi más ami a szerzőre utalna. A helyzet bizonytalanságán nem segít az a tény sem, hogy a levél legrégebbi másolata az V. századi Codex Alexandriusban található, és az első történelmi feljegyzés a műről IV. századi, és az is Euszébiosztól származik.[…]

Kelemen jól ismerte a jeruzsálemi szertartásrendet és az ószövetségi írásokban is túlságosan otthonosan mozgott ahhoz, hogy pogány-keresztényként lehessen elkönyvelni. A hosszú mű felolvasása bizony, jól megnyújthatta a korinthoszi hívők istentiszteletét, mert a több mint 60 fejezetnek legalább 500 bekezdése van. A levél békítő, egyeztető szellemben íródott, példázatokkal, ószövetségi exegézist (szövegmagyarázat) segítségül híva igyekezetéhez.(9)

A Kelemen levél Jézus Krisztus feltámadását pogány mitológiából származó madárral hozza a párhuzamba.

24. 1. Gondoljuk meg, szeretteim, miképpen állítja elénk az Uralkodó szüntelen az eljövendő feltámadást, melynek első zsengéjét mutatta meg azzal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül. 

„25. Van ott egy bizonyos madár, amelyet Főnixnek neveznek. […]

…..olyan regerészleteket közöl, miket máshol nem olvasni: „hétszer verték bilincsbe, menekülésre késztették, megkövezték, Keleten és Nyugaton az igét hirdette …” (5:6), mikor és hol verték hétszer bilincsbe Pált? „és miután az igazságra tanította az egész világot, és Nyugat határáig ért …” (5:7) Itt a szerző nem kevesebbet állít, minthogy Pál apostol a mai Spanyolországban is térített.[..]

„A mű gnosztikus-kereszténynek mondható, (nem csak azért mert olyanokat olvashatunk benne, 40. f.: „isteni gnózis mélysége“  hanem azért is), mert Krisztusa nem történelmi, nincs egy adott korhoz, helyhez kötve és a szerző meg sem próbálja valós történeti események sorában bemutatni Józsuája üdvösséges üzenetét.”(9)

 

A Szerző beazonosítása

1,1-4 Előszó: Isten szólt. A Zsidókhoz írt levél osztozik János evangéliumával és János apostol első levelével abban a tényben, hogy előszavában az ige gondolatára összpontosít (Jn 1,1-18; 1Jn 1,1-4). Amint látni fogjuk, az "ige" kifejezést meglehetősen eltérő módon használja a három újszövetségi könyv, a keresztény gondolkodás kezdeteit illetően azonban minden jelentés igen fontos.

Az előszó az irodalmi művek egyfajta bevezetése, és a Zsidókhoz írt levél egyike az Újszövetség legirodalmibb írásműveinek. Ez az előszó két feladatot lát el. Először bevezeti a prédikáció első fő részét, amely a hallgatók méltó válaszát tárgyalja - Istennek új módon, Fiában kimondott szavára. Miután kiemelte az isteni szó ezen módjának felsőbbségét, a szerző összegzi állítását a 4,12-13-ban. Jelezvén ezzel szónoki stílusának egyik szerkezeti alapelvét, azt, hogy a gondolategységeket világosan összefüggő kijelentésekbe foglalja. Másodszor, a Zsidókhoz írt levél előszava olyan "bibliai szövegként" szolgál, amelyre a prédikátor-szerző a szentbeszédét alapozza. Tartalmában ez a néhány vers Isten ószövetségi szavának rövid értelmezésétől Jézus Krisztusban való kiterjedéséig terjed.

Alapgondolata az, hogy az "Ige" Isten kinyilatkoztatása az emberiségnek. János evangéliumában az "Ige" magának Jézusnak a megszemélyesítése, János első levelében pedig a szerző egyházában hirdetett evangéliumi üzenet. Itt az Isten és ember közti összes kapcsolat fogalmát sugallja, kezdve a Bibliától, kiterjesztve az isteni Fiú jelentőségéig. Az egész prédikáción végigvonuló gondolat az, hogyan kell meghallani, és válaszolni Isten kinyilatkoztatására. Hajdan Isten különböző módokon szólt a Bibliában; most a "végső korszakban" új üzenetet adott Fiában, Jézusban. De aki szólt, az ugyanaz az Isten, ezért az Ószövetség Jézus személyének és művének az értelmezését is szolgálhatja.”(3)

 

János evangélium

„ Bultmann mandeista gnosztikus iratnak tartotta (ez az irányzat a 2. században Újszövetségismeret 8/48 oldal Teológia szak, levelező tagozat kezdett terjedni), és a feltételezett forrásokat kutatta, később mérsékeltebben fogalmazott, az evangéliumot a Jézus személyét bemutató legeredetibb, hellenista befolyást is mutató iratnak tartotta. Nézeteit tanítványai közül is többen bírálták (pl. O. Cullmann). Az angolszász kutatók (pl. B. F. Westcott, W. Sanday, C. H. Dodd) mérsékeltebb felfogást képviseltek, inkább a platonikus és judaista tanokkal való kapcsolatot kutatták, a hasonló fogalomtár (pl. világosság-sötétség ellentéte, a logosz kifejezés használata miatt). A qumráni leletek felbukkanása után az esszénus iratokkal való rokonságot igyekeztek kimutatni, és ennek hatására J. A. T. Robinson kijelentette, hogy az evangélium János környezetéből származik, és i. sz. 100 körül már létezett. Később átértelmezték a gnoszticizmussal való kapcsolatot, és többen úgy vélik, hogy inkább a kereszténység hatott a gnoszticizmusra, mintsem fordítva. Jelenleg az evangéliumot egyesek homogén alkotásnak tartják, míg mások fejlődési fázisokat különböztetnek meg a szövegen belül. A keletkezés helye és ideje: Feltételezhetően Efézus, i. sz. 70 körül vagy az I. század legvégén. A Diatessaron (kb. i. sz. 140) már említi, így ekkor már bizonyosan elterjedt. A P52 jelzésű Rylands-papirusztöredék (kb. i. sz. 120-ból) tanúsága szerint ekkor már több kézirata létezett, ezért legalább egy-két évtizeddel korábban kellett keletkeznie. Irodalmi sajátosságok: Az evangélium nyelvezete alapján a szerző arámi nyelven gondolkodó, a görög nyelvet erős sémi beütéssel használó zsidó volt. A szókészlet feltűnően elüt a többi három evangéliumétól, gyakran fordulnak elő benne a többi evangéliumban ritkábban szereplő szavak (Atya, élet, világ, világosság, bizonyságtétel, szeretet, ismeret, marad, stb.). Gondolatmenetét is különös „ciklikus gondolatritmus”, sajátos rend szerint vissza-visszatérő gondolatok jellemzik (erre jó példa az evangélium prológusa).

Szövegproblémák: A 21. fejezet több antik szövegváltozatból hiányzik, a 7,53-8,11-ig terjedő szakasz sok kódexből kimaradt, esetleg az evangélium más részén található. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az evangélium a legkorábbi időszakban töredékes szövegváltozatokban terjedt.(10)

A szövegproblémák egyik oka az is lehetett, hogy a Szerző csak a második században írta meg a prológust.

 

 

 

A János evangélium szerzőségéről és keletkezéséről

„János úgy hirdeti a Názáreti Jézust, hogy bizonyságtétele nyomán láthatóvá teszi a dicsőség Krisztusát. János az isteni titok mélységeit látja, és láttatja bizonyságtételével, az isteni kinyilatkoztatás mély és gazdag kincséit tárja fel szemlélve, és szemléltetve éles látással az örök világosságot. Ezért lett az Ez 1:10 és Jel 4:6–7 látomásaiban szereplő négy élőlény közül – amelyeket már korán az evangéliumok szimbólumainak tekintettek – Hieronymus és Augustinus óta János evangéliumának szimbólumává a sas. Az evangéliumot nem arámul írta szerzője, eredeti görög irat. Sémi hatást tükröző görög nyelv van előttünk e műben. Ez a tény is arról szól, hogy szerzője olyan palesztinai(galilleai), aki később hellénista nyelvterületen munkálkodott.[…]

Luther és Kálvin fő evangéliumnak tekinti az evangéliumok között. Az újabb kutatások során feltételezett álláspontok a józan biblikusok körében jogos kritikát váltottak ki, annál is inkább, mivel Papiasznak arra az adatára hivatkoznak, miszerint János neve mellett egyszer az „apostol”, egyszer pedig a „presbiter” meghatározást említi. Ennek alapján azonban egyáltalán nem szükségszerű két személyt feltételezni. Nem bizonyító erejű az sem, hogy Efézusban két Jánosnak a sírját mutogatták. Feine-Behm szerint: „A történeti hagyomány csak egy Jánosról tud Kis-Ázsiában. A másodikat nyugodtan melléje tehetjük ennek a sírba: akkor is csak egy fog a sírban feküdni”. Döntő jelentőségű az a tény, hogy kb. Kr. u. 180-ig az óegyházi hagyomány egyértelműen pozitív az evangélium értékelésében. Az első adatunk, amely negatív álláspontot képvisel, Jn evangéliuma, a Jelenések könyvével szemben, mely a 2. század végéről való.”(13)

 

 

Keletkezési ideje

 „A legidősebbnek vélt újszövetségi szöveg a Ryland gyüjtemény leghíresebb papirusz töredék (P.52.), mely alátámasztani látszott az újszövetségi evangéliumok egészen korai létezését. Az 1920-ban, Egyiptomban fellelt papiruszdarabka keletkezési idejének, a 115 év körüli meghatározását hosszú ideig nem kérdőjelezték meg, és így az furcsa ellentmondásos helyzet állt fenn, hogy a legkésőbb írott János-féle evangélium megalkotásának idejét nyolcvan évvel korábbra helyezte vissza a vallástudomány.[….]

 Rylands töredék betűformái, írásmódja teljesen megegyezett az Egerton Papiruszon talált szöveggel, amit a paleográfusok gyorsan a János töredékkel egyező időszakba, a II. sz. elejére helyeztek. Ez a dátumozás mára érvényét vesztette, mert papirológus (papirusztöredékeket vizsgáló szakág), az atmoszférában előforduló és a papirusz anyagában lerakodó részecskék vizsgálata után a biblikus szakemberek véleményét megcáfolva a III. sz. elejére tolták ki az Egerton kézirat alkotási idejét. Ha a írástörténészeknek igazuk van, akkor az egyezések miatt a Rylands papirusz megalkotásának idejét mindenképpen későbbre illene helyezni.

 Dr. Brent Nongbri rámutat a paleográfikus meghatározások nehézségeire, megbízhatatlanságára, példaként a Rylands töredékeket összehasonlította a II. sz. végéről származó papiruszszövegek betűivel, írásformája jellegzetességeivel és a közeli hasonlóságok miatt – véleménye szerint – a P-52. keletkezési idejét nyugodtan meglehet határozni a II. sz. végében is. Nongbi rámutat, hogy Collins mindössze öt másik töredékkel hasonlította össze a P.-52-őt, mely közül négy – lehet szintén helytelenül – a II. sz. elejére van datálva, míg egy bizonyosan a 152-es évre. Későbbi időből származó kézirattöredékekkel történő komparációt elhanyagolt. Nem ajánlatos továbbá az olyan vélemények figyelembevételének mellőzése sem, melyek a papiruszdarabkát még későbbre, a III. sz. elejére valónak vélik.

 

Szerzőségi kérdés:

 Az eredeti evangélium keletkezési helye Efézus a kutatók egységes álláspontja szerint. Ireaneus véleménye volt az, hogy János apostol a szerző. Ireaneus ezt Polykarpostól hallotta, Polykarpos pedig János apostol tanítványa volt. Így ennek az egyenes ágon való levezetésnek az eredménye az a szemlélet, hogy János apostol a szerző, aki Trajanus uralkodása alatt hunyt el vénségben. Trajanus 98-117-ig uralkodott, János apostolt Domitianus császár (81-96) keresztényüldözése száműzte Pátmoszra a rómaiak fegyenctelepére. János apostol i.sz. 95-96-ban még Pátmosz szigetén raboskodott, ahol kőfejtést végeztek a rabok. A hagyomány szerint (Hieronymus 392 -De viris illustribus -Kiválló férfiak c. műve alapján) még idős kora ellenére hajóra szállt és Efézusba ment, ott hamar meg is halt. Pátmosz szigete 80 km-re van Efezustól a sziget 16 km hosszú és 5km széles, kelet-nyugati irányban. A jelenések könyve is Efézusból terjedt el.[…]

„A János evangéliuma és a Jelenések között nagyon jelentős szókincs és stílusbeli különbségek vannak, ezt a keresztény teológusok az eltérő körülményekkel magyarázzák. A Jelenések könyve a III. század közepéig nem mindenki által elfogadott tekercs. Dionysius alexandriai püspök azért ítélte el a hitelességét, mert a montanisták eretnek irányzata erre alapozta a millenista nézeteit.

A történetkritikai szemlélet egy János nevű presbiternek tulajdonítja az iratot, ezt a nézetet vette át az újkori bevezetés tudomány. Összegezve:

Szerző: János nevű presbiter

Keletkezési hely: Efezus

Keletkezési idő: kb. i.sz. 150-210  (11)

 

 „A negyedik evangélium egyik sajátossága sem keltett annyi vitát, mint „a zsidók” ábrázolásának módja (ld. W. A. Meeks, „‘Am I a Jew?’ Johannine Christianity and Judaism”, Christianity, Judaism and Other Greco-Roman Cults [Fest. M. Smith, szerk. J. Neusner] SJLA 12, Leiden 1975, 1. kötet, 163-186; U. von Wahlde: JBL 98 [1979] 231-253; J. Aston, NovT 27 [1985] 40-75). Az evangélium elkészültének idejére, úgy tűnik, elmúlt a lehetősége annak, hogy „a zsidók” közül is megtérjenek. A „zsidók királyá”-hoz hasonló hagyományos kifejezéseken, és a zsidó ünnepekre vagy szokásokra való futó utalásokon (2,6.13; 7,2) kívül „a zsidókra” vonatkozó általános utalások az evangélista munkájának látszanak. A narrátor és Jézus egyaránt úgy beszél „a zsidókról”, mint akik kívülállók. „A zsidók” félelmet keltenek az emberekben (9,22); élesen megkülönböztetik őket a tanítványoktól (13,33); és követik „törvényüket” (7,19; 8,17; 15,25; vö. 10,34).

              Amikor „a zsidók” kifejezésnek semmi köze sincs az etnikum szerinti (zsidó, a szamaritánus ellentéteként, 4,22), vallási vagy földrajzi megkülönböztetéshez (inkább Júdea, mint Galilea lakosai, akik közül néhányan hisznek Jézusban, 11,19.31.33.36; 12,9.11), akkor a hitetlenség jelképeként jelenik meg. Néhány váltáshoz „a zsidók” kifejezés látszólag semleges használata és „a zsidók”, mint Jézus rosszindulatú ellenségei között talán az elbeszélésnek a hitetlenség növekvő krízisére helyezett hangsúlya vezetett. Jánosnál „a zsidók” kifejezés általános használata a történet főszereplőire vonatkozóan eltörölte a szinoptikus hagyományokban meglévő különbségek nagy részét a zsidó személyek között. A hitetlenség magyarázata nem a judaizmus sajátosságaiban rejlik, hanem az evangélium által teremtett szimbolikus világ alapvető ellenzésében. Ők nem „hallották és látták az Atyát” (5,37), nem akarnak Jézushoz jönni, „hogy életük legyen” (5,40); nincs meg bennük az Isten szeretete (5,42); nem fogadják el Jézust (5,43); nem keresik Isten dicsőségét (5,44). Végső soron ők „alulról” vannak, míg Jézus „fölülről való” (8,23). Az elbeszélésben nem az összes zsidó kerül ezekbe a negatív kategóriákba, hiszen néhányan hisznek közülük. Továbbá az arra való utalás, hogy a hitet az Atya adja (6,37.39.44.65; 10,3), enyhít egy kicsit a hitetlenség leírásának nyerseségén. Mivel az evangélista „a zsidók” jellemzését nyilvánvalóan a hit és hitetlenség történetének cselekményéhez igazította, kijelentéseiből nem származtatható kánoni igazolás a mai keresztények körében jelenlevő antiszemitizmushoz.”(12)

 

A narrátor és Jézus egyaránt úgy beszél „a zsidókról”, mint akik kívülállók, elmúlt a lehetősége annak, hogy „a zsidók” közül is megtérjenek. Pál apostol szolgálata alatt prédikációit a zsinagógákban kezdte, ahonnan talán híveket is szerzett. Az elutasítása után ment csak az adott város pogányaihoz. János evangéliumában a zsidók már kívülállók, ezért keletkezése csak az első század után valószínű. Folytatja:

„Az exegéták rámutattak az evangéliumon belüli átmenet és kétszeres ismétlődések problémáira, melyek azt bizonyítják, hogy az evangélium a szerkesztés több szakaszának végeredménye. Az evangélium kiegészítésének legvilágosabb példái a 15–17. és a 21. fejezetek esetében jelennek meg. Mindkét esetben olyan rész után következnek (Jn 14,31; 20,30-31), ami formailag befejezésnek tűnik. Jn 16,5 ellentmond Jn 14,4-nek. A Vigasztalónak a Jn 14,16-17-ben és 14,26-ban tulajdonított tevékenységek különböznek a Jn 16,7-11-ben és 16,13-14-ben szereplőktől. Jn 21,20-23 utalást tartalmaz a Szeretett Tanítvány halálára, akit a 21,24 a jánosi hagyomány mögött álló tanúval azonosít. Ezek a szakaszok olyan anyagnak tekinthetők, melyek elterjedtek a jánosi közösségen belül, és a megőrzés érdekében a megfelelő helyeken kiegészítették velük az evangéliumot. A hagyomány bármelyik sajátos elemének viszonylagos „korát” más alapokon kellene meghatározni.

              Azt is gyakran felvetik, hogy néhány befejezetlennek tűnő, rövidebb szakaszt a szerkesztés folyamatában adtak hozzá az evangéliumhoz. Jn 3,31-36, mely hirtelen, minden átmenet nélkül jelenik meg egy olyan szakaszban, melyben Keresztelő Ján. beszél, a fejezet lezárására szolgáló szerkesztői kiegészítést képviselhet. De párhuzamban áll egy korábbi váltással is (Jn 3,16-21), ahol Jézus szavai átváltanak az elbeszélő hangjára. Jn 6,51-59 az élet kenyeréről szóló beszédet kiegészíti az eukarisztia ünneplésére vonatkozó világos utalásokkal, és a beszédet a tópart helyett (22. v.) inkább a kafarnaumi zsinagógába helyezi (59. v.). Furcsán hat az Emberfia jövőbeli eljövetelére való utalás mellett (5,27-29) az 5,24-26-ban szereplő állítás, miszerint a Jézus szavaira adott jelen válasz az ítélet idejét jelenti, melyben az ember átmegy az örök életre. A Jn 12,44-50  szakasz egy elszigetelt beszéd-darab, mivel a nyilvános működés lezárulni látszott azzal a szakasszal, mely arról a keményszívűségről szól, mely megakadályozta „a zsidókat” Jézus tanításának elfogadásában (12,36b-43).” (12)

Érzékelhető a levél szerkezetében, hogy a Szerző többször új és újabb részekkel egészítette ki. És ezeket a betoldásokat apostoli tekintéllyel fogadtatta el.

 

„Márk evangéliumát ékes nyelvezettel egészítette ki valaki, aki befejezte a történetet, viszont érdekes módon az apostolok hitetlenségét és a keresztény hitűeket követő jeleket emelte ki befejezésében. Evangéliumban az apostolokat érintő kritikai észrevétel kizárólag szemtanú apostoli tekintélytől fogadhatták el. Márk biztosan nem fűzött még Pétertől származó szóbeli közlés alapján sem kiegészítő befejezést a szöveghez, mert egy olyan lejegyző, aki még a szónok tévedéseit, pongyolaságait is szó szerint jegyzi le, az nem merészelhetett saját írást csatolni az egyik főapostol szövegéhez. Pláne nem az apostolokat megítélő kritikai észrevételt! Ezt csak egyetlen tanítvány tehette meg: János apostol. És sokkal későbbi időben tette hozzá ezt a szöveg kiegészítést, amikor a hívőket figyelmeztetni kellett, hogy a hitetlenséget már Jézus Krisztus is szemükre hányta az apostoloknak. Ezen kívül az Egyházban a Szentlélek működése már annyira szorult vissza, hogy működésének jeleit is hangsúlyoznia kellett a Szentírásban. Ez az időszak az első század vége, második század közepe lehetett, amikor befejezte Márk evangéliumát János apostol.”(15)

 

 

Összegezve:

János apostol nem halt meg, kétezer éve köztünk él. Ezért különbözik a Jelenések könyvének nyelvezete is. Azt az írást, mint prófétai látomást Patmosz után leírta, és utána semmit sem változtatott rajta. Szembe evangéliumával, amelyet a későbbi évszázadokban többször átírt, kiegészített. A Zsidókhoz írt levele már második századi, a görög kultúrában eltöltött nyelvi fejlődésének eredménye. Szerzőségét annak titkos beazonosíthatóságra a mű előszavával jelezte, evangéliumának kezdete párhuzamba állításával.

Az idők során hagyta, hagynia kellett, hogy a zsidóság az eredeti héber szöveget jelentősen megváltoztassa a kereszténység előretörése miatt. Mivel a Zsidókhoz a Septuaginta szövegét használja fel, ezért lehetséges, hogy annak szövegét őrizte meg változatlanul az apostol. Az Újszövetség tökéletes szövege a Nestlé – Aland féle, jelenleg a német kiadó által 27. kiadás 2010-ben letiltott használatú szövegváltozata.

Személyét nem leplezheti le, mert jelen korunk bombával, akár atommal is, tesztelné sérthetetlenségét. Neki nem ártana, viszont elpusztulna a környezete, most bárhol is él, várja a hívó kürtszót a mennybe.

 

 

Források:

 

1. infaustus.files.wordpress.com/2015/06/zsid_szerzo.pdf(cc) Tóth-Simon Károly, 2014. www.infaustus.wordpress.com

2. wikipedia.org

3. George W. MacRae, S.J./ A zsidókhoz írt levél pavogy.web.elte.hu/Vegyes/BibKomm/10zsido.

4. csecsy.hu/konyvek/nagy_istvan/az_ujszovetseg_konyveinek_ismertetese/a_zsidokhoz_irt_level

5. A Zsidókhoz írt levél írásmagyarázata,Főiskolai oktatási segédlet,Takács Szabolcs file:///C:/Users/G%C3%A1bor/Downloads/zsidokhoz_irt_level_1_I%20(1).pdf

6. biblicatheologia.com/2016/07/25/bevezetes-a-zsidokhoz-irt-levelhez/ BEVEZETÉS A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLHEZ, Halász Zsolt

7. TOB - Zsidókhoz írt levél,  www.seidl.hu/ambrus/tob-zsid.htm

8. adventista.hu/gyula/images/stories/letoltesek/bibliaiszabadegyretem/ A zsidókhoz írott levél Zámbó Zoltán

9. http://adalek.blog.hu/2010/02/09/i_romai_szent_kelemen_level_a_korintosziakhoz

10. Users/G%C3%A1bor/Downloads/ujszov-ismeret_1_Foiskolai_segedlet.pdf /Újszövetségismeret 2/48 oldal Teológia szak, levelező tagozat Az Újszövetség könyvei és irodalmi műfajai Sola Scriptura Teológiai Főiskola

11. Ákos, eretnekplatform.hu/anyagok/bibliakritika/janosevangeliumhoz.htm

12. Az evangélium János szerint /Pheme Perkins /webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:nnn7-uwfFpMJ:www.biblia-tarsulat.hu/biblia/komm2/44janos.

13. JÁNOS EVANGÉLIUMÁNAK MAGYARÁZATA Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára palheidfogel.gportal.hu/

14. A zsidókhoz írt levél/ gotquestions.org

15. Márk evangéliuma Péter apostol Rómában elmondott prédikációsorozatának szószerinti leirata /negyedik-dimenzio.eoldal.hu/cikkek/bibliai-temak