Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márk evangéliuma Péter apostol Rómában elmondott prédikációsorozatának szószerinti leirata

 Márk evangéliuma Péter apostol Rómában elmondott prédikációsorozatának szószerinti leirata

 

Írta és összeállította: Szabó Gábor

A források alapján Márk evangéliuma időrendi sorrendben a harmadik evangélium volt.

„Az Evangélium megírásának forrásaként ugyanis az egyházatyák Márk esetében egyértelműen Pétert jelölik meg. Az eléggé megbízhatónak tűnő hagyomány szerint Márk Péter római prédikációit rögzítette írásban. Péter első levelében Márkot egyenesen szellemi fiának nevezi (5:13).

A hagyomány szerint Márk Péter apostol római prédikációit rögzítette, írásos formában Evangéliumában, s az apostol olvasta is azt, és megfelelőnek, jónak tartotta. Sokan rámutatnak, hogy az Evangélium szemléletmódja nagyon közel áll Péternek ahhoz az Apostolok cselekedeteiben is rögzített prédikációjához, amelyet Kornéliusz házában mondott el. Nem a tanítások, és nem is a történelmi jellegű események állnak a középpontban, hanem az a Jézus, aki a Szent Szellem kenete alatt, Isten erejével szolgál, sokfelé elmegy, és mindenütt gyógyít, démonokat űz, halottakat támaszt, csodákat tesz. Megölik ugyan, de harmadnap feltámad, és mielőtt elmegy a mennybe, tanítványainak megparancsolja, hogy ugyanazt folytassák, amit Ő elkezdett.[..]

Márk evangéliuma nemcsak a legrövidebb Evangélium, hanem a legkevésbé egyedi is: kiszámolták, hogy anyagának kilencvenhárom százalékát tartalmazza Máté és Lukács evangéliuma. A „tettek Evangéliuma” ez: az Evangéliumokban szereplő összesen hetven példázat és történet közül Márknál csak tizennyolc szerepel, és ezek többsége is csak utalásszerűen, egy-egy mondatban; ugyanakkor az összesen harmincöt csodából tizennyolcat közöl, sokat ő a legrészletesebben. Mindezek fényében feltűnő, hogy Péter nevét háromszor is említi olyan helyen, ahol a többi Evangélium nem: amikor Jézus a kapernaumi „csoda-összejövetel” után hajnalban kimegy a hegyre imádkozni, és a tanítványok Simonnal az élen utána sietnek (1:36); az elszáradt fügefa láttán Péter tesz megjegyzést a Mesternek (11:21); illetve Jakabbal, Jánossal és Andrással együtt Péter kezdi faggatni Jézust az utolsó idők eseményeivel kapcsolatban (13:3). Ez arra enged következtetni, hogy a Márk evangéliuma olvasásakor a Szent Szellem mellett valóban Péter elbeszélését kell meghallanunk.” (1)

 

Az evangéliumok történetisége

Pozsonyi Gábor Attila az evangéliumok sorrendjének vizsgálatában a következőkre jutott: „Alexandriai Kelemen arról tudósít (vö. Euszébiosz), hogy a családfát is tartalmazó evang-ok (tehát Mt és Lk) keletkeztek először.

Azok, akik azt a nézetet tartják, miszerint Márkot harmadikként írták, kitartóan végeztek szövegkritikai kutatásokat is. Az irodalmi elemzésből, valamint az ókori történeti adatokból aztán egy olyan eseménysor tárult elő, ami szerint

1) Péter apostol Rómában beszédsorozatot tartott Jézus földi működéséről.

2) Péter ezekben a beszédekben saját szavain túl Máté és Lukács evangéliumából is idézett, és ezáltal összevegyítette őket, mint ahogy két folyó egymásba ömlik.

3) Márk, Péter segédje vagy titkára feljegyezte ezeket a beszédeket, majd

4) a hívők folytonos kéréseinek engedve, közreadta ennek a megszerkesztetlen, szó szerinti, gyorsírással írt átiratnak a másolatait. Ez az, amit mi Márk evangéliuma néven ismerünk. Alexandriai Kelemen szerint Péter először nem fordított túl nagy figyelmet erre a kiadásra, de amikor meglátta ennek gyümölcseit, megváltozott a véleménye.” (2)

 

Miért nem Péter apostol evangéliuma szerzősége alatt terjedt el az írás?

A Márk szerinti evangélium cím a második századból való. Ennek oka az lehetett, hogy Pétert Jeruzsálemben halálra ítélték, és egy angyal mentette ki a kivégzése előtti éjszakán a börtönből. Ezáltal Péter apostol üldözött szökevény lett a Római Birodalomban, nem volt tanácsos nevével fémjelzett írással felhívni magára a hatóság figyelmét. A Péter levelek távoli gyülekezeteknek szóltak, nem ismertették írójuk tartózkodási helyét. Ha a Rómában tevékenykedő apostol, az ott helyben terjesztett evangéliuma nyilvánosan megjelenik, veszedelem származhatott volna a fejére. És amint a hagyományból ismerhetjük, amikor  Péter Néró keresztényüldözése elől el akart menekülni Rómából, a feltámadott Názáreti Jézus Krisztus megjelent neki a város határában és megkérdezte: Quo vadis? Hová mész? Ekkor Péter bűnbánatra jutott visszafordult és vállalta mesteréért a kereszthalált, fejjel lefelé.

Frans Neirynck „A Szinoptikus probléma” című munkájában az evangéliumok sorrendiségének problémakörével foglalkozik: „Az első három kánoni evangélium, Máté, Márk, Lukács (amelyeket „szinoptikusoknak” is nevezünk) sok közös vonást hordoz, de jelentősen különbözik Jánosétól. A szinoptikusok közti hasonlóságok és különbségek vizsgálata felveti a köztük lévő kapcsolat kérdését, az úgynevezett szinoptikus problémát. Az „ágostoni” hipotézis szerint a szinoptikus evangéliumok szerkesztési sorrendje: Máté, Márk, Lukács. Ezt a teóriát egy ideig felváltotta a Griesbach-féle hipotézis (Máté, Lukács, Márk). Márk elsőségének lehetőségét először a XVIII. sz.-ban vetették fel, mint alternatív nézetet a tradicionális Máté-prioritás mellett, amely éles vitához vezetett 1830 és 1860 között. Ennek eredményeképp a márki hipotézis lett az elfogadott tudományos álláspont. (3)

 

A feltételezett ősforrás cáfolata: „Az első három evangélium hasonlósága miatt egyesekben felmerült a kérdés, hogy szerzőik talán egy közös forrásból: egy Krisztus születéséről, életéről, szolgálatáról, haláláról és feltámadásáról szóló másik írásos feljegyzésből dolgoztak, és abból merítették az anyagot evangéliumaikhoz. Némelyek úgy érvelnek, hogy Máté, Márk és Lukács evangéliuma között annyi a hasonlóság, hogy egészen biztosan egymástól vagy egy közös forrásból merítettek. Ezt a feltételezett „forrást” a német Quelle (jelentése: forrás) kifejezés alapján „Q” forrásnak nevezték el.

Szól-e bármilyen bizonyíték a „Q” forrás létezése mellett? Nem, nincs ilyen bizonyíték. A kutatók semmilyen dokumentumot vagy töredéket nem találtak, amely az állítólagos „Q” forrásból származhat. Az ókeresztény egyházatyák közül sem utalt senki írásaiban az evangéliumok „forrására”. A „Q” forrás a Biblia ihletett voltát tagadó liberális „tudósok” találmánya, akik a Szentírást puszta irodalmi műként kezelik, amely ugyanazon kritikai módszerekkel vizsgálandó, mint bármely másik irodalmi alkotás. Hadd hangsúlyozzuk még egyszer: semmilyen – sem bibliai, sem teológiai, sem történelmi – bizonyíték nem szól e feltételezett „Q” dokumentum létezése mellett. (4)

Nagy István is vizsgálta az Újszövetség könyveinek szerzőit: „Márk evangéliumának az is érdekessége, hogy eredeti formája a 16,8-al befejeződött. Ezt két oknál fogva állíthatjuk:

a) A Mk. 16,9-20. szakasz egyetlen jelentősebb, korábbi kéziratban sem szerepel.

b) A görög stílus olyan mértékben különbözik az előzőekétől, hogy lehetetlen feltételezni ugyanazt a személyt szerzőként.” (5)

Mivel bizonyíthatóan Péter prédikációsorozatát írta le Márk, bármilyen más esemény is megzavarhatta Pétert saját evangéliumának bővebb befejezésében, vagy egyszerűen így tervezte. De kivolt az, aki ékes nyelvezettel kiegészítette, befejezte a történetet, viszont érdekes módon az apostolok hitetlenségét és a keresztény hitűeket követő jeleket emelte ki befejezésében? Evangéliumban az apostolokat érintő kritikai észrevétel kizárólag szemtanú apostoli tekintélytől fogadhatták el. Márk biztosan nem fűzött még Pétertől származó szóbeli közlés alapján sem kiegészítő befejezést a szöveghez, mert egy olyan lejegyző, aki még a szónok tévedéseit, pongyolaságait is szó szerint jegyzi le, az nem merészelhetett saját írást csatolni az egyik főapostol szövegéhez. Pláne nem az apostolokat megítélő kritikai észrevételt! Ezt csak egyetlen tanítvány tehette meg: János apostol. És sokkal későbbi időben tette hozzá ezt a szöveg kiegészítést, amikor a hívőket figyelmeztetni kellett, hogy a hitetlenséget már Jézus Krisztus is szemükre hányta az apostoloknak. Ezen kívül az Egyházban a Szentlélek működése már annyira szorult vissza, hogy működésének jeleit is hangsúlyoznia kellett a Szentírásban. Ez az első század vége, második század közepe lehetett.

Pozsonyi Gábor Attila: „Lukács nem volt Krisztus társa, tehát evangéliumának nem volt akkora tekintélye, mint annak, amit Máté alkotott. Így amikor Pál és Lukács Rómába ment, meglátták azt a kínálkozó lehetőséget, hogy Péter hitelesítheti azt. Úgy tűnik, hogy Péter ezt meg is tette, és egy beszédsorozatot tartott görögül erre a két evangéliumra alapozva. Összevegyítette őket úgy, hogy hol egyikből, hol másikból idézett, miközben saját megjegyzéseit is hozzájuk fűzte.” (2)

„Márk  olyan kifejezéseket használ, amelyek valószínűleg visszatetszést keltenek; ezek vagy nincsenek benne vagy tompítva jelennek meg a másik két evangéliumban; illetve durva stilisztikai és nyelvtani hibákat követ el, és arám szavakat hagy a szövegben.” (4)

 

Részlet Pozsonyi Gábor Attila „A márkista teória és problémái” munkájából: „Az irodalmi elemzés aprólékosan kimutatta, hogy a nyelvtan, a szókincs, a stílus, a kifejezésmód és a mondatalkotás során Márk evangéliuma gyengébb görögöt használ, mint a másik kettő evangélium párhuzamos részei.[..]

 

….   a következő érveket szokták felhozni arra, hogy Márkot miért Máté és Lukács előtt írták:

·         Mivel több helyütt úgy tűnik, hogy Máté és Lukács kijavítja a Márk-evangélium "gyenge görögségét", az valószínűtlen, hogy Márk szándékosan rontotta volna el a másik két evangélium jó grammatikáját és mondatszerkezeteit.

·         Márk evangéliumában 7 olyan szemita kifejezés található, ami nem található Mátéban és Lukácsban.

Boanergesz (3,14-17); Talita kúmi (5,40-41); Korbán (7,9-13); Effata (7,32-35); Abba (14,13-36); Golgota (15,22-23); Eloi, Eloi (15,34).

Ezek az elhagyások arra engednek következtetni, hogy Máté és Lukács írása már nem az ősi zsidó gyülekezeteknek szóltak, hanem egy későbbi időben élő hallgatóságnak.

·         Márk nem közöl olyan lényeges részleteket, mint pl. Krisztus gyermekkora, Keresztelő Szent János korai igehirdetése, a hegyi beszéd, a boldogságok, a Miatyánk, és több olyan feltámadás utáni elbeszélés, amelyek a másik két evangéliumban benne vannak. Könnyebben elképzelhető, hogy Márk evangéliumát Máté és Lukács bővítette ki ezekkel a jelentős információkkal, semmint, hogy Márk kihagyta volna ezeket.

·         Márk nagyon sok mondatot "és"-sel, "amint"-tal (kai) kezd, valamint több esetben használ felesleges szavakat, szóismétléseket, ún. duplikációkat. Pl. a Mt 8,16-17-ben az áll, hogy "amikor beesteledett", Lukácsnál pedig "amikor a nap lement" (Lk 4,40-41). Ez Márknál így van: "amikor beesteledett és a nap lement" (1,32). Ezenkívül Márk többször használ látszólag felesleges részleteket. Pl. egy utalást egy párnára (Mk 4,38). Sokkal valószínűbb, hogy Máté és Lukács hagyta el ezeket a felesleges szavakat és részleteket.

·         Márk sokkal kedvezőbben mutatja be Krisztust és az apostolokat, mint a másik kettő. Sokkal valószínűbb, hogy Krisztus és az apostolok hiányosságairól szóló beszámolók a későbbi időben tűntek fel, semmint közvetlenül a Feltámadás után.[..]

 

Máté és Lukács sorrendje - ahogy a történetek, ill. tanítások következnek egymás után - nagyon gyakran eltérnek Márk sorrendjétől. Azonban amikor a márki sorrend eltér Máté sorrendjétől, akkor mindig megegyezik Lukácséval, illetve, amikor Lukácsétól eltér, akkor mindig Mátéét kezdi el követni.[..] Ha tekintetbe vesszük azt a gyakoriságot, amellyel Máté és Lukács eltér Márktól, akkor ésszerűtlen elfogadni azt, hogy egymástól függetlenül Máté és Lukács sohasem választják ugyanazt a Márktól eltérő sorrendet. Ez csak úgy magyarázható, hogy Márk következetesen hol Mátét követte, hol pedig Lukácsot.[…]

 

2. A duplikációk

Mt 8,16 Amikor beesteledett, Lk 4,40 Napnyugta után Mk 1,32 Napnyugta után, amikor beesteledett,

 A Tuckett által megvizsgált 213 duplikációra vonatkozóan egy érdekes megfigyelést is tehetünk. Márk duplikációiból Máté 152-szer használja az egyik, vagy mindkét felet, amelyekből 124-szer akkor, amikor Máté és Márk azonos sorrendben vannak. Lukácsnál 116-szor van vagy az egyik vagy mindkét rész, amelyekből 114-szer akkor, amikor Márkkal azonos sorrendben van. Ez tovább erősíti azt a nézetet, hogy Márk volt az, aki egyesítette a másik kettőt.[…]

 Ha Márkot tesszük Máté és Lukács evangéliuma után, akkor egy szinte tökéletes elrendezést kapunk. Márk elkezdi felhasználni Mátét, majd egyszercsak Lukácsot, majd visszatér Mátéhoz, és később ismét Lukácshoz, miközben néhol be-beszúrja saját szövegeit is. Orchard szerint a két evangélium összevegyítője Péter apostol volt, aki hol Máté, hol Lukács evangéliumából olvasott fel, amit aztán Márk lejegyzetelt.[..] III.depositum.hu/evangeliumok.

„Bernard Orchard - Márk azon nyitó verseit tanulmányozva, amelyekben a Szentírást pontalanul idézi - 1987-ben arra a feltevésre jutott, hogy Péter egy nyilvános beszédsorozatot tartott egy kiválasztott hallgatóság számára, és hogy Márk evangéliuma ezeknek a beszédeknek a kivonata. 1991-ben E. R. Richards egyik könyvében azt állapította meg új adatokra alapozva, hogy a görög gyorsírás már Kr.e. 52 előtt kifejlődött. Vizsgálata szerint: "hosszú ideig szokásban maradt az, hogy a közéleti személyek beszédeit képzett gyorsírók jegyezték fel.

Orchard feltevését ez gyakorlati hipotézissé változtatta, amelyet 1993-ban "a négyszeres evangélium-hipotézis" név alatt publikált. Máté és Lukács egybeolvasztásának bizonyítékait az előző fejezetben fejtettük ki. Amire Orchard rájött, az az a mód volt, amelyben mindez létrejött. Vagyis, hogy Márk az evangéliuma írása közben nem a saját szobájában egy kényelmes íróasztal mögött üldögélt.

Közismert, hogy Máté a palesztinai zsidók számára írt, Lukács pedig az ázsiai pogányoknak. Mivelhogy Lukács nem volt Krisztus működésének szemtanúja, Pál megkérte Pétert, hogy hitelesítse a Lukács által megszerkesztett evangéliumot. Péter úgy tett ennek eleget, hogy egy beszédsorozatot tartott, amelyekben összevegyítette Mátét és Lukácsot, miközben hozzájuk fűzte a saját emlékeit és megjegyzéseit is. Mivel Márk szó szerint jegyezte le a beszédeket, ezért azok tartalmazzák azokat a hibákat is, amelyek egy szerkezetlen élőbeszédben megtalálhatóak. Orchard így magyarázta ezt a tézist:

"Tézisünket, hogy Péter csak arra akarta korlátozni tanúságát, amiért kezeskedni is tudott a Küldetés saját személyes emlékeivel, az is támogatja, hogy elhagyja Lukács születéstörténeteit, a központi részét, a feltámadás történeteket, és mindazt, amit maga Lukács is kihagyott a hat összeállított mátéi párbeszédekből.

Kipótolta Lukács Nagy Kihagyását (Mt 14,22-16,12), továbbá újból bemutatott néhány olyan mátéi történetet, amiket Lukács nem írt le, mint pl. a válásról szóló perikópát (Mt 19,3-9), valamint hozzáadott néhány saját történetet is. Ez vezetett minket arra, hogy a következőképp fogalmazzuk meg a következő hipotézist Péter Lukácsot illető kezességvállalásáról:

E szerint a hipotézis szerint Péter legfontosabb törekvése az volt, hogy Lukács szövegét hitelesítse; emellett úgy döntött, hogy él az alkalommal, hogy a saját egyéni megjegyzéseit is hozzájuk fűzze, felidézve saját személyes emlékeit és Máté evangéliumát, amelyet közvetlenül ismert, hiszen kézikönyvként már legalább 20 éve elterjedt az Egyházban. Péter tehát arra koncentrált, hogy Lukács sorrendjét kövesse, perikópáról perikópára, olyan gondosan, ahogyan azt a saját emlékei csak engedték. Lukács tekercsét nyitva hagyta, de kéznél volt Máté tekercse is, bár Péter ebből már szószerint is tudott volna idézni bármikor.

Tehát mialatt egyenletesen követte Lukács sorrendjét teljesen nyugodtan megváltoztathatta Lukács kifejezéseit, ha éppen Máté szövegét részesítette előnyben, vagy hozzá tehette Máté saját olvasatát, abból kifolyólag, hogy ő szemtanúja volt azoknak az eseményeknek, amiket leírt. Ugyanakkor nem látott problémát abban, hogy Lukács alternatív feldolgozását kövesse a történeteknek a Mt 3,1-13,58-ban, és abban sem, hogy nem alkalmazott általános szabályt arra, hogy utaljon Máté tekercsére ott, ahol Lukácsot követte, még akkor sem, ha azok egybefolytak Mátéval."

Harold Riley, Orchard egyik munkatársa hívta fel a figyelmet ennek az egybefolyásnak a folyamatos természetére. Márk evangéliuma megtartja a folyamatosságot akkor is, amikor az egyik tekercsből visszatér a másikhoz. Soha nem lép vissza, hogy visszatekerje a tekercseket. Tehát a százados szolgájáról és a Keresztelő küldötteiről szóló történetek ezért hiányoznak. Ugyanis ahhoz, hogy megtalálja őket, Péternek vissza kellett volna tekernie a tekercset.[66] Csak egyetlen olyan hely van, ahol megbomlik a sorrend és ez jelentős mértékű is, a Lk 6,12-19-ben. Máté és Lukács versei azonban itt is olyan közel vannak egymáshoz, hogy Péter együtt láthatta őket egyidőben. Visszatekernie itt sem kellett.” (2)

Közbevetve feltételezhető, hogy Péter egy prédikációsorozattal alkotta meg evangéliumát:

Orchard szerint Péter öt beszédet tartott.3,1- 12,21 3,22- 6,1-6a  6,6b- 10,1   10,2- 13,37  14,1- 16,8

 …..”külön egység a 11-16. f.: Jézus Jeruzsálemben és az 1-10. f.: a Jeruzsálembe vivő út, mely során a tanítványokkal kapcsolatos események különösen fontosak Márk számára (1,16-20; 3,13-19; 6,7-13; 8,27.33). Ezekkel mindig új fejezet kezdődik, és a következő fejezetek, valamint a tanítványok megelőző perikópái(szentírási részlet)kölcsönösen magyarázzák egymást. (6)

Pozsonyi így folytatja: „Figyeljük meg, hogy milyen gyakran van használva az "és" [kai] szócska, amely összkapcsolja a mondatokat és a tagmondatokat. Ez egy rögtönzött görög szónok beszédjére utaló jel. Mindannyian megfigyelhetjük, hogy a szónokok - különösen, ha jegyzetekből beszélnek - milyen gyakran használják az "és", vagy az "aztán", illetve az "ööö..." mondatkitöltő szavakat. Egy írott műben Péter vagy Márk ennél sokkal csiszoltabb formát alkalmazott volna. Senki sem írja le ennyiszer az "és" szócskát, hacsak nem ezt diktálják neki. Akkor sem, ha nem beszéli jól azt a nyelvet, amelyen ír.[…]

Péter kívülről ismerhette már Máté evangéliumát, de Lukács felidézhetett benne néhány félig-meddig elfelejtett eseményt is. Ahogy Péter olvassa a Lk 8,22-56-ot, eszébe jut a jelenet, és spontán módon megemlíti a párna elhelyezkedését (Mk 4,38). Máté a 14,19-ben beszél arról, hogy a tömeget leültették a fűre, és Lukács a 9,14-ben szól arról, hogy ez az ültetés csoportokban történt. Márk a 6,39-ben összevonja a két beszámolót, és beszél mind a fűről, mind a csoportokról is. De ez felidézett benne valamit, és olyan dologra emlékezett vissza, ami ott akkor felkelthette a figyelmét: azon a sivatagos területen akkor éppen zöldellett a fű.

Az a figyelmeztető megjegyzés, hogy "bár üldözések között" (Mk 10,30), egy utógondolatként juthatott eszébe a szenvedélyes előadás közepette.

A Mk 12,41-44-ben a beszélő tudatában van annak, hogy a hallgatósága nem értheti azt, hogy mit jelent a "két fillér", ezért elmagyarázza, hogy az a legkisebb római érme negyedével egyenlő. A Mk 3,30-ban kötelességének érzi, hogy újból felidézze a 29. versben lévő elítélés okát. A Mk 7,20-ban, amikor Péter egy zsidó étkezési tilalomról tanít, megszakítja a beszédjét egy magyarázattal.

A "Sándor és Rúfusz atyját" beszúrás (Mk 15,21) egy ilyen szomorú momentumban azt jelzi, hogy a megjegyzésnek valamilyen személyes jelentősége volt Péter hallgatósága között. Tudjuk, hogy Rúfusz Rómában élt (Róm 16,13). A Mk 16,4-ben Péter tesz egy olyan megjegyzést, amely áradozó érzelmeit árulja el: "jóllehet igen nagy volt". Ezt a nyelvtanban "nyomatékosításnak" nevezik, amelyet egy csodálkozás érzetének a kifejezésére használunk. Egy képzett görög író nem használta volna ezt így, ha egy íróasztalnál ült volna. Ez egy olyan közbevetett kifejezés, ami ennek az evangéliumnak annyira friss és élő stílust ad.

 

Mi bizonyítja az élő beszéd szószerinti lejegyzését?

Márk két szentírási utalása nagyon jelentős. Az egyik az 1. fejezetben van, ahol Péter egy cím kijelentésével nyitja meg beszédét. A második versben azt mondja, hogy Izaiás prófétától fog idézni, de aztán a Mal 3,1-et kezdi el. Ahogy a szavak elhagyták az ajkát, észrevehette a tévedést, ezért aztán valóban Izaiással folytatta. A hallgatóság vagy megértette, vagy átsiklott ezen a pillanaton, de a gyorsíró titkár feljegyezte ezt a nyelvbotlást az utókor számára.

A második eset a 2,26-ban van, ahol Abjatárra úgy hivatkozik, mint az a főpap, aki enni adott Dávidnak és társainak a kitett kenyerekből (1Sám 21,1-7). Csakhogy abban az időben Ahimelek, Abjatár apja volt a főpap. A gyorsíró ismét elcsípett egy nyelvbotlást. Egy író, aki szobájának magányában szerkeszt egy evangéliumot, vagy ott jegyzi le Péter tollbamondását, kijavította volna ezeket a hibákat. De ha elfogadjuk, hogy ez egy beszéd szerkesztetlen szó szerinti lejegyzése, akkor érthető a dolog.

Máté evangéliuma 18293, Lukácsé pedig 19376 szóból áll, amelyek pontosan betöltik egy átlagos papírusztekercs hosszát. Márk evangéliuma a 11025 szavával egy ilyen tekercs csaknem felét kihasználatlanul hagyta. Ez is azt mutatja, hogy Máté és Lukács gondosan eltervezték műveiket, míg a harmadik evangélium kiadása nem volt előre megtervezve." (7)

„Római keletkezése mellett szól, hogy Márk valószínűleg hosszabb időt töltött Rómában Pál, illetve Péter munkatársaként, valamint hogy szövegében számos latin kifejezést használ görög átírásban (pl. modios a 4,21-ben, denarion a 6,37-ben). Mondatszerkesztésében is számos latinizmus ismerhető fel. Legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Péter halála és Jeruzsálem pusztulása között, tehát Kr. u. 64-70 között jött létre. (8)

 

Nagy István Márk evangéliumáról: „Máté evangéliuma a zsidók számára íródott, hogy a többi zsidót meggyőzze. Az evangélium célja, hogy bizonyítsa, Jézusban az Ószövetség próféciái beteljesedtek és ezért Ő a Messiás. Mint vörös fonal húzódik végig az evangéliumon ez a mondat: “Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által.” Papias egyházatya írja 130 körül: “Máté héber nyelven e beszédeket összeállította.” Máté mindazoknak forrásul szolgált, akik tudni akarták, hogy Jézus mit tanított. Elsőrendű célja bizonyítani, hogy a próféciák Jézusban beteljesedtek és élete részleteiben már a prófétáknál előre megmondatott.  Lukács, aki utánajárt az eseményeknek, természetesen szó szerint és szerkezet szerint Mátétól idézett. Semmi oka sem volt, hogy eltérjen a Máté által leírtaktól. Célja az események minél pontosabb rekonstruálása volt. Ezért találkozott minden bizonnyal Efezusban Szűz Máriával és természetesen János apostollal is. Az általa feltártakkal kibővítette az ő evangéliumát, amit a nemzetekből megtérők számára készített. Ennek megfelelően hagyta ki a csak a zsidók számára érdekes dolgokat és magyarázta meg a zsidó kifejezéseket.

Papias egyházatya így tudósít: “Márk, aki Péter tolmácsa volt, gondosan leírta szép sorjában, amit Krisztus mondott és tett. Ő maga ugyan nem hallotta az Urat és nem volt az Ő tanítványa, de egy későbbi időben Péter kísérője, aki a keresztyénekhez szóló tanítását praktikusan összeillesztette, anélkül, hogy arra vállalkozott volna, hogy szisztematikusan visszaadja az Úr szavait. Márk nem követett el jogtalanságot, amikor emlékezetből leírt némely dolgokat, vagy megmásított, mert nem hallásból, hanem emlékezetből közölte azokat.” […]

Jézus megkísértésénél Márk ezt írja: “A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába.” (1,12.) Máténak és Lukácsnak nem tetszik ez és finomítják: “Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába.” (Mt. 4,1.; Lk. 4,1.) Senki se beszél olyan sokat Jézus érzéseiről, mint Márk. Háborgott lelkében (7,34.), megszánta népét (6,34.), csodálkozott hitetlenségükön (6,6.), megkedvelte a gazdag ifjút (10,21.), megéhezett (11,12.), elfáradt (6,31.). Úgy beszél Jézusról ez az evangélium, mint aki hozzánk hasonlóan érez (4,4.). Márk legfontosabb sajátosságához tartozik, hogy elbeszélésében olyan apróságokat is említ, amely a szemtanú tudósításának sajátja. Jóllehet Máté is beszámol arról, hogy Jézus gyermekeket hívott magához, de Márk hozzáfűzi, hogy “átkarolta őket” (9,36.). Jézus gyöngédsége jut itt kifejezésre. Az 5000 ember megvendégelésénél csak Márk tudósít arról, hogy százas és ötvenes csoportokba ültette őket (6,40.), zöld volt a fű (6,39.). Csak ő jegyzi meg, hogy utolsó alkalommal, Jeruzsálembe menetelkor a tanítványai előtt ment (10,32.). Ezzel a kis mondattal Jézus magányosságát fejezi ki. A tenger lecsendesítésénél csak egyedül ő írja: “a hajó hátsó részében…a vánkoson aludt.” (4,38.) 

Semmi kétség afelől, hogy Péter emlékezésének szemüvegén lát (4,5.). Márk egyszerűsége és realizmusa a görög stílusában is kifejezésre jut. Egyáltalán nem művészi a stílusa, hanem olyan, mint egy gyereké. Egyik kijelentés követi a másikat és csupán ez a szó köti össze : “és”. Szívesen használja az “azonnal, tüstént” kifejezést. Csaknem harmincszor fordul elő nála (”euthus”). Törekszik arra, hogy a tudósítását mások számára is olyan élővé tegye, mint a maga számára. Szívesen használja az elbeszélő jelent (2,17.; 14,43. stb.). Gyakran arám szavakkal idézi Jézust: “talitha qúmi” (5,41.), “korban” (7,11.), “effata” (7,34.), “abba” (14,36.), “éli, éli…” (15,34.). Ha Péter Jézus hangját komolyan akarta venni, nem tudta ezt másként tenni, mint úgy, hogy Jézus anyanyelvén adta vissza.” (5)

Miért olyan görögséggel van írva a szöveg, mint egy gyermeké?

Péter apostol a 60-as évekre gyermeki szinten megtanulta a görögöt. Rómában, görög nyelvű prédikációja során maga elé tette Máté és Lukács görög nyelvű evangéliumának tekercsét és szövegükre támaszkodva kiegészítette őket saját emlékeiből. Így könnyítette meg nyelvi nehézségeinek leküzdését, csak a saját emlékeit kellett görögül megfogalmaznia. Latinul feltehetően még ennyire sem tanult meg beszélni, azért maradt a görög nyelvű prédikációnál. Tudatosan azt akarta, hogy övé legyen a harmadik evangélium.

Ákos bejegyzése: „A Márk 1:2-ben a Malakiás 3:1-ből és Ézsiás 40:3-ból való idézetet a korai kéziratokban az „amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében” formula vezeti be. A későbbi másolók, tudták, hogy itt gond van, és átírták a szöveget, „amint meg van írva a prófétáknál”-ra.[…]

„Márk 1:41 - Codex-D változat, „Jézus mérgesen kinyújtotta kezét.” Az együttérzés haraggá változik, ezt a mozzanatot a többi evangélium törli.” (9)

1:43  „És erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt” Azért lett mérges Jézus a feltehetően eredeti szöveg alapján, mert előre látta a következményét és igaza is lett: „kezde sokat beszélni (a gyógyult poklos) és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba”. Názáreti Jézus kénytelen volt a konszolidált város helyett kint a pusztában tartózkodni, mert el kellett kerülnie a hisztérikus tömegjeleneteket. Az első két evangélium Jézust nem mint ember akarta bemutatni, azért később ezt az eseményt enyhébb fogalmazásban adta vissza.

 

Nyúl Viktor doktori disszertációjában Péter alakjáról ír a Márk evangéliumban: „Az evangélista tehát a Péterrel kapcsolatos szakaszok által kiemeli az apostolt a többiek közül. Hiszen beszámol arról, hogy Jézus először Simont látja meg, s hívja őt testvérével együtt követésére (1,16-17). Továbbá leírja: külön egyedül neki ad csak új nevet az Úr (3,16), egyedül ő vallja meg elsőként, kifejezetten hitét Krisztusban (8,29), ő emlékezteti Jézust szavának hatására (11,21), őt szólítja néven az Úr (14,37), illetve csupán csak ő követi az elfogott Mestert (14,54). Végül a társak mellett külön név szerint egyedül neki van címezve a húsvéti üzenet (16,7). Ugyanakkor Péter személyét kidomborítja azzal is, hogy a Tizenkettő közül egyedül ő figyelmezteti Jézust (8,32), aki csak őt feddi meg külön oly kemény módon, hogy sátánnak titulálja helytelen gondolkodásmódja miatt (8,33). Emellett Simon esetében említi meg hangsúlyosan Márk, hogy nem tudja, mit beszél a színeváltozás során (9,6). Illetve elsősorban hozzá szólva jegyzi meg az Úr szomorúan, hogy az önerejében bízó tanítvány nem tud vele virrasztani, hanem alszik, vagyis nem marad egységben vele (14,37). S amint láttuk Simon Péter az, aki Júdás mellett a legnagyobbat bukik, megtagadva Mesterét (14,66-72).”

„A szöveg irodalmi jellegzetességei: Az evangélium stílusa: erős sémi hatást mutató görög nyelven íródott (pl. az „és” szó gyakori használata, arám szavak szerepeltetése: boanergesz, Tálítá kúmi, korbán, effata, stb.), sok benne a latin kifejezés (pl. kodrantes = quadrans, praitorion = praetorium, kenturion = Újszövetségismeret 5/48 oldal Teológia szak, levelező tagozat centurio, stb.), valószínűleg ezek elterjedtsége miatt. Az elbeszélő folyamatosan korrigálja önmagát. Elsősorban az eseményekre koncentrál, az evangéliumban sok a párbeszéd. A Mátéval megegyező részeknél kihagyja a zsidó szokásokra való utalásokat (pl. Mk. 7,27, 13,18, vö. Mt. 15,24, ill. 24,20). Minden jel szerint a világos, tömör stílust kedvelő római gondolkodásmódhoz alkalmazkodik.”(11)

 

Források

1. Surjányi Csaba/Előszó a Márk evangéliumához.ujexodus.hu/bibliaforditas/eloszo_a_mark_evangeliumahoz

2. Pozsonyi Gábor Attila:  Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége depositum.hu/evangeliumok/evangeliumok.

3. /webcache.googleusercontent.com/biblia-tarsulat.hu/biblia/komm2/40szino.doc

4. webcache.googleusercontent.com/.gotquestions.org/Magyar/szinoptikus-problema./Mit jelent a szinoptikus probléma?

5. Nagy_Istvan/Az_Újszövetség könyveinek ismertetése/mark_evangeliuma csecsy.hu/konyvek/

6. /lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1rk%20evang%C3%A9liuma.html

7. IV. Péter apostol beszédei /depositum.hu/evangeliumok

8. arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok

9. Ákos:A Bibliakritikajelentősége/eretnekplatform.hu/anyagok/bibliakritika/eszrevetelekmarkhoz

10. Nyúl Viktor Péter alakja a szinoptikus evangéliumok tükrében – Dissertatio ad doctoratum –Real-Phd.Mtak.Hu/241/1/Nyv_Dissertation_1_doi.pdf

11. Főiskolai segédlet I. félév Sola Scriptura Teológiai Főiskola