Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Németh Sándor: ha Karácsony a fővárosra akarja erőszakolni a melegmozgalmat, ellenállásba fog ütközni

2019.10.18

 

Németh Sándor: ha Karácsony a fővárosra akarja erőszakolni a melegmozgalmat, ellenállásba fog ütközni

ma 10:47

Németh Sándor / Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás
 
 
770
 
 
 

Németh Sándor és Hack Péter, a Hit Gyülekezete lelkészei a Hetek pénteken megjelenő számában mondták el véleményüket az önkormányzati választások eredményéről és a jelenlegi politikai helyzetről.

Hirdetés

Éppen ezért úgy gondolja: „jobb egy polgári Magyarországot építeni, az evangélium hirdetését pedig az egyházakra hagyni. Nem lehet a társadalmi igény felett preferálni az egyházakat”.

Németh szerint az, hogy a különböző botrányokba keveredett politikusok mindegyikét hatalomra juttatták a választók, azt mutatja, hogy még sok víznek kell lefolynia a Dunán, hogy a magyar emberek erkölcsi ítélőképessége elérje a nyugatiak erkölcsi szintjét.

Nincs mit szépíteni a realitáson: ez az ország egy posztkommunista társadalom, nem könnyű a keresztény értékeket elfogadtatni az emberekkel

– fogalmazott, majd hozzátette:

Ezért nincs értelme felduzzasztani a keresztény képmutatók számát, mert az kontraproduktív, mindig is az volt, most is az lesz.

Karácsony Gergellyel kapcsolatban Németh úgy fogalmazott: a Hit Gyülekezete továbbra is szilárdan áll erkölcsi értékrendje mellett, így ha az új főpolgármester „ránk és a fővárosra akarja erőszakolni a melegmozgalmat, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon erős ellenállásba fog ütközni Budapesten. És ebben az ellenállásban a Hit Gyülekezete is szerepet fog vállalni.”

Hack Péter, a Hetek főszerkesztő-helyettese azt írta, „a következő időszakban a kérdés az lesz, hogy azok az ellenzéki csoportok, amelyek egyetértenek abban, hogy a fideszes polgármestert meg kell buktatni, hétfőtől kezdve együtt tudnak-e működni a város kormányzásában. Hogyan fogja a DK és a Jobbik együtt eldönteni, hogy a rendőrséget támogassa-e az önkormányzat a szabadon levő pénzéből, vagy a hajléktalanellátó-rendszert.”

Hack hozzátette, „senki nem lepődhet meg azon, ha a kormánypárti települések nagyobb támogatást kapnak, mint az ellenzékiek, hiszen itt politikai érdekek vannak. Naivitás lenne arra számítani, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenzék minél több sikert tudjon felmutatni, nem ez a politika logikája”.www.blikk.hu/aktualis/politika/nemeth-sandor-es-hack-peter-az-onkormanyzati-valasztasrol/3gsbvcb

Kommentem

Miért ne politizálhatna egy pap? Németh Sándor kezdetektől politizál, hiszen a Biblia politikai mű is. A próféták felemelték szavukat az elnyomó király ellen, sorra veszi a királyok politikai döntéseit, annak hátterét, Názáreti Jézus beszól kora vallási vezetőinek, akik politikai hatalommal rendelkeztek. Politikai vezető, Pilátus döntött a megfeszítéséről is.

 Arról nem is beszélve, hogy napjainkban az egyik kormányzó párt Magyarországon a Kereszténydemokrata Néppárt, amely kötődik a rom.kat. egyházhoz. A vallási mozgalmak egyben politikai mozgalmak is, például az Iszlám Állam, amely ellen fegyverrel léptek fel a nagyhatalmak.

Magyarországon uralkodó szellem az SI faktor, a sárga irigység. A Sándor létrehozott egy, történetesen vallási közösséget. Bárkinek rendelkezésére áll, hogy tevőlegesen ötleteljen, alapítson egyházat, pártot, iskolát, akármit, ami értelemszerűen pénzt hoz neki. Miért nem indul, Németh is így kezdte?! De kényelmesebb irigykedni és a sárral fröcskölni azt, aki tesz is érte. Németh Sándoron könnyű elverni a port, írjanak csak a Fidesz vezetők pénzügyei ellen, attól félnek! Ott befogott pofával irigykednek!

 

A homoszexuális kisebbséggel az a probléma, hogy a keresztény tanítások szerint létezik a bűn. Azt, hogy mi a bűn, azt Teremtő Isten határozta meg. Történetesen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot bűnnek titulálta és az Ószövetségben keményen büntette. Isten létét lehet tagadni, ez esetben a bűn fogalma is eljelentéktelenedik. A liberális humanizmus szabadjára engedi a polgárt, mindent szabad, amire igény van, elfogadott a melegmozgalom. De az ilyen társadalmi berendezkedésre jön a létező Isten haragja, lásd Szodoma. Ettől kívánja Németh Sándor menteni a magyarokat. Azt, hogy sikeresen teszi, a gyűlölködő felszólalásokból látszik. A keresztények közül azt gyűlölik, aki tesz is valamit a bűnös életvitel ellen. Például hirdeti a megtérést, a bűnökből való szabadulást, a bűnösöknek a megbocsájtó Isten irgalmát.