Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Veres András: Egymástól távolságot kell tartanunk, Istentől azonban nem /Hozzászólásom

 Vitéz Anita
2020. OKTÓBER 17. SZOMBAT. 

Veres András: Egymástól távolságot kell tartanunk, Istentől azonban nem/Részletek

 

Hamar kiderült, hogy a világ egy másik gazdasági és szociális tervben gondolkodik, és ezt próbálja érvényesíteni mindenáron. Bíztunk benne akkor, hogy mi, magyarok, ebben is lehetünk kicsit jobbak, kicsit keresztényebbek.

– Hogy látja: sikerült?

– Sajnos nem mindenben. Meggyőződésem, hogy részben azért sem, mert a körlevelünkben foglaltakat a döntéshozók jelentős része meg sem fontolta.

– Maguk a megoldási javaslatok még érvényesnek tekinthetők majdnem huszonöt év elteltével?

 

– Nagy többségük igen, hiszen evangéliumi alapokra épülnek, amelyek szolidaritást sürgetnek: odafigyelést a szegényekre és azokra, akik önhibájukon kívül a társadalom peremére szorultak. Elítéli az anyagi javak öncélú felhalmozását és az önmérséklet nélküli fogyasztást. Bármennyire is örülünk a fejlődésnek, arról nem hallgathatunk, hogy a mai társadalomban is van szegénység. A részleges kilábalást ráadásul megtörte a járvány, amely fölgyorsította az elszegényedést. Ez azonban nem magyar sajátosság, Európában és világszerte előidézte a járvány ugyanezt a problémát.

– Ha már a koronavírus szóba került: napról napra dőlnek meg a fertőzöttségi rekordok, sokkal rosszabb a helyzet, mint tavasszal, az egyház azonban mégsem szünetelteti a nyilvános liturgiát, mint az első hullám idején, holott a templomba járók jelentős része a veszélyeztetett korosztályból kerül ki. Miért?

– Szeptember elején az MKPK ülésén hoztunk rendelkezést, ezek egy része a tavaszi döntések megismétlése, egy másik része viszont abból okulva, előbbre mutat. Semmi körülmények között nem szeretnénk a templomokat bezárni, ezt tavasszal sem tettük. Sőt, lebeszélni sem szeretnénk senkit arról, hogy templomba, közösségi liturgiákra menjen. Látjuk azt utólag, hogy a korábban templomba járók tíz százaléka mostanra tartósan távol maradt, és ez fájdalommal tölt el bennünket. Nem véletlen, hogy az Istentiszteleti Kongregáció is kiadott nemrégen egy buzdítást, hogy ahol csak lehet, igyekezzenek mielőbb fölszámolni a rendkívüli helyzetet. A médiában sugárzott liturgia csak látszat, tud érzelmeket ébreszteni, de nem hasonlítható ahhoz, mint amikor szentségekhez tudunk járulni, ezt a placebohatást pedig jó volna elkerülni.

– Vezettek statisztikát arról, hogy az online liturgiába, közvetítésekbe hányan kapcsolódtak be?

– Voltak ilyen fölmérések, és nem volt rossz az arány, olyanok is bekapcsolódtak, akik különben templomba nem jártak. Tartok azonban attól, hogy sokak számára a közvetítés „háttérzaj” volt csupán, amely mellett főztek, dolgoztak, és néha odapillantottak a képernyőre.

– Akkor így kérdezem: jónak tartja, hogy a fiatal korosztályhoz modern nyelvezettel, modern stílusban, modern eszközökön keresztül szóljon az egyház?

– Feltétlenül! Látjuk és halljuk a statisztikákat, hogy a fiatalok nyolcvan százaléka a közösségimédia-fórumain keresztül kommunikál. Ha ez számukra mindennapi, akkor az egyháznak is feladata, hogy használja ezeket a fórumokat. Egyébként egyre nagyobb teret kap a téma a szemináriumi és főiskolai oktatásban, beépült a papnevelésbe, hogy ezek elől az eszközök elől nem elmenekülni kell, hanem megtanulni jól és jóra használni. Vannak, akik ösztönösen jól csinálják, másoknak nincs készségük, de tanulható, és ezért mi tanítjuk is, hiszen összhangban van azzal, amit Krisztus mondott: Isten igéjét a háztetőkről is fogják hirdetni. Meggyőződésem, hogy Jézus is használná ezeket az eszközöket, ha ma élne.

– Mit gondol arról, hogy egyre több keresztény médium, honlap, blog, vlog készül?

– Túl sok sosem lehet belőle, inkább az a kérdés, jók-e. Álláspontom szerint virágozzék minden virág, a mögöttes szándék vagy az elért eredmény azonban nem mindegy. Nagyon heterogén a jelenleg látható összkép, ennek nyilván az áll a hátterében, hogy az emberek sokféleképpen kapcsolódnak az egyházhoz és az egyház tanításához, és ez kifejezésre jut az általuk létrehozott alkotásokban is. Olvasni kell a sorok között, el kell tudni dönteni, hogy egy tartalom az ember hitét, egyházhoz és Istenhez való kötődését erősíti-e, vagy valami szélsőség felé sodorja. Szoktam mondani, hogy nem értem azokat, akik a katolikus egyházból kiváltak és szektákhoz csatlakoztak, hiszen a katolikus egyházon belül amúgy is olyan sokszínűség van, hogy mindenki megtalálhatja a maga helyét anélkül, hogy formálisan megszakítaná a kapcsolatot.[...]

Ki kell emelnem az életvédelem kérdését. Nagyon nagy terület tartozik ebbe a témakörbe: a klímaváltozástól az emberi élet fogantatásán át annak végéig minden. Meggyőződésem, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítani az állami törvényekben is az életvédelemmel összefüggő, lelkiismereti kérdésekre.

– Mire gondol?

– Például ne kötelezzék az orvostanhallgatókat abortuszon való részvételre, ha keresztény hitük miatt nem szeretnének ebben részt venni. A jelenlegi helyzetet nem lehet másnak tekinteni, mint a lelkiismereten tett erőszaknak. De mondhatnám azt is, hogy sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a házasságon kívül fogant életekre, akiknek a születését nem kívánják. Ma nagy számban születnek gyermekek családon kívül is, nem szabad, hogy az abortusz azért legyen reális alternatíva, mert ezek az anyák nem kapnak helyzetüknek megfelelő segítséget. Ráadásul sok gyermektelen házaspár szívesen örökbe fogadná ezeket a gyermekeket. Jó lenne ennek a gyakorlatát is megkönnyíteni. Elindult ugyan egy változás, de virágzik a számomra még mindig nagyon fájdalmas lombikprogram. Ezt teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele! Az emberi élet továbbadása nem technológia kérdése, hanem két ember, egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát feltételezi, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal a háttérben. Vannak a keresztény hit alapján is támogatható gyakorlatok, amelyek bizonyítottan hatékonyak – és nem jár velük a megfogant életek elpusztítása, mint a lombikprogrammal.

Továbbá nagyon örülnék annak is, ha létrejönne legalább egy olyan katolikus kórház, ahol van szülészeti osztály, ahol nem végeznek soha abortuszt. Remélek továbbá egy társadalmi megújulást, erősödő szolidaritást a most uralkodó – és a médiában, filmeken keresztül is folyamatosan sulykolt – individualizmussal szemben. Bízom az elfogadás és elfogadottság térnyerésében, a különböző világnézetű és életszemléletű emberek békés együttélésében is, ahol a keresztény hitet és értékrendet nem üldözik, a keresztény értékrend nem gyűlöletes és elutasítandó, hanem fölismerik, hogy azok minden ember javát szolgálják. Ugyanis Isten törvényei a természetes erkölcsöt juttatják érvényre, amelyek az ember természetes boldogulását hivatottak segíteni.

 

Hozzászólásom

teSpgo11nso róiidet.dts
 
 

Megértem a püspök úr aggódását a rom. kat. hitélet miatt. Ugyanis a mise lényege az ostya átváltoztatása Jézus testévé és az ezt követő szentáldozás a híveknek. Ez romokban hever a covid járvány következtében. A hívek otthon nem tudnak bekapcsolódni  a szentáldozásba. Az online rom. kat. Istentisztelet a lényegét veszítette el.

A református liturgiában ez nem jelenik meg élesen, az Úrvacsora nem része minden Istentiszteletnek. Ők az igehirdetést helyezik előtérbe, szembe a rom. kat. tízperces prédikációjával. Püspök úr megemlíti, hogy „arról nem hallgathatunk, hogy a mai társadalomban is van szegénység”. Ezt a társadalmi kihívást elintézi azzal, hogy: „Ez azonban nem magyar sajátosság, Európában és világszerte előidézte a járvány ugyanezt a problémát.”

Az egyházak nem jótékonysági intézmények, fő feladatuk Názáreti Jézus feltámadásának és az ebből következőknek a hirdetése. De igenis foglalkozniuk kell a szegénységgel, támogatniuk kell szervezeteiken keresztül az elesetteket. Mivel a rom. kat. Egyház jelenleg társadalmilag kormányon van, ezért állami feladatként jelenik meg feladatkörében az elszegényedés elleni harc. Aminek nyoma sincsen, a lecsúszást semmivel sem próbálják megállítani.

A püspök úr belecsúszott egy blaszfémiába is: „Meggyőződésem, hogy Jézus is használná ezeket az eszközöket, ha ma élne.” Következésképpen Jézus halott. A hivatalos keresztény teológia szerint Názáreti Jézus feltámadt ugyan abban a testében, amiben megfeszítették, és a mennyből jön vissza. Ezt sikerült a püspök úrnak megtagadnia, hiszen saját egyházának tanítása szerint Jézus él, fent a mennyben. Ezt a bakit a beszédét szerkesztő stábnak észre kellett volna vennie. Püspök úr nem érti „azokat, akik a katolikus egyházból kiváltak és szektákhoz csatlakoztak”. Rögtön megértené, ha tudná, hogy egy élő hittel bíró keresztény közösségben fel sem merülhet, hogy Jézus ma nem él. És ezek után azon csodálkozik, hogy a kiváltak megszakítják az „Anyaszentegyházzal” a kapcsolatot?!

 

Valóban, egy hívő orvostanhallgatónak kínszenvedés végignézni, ahogyan az abortuszt végrehajtják. Jogos felvetés, hogy ezen ne legyen kötelező részt vennie. Maga a lombikban történő fogamzás nem bűn! De problémás. Azért, mert sokszor előfordul, hogy több petesejt termékenyül meg és az orvos válogat, hogy melyeket ültesse be a nő méhébe. A kint maradók halálra vannak ítélve. Mivel a keresztény hit szerint az élet a fogantatással kezdődik, így ez a szelekció az élet elvétele. Ezért hordoz ez az eljárás nehézségeket, de ettől még nem kell elvetni. Az élet szaporítása, védelme a Biblia világnézete.

Teljes írás elolvasható: www.magyarhirlap.hu/belfold/20201017-veres-andras-egymastol-tavolsagot-kell-tartanunk-istentol-azonban-nem