Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


S.G. hu: Hibás az ősrobbanás elmélete?

2018.10.24

 Elképzelhető, hogy sikerül megdönteni az ősrobbanás elméletét az amerikai Alabama Egyetem tudósainak, akik egy új, rendkívül pontos méréssel vették szemügyre a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást a NASA Wilkinson Mikrohullámú Antiizotópos Szondájával (WMAP). Az 1965-ben felfedezett háttér egy gyenge sugárzás halvány izzása, melyről feltételezik, hogy átjárta az egész univerzumot. Mivel látszólag minden irányból közel azonos frekvencián és erővel érkezik, a kozmológusok azt a következtetést vonták le, hogy mindez az ősrobbanás maradványa. 

1969-ben két orosz tudós, Rasid Szunyajev és Jakov Zeldovics kimondta, a galaxis klaszterek - a világegyetem legnagyobb rendszert alkotó szerkezetei - valójában árnyékot vetnek a mikrohullámú háttér sugárzásra. A klaszterek szabad elektron felhői elvileg beleütköznek és kölcsönhatásba lépnek a mikrohullámú háttérsugárzás fotonjaival, kitérítve eredeti útvonalaikról, melynek következtében egyfajta "árnyékhatást" hozva létre.

Az Alabama Egyetem kutatóinak azonban nem minden esetben sikerült megtalálniuk a Stunyajev-Zeldovics páros által leírt effektust ott, ahol annak az elméletek szerint lenniük kellene. Egyes klaszterek esetében jelen volt, másoknál viszont nem, és ez utóbbiak vannak túlsúlyban az eddig elvégzett vizsgálatok tanúsága szerint. A kutatók 31 klasztert tanulmányoztak, a hatás azonban csak egynegyedüknél volt észlelhető, ami nagyjából megfelel a mikrohullámú háttérnél korábban megfigyelt természetes eltéréseknek. 

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a mikrohullámú sugárzás vagy nem a klaszterek mögül érkezik - ami annyit jelent hogy az ősrobbanást úgy ahogy van el lehet vetni - vagy valami más folyik a háttérben. Utóbbi esetben az egyik lehetőség, hogy a klaszterek maguk is mikrohullám kibocsátó források, amit eredményezhet egy-egy beágyazott pont, vagy egy, a klaszterek környezetének részét képző, mikrohullámokat kibocsátó anyaghalmaz. 

A gond csak annyi, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a fent említett sugárzási források nem igazán képesek hasonló kibocsátás előidézésére, ahogy az is erősen vitathatónak tűnik, miszerint az egymástól eltérő klaszterek képesek lennének egységesen olyan frekvenciájú és erősségű mikrohullámok kibocsátására melyek megegyeznek a kozmikus háttér sugárzással.

A kutatás vezetője Dr. Richard Lieu, az egyetem fizikaprofesszora szerint amennyiben az általánosan elfogadott ősrobbanás elmélet pontos és a háttérsugárzás valóban az univerzum minden szegletében jelen van, akkor az összes megvizsgált galaxisnak árnyékot kellene vetnie e mikrohullámú háttérre.

sg.hu/cikkek/tudomany/47145/hibas-az-osrobbanas-elmelete

 

 

 

Vöröseltolódás

 

 

 

Mi a vöröseltolódás?

http://electric-cosmos.org/arp.htm (Don Scott)

Amikor egy csillag vagy galaxis fényének spektrumát alacsonyabb frekvencián figyelhetjük meg (a vörös szín felé tolódik el), mint ahogy a Nap spektrumában észlelhető, "pozitív vöröseltolódásról" beszélünk. Az elfogadott magyarázat szerint a jelenséget az okozza, hogy az adott objektum távolodik tőlünk. Ez az hasonlat analóg azzal, amit akkor figyelhetünk meg, amikor a vonat elhalad előttünk és a fütty hangszíne magasról mélyre vált amint tovahalad (lásd Doppler effektus). A kérdés, hogy csak a távolodó mozgás az egyetlen dolog, amely vöröseltolódást okoz, ahogy a modern csillagászok hiszik? Világossá vált, hogy a válasz erre a kérdésre egy határozott NEM!

Ha az objektum megfigyelt spektrumában az abszorpciós (elnyelési) vonalak mondjuk 1,56 szoros hullámhosszon jelentkeznek a "normálishoz" képest (az a hullámhossz, amit itt a Földön a laborban mérhetünk), akkor z = 0,56 pozitív vöröseltolódásról beszélünk. A "z érték" egyszerűen a spektrális vonalak hullámhosszának megfigyelt növekedésének tört értéke. Az egyszerű értelmezéssel mindez azt jelenti, hogy az adott objektum a fénysebesség 56 százalékával (0,56 x 300000 km/másodperc) távolodik tőlünk. Az átlagos asztrofizikus szerint a távolodási sebesség: v = cz, ezért a mi objektumunknak nagyon messze kell lenni a Földtől.

A magas vöröseltolódási érték nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az objektum messze van tőlünk. Létezik egyéb, sokkal fontosabb magyarázat is a magas z értékre.
 

 

Haton Arp

Halton Arp

Halton C. Arp hivatásos csillagász, aki pályája elején Edwin Hubble asszisztense volt és a következő tudományos díjakat kapta: Helen B.Warner prize, Newcomb Cleveland award és Alexander von Humboldt Senior Scientist Award. Évekig a Palomar-hegyi és Wilson-hegyi Obszervatóriumban dolgozott. Itt dolgozta ki a jól ismert katalógusát a szokatlan galaxisokról, melyet Különleges galaxisok atlasza (Atlas of Peculiar Galaxies)[1] címen adott ki a Caltech, először 1966-ban.

Arp felfedezte, miközben képeket készített a nagy távcsövekkel, hogy sok páros kvazár, amelyeknek extrém magas z értékekkel rendelkeztek (és ezért az gondolták, hogy nagyon gyorsan távolodnak és ezért nagyon távol is vannak tőlünk) fizikai kapcsolatban álltak alacsony z értékű és ezért közelinek gondolt galaxisokkal. Arp fotókat készített olyan magas z értékű kvazárokról, ahol a két kvazár szimmetrikusan helyezkedett el az, Arp javaslata szerint a "szülő", alacsony z értékű galaxis két oldalán. Ezek a párosok sokkal gyakrabban fordultak elő, mint ahogy azt a véletlennek lehetett volna nevezni. A mainstream asztrofizikusok megpróbálták kimagyarázni Arp észrevételeit a galaxisokkal és kvazárokkal kapcsolatban, hogy "illúzióról" vagy a "véletlenek látszólagos egybeeséséről" van szó. De a sok fizikailag összefüggő kvazár és kis vörös eltolódás galaxis, amelyet Arp fényképezett és katalogizált, kizárja a tévedés lehetőségét. Egyszerűen túl gyakori a jelenség.

Arp fotói megmutatták, az a feltételezés, hogy a magas vörös eltolódású objektumok nagyon messze vannak, amelyen az "Ősrobbanás" elmélet, és a teljes "elfogadott kozmológia" alapul - bizonyítottan hibás! A Big Bang elmélet tehát hamis.

 

NGC 4319 és Markarian 205

Az első példa Arp elméletére két összekapcsolódó objektum: az NGC 4319 és a Markarian 205.

Dr. Arp megmutatta "Kvazárok, vöröseltolódás és viták"[2] című könyvében, hogy van fizikai kapcsolat az NGC 4319 küllős spirális galaxis és a Markarian 205 kvazárhoz hasonló objektum között. Ez a kapcsolat két teljesen más vöröseltolódási értékeket mutató objektum között jött létre. A mainstream csillagászok tagadják hogy létezik ez a fizikai kapcsolat. Azt állítják, hogy a két objektum nincs közel egymáshoz - véletlenül látszik így.


Könyvborító

NGC4319/Mark205




2002. április 4-én John Smith amatőr csillagász Oro Valley-ben (Arizona) készített felvételt a két objektumról. Jelen cikk írója képfeldolgozáskor kvantálta az azonos fényerejű területek körvonalait - fényvonal-textúrákat készített. Az eredményt az alábbiakban mutatjuk be. A 4319 központi részén a fényvonalak (isophote) sugallják, hogy a galaxis valóban küllős spirális. A fő karok a küllőkből erednek. Mindkét észrevételt először Arp jegyezte meg és kezdte ezzel a képpel a könyvét. Figyeljük meg, hogy csak a Mark 205 fényvonalai nyúlnak az NGC 4319 felé. Az NGC 4319 közeli objektumok egyikének sem torzul el az alakja ilyen módon.

 

NGC4319



 

2002. október 7-én az Astronomy Picture of the Day jelentette meg a Hubble Űrtávcső (HST) képét a két objektumról. A tájolás különböző. Hasonló módon feldolgozva a HST felvételét a következő eredményt kapjuk:

(a)NGC4391  (b) IsoPhotesNGC4391(c)[3]

Figyeljük meg a nagyított fényvonal-textúrás nézetet ((b) kép), a Mark 205 belső fényvonalának alakja kiszélesedik az NGC 4319 felé. Látszik még egy sor másodlagos anyagcsomó is a Mark 205 központját és az NGC 4319-et  összekötő vonal mentén. A NASA tudósai ennek ellenére "nem látnak összefüggést a két objektum között".

NASA hivatalos magyarázata a képekről (a): "A látszat csal. A NASA Hubble Űrtávcsöve által készített képen, furcsa égi duóként, az NGC 4319 spirálgalaxis [középen] és a Markarian 205 kvazár [jobbra fent], úgy tűnik, hogy szomszédok. A valóságban a két tárgy nem is ugyanabban a városban él. Elkülönülnek egymástól térben és időben. Az NGC 4319 80 millió fényévre van a Földtől. A Markarian 205 (Mrk 205) több mint 14-szer távolabb, 1 milliárd fényévre található. A látszólagos szoros kapcsolatot a Mark 205 és az NGC 4319 között egyszerűen bízzuk a véletlenre." Hivatásos csillagászok úgy tűnik annyira beleszerettek a "vöröseltolódás egyenlő távolság" elméletükbe, hogy az már károsítja a látásukat.
 

Stephan's Quintet


A Kvazárok, vöröseltolódás és viták[2] című könyvében (96-101 oldal) Halton Arp elemzi a négy kölcsönható galaxist (NGC 7317, 7318A, 7318B, 7319 és 7320), amelyek a Stephan's Quintet-et alkotják. Az utolsó - az NGC 7320-as vörös eltolódása 800 km/másodperc. A többinek 5700 és 6700 km/másodperc. A konszenzusos csillagászok állítása szerint ez utóbbi négy galaxis nyolcszor messzebb van tőlünk, mint az NGC 7320, ezért nem lehet semmilyen kapcsolatuk az NGC 7320 galaxissal.

Arp álláspontja szerint "A legszélesebb 200 colos (510 cm - Palomar hegyi obszervatórium) lemezeken tisztán kivehetően láttam az NGC 7320 délkeleti végéből kiinduló "farok" részt. Arp rámutatott, hogy "Az NGC7320 farokszerű nyúlványának kölcsönhatási nyúlványnak kell lennie, amely csak a kvintet szomszédos, magas vöröseltolódású galaxisaival történő fizikai kapcsolatából származhat."

Arp állítása szerint legalább egy amatőr csillagász felismerte a farok nyúlványt, de "elképesztő módon a legtöbb hivatásos csillagász nem veszi észre". A NASA rendszeresn kivágja a képeiről a Stephan's Kvintetnek azt a részét, ahol a nyúlvány látszik.


Szerencsére John Smith amatőr csillagász elkészítette a Kvintet teljes képét.
 

Bal oldalon a nagy, sötét galaxis az alacsony vöröseltolódású NGC7320. Az óramutató járásával ellentétesen haladva sorban található a 7317, 7318A, 7318B és a 7319.  A kép felső részén található kis galaxis az NGC 7320C. Némi digitális képfeldolgozás után (amely csak kontraszt növelésből állt), a következő eredményt kapjuk:
Tail

Nyilvánvalóan nyúlvány indul az NGC 7320 galaxis bal oldalából. Követve a görbét eljutunk az NGC 7320C galaxishoz. A kis kísérő galaxis vöröseltolódása  z = 0,02, amely hozzávetőlegesen tízszerese az NGC 7320-énak.

Tehát, még egyszer, fizikai kapcsolatunk van a két lényegesen eltérő vöröseltolódású objektum között.
 

Jellemző vöröseltolódás


Arp úgy vélte, bármely objektum megfigyelt vöröseltolódási értéke két részből tevődik össze: az anyagra jellemző és a sebességből adódó komponens. A sebességből eredő összetevőt fogadják csak el a mainstream csillagászok. A jellemző vöröseltolódás az objektumot alkotó anyag sajátja amely időről időre diszkrét lépésenként változik. Arp úgy gondolta, hogy a kvazárok jellemzően a szülő galaxisokból dobódnak ki, hozzávetőlegesen z = 2 anyagra jellemző vöröseltolódási érték körül. Ahogy távolodnak, a jellemző vöröseltolódás lépésről lépésre csökken. Általában, mire a kvazár eléri a z = 0,3-as értéket, már kis galaxisra vagy BL Lac objektumra kezd hasonlítani. A vöröseltolódása is lecsökken a szülő galaxis értékére. Arpnak fényképei és diagramjai vannak sok ilyen galaxiscsoportról. Minden további vöröseltolódás (az anyagjellemző vöröseltolódáson felül vagy alul) ténylegesen az objektum sebességét jelzi. De az anyagjellemző rész a fiatalság jele, és általában a nagyobb részét teszi ki a kvazár teljes vöröseltolódásának.

Ráadásul ezek az anyagjellemző vöröseltolódási z értékek úgy tűnik, hogy kvantáltak! Leggyakrabban a mért zértékek a következő számsorhoz közel csoportosulnak: z = 0,061; 0,3; 0,6; 0,96; 1,41; 1,96; stb... Vagyis (1+z2) = 1,23(1+z1).  [például: 1,23*(1+0,3) = 1,60].

Csak a kvantáltság önmagában is elegendő bizonyíték arra, hogy a vöröseltolódás nem a távolodási sebesség jellemzője (és ezért nem a távolságé). A kvantáltság azt jelentené (a vöröseltolódás egyenlő távolság elméletéből kiindulva), hogy a kvazároknak koncentrikus héjakat alkotva kellene elhelyezkedniük, a Földdel az egész elrendeződés középpontjában. Kopernikusz már régen megállapította, hogy a Föld semminek sem a középpontja!

Nemrég a mainstream csillagászok elégedetten bejelentették, hogy nem találtak kvantált értékeket a kvazárok megfigyelt vöröseltolódásban. Természetes, hogy nem! A kvazárok nyers mérései eredmények értékei nem kvantáltak. Csak az anyagjellemző z értékek!

Ahelyett, hogy elismerték volna Arp munkásságát díjakkal (és közben felülvizsgálnák a feltételezéseiket a "vöröseltolódás egyenlő távolsággal" kapcsolatban), Arpot élete végéig szisztematikusan megakadályozták abban, hogy eredményeit publikálja és nem kapott lehetőséget további kutatásokra sem. Legalábbis elvárható lett volna a "hatalomtól", hogy azonnal ráirányítják a Chandra röntgen és a Hubble űrteleszkópot vagy a nagy földi távcsöveket Arp izgalmas felfedezéseire annak érdekében, hogy megerősítsék vagy megcáfolják egyszer és mindenkorra. Ehelyett ezeket az objektumokat teljesen kizárták vizsgálatokból, a hivatalos fényképekből rutinszerűen kivágják őket. Azok, akik ismerik a Galileo történetét emlékeznek arra, hogy a papok megtagadták, hogy belenézzenek a távcsőbe.

 

Bizonyítékok szerint Arpnak igaza van - Egy kvazár a közeli galaxis előtt


Az utolsó megcáfolhatatlan cáfolata a "vöröseltolódás egyenlő távolság" elméletnek a következő kép az NGC 7319 (vöröseltolódás z = 0,0225) galaxisról.

A kis nyíllal jelzett objektum egy kvazár (vöröseltolódás z = 2,11). Ez a megfigyelés elképzelhetetlen lenne, ha a kvazár a galaxis mögött több mint kilencvenszer messzebb lenne a galaxis távolságánál.
Kvazár


Ráadásul nagyobb nagyításnál látszik, hogy egy "V" alakú kar nyúlik ki az NGC 7319 központjából a kvazár (lent) felé.

NGC7319

Tehát, Arp állítása helyes, az objektum vöröseltolódást a benne lévő anyag fiatalsága okozza és csak másodsorban a sebessége. Ezért a kvazárok nem a legfényesebb, legtávolabbi és leggyorsabban mozgó dolgok a megfigyelt univerzumban, hanem a legfiatalabbak.

Az ősrobbanás elmélet hamis - nem azért, mert én vagy mások azt állítják, hanem azért, mert tudományosan megcáfolták olyan emberek munkái, mint a Halton Arp és társai.
 
Arp nyugdíjas éveit Németországban töltötte, 2013-ban halt meg. A munkásságára örökké emlékezni fogunk.

 

Donald E. Scott

 

1 - Arp, Halton, "Atlas of Peculiar Galaxies" (1966) Publ. Pasadena: California Inst. Technology (Online)
2 - Arp, Halton C., Quasars, Redshifts and Controversies. September 1988. ISBN 0-521-36314-4
3 - Forrás: http://www.discordancyreport.com/tag/markarian-205/

http://www.haltonarp.com/articles/rebuttals

 plazmauniverzum.hu/redshift

 

 

Az univerzum története

cubicspacedivision

Részlet a cikkből: 

"Ezt szépen illusztrálja Escher Cubic Space Division című képe. Képzejük el amint e rács tetszőleges csomópontján állunk, közben a csomóponthoz csatlakozó minden egyes rúd megnyúlik. Úgy éreznénk, hogy minden elszálguld tőlünk és arra a következtetésre jutnánk, hogy speciális helyen a tágulás középpontjában állunk. Most térjünk vissza a Földre és gondolkodjunk: vegyük észre, hogy a tágulás bármelyik rácspontról nézve ugyanolyannak tűnne; azaz nincs középpont. Világegyetemünkben a helyzet nagyon hasonló; minden galaxis távolodni látszik tőlünk, ugyanezt látná bármely távoli csillagról a minket figyelő észlelő, és feltételezhetően hasonló következtetésre jutna, nevezetesen arra, hogy mindannyian a tágulás középpontjában vagyunk.

people.inf.elte.hu/gagraai/

KOMMENTEM

 

Jól látható a demonstratív képen, hogy ha viszont a rácspontok közti távolságokat elkezdjük visszafelé összehúzni, akkor egy határozott irányt kapunk.  Ennek vektora a tágulási középpont felé mutat. A csillagászok által vizsgált klaszterokban ugyan találtak középpontokat, de azok nem robbanási középpontok. Ezek a pontok galaxislefolyók.  Az általunk felmérhető galaxisok mind ezek felé a központok felé tartanak, amelyek elnyelik a galaxisokat. Ezzel is cáfolható az ősrobbanás, mivel nincsen kimutatható középpontja. Robbanási középpont nélkül pedig nincsen robbanás. Az egyközéppontból való tágulás iránya pedig kimutatható a rendszeren belül.

www.origo.hu/tudomany/20170201-nemcsak-vonzo-hanem-taszito-hatas-is-eri-a-tejutrendszert.html

www.negyedik-dimenzio.eoldal.hu/cikkek/csillagaszat/a-nagy-csabito--grand-attractor-univerzalis-vonzasa.html

 

 

Ősrobbanás vs.

Teremtés

 

 

Tudományos elmélet - Arany László (2007)

 Furcsa dolgok történnek, ha valaki egészen a kezdeteket vizsgálja, amikor a részecskék energiája magasabb volt, mint amit jelenleg kísérletileg tanulmányozni tudunk. Nincs fizikailag igazán jó modellünk a világegyetem első 10-33 másodpercére, az azelőtti időre, amelyre a nagy egyesítés elmélete egy fázisátmenetet jósol. Az „első pillanatra” Einstein gravitációelmélete gravitációs szingularitást jósol. A paradoxon feloldásához a kvantumgravitáció még nem létező elmélete szükséges. A világegyetem történetének e korai szakaszának fizikai leírása az egyike a fizika megoldatlan problémáinak.

 

Kísérleti bizonyítékai

  1. Az elemek gyakorisága: az ősi nukleoszintézis alatt az ősrobbanás után nem sokkal (10-2 s) az anyag nagyon forró volt, kvarkokból és gluonokból állt, mely a hűlés során protonokká ésneutronokká alakult. Az ezt követő 1 másodperc alatt összeállnak a legkönnyebb atommagok(Deutérium=1H, 3He, 4He, 7Li). Ez a folyamat nagyjából 3 perc alatt véget ér. Az akkor kialakult elemösszetétel megmaradt egészen az első csillagok születéséig.

  2. kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (angolul Cosmic Microwave Background Radiation, CMBR): 1946-ban George Gamow jósolta meg, 1964-ben Arno Penzias és Robert Woodrow Wilsonfedezte fel 2,73 K-es hőmérséklettel. Ez a háttérsugárzás abból az időből származik, amikor a Világegyetem átlátszó lett. Ezelőtt átláthatatlan ionizált anyagból állt. Többek között a COBE és a WMAP mérte.

  3. A Világegyetem tágulása: Edwin Hubble 1929-ben kimutatta a tágulást a galaxisok színképébenmutatkozó vöröseltolódás segítségével (Doppler-effektus). A tágulásból visszaszámolható a Világegyetem kora (Hubble-idő), mely 12,5 és 20 milliárd év között van. Legújabb mérési eredményeink (Hubble-űrteleszkóp) szerint 13,7 milliárd évre becsüljük.

 

Az elméleti alapok tarthatatlansága

Kezdjük talán a kísérleti bizonyítékokkal kapcsolatos problémákkal!

1. A Világegyetem elemgyakoriságára valóban jó közelítést az Ősrobbanás-tan. „Kísérleti bizonyítékként” felfogni ezt az egyezést – legalábbis nagy merészség. Merthogy a jelenleg megfigyelt elemgyakoriságra számos más, magyarázat is lehetséges (Standard-modell), legalább ilyen meggyőző erővel, a számos más lehetőség közül egyet kiragadni, és azt bizonyítékként tekinteni, erre elméletet építeni - igen kevés meggyőző erővel rendelkezik.

Meggyőződésem, hogy Tökéletesen „visszapótolja” a Világegyetembe a nehezebb elemekké alakult hidrogén és hélium mennyiségét a neutroncsillagok párolgása. A számítások szerint ugyanis elegendő lenne köbfényévenként mindösszesen egyetlen(!) hidrogén-atomnak keletkezni a jelenleg megfigyelhető elemgyakoriság fenntartásához. A párolgó neutroncsillagok (pulzárok) fedezhetik ezt a mennyiséget, hiszen ha egy neutron szabaddá válik, 10 perc alatt elbomlik protonra, elektronra és antineutrínóra. A keletkezett proton és elektron összekapcsolódhat hidrogén-atomokká, de akár - szerencsésebb esetben – héliumatomokká is, több lépésben. Semmiféle „táguló” és Ősrobbanással megszülető Világegyetem-modell megszerkesztésére nincs tehát szükség a jelenleg megfigyelhető elemgyakoriság alátámasztására.

2. A kozmikus háttérsugárzás kérdése már sokkal problematikusabb. Ugyanis semmi de semmi nem igazolja, hogy a háttérsugárzás valóban kozmikus! Annak idején Penzias és WIlson talált egy – aránylag izotróp – sugárzást, ami jó egyezést mutatott egy elmélettel. Az Ősrobbanás-tannal. Csakhogy. Ez a sugárzás számos más elmélettel és magyarázattal is „jó egyezést mutat”, kizárólagosan, az Ősrobbanás-tan szolgálatába állított használata szintén igen kevés meggyőző erővel rendelkezik. A „kozmikus háttérsugárzásnak” ugyanis egyaránt lehet forrása a Tejútrendszerünket körülvevő haló, de a Naprendszerünk azon külső vidéke is, ahol a Napunk sugárnyomásának hatását átveszi a csillagközi tér sugárnyomása, mintegy felülkerekedik azon. Ebben a távolságban, nagyjából 15 milliárd km-re a Naptól, lökéshullámfront alakul ki, egyfajta burok, melyben az egész belső Naprendszer benne van, s ugyanúgy véd bennünket, mint a Földet az ionoszféra. Számítások igazolják, hogy erről a lökéshullámfront-zónáról visszaverődő napsugárzás hajszál pontosan a mért, azaz kb. 3 Kelvin fokos! Az COBE műhold mérései alapján kimutatott már-már tökéletes izotrópiával sem tud mit kezdeni az Ősrobbanás tan (csomósodásoknak kellene lennie a szuperhalmazok térségében!), miként azzal a felismeréssel sem, hogy a kozmikus háttérsugárzás forrása sokkal de sokkal közelebb van hozzánk, azaz semmi okunk annak feltételezésére, hogy valóban „kozmikus"”lenne.

F. Hoyle és Ch. Wickramasinghe szerint “a háttérsugárzást a szupernóvák robbanásakor keletkező, majd a kozmikus térben szétszóródó vasszilánkok generálják. Ez a vastű világegyetem újrafogalmazza az állandó állapotú Világegyetemet: elveti ugyanis mind a forró univerzumot, az ősrobbanást és az inflálódó univerzumot egyaránt. Ennek az az alapja, hogy létezik röntgen-háttérsugárzás is, és ez nem a kozmikus maradványsugárzás tulajdonságait mutatja. Így az is elképzelhető, hogy a rádió-háttérsugárzás sem maradványsugárzás!

Probléma még, hogyha az Ősrobbanás elve helytálló, észlelnünk kellene a rádió-háttérsugárzás mellett neutrínó- és gravitációs-háttérsugárzást is, ám ez idáig még nem következett be.

3. A vöröseltolódás felhasználása az Ősrobbanás-tan bizonyítékának már a kezdetektől sem állt meg a lábán, manapság pedig pláne nem. Vöröseltolódást, azaz bizonyos színképvonalak a vörös felé való tolódását több tényező okozhatja külön-külön, de akár együttesen is. (a fény kifáradása, kölcsönhatása az éterrel, szóródása az intergalaktikus por- és gázfelhőkön, mérési hiba, stb.)

Arp, amerikai csillagász igazolta, (ki is rúgták állásából és nagyjából egy évtizednyi publikálási tilalommal sújtották…), hogy a róla elnevezett galaxispárok esetében teljességgel használhatatlan a hagyományos vöröseltolódás mérés-technika. Olyan galaxispárokat talált ugyanis, ahol a párokat egyértelműen anyaghíd kapcsolta össze, vöröseltolódásuk különbsége azonban számottevő volt,  olyannyira, hogy ha pusztán ezt az egyetlen adatot vették volna figyelembe, akkor a távolságuk különbségére milliárd fényévek adódtak volna, holott anyaghíd kapcsolta őket össze. Arp tehát cáfolta azt a feltételezést, miszerint a vöröseltolódást fel lehetne használni a Világegyetem tágulásának bizonyítékaként!

Éppen ezért, galaxisok helyett manapság inkább bizonyos típusú változócsillagokat használnak, pl. cefeidákat, illetve Ia. típusú szupernóvákat. A cefeidákról bebizonyosodott, hogy változási periódusaik mégsem annyira stabilak, mint hitték (miként is várhatták el, hogy szűk évszázadnyi megfigyelés adathalmazából évmilliárdokra lehet következtetni?...)

Az Ia. típusú szupernóvák mindegyike - a csillagászok szerint - ugyanolyan fényességgel rendelkezik, ezért az Ia típusú szupernóvákat "standard gyertyákként" alkalmazzák a távolságok méréséhez szerte a Világegyetemben. Azonban az Ia szupernóvák körül egyre több probléma merül fel, ami megingatni látszik a mérések hitelességét.

Már jóval korábban egyértelművé vált, hogy az Ia szupernóvák nem egyforma fényességgel robbannak fel, mára pedig már odáig jutottunk, hogy a csillagászok, akik nem is olyan rég még megingathatatlanok voltak a kialakulásokról szerzett ismereteikben, ma már korántsem olyan magabiztosak. A dolog hátulütője, hogy nem csupán puszta részletek forognak kockán, ez a bizonytalanság alááshatja a sötét energia tanulmányozását, ami elméletileg áthatja a világűrt és meghatározhatja a Világegyetem sorsát is.

Mivel a feltevések szerint az összes Ia ugyanolyan energiával robban, fényességbeli különbségeik a távolságoknak tudható be, ami remek standard gyertyákká teszi őket. 1998-ban egy Ia típusú szupernóvával számolták ki a Világegyetem tágulásának ütemét. A csillagászok a gravitáció miatt lassulásra számítottak, azonban pont az ellenkezőjét kapták eredményül, a tágulás gyorsul. Az általánosan elfogadott magyarázat szerint a Világegyetem telítve van egy rejtélyes, úgy nevezett "sötét energiával", ami a gravitációval ellentétesen hat.

A csillagászok ezek után úgy vélték, hogy bár vannak eltérések, azok mindössze 2,5%-on belül mozognak, azaz többé-kevésbé minden Ia robbanás ugyanannyi energiát szabadít fel, a sötét energia elmélete nincs veszélyben, különösen, hogy egyéb létezést igazoló bizonyítékok is felbukkantak. A szupernóvák azonban úgy gondolták, hogy ideje újra némi borsot törni a csillagászok orra alá, így a múlt hónapban egy rendkívül távoli, 8 milliárd fényévre található Ia típusú szupernóva 12%-kal fényesebb robbanást produkált, mint a jóval közelebbi példányok, magyarázatot természetesen még nem sikerült találni. Amíg nem tudjuk, mi okozza ezeket a különbségeket, addig az univerzum tágulását sem lehet olyan pontossággal megmérni, ami alapján kijelenthető lenne, hogy a tágulás üteme gyorsul, és ennek következtében a sötét energia ereje nőtt volna az idők során, pedig a válasz értékes utalásokat tenne a világegyetem sorsára. Alapjaiban forgatná fel a jelenleg elfogadott modellt. Jelenleg a NASA SNAP kutatócsoportja dolgozik a problémán.

További problémát jelent, hogy a vöröseltolódásra is alkalmazott Doppler-törvényt néhány évtizednyi használat után úgy „kozmetikázták át”, magyarán meghamisították, hogy az az Ősrobbanás-tan számára éppen megfelelő legyen. Az így kapott képletnek igazából semmi értelme sincs, hiszen hamis végeredményt ad, a kapott hamis eredményt egy másik – hasonló módon kapott – hamis eredménnyel különösebben semmi értelme sincs összehasonlítani. Az Ősrobbanás-tan hirdetői pedig pontosan erre a képletre a legbüszkébbek, mondván, milyen sikeresen és egyszerűen le tudják írni a Világegyetem tágulásának mértékét. Az eljárás hitelességét nem kommentálnám.

 

Eredeti képlet:

 

 

 És a „kozmetikázott”:

 

A Világegyetem keletkezését leíró Ősrobbanás-modell legfontosabb pillérei könnyedén cáfolhatók tehát, azok az oszlopok, melyekre az egész elméletrendszert (tantételeket) felépítették, alapvetően hibásnak bizonyultak. Einstein elméletei további ellentmondásokat szültek, hiszen mind az általános, mind speciális relativitás-elméletei koncepciójukban és matematikailag egyaránt tarthatatlanok. Sokkal inkább tekinthetők „filozófiai eszmefuttatásoknak”, mint bármiféle alappal (fizikai, matematikai) rendelkező teóriáknak.

Fentebb meggyőződhettünk róla, hogy a manapság legkorszerűbbnek tartott elmélet sem matematikailag, sem tapasztalati úton nem megalapozott. A téma teljesebb kifejtése érdekében nézzük meg – részben legalábbis -, , mi mindent nem válaszol meg az az elmélet, melynek mindenre választ kellene adni.

 

 

Mi mindenre nem ad magyarázatot az Ősrobbanás-tan?

 

1. Mi volt az Ősrobbanás (Nagy Bumm) előtt?

Sokak szerint már a kérdés feltevése is helytelen, mert nem léteztek a fizika törvényei. Nem volt sem tér sem idő és semmi evilági. De van olyan elmélet is amely képzetes időt és hamis vákuumot feltételezve értelmezi ezt.

 

2. Honnan erednek a fizikai törvények?

Ha az Ősrobbanás előtt nem volt semmi, akkor honnan erednek a fizika törvényei? Az Ősrobbanás pillanatában születtek meg? Miért pont a jelenleg megfigyelt mértékben? Változnak időben a fizikai törvények? Miért ennyi kölcsönhatás van? Miért annyi részecskefajtát ismerünk, amennyit, és miért éppen a megfigyelhető tulajdonságokkal rendelkeznek? Mi a tömeg eredete? Egyáltalán: mi a tömeg? Mi a töltés eredete? Miként hat a gravitáció? Stb. Amennyiben feltételezzük, hogy a Világegyetem „Nagy Bumm”-okkal újra és újra létrejön, és „Nagy Reccs”-ekkel ismét megsemmisül, a választ csak elodáztuk, nem adtuk meg.

 

3. Mi a helyzet a szingularitással?

Az Ősrobbanás nem kezdődhetett szingularitással, hiszen nem létezik „végtelen sűrűség”, „végtelen magas hőmérséklet”, „végtelen kicsi átmérő”, stb. Mégpedig azért nem, mert a „végtelen”, mint olyan semmiféle matematika trükkel nem elérhető. Mint ahogy nem is csökkenthető. Ha egy végtelen nagy értékből kivonunk, akármennyit is vonunk ki, az érték továbbra és végtelen marad. Ugyanígy, ha egy tetszőleges értékhez akármennyit adunk is, soha nem fogunk „végtelen nagy” számot kapni, azért nem, mert a végtelen többszörözéssel nem elérhető, ahogy csökkentéssel nem tehető számossá. Bármiféle természeti érték mellé végtelen értéket rendelni, majd ugyanezt a természeti értéket később számossá tenni, matematikailag alaptalan és értelmetlen. A probléma áthidalására „szingularitáshoz közeli” állapotról beszélnek. Ez ismét csak a kérdés megválaszolásának eltolása. Tehát nincs mit kezdeni egy olyan kijelentéssel, hogy „szingularitáshoz közeli állapot”. A filozófia lehet, de a fizika és a matematika nem ismer ilyen fogalmat. (Mi számít „közelinek”?)

A csillagászok szívesen alkalmazzák e fogalmat pl. a fekete lyukak esetében is. Mivel maga az eljárás nélkülözi a matematikai alapot (végtelen nagyságú értékeket alkalmaznak véges mennyiségekre, véges idő alatt), a fekete lyukak már csak azért sem létezhetnek. Még akkor sem, ha álló és mozdulatlan fekete lyukakra dolgozták is ki, mert mozgó és pörgő fekete lyukakkal még ez a matematikai alapokat nélkülöző elmélet sem tud mit kezdeni.

 

4. Mi indította el az Ősrobbanás?

A véletlen? A Teremtő? – Tudományos szempontok szerint nem kielégítő magyarázatok. A kauzalitás elvét hirdetők mindent elkövetnek a minden eseményt okokkal való alátámasztásra. Érdekes, ez esetben eltekintenének tőle… Ha a Teremtő indította el az Ősrobbanást, akkor vele kapcsolatban kellene - tudományosan igazolható – állításokat megfogalmazni. Olyan állításokat, melyek egyben megválaszolják a korábbi és az eztán következő kérdéseket is.

 

5. Honnan ered a tér és az idő?

Az idő kapcsán a válasz egyszerű: hiszen idő valójába nem létezik, képzetes mennyiség, „idő” címén periodikus mozgásokat hasonlítunk össze. Mivel képzetes mennyiség, nem rendelkezik fizikai alapokkal. Ugyanilyen képzetes mennyiség a sebesség is. Lényegében egy viszonyszám.

A tér eredetének kérdése már bonyolultabb. Csak úgy megjelent? Mindig is volt? Az Ősrobbanás kelti a teret, ha igen, mi van a téren „kívül”?

 

6. Mi történt az első töredék-másodpercben?

Nem lehet tudni mi zajlott 10-43 sec előtt (Plank-méreten belül). Ezt csak a kvantumelmélet és relativitáselmélet egyesítésével lehetne talán megmagyarázni. De ez az elmélet még nem született meg. Mint fentebb láttuk, nem is születhet meg, hiszen Einstein elméletei alapból hibásak. A tudósoknak az „összebékíthetetlen ellentétek keresése” helyett, szembe kellene nézni ezzel.

 

7. Hová lett az antianyag?

A kezdetben egyenlő arányban létrejött valós anyag és antianyag rekombinációi után valós anyag többlet keletkezett az antianyaggal szemben. Miért? Habár ismer a részecskefizika paritás-sértő és kiralitás-sértő lebomlási folyamatokat, azok elenyészően kicsi aránya semmiféle magyarázattal nem szolgál a megfigyelhető Világegyetemben az antianyag hiányára.

 

8. Hol vannak a fázisátmenetek közben keletkezett részecskék és egyéb alakzatok?

Az Ősrobbanás-tan által leírt fázis-átmenetek során a keletkezniük kellett, mágneses monopólusoknak, szuperhúroknak, hatalmas szuperszálaknak s egyebeknek. Hol vannak ezek? Hol vannak a nyomaik? Miért nem észleljük őket manapság?

 

9. Tényleg felfúvódott a tér?

 A felfúvódás-elméletet azért fogadták el, mert segítségével néhány dolog megmagyarázható mint az Univerzum kisimulása, vagy az Univerzum jelenleg számított életkora, vagy amit horizont-problémaként emlegetnek. Kérdés, hogy valóban volt-e felfúvódás (alá ugyanis semmi nem támasztja), vagy ez csak magyarázat több probléma megoldására?

 

10. Miért jöttek létre galaxisok?

Az Ősrobbanás-tan semmiféle magyarázattal sem szolgál galaxisok létrejöttére sem. Ezek halmazokba és szuperhalmazokba tömörüléséről pedig végképp nem mond semmit. Egész egyszerűen azért, mert nem volt elegendő idő – az Ősrobbanás-tan szerint – az anyag ilyen nagyléptékű elrendeződéséhez, több milliárd fényév hosszúságú galaxishalmaz-láncolatokra.

 

11. Miként egyenlítődött ki a hőmérséklet?

Mi indokolja az Univerzum kialakulásakor létrejött hőmérsékleti egyensúlyt? Miért nem maradtak forróbb és hidegebb vidékek? Miért látjuk a Világegyetemet minden irányban azonos tulajdonságúnak és szerkezetűnek?

 

12. Ha a felfúvódó modell helyes, miként alakultak ki hőmérséklet-különbségek?

Ahhoz, hogy a fent említett csomósodások – ősgalaxisok - létrejöhessenek a kezdetben homogén hőmérsékletű térben kis hőmérsékleti különbségek kialakulása szükséges. Ezek miért alakultak ki?

 

13. Milyen a Világegyetem térszerkezete?

Az Univerzum sűrűsége miért esik olyan közel ahhoz a kritikus sűrűséghez, ami az Univerzum összeomlásához, de legalább a tágulás megállásához szükséges? Ezt a problémát a felfúvódás-elmélet megoldja, de amennyiben a Világegyetem tere euklideszi, az egy rendkívül instabil állapotot jelentene – legalábbis a táguló modell számára.

 

14. A horizont-probléma

Miért néz ki az Univerzum minden irányban ugyanolyannak a kozmikus háttérsugárzás tekintetében, holott az egyes régiók olyan messze kerültek egymástól, hogy az ezek közötti kiegyenlítődéshez a fénysebességnél jóval nagyobb sebességre lenne szükség? A felfúvódás-elmélet erre is ad magyarázatot, legalábbis részben, de ha nem volt felfúvódás akkor ez továbbra is probléma marad.

 

15. Mi a helyzet a sötét anyaggal?

Az Univerzum anyagának jelentős része (úgy durván 95%) előlünk rejtve marad, de bizonyos jelek azt mutatják, hogy létezik (spirál-galaxisok külső csillagainak mozgása miatt feltételezhető a halóban lévő valamilyen anyag, vákuum-fluktuációs jelenségek). Honnan származik és mi ez az anyag?

 

16. Valóban helyes a Világegyetem korára adott számítás?

Vajon elfogadható az Univerzum korának megállapítása a Hubble-konstans ill. a csillagok élettartamának számítása alapján? A galaxisok halójában levő csillagok kora a Világegyetem jelenleg elfogadott koránál, 13.7 milliárd év, jó 50%-al mutatkoznak idősebbnek.

 

17. Az észlelési kúp problémája

Amikor csillagászok távcsőbe néznek a távcső által meghatározott észlelési kúpba eső tartományt látják. Minél nagyobb távolságokban lévő objektumokat néznek, annál szélesebb tartományát látják a világnak. Egy bizonyos távolág után ezen kúp már az egész világot befogja, mert az univerzum korai mérete már belefér ebbe e kúpba. Azaz ennek az észlelési kúpnak egy távolságon túl szűkülnie kellene. Ez mégsem figyelhető meg. Miért nem?

 

18. A Világegyetem mágneses tengelye

Az Ősrobbanás-tan semmit sem tud kezdeni a legújabb megfigyeléssel, miszerint a Világegyetem mágneses tengellyel rendelkezik. Legalábbis Lokális Halmaz szintjén.

 

19. A hőhalál problémája

A Világegyetemben, ahelyett, hogy kiegyenlítődne a hőmérséklet és minden rendszer a lehető legalacsonyabb energiaszintre törekedne, azaz a rendezettség (az entrópia) nőne, ennek az ellenkezője figyelhető meg. Miért?

 

20. Az élet létrejöttének problémája

Az Ősrobbanás-tan nem tud magyarázatot adni az élet létrejöttére, annak elterjedtségére; az Ősrobbanás-tanból következő evolúciós-tan, miszerint a Világegyetemben az anyag fejlődésével létrejött az élet, és az is fejlődik, nem bizonyítható.

 

21. Informatikai probléma

Mennyi volt a teljes Világegyetem információ tartalma az Ősrobbanás előtt? Ha nulla, akkor mitől lett egy, kettő, stb. az Ősrobbanást követően. De ha nulla volt, igazából már a nulla bit információ is információ. A „semmi puszta léte” már információs állapot, tehát nem létezhet „nulla bit állapotú rendszer”. Vagyis nem lehetett az Ősrobbanás előtt semmi, abszolút semmi sem. Az abszolút semmiből pedig nem lehet valami. Ugyanis honnan eredne az ehhez szükséges információ? Honnan ered a Világegyetemben megfigyelhető információ-mennyiség?

 

Világegyetem információtartamának végtelen nagynak kell lennie, végtelen mennyiségű információt végtelen mennyiségű anyag hordozhat csak. Ebből adódik a következtetés, a Világegyetem energiatartalma is végtelen, hiszen az anyag változásai egyben energia- és információ-változással is járnak. Az információ viselkedése egészen különleges, a jelek szerint az anyag- és energiaváltozás mellett, az információ nem semmisül meg.

 aranylaci.freeweb.hu/bigbang/bigbang.htm