Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Modernfizika honlapja: Az éterről

 Az éterről

 

Az éterrel már sokat foglalkoztam az eddigi cikkekben, hiszen mindig valahogyan felvetődött. Most viszont röviden ismét foglalkozom vele, külön cikkben.

 

Mint írtam, az ősrobbanást követő néhány időkvantumban már megvolt az Univerzumban minden anyag, ami most is alkotja. Viszont az akkori sűrűségéről nem tudunk semmit. A fizikusok azt állítják, akkor a sűrűsége közel végtelen volt. Erre viszont semmi bizonyíték sincs. Lehet, hogy akkor csupán kevesebb virtuális részecske vándorolt át? Univerzumunkba, így sűrűsége akár egyenlő is lehetett a mostani, talán szuperfolyékony éterével.

Nagyon érdekes, de az Univerzum tágulása egyre gyorsul. Ilyenkor vajon mi is tágulunk vele, vagy csupán a beérkező virtuális részecskék töltik ki maradéktalanul a teret? Minden jel arra mutat, hogy a gravitációs kölcsönhatás a nagyobb tömegű részecskéket összetartja, és a keletkező üres részeket új virtuális részecskék töltik ki. Ha ez így van, akkor nem hihetünk a legtöbb olyan elméletnek, miszerint az Univerzum egyszer teljesen elüresedik, kihűl?, hiszen valójában a növekedéssel együtt érkeznek új kitöltő részecskék.

De konkrétan milyen részecskék ezek? Erről semmit sem tudunk, viszont logikusnak tűnő gondolat az, miszerint az alapvető kölcsönhatások közvetítőrészecskéi érkeznek. Ebben a gondolatban az a hiba, hogy több közvetítőrészecskével a kölcsönhatásoknak erősödniük kellene. De mivel ez sem bizonyított, és nincs más helytálló elmélet, egyelőre ez tűnik a legmegfelelőbbnek.

Most számoljunk egy kicsit! Az Univerzum átmérője nagyjából 93 milliárd fényév. Ha teljesen szabályos, akkor egy gömböt formáz, melynek egymástól való legtávolabbi pontjai 93 milliárd fényévre vannak. A gömb térfogatát úgy számoljuk ki, hogy néggyel megszorozzuk a pi-t, majd ezt a sugár köbével. A kapott eredményt elosztjuk hárommal, és meg is kaptuk az adott gömb térfogatát. Az eredmény: közel 420947 köbfényév. Egy fényév körülbelül 9460000000000000 méter. Na, a térfogatot most már tényleg nem írom ide köbméterben, mert elfoglalná a fele könyvet. Viszont azért érzékeltetésnek megfelelő lehetett. Egyébként nem tudjuk, hogy pontosan milyen gyorsan növekedik, növekedett, és hogy miképp változik az Univerzum méretének növekedése, így persze nem tudhatjuk az átmérőjét sem pontosan meghatározni. Nem is beszélve arról, hogy az Univerzum biztosan nem szabályos gömb alakú, hiszen már az ősrobbanást követő néhány időkvantumban megszűnt a homogenitása. Így természetesen szinte teljesen biztos, hogy a számolás helytelen, akár nagyságrendekkel is eltérhet a valós adatoktól. De a célom ezzel véletlenül sem az volt, hogy egy pontos számolást írjak ide, hanem az, hogy érzékeltessem: milyen kicsik vagyunk, és milyen nagynak hisszük magunkat.

 

Az éter tudományosan megfogalmazva olyan közeg, amelyben az elektromágneses hullámok terjedhetnek. Az „éter” szót az űr helyett az 18000-as években vezették be. Ilyenkor még a Newton által elképzelt abszolút tér volt a fizikai mérce, ehhez mértek mindent. Az abszolút térről alkotott elképzeléseinket azonban a Michelson-Morley kísérlet és a speciális relativitáselmélet elvetették. Így sokan helytelenül azt hitték, hogy az éterről alkotott elképzeléseink is megdőltek. Ez nem így van, hiszen ha a tér nem is abszolút, valami mégis kitölti. De erről már írtam.

 

René Descartes vetette fel elsőként az éter létezését. Ő nagyon helyesen úgy gondolta, hogy a testek elnyelik az étert, például a csillagok a csillagközi gázokat. Elméletében azonban volt egy hiba: ő azt hitte, az éterben a testek úgy haladnak, hogy az mindig megkerüli őket, tehát az éter ellenállást fejt ki a testekre. (A testek „úsznak” az éterben). Ezzel Descartes éterelmélete meghiúsult, és csak a szuperfolyékonyság felfedezése után merült fel ez a kérdés. A problémát azzal tudták orvosolni, hogy az éter szuperfolyékony, de az ekkor fellépő hatásokat már ismertettem. Az éter szuperfolyékonyságával sokan egyetértenek, de mi van akkor, ha mégsem az? Ekkor az lehet a magyarázat, hogy a testek az éterben minden hullámokból állnak. Ez elképzelhető, hiszen minden részecskének van hullámtermészete, és a testek is részecskékből épülnek fel. Ez magyarázza azt az állításomat is, miszerint egyenletesen mozgó testek esetében megmarad a szuperfolyékony állapot, gyorsuló mozgást végzőknél viszont megszűnik: ha a testek hullámok, akkor közegük mozgását követniük kell.

De! A fény egy transzverzális hullám. (Hogy ez mit jelent, azzal a következő fejezetben fogunk foglalkozni.) Egy transzverzális hullám csak nagy sűrűségű és szilárd közegben tud terjedni, vagyis az éter is szilárd. (Félreértés ne essék, a „szuperfolyékonyság” szó nem utal arra, hogy az adott közeg folyékony lenne. Szuperfolyékony közeg lehet szilárd is.)

Ha az éter ilyen nagy sűrűségű, és mi a látható (nem virtuális) részecskékből köbméterenként csak néhányat érzékelünk, az enged arra következtetni, hogy az étert kitöltő részecskék közel 100%-a virtuális. De most már írok egy pontos, sokkoló értéket: az éter sűrűsége nagyjából 10000000000000000000000000000000000000000000000000 00000000000000000000000000000000000000000 kilogramm/köbméter. Ez elképesztően nagy szám. Ebben a hétköznapi testek nem hogy úszni, még mozdulni sem tudnának!

De ha a testeket alkotó részecskék hullámként viselkednek, akkor nem baj, sőt, pont hogy előnyös ez a hatalmas sűrűség, hiszen nagyobb sűrűségű közegben a hullámok rezgése sokkal kevésbé csökken le, így sokkal tovább haladhatnak. Gondoljunk csak a Doppler-effektusra! Ez egy kisebb sűrűségű közegben nagyon erős is lehet, nagy sűrűségűben viszont akár elenyésző is.

 

Ezzel viszont felmerülhet egy olyan kérdés, ami az egész fizika szempontjából létfontosságú: akkor most volt-e ősrobbanás? A kérdés mögött megbújó érvelés a következő: ha az éter szuperfolyékony, és ebből származóan súrlódásmentes, akkor a csillagokból elinduló fényhullámok változatlanul érnek ide.

Ez először logikátlannak tűnhet, de a tudósok az ősrobbanásra azzal következtettek, hogy az Univerzum tágul, tehát valamiből kell tágulnia. Nos, a már említett Doppler-effektusból (a hullámok frekvenciaváltozása) tudják, hogy az Univerzum tágul. Ha viszont nem volt ősrobbanás, és az Univerzum statikus, akkor is változhat a fényhullámok frekvenciája, még szuperfolyékony éter esetén is. Ennek oka a gravitációs vöröseltolódás lehet, amit az ősrobbanás ellenzői a Doppler-effektus megkerülésére magyaráznak.

Vagyis: az Univerzum nem tágul, csupán a fényhullámokra hat a gravitáció, és olyan frekvenciaváltozásokat idéz benne elő, ami azt a látszatot kelti, hogy az Univerzum tágul. Tehát az Univerzum változatlan, nem tágult és nem is tágul. Legalábbis ezzel és ehhez hasonló elméletekkel érvelnek az ősrobbanás támadói.

Tehát akkor nem volt ősrobbanás, kezdhetjük az Univerzum történetét újraelemezni? Szó sincs róla, ez csak egy bizonyítatlan elmélet. A tudósok valóban nem szántak túl sok figyelmet a gravitációs vöröseltolódásra a Doppler-effektussal szemben, de ez önmagában nem jelent semmit. Lehet, hogy gyorsabb a tágulás, mint gondoltuk, csak a vöröseltolódás miatt ezt kevesebbnek érzékeljük. (Van egyébként kékeltolódás is, ami viszont a Doppler-effektushoz hasonló, vagyis a vöröseltolódással ellentétes hatásokat vált ki a hullámok frekvenciaváltozásaiban.)

 

Ennyit nagyon röviden az éterről. Többet nem fordítok rá külön, úgyis nagyon sokszor előkerült már, és mindenhol elő kell egy picit majd vennünk.

Hozzászólásom   Zoltán SomjaiFizika, Matematika, Csillagászat oldalról

Gábor Szabó

 

A probléma nagyon nehezen érthető meg. Einstein négydimenziós matematikai egyenletekkel bizonyította igazságát. Ezért a gravitációt is négydimenziós térben kell kezelnünk.

Ebben az esetben a rezgés által előállított háromdimenziós anyag a négydimenziós térben áll fent. Amikor kiszámolták az éter sűrűségét (akkor még elfogadták, hogy van) iszonyú nagy sűrűségnek adódott. Mivel hétköznapi megtapasztalásuk, hogy vidáman mozgunk a térben, ezért elvetették. Pedig, ha feltételezzük, hogy minden csak rezgés(Tesla) akkor azt kell állítani, hogy mi egy négydimenziós tér képernyőjén jelenünk meg, mint rezgés.

A képernyő a rendkívül sűrű éter, ezért kimutathatatlan. Ebben az összefüggésben a képernyőn rezgő történetben a gravitáció egy programpont, miszerint minden törekedjen a képernyő sűrűségének elérése felé. Persze rengeteg korlát van beiktatva azért, hogy működőképes maradjon a rendszer. Negyedik dimenzióhoz kapcsolt jelenséggel (mágnes) korlátozottan ki is lehet kapcsolni a gravitációt. Megkerestem: "az éter sűrűsége nagyjából 10000000000000000000000000000000000000000000000000 00000000000000000000000000000000000000000 kilogramm/köbméter.

A fény egy transzverzális hullám. Egy transzverzális hullám csak nagy sűrűségű és szilárd közegben tud terjedni, vagyis az éter is szilárd." Ez bizonyítja a képernyő létezését.

modernfizika.lapunk.hu/