Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az izraeli főügyész vádat emel Netanjahu ellen

2019.11.21

 

Drámai bejelentés: Mandelblit közli Netanjahuval kapcsolatos döntését – percről percre

Aviháj Mandelblit főügyész ma este 19:30-kor nyilatkozatot tesz a média előtt az Igazságügyi Minisztériumban, az újságíróknak nem lesz lehetőségük kérdéseket feltenni. Mandelblit várhatóan bejelenti, hogy Netanjahu mely aktáiban döntött vádemelésről. Netanjahu közölte, hogy 20:30-kor válaszol a döntésre a miniszterelnöki rezidenciájából, de újságírók nem lehetnek jelen.

A kérdéses ügyekkel kapcsolatban ezen a linken frissíthetjük fel emlékezetünket.

Az 12-es és a 13-as tévé és a Ynet is közölte, hogy értesüléseik szerint maradnak az ügyészség által elkészített eredeti vádirat vádponjai, vagyis Netanjahu ügyvédjeinek nem sikerült a meghallgatáson ezt megváltoztatni.

Ezek szerint a 1000-res akta: csalás és közhivatallal visszaélés, a 2000 -res akta: csalás, közhivatallal visszaélés, a 4000-res akta: csalás, közhivatallal visszaélés és hivatali vesztegetés.

A hivatai vesztegetés bűntett, 10 év szabadságvesztéssel böntethető. A csalás és közhivatallal való visszélés kisebb súlyú vétség, maximum 3 év börtön járhat érte.

Az izraeli főügyész vádat készül emelni Netanjahu ellen

benjamin netanjahu matrica crime minister
Fotó: Izraelinfo
Az izraeli főügyész vádat készül emelni Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek azonban előtte még lehetősége lesz meghallgatáson érvelnie saját védelmében – jelentette a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna csütörtökön.

Netanjahu ellen három korrupciós bűncselekmény, megvesztegetés, hivatali vesztegetés és csalás elkövetése miatt emel vádat – a meghallgatás eredményeinek függvényében – Aviháj Mandelblitt legfőbb ügyész.

Ezek közül a legsúlyosabb, akár tíz évre is büntethető vád a megvesztegetés, amellyel a négyezres számmal jelölt akta, vagyis a Bezeq telekommunikációs óriásvállalat tulajdonos főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott adok-kapok ügyletei miatt gyanúsítják a kormányfőt.

Szintén vádat készülnek emelni Saul Elovics és felesége, valamint egy, az érdekeltek között közvetítő személy ellen. Elovicsékat azzal vádolják, hogy megvesztegették a miniszterelnököt, amikor tőle kapott gazdasági előnyökért cserébe nyomást gyakoroltak Netanjahu és felesége kéréseinek megfelelően a Walla hírportál híreire és cikkeire.

Az ezres, “ajándékozási” aktában nem megvesztegetés, hanem a csak három évvel büntethető hivatali vesztegetés és csalás a vád. Ez az ügy a bizonyítékok szerint közel hétszázezer sékel (mintegy ötvenmillió forint) ajándék átadásáról, illetve elfogadásáról szól, amit két milliárdos üzletember, Arnon Milchen és James Packer nyújtott Benjámin és Sara Netanjahunak.  

 

Az ötvenhét oldalas, az érintettekhez eljuttatott vádirat részletesen felsorolja a kétezres akta tartalmát, a Jediót Ahronót című újság lapkiadó-tulajdonosával folytatott beszélgetéseket is, melyekről hangfelvétellel rendelkezik a rendőrség. 

A vádirat szerint arról egyeztettek, hogy miként változtassák meg a lap irányvonalát Netanjahu érdekében, s cserébe miféle  intézkedésekkel javítja az újság gazdasági helyzetét a kormányfő. Emiatt Arnon Noni Mózesz ellen is vádiratot nyújtott be Mandelblitt megvesztegetés vádjával. 

A drámai bejelentés kevesebb mint hat héttel az április 9-re kiírt választások előtt történt, és befolyást gyakorolhat a voksolás kimenetelére, a Netanjahu vezette Likud párt sikerére. A párt képviselői a médiát azzal vádolják, hogy nyomást gyakorolt a legfőbb ügyészre, hogy a kormányfő számára kedvezőtlen döntést hozzon, s boszorkányüldözésnek minősítették a korrupciós ügyeket. 

izraelinfo.com/2019/11/21/dramai-bejelentes-mandelblit-kozli-netanjahuval-kapcsolatos-donteset-percrol-percre/