Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fekete lyuk belső szerkezetének feltárása Einstein relativitáselmélete és a gravitációs hullámok észlelése alapján

 

FRISSÍTVE! Szabó Gábor: Fekete lyuk belső szerkezetének feltárása Einstein relativitáselmélete és a gravitációs hullámok észlelése alapján

 

 

 

A jelenleg elfogadott elmélet szerint a fekete lyukak a nagy tömegű csillagok összeomlása nyomán jönnek létre. A nagy tömegű csillag anyaga az összeomlása során belülre kerül az úgynevezett eseményhorizonton, azon a felületen, amelyen a szökési sebesség eléri a fénysebességet. Ezen határon belül semmilyen fizikai hatás nem juthat ki, még a fény sem.

A klasszikus fekete lyuk-elmélet rendelkezik két gyenge ponttal. Az egyik az, hogy jelenleg benne az érvényesnek tekintett elméletek alapján végtelen nagy energia-sűrűségekre extrapolálnánk. A másik baj az, hogy a konvencionális elmélet szerint a fekete lyukban végtelen nagy entrópia alakul ki, ezt pedig nem lehetséges értelmezni a jelenlegi ismereteink szerint. Azzal, hogy az eseményhorizont fogalmát a fény szökési sebességéhez kötjük, a fekete lyuk az egész Univerzumban érvényes fizikai törvények alatt marad. A fekete lyukakban a gravitáció minden más erőt felülmúl, s az anyag egy számunkra ismeretlen, végtelenül sűrű állapot felé omlik össze, amit szingularitásként írhatunk le. Viszont az eseményhorizont fénysebességgel való definiálása nem választja el a fekete lyuk fizikai valóságát az Univerzumtól. A stabilis univerzum létezése megköveteli, hogy minden kölcsönhatásnak véges legyen a határsebessége, ami a fénysebesség, és ebből következnek a relativitáselmélet törvényei is. Egy nagytömegű fekete lyuk felületén a gravitáció mértéke nem engedi meg a fény terjedését. Ebben az esetben a szingularitás következtében sérülnének a Világmindenség minden pontjára érvényes fizikai törvények. Ezért a természet törvényeinek el kell választani a fekete lyuk fizikai paramétereit az Univerzum valóságától.

 A tömegek és a sebesség lassítja az időt Einstein relativitáselmélete szerint. Ami lassulhat, az meg is állhat. A fekete lyukak eseményhorizontját a gravitáció által megállított idő adja. Mivel az Univerzum időben létezik, a fekete lyukak idő általi szingularitása kikerül az általánosan igaz fizikai paraméterek valósága alól. A fekete lyukak eseményhorizontjának felszínétől mért távolságát az határozza meg, hogy az általa létrehozott gravitáció értéke mely pontban állítja meg az időt.

 

A fekete lyukak összeolvadása által keltett gravitációs hullámok nyomán bizonyított tények

 

„A detektorok által érzékelt gravitációs hullámok forrása két fekete lyuk összeütközése és összeolvadása volt egy a Földtől 1,2 milliárd fényévnyire lévő galaxisban. Az eredeti fekete lyukak tömege 29, illetve 36 naptömeg volt, az összeolvadásukkal keletkezett objektumé azonban csak 62 naptömeg.”[1]

A fekete lyukak összeolvadásának következtében létrejövő gravitációs hullámok észlelése, alkalmassá tette a lyukak belső szerkezetének meghatározását. Az észlelés során négy meghatározó fizikai tény bizonyosodott be:

 

1.      A fekete lyukak fizikai anyagból álló tömeggel rendelkeznek.

2.      Az összeütközés során jelentős tömegveszteség állt elő.

3.      Az összeolvadás gravitációs hullámot indított el.

4.      A gravitációs hullám fénysebességgel terjed.

Az első pont a különböző olyan feltételezéseket cáfolta, hogy ezek átjárók lennének egy másik univerzumba, féregjáratok lennének és nem pedig tömeggel rendelkező égitestek.

A második pont azt bizonyította, hogy különleges esetekben az eseményhorizont alól távozhat anyag, információ, energia.

A harmadik pont a vákuumon keresztülható téridő hullámok létét bizonyította be, a negyedik ennek a sebességét határozta meg.

 

„A klasszikus fekete lyuk-elmélet rendelkezik két gyenge ponttal. Az egyik az, hogy jelenleg benne az érvényesnek tekintett elméletek alapján végtelen nagy energia-sűrűségekre extrapolálnánk. Márpedig tapasztalataink szerint minden fizikai elmélet érvényességének vannak korlátai, melyeket csak akkor ismerünk fel, ha egy új elmélet meghaladja a régit. Nem ismerjük tehát a jelenlegi elméletek érvényességi korlátait, ám abban biztosak lehetünk, hogy a végtelen energia-sűrűségek irányában ilyen korlátnak léteznie kell, vagyis az ismert elméletek segítségével végtelen energia-sűrűségig végzett extrapoláció nem lehet jogos. (Így tehát a szingularitás téves elnevezés, sokkal hitelesebb lenne a kvázi-szingularitás keresztnév.) A másik baj az, hogy a konvencionális elmélet szerint a fekete lyukban végtelen nagy entrópia alakul ki, ezt pedig nem lehetséges értelmezni a jelenlegi ismereteink szerint.”[2]

 

 

 

Az eseményhorizont alatti világ

 

 Az eseményhorizontnak a fekete lyuk felszínétől mért távolságát az adja, ahol az égitest gravitációja megállítja az időt.

Az eseményhorizont alatt, az égitest felszínéig, mivel a fény csak időben tud terjedni, hiszen sebessége van, az idő meg áll, ezért sötétség van. Az álló idő nem teszi lehetővé az atomoknak, vagy részecskéinek rezgését, a hőmérséklet ezért abszolút nulla fok. A gravitáció értéke a fekete lyuk szilárd felszínétől az égitest középpontja felé haladva csökken, majd a középpontjában megszűnik. A nyomás a fekete lyuk felszínétől kezdve a középpontja felé haladva, rendkívüli mértékű, és egyre nő.

 „A gravitációs erő csökken a mélység függvényében, ezért ha a Föld közepén egy üregben találnánk magunkat, teljesen súlytalanok lennénk. A nyomás azonban nemcsak az adott helyen uralkodó nehézségi erő függvénye; attól a súlytól is függ, amely fölöttünk van alátámasztva.” [3]

 

A fekete lyuk szerkezete az eseményhorizonttól a középpontjáig

 

A relativitás elv fizikai törvénye arról is szól, hogy az anyag energiává tud alakulni, de az energia is tud anyaggá válni. „A magfúzió során két könnyebb atom magja egy nehezebb maggá olvad össze. A folyamatban hatalmas energia szabadul fel, ami a magot összetartó nukleáris erőknek (magerőknek) köszönhető.”[4]

 Mi történik egy fekete lyuk felé közeledő kőzetbolygóval?

A fekete lyuk eseményhorizontja felé közeledő égitest eléri az a határt, ahol a gravitáció eléri azt az értéket, amely a fizikai anyag összeomlását eredményezi. Ekkor az összeomló anyagból felszabaduló magenergia rendkívül felhevíti. Amennyiben egy bolygóméretű égitest kerül a fekete lyuk vonzásába, akkor ezen a ponton hirtelen jelentős hőenergia kilövellés következik be. Ezt érzékeljük a fekete lyuk felől időnként érkező forró áramlatnak. Az égitest gyorsan, órák alatt eléri az eseményhorizontot. Amikor a fekete lyuk felé gyorsulva zuhanó felhevült, összeomlott anyagú bolygó közel kerül az eseményhorizonthoz, az idő megállásának pillanatához, a hirtelen az abszolút nulla fokhoz közeli környezetben az égitestben felhalmozott hőenergia blokkolódik. Az idő múlása a nullához konvergál, a fizikai anyagot összetartó erők is a megszűnés határára kerülnek. A bolygóméretű anyagtömeg hőrezgésének hirtelen megállása az eseményhorizont előtt újabb energiarobbanást okoz és hirtelen hideghullámot generál a rendkívül hideg környezetből.[5] Kisebb méretű tömegek, gázok nem okoznak változást a fekete lyuk környezetében.

 

A szingularitáson átlépő anyag, mivel az idő áll, szétesik. A belépő anyag a lyuk felszíne felé nem tud gyorsulni, hiszen az idő áll, az ennek következtében a matematikailag szükséges végtelen gyorsulási értékkel kellene a testnek a felszín felé zuhanni. Ez azonban lehetetlen. Így a szingularitás az eseményhorizont és a szilárd felszín között a gravitációs hatást kiüti. Az anyag az abszolút nulla fok és az időmúlás megállása következtében egy kocsonyás jellegű, szuperfolyékony halmazállapotba kerül. A fekete lyuk magja ebben a szuperfolyékony masszában forog hatalmas sebességgel.

 A gravitációs állandó csak a lyuk szilárd felszíne és az eseményhorizont között van felfüggesztve a végtelen értéke miatt, a felszínen azonban rögtön életbe lép.

 

Mi hozza létre a szilárd felszínt?

 

A fekete lyuk gravitációját az eseményhorizonton kívüli térben, a teljes horizonton belüli tömeg értéke határozza meg. Az eseményhorizonton belül viszont a szingularitás miatt a fizika összes törvénye fel van függesztve. De induljuk el, az eseményhorizont felől a lyuk közepe felé, gondolatkísérlettel. A szingularitás által kiütött térben csak a kocsonyaszerű, szuperfolyékony, abszolút nulla fokos anyagmassza van. Ez a massza áll, hiszen nincsen idő, ami lehetővé tenné a mozgását. Ahogyan haladunk egyre a középpont felé, a gravitáció lassan csökkenni kezd. Elérjük a negatív eseményhorizontot a massza belsejében, amelynél a gravitáció csökkenésének következtében megjelenik az idő, mint fizikai tényező. Ez a pont a fekete lyuk rendkívüli sűrűségű, szilárd felszínének létrejöttét is jelenti. A massza hirtelen folyamatosan összeomló szilárd anyaggá válik.

Az idő megjelenését követően életbe lépnek az Univerzumra jellemző általános fizikai törvények, lehetővé válik a mozgás, a fekete lyuk fénysebességhez közeli értékekkel pöröghet. A hőmérséklet is lassan emelkedni kezd. Gondolatkísérletünkben a szilárd fekete lyuk köpenyén keresztül haladunk annak középpontja felé. Az összeomló anyag folyamatosan hőt termel

 

E = mc2

 

A középpont felé haladva elérkezünk egy ponthoz, amikor az összeomlott anyag tömege és a fénysebesség négyzete szorzatának értéke, rendkívüli energiasűrűséget hozna létre. Mivel az nem lehet végtelen, az energiasűrűségnek biztosan korláttal kell rendelkeznie, ezért felbomlik az anyag és energiává alakul át, ugyanúgy, mint a hidrogénbombánál.

A csillagokban normál magfúzió során két könnyebb atom magja egy nehezebb maggá olvad össze. A folyamatban hatalmas energia szabadul fel, ami a magot összetartó nukleáris erőknek (magerőknek) köszönhető. Esetünkben itt nem erről van szó, nem újabb anyagok keletkeznek, hanem az alkotóelemei kerülnek egyre közelebb egymáshoz, és préselődnek egymásba. Az anyag összeomlása következtében felszabaduló hatalmas energia a felszín felé nem képes haladni, csak befelé, az égitest középpontja felé tud sugározódni.

 

 „A magfúzió már 10-20 millió °C hőmérsékleten is végbemegy, a jelentős energiatermeléshez ennél nagyobb, 50 millió °C körüli hőmérséklet szükséges.”[6] Normál sűrűségen nem indul meg fúzió, csak akkor, ha előzőleg a fúziós anyagot erősen összepréseljük, lásd hidrogénbomba. A fekete lyuk belsejében pontosan ez a folyamat zajlik. Ebben a mélységben, amikor a hőmérséklet értéke eléri a fúzió megindulásához szükséges értéket, az anyag energiává alakul át, fényjelenség kíséretében. Beléptünk a fekete lyuk belső fénykamrájába, ahol rendkívüli nyomás, hőmérséklet és fény tombol. Az Univerzum legforróbb és legnagyobb nyomásértékű pontja lehet a fekete lyuk közepe.

 

Hogyan szabadult ki az eseményhorizont alól a két fekete lyuk összeütközésekor három naptömegnyi energia?

 

Amikor a gravitációs hullám kimutatása céljából vizsgált esetünkben a két, közel azonos tömegű fekete lyuk, egymás körül való, egyre szűkülő és gyorsuló körkörös mozgása véget ért, ütközött a két test. Az erőhatás következtében felszakadt a két égitest külső köpenye, és a közepükön lévő belső üregből az ott felhalmozódott belső energia kitört. Mivel a két test ebben az időpillanatban még különálló tömeggel és eseményhorizonttal rendelkezett, ezért ki tudott lövellni ez a belső energiacsomag anélkül, hogy az eseményhorizontjuk ezt meg tudta volna gátolni. Az újonnan összeálló, egybefüggő égitest megnövekedett új eseményhorizontja ezt már nem tette volna lehetővé. Így tudott egy villanásnyi idő alatt három naptömegnyi energia eltávozni a két összeolvadó fekete lyukból úgy, hogy nem sérült meg az elv, hogy az eseményhorizont alól semmi sem távozhat.

 

A fekete lyuk rendszere adiabatikusan zárt, az eseményhorizont és az abszolút nulla fokos felszíne következtében kifelé nem tud hőt sem felvenni, sem leadni. A fentebb vázolt rendszerben lejátszódó anyag-energiaegyensúly kialakulása nyomán a rendszer entrópiájában belső egyensúlyi állapot áll fenn. Ahogyan növekszik az égitest tömege és külső átmérője a bekerülő anyag következtében, úgy a belső üreg mérete és hőmérséklete is növekszik. Amikor  anyag kerül a fekete lyukba, akkor növekszik az entrópia, a szabály értelmében hő keletkezik, amelynek kimutatható hőmérsékletnövekedést kell okoznia, valamilyen sugárzási formában kell felszabadulnia. Az energiatöbblet az égitest belső üregében jelenik meg.

 

 

 

A fekete lyukak felbomlásának folyamata

 

Vegyünk egy olyan fekete lyukat, amely már hosszabb ideje nem jut anyagutánpótláshoz. A köpenyének anyaga folyamatosan sűrűsödik, az anyagösszeomlás folyamata nem áll le. A belső üregének átmérője eközben nő, az egyre sűrűbb anyag gravitációja az időt ugyanúgy csak egy adott pont után engedi megjelenni a belső térben. A lyuk külső átmérője is egyre csökken, a köpeny anyagának keresztmetszete egyre kisebb, vékonyodik, mígnem a fokozódó belső nyomást már nem képes azt ellensúlyozni, és egy gammavillanás kíséretében szétrobban a fekete lyuk. Ekkor rendkívül sűrű, kisebb - nagyobb anyagdarabok és szuperfolyékony kocsonyaszerű anyag repül szét a tér minden irányába. A nagyobb darabokban ugyanúgy létrejön a belső energiamező és a saját eseményhorizontjuk. Viszont ezek nagyobb darabok, a kisebb gravitációs hatásuk miatt, az időt csak a testükön belül képesek megállítani, az eseményhorizont az anyagi testen belül jön létre. Ez egy instabil állapot, a belső energiamező szétveti rövid időn belül ezt az alakulatot, energiaszétsugárzódás formájában. A kisebb darabok gravitációja eleve nem elég az idő megállításához, ezért azok a robbanás pillanatában gammasugárzássá alakulnak át.

 

A fenti elmélet alapján stabilan csak akkora fekete lyuk jöhet létre, amelynek gravitációs értéke az időt, a testen kívül képes megállítani. Ennél kisebb fekete lyukak azonnal felbomlanak, szétsugározódnak.

A két következő két cikkben közölt tudományos megfigyelést az észlelők más jelenség okának tulajdonítják. Azonban a megfigyelés az általam felvetett fekete lyukak bomlási elméletét támasztja alá. A cikk a lyukak születéséről beszél, elméletem szerint pedig pontosan ellentétesen, a fekete lyukak bomlási folyamatát észlelték a kutatók.

 

Új elmélet a fekete lyukak születéséről /SWIFT űrteleszkóp észlelése/


„Az utóbbiak követésére specializálódott SWIFT űrteleszkóp észlelései szerint a hosszabb gammavillanások mintegy felénél nem csak egy robbanás jelentkezik. A megfigyelések jelentős részénél az első felvillanást követő öt percen belül is erős aktivitás jelentkezik. Alkalmanként kettő, három, vagy négy nagyobb "utórobbanás" is lehet, amelyek keretében intenzív röntgensugárzás is megfigyelhető. Néhány esetben az első villanás után egy nappal is rögzítettek felfényesedést.

A fenti jelenség eddig a 2005. május 2-án rögzített GRB 050502B jelű gammavillanásnál volt a legfeltűnőbb. Ennek kezdeti intenzív szakasza 17 másodpercig tartott, majd a sugárzás gyengült. Mintegy 500 másodperccel később azonban váratlanul felerősödött a röntgentartományban, méghozzá közel százszor magasabb szintre, mint ahogy korábban jelentkezett. Eddig a SWIFT közel egy tucat gammavillanásnál örökített meg hasonlóan markáns jelenséget, és sokkal több esetben kevésbé feltűnő utóvillanásokat.”[7]

 

 

 

Neutroncsillag zuhant egy fekete lyukba

 „A NASA Swift műholdja 2005. július 24-én egy 40 milliomod másodpercig tartó gammavillanást rögzített, amely a GRB 050724 jelzést kapta. Ez a fent említett rövid villanások közé tartozott, egy halvány utófénylést mégis sikerült megfigyelni, méghozzá az elektromágneses színkép több tartományában. A robbanást követően a röntgen-, az optikai-, az infravörös- és a rádió hullámhosszakon egyaránt jelentkezett sugárzás, ami az események viszonylag pontos rekonstrukcióját tette lehetővé.

A részletes vizsgálat arra utal, hogy a kibocsátott sugárzás jelentős része keskeny nyalábban távozott, a hosszú gammavillanásoknál megfigyeltekhez hasonlóan. Itt azonban nem történt hipernóva-robbanás, sokkal kisebb energiák működtek közre. Edo Berger (Carnegie Observatories) és kollégái a chilei Las Campanas Obszervatórium és a VLA rádióteleszkóp-rendszer segítségével tanulmányozták az utófénylést. Sikerült megállapítaniuk, hogy a jelenség egy 3,5 milliárd fényévre lévő elliptikus galaxis idős peremvidékén történt, ahol elméletileg sok fekete lyuk és neutroncsillag fordulhat elő.


A kataklizma forgatókönyve

 

Scott Barthelmy (NASA Goddard Space Flight Center) és kollégái vizsgálata alapján az alábbi forgatókönyv szerint zajlottak az események. A kataklizma előtt egy fekete lyuk és egy neutroncsillag egymás körül keringve alkotott kettős rendszert. A páros az általános relativitáselmélet értelmében gravitációs hullámok kibocsátásával fokozatosan mozgási energiát veszített, és a tagok egymástól mért távolsága fokozatosan csökkent. A neutroncsillag idén, júniusban annyira közel jutott a fekete lyukhoz, hogy annak árapály-erejétől szétdarabolódott és egy elnyúlt, rendkívül gyorsan keringő törmelékívet alkotott. Anyagának nagyobb része gyorsan belezuhant a fekete lyukba, ekkor következett be a robbanás. Néhány kisebb darab, csak a következő tizedmásodpercekben jutott hasonló sorsra, ezek hozták létre a röntgen- és optikai tartományban valamivel később tapasztalt felfényesedéseket. A későbbiekben még hosszú perceken, illetve órán át jelentkező sugárzás pedig a visszamaradt kevés ionizált gáztól származhatott.

A fenti magyarázatot alátámasztja, hogy ha két neutroncsillag ütközött volna, a jelenség ennyire nem húzódik el időben, és nincs ilyen erős utófénylés. Az sem ad kielégítő magyarázatot a tapasztaltakra, ha két fekete lyuk találkozott volna. Egy nagytömegű csillag élete végén feltételezett hipernóva-robbanás pedig hosszabb és több nagyságrenddel energikusabb jelenséget okozott volna. Jelenleg csak egyetlen objektum képes egy neutroncsillag szétszakítására, egy fekete lyuk - feltehetőleg egy ilyen egzotikus eseményt sikerült megörökíteni.”[8]

 

 

 

Irodalom

1.       mta.hu: Gravitációs hullámok: egyszerre három világraszóló felfedezés a fizikában

2       A fekete lyukak bizonyításának nehézségei - a gravastar modell vákuumcsillagainak kidolgozói kételkednek a létezésükben” Koncz Attila - UniverZoom Projekt/Facebook/

3.      www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/hogyan/h00/fold

4.     napielemozsia.hu/cikkek/a-csillagok-szuletese-es-mukodese#.

5.     avilagtitkai.com/articles/view/megmagyarazhatatlan-dolgot-figyeltek-meg-a-feketelyukakkal-kapcsolatban?

6.     users.atw.hu/zmnenlaca/oktatas/16ora/Hbomba.pps

7.       Új elmélet a fekete lyukak születéséről/origo.hu/

8.       origo.hu/tudomany/vilagur/20051219neutroncsillag.

Koncz Attila

Felhasznált egyéb dokumentumok

 nemzetigeografia.hu/node/2507

 

levélkonzultáció/ rohan.janos@med.u-szeged.hu/

 

 

 

Megmagyarázhatatlan dolgot figyeltek meg a feketelyukakkal kapcsolatban

2017. március 4., szombat 




A tudósok egyelőre teljesen értetlenül állnak a bizarr jelenség előtt. Újra kell néhol írnunk az univerzumról alkotott ismereteinket?

A feketelyukakkal kapcsolatban rengeteg rejtély van még a tudomány számára, amit nem árt tisztáznia. Kezdve azzal, hogy nem tudják pontosan, mi van a másik végén. Ezt talán sohasem tudjuk meg, vagy legalábbis sok-sok ezer év szükséges majd ahhoz, hogy valmait építeni tudjunk, ami be tud menni, és képes valahogyan információt kijuttatni belőle.

Már ha ez egyáltalán lehetséges, ugyanis sokak szerint a feketelyukba való behatolás azt jelenti, hogy az a valami, amit oda beküldünk, megszűnik létezni a szó szoros értelmében.

A feketelyukak kapcsán most azonban egy másik nagyon érdekes jelenséget figyeltek meg, ami megmagyarázhatatlan.

Arról van ugyanis szó, hogy a feketelyukak felől - főleg a szupermasszív feketelyukak felől - forró, és rendkívül hideg űrbéli áramlatok, vagy ha úgy tetszik szelek érkeznek.

Ez a váltakozás pedig nagyon furcsa, ugyanis semmivel sem tudták eddig megmagyarázni, hogy miért egyszer hideg, és egyszer forró ez a kozmikus szelek.

Ráadásul ezek a folyamatok egyértelműen hatással vannak a galaxisban, melyben van. ez főleg a szupermasszív feketelyukakra igaz, melyek egyes galaxisok - így a miénknek is - a közepén helyezkednek el.

Egyfajta űridőjárás alakul ki így, ugyanis a feketelyuk hol hideg, hol forró kozmikus szeleket bocsát ki.

Senki sem tudja, hogy, és miért így működik, és hogy egyáltalán hogy képes erre, hiszen elméletileg mindent magába szív, és elnyel, még a teret és az időt is.

Nemrég górcső alá vették ezt a viselkedést, de nem sikerült semmi újat megállapítani, csak azt, hogy extrém hideg áramlik belőlük, amit időnként hihetetlenül forró áramlatok váltanak fel.

Ez a folyamatváltás annyira gyors, hogy a mérések szerint van, hogy néhány óra alatt lezajlik.

Ezzel nem csak bizonyítottá vált, hogy a szupermasszív feketelyukak képesek befolyásolni a galaxisaik űrbéli "időjárását", és hőmérsékletét, valamint a viselkedésüket, de egy újabb rejtélyre bukkantak, melyet meg kell majd fejteni a jövőben.

A hosszas vizsgálódások során még annyit sikerült megfigyelni, hogy a feketelyukak felől áramló kozmikus szél időnként rengeteg részecskét tartalmaz, és a fénysebesség közel negyedével képes száguldani a térben.

A forró kilövellő szelek néhány óra elteltével teljesen lehűlnek azonban nem értik, miért áramlik időnként leve jéghideg belőle.

Feltehetően létezhet a fekete lyukban egy olyan jelenség, egy olyan kölcsönhatási folyamat, amit még nem ismerünk, vagy még a létezéséről sincsenek elképzeléseink, vagy fogalmunk.

Ez a jelenség, vagy dolog lehet az oka annak, hogy a kozmikus szelek melyek belőle áramlanak, váltakoznak, méghozzá néha igen rövid időn belül.

www.nasa.gov/feature/jpl/nustar-spots-temperature-swings-of-black-hole-winds http://www.express.co.uk/news/science/774231/supermassive-black-hole-esa-caltech

avilagtitkai.com/articles/view/megmagyarazhatatlan-dolgot-figyeltek-meg-a-feketelyukakkal-kapcsolatban