Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gazdaság

Cikkek

Videó! Ilyen mikor a szerbiai munkásoknak le kell dérdelniük dél-koreai főnökeik előtt

2017.03.11

 A dél-koreai Jura cég három szerbiai gyárában, amelyekre Aleksandar Vučić kormányfő különösen büszke, az alkalmazottakat rabszolgaként kezelik.

A munka embertelen körülmények között zajlik, a főnökök pedig válogatott megaláztatásoknak teszik ki a dolgozókat. Egy ideig pelenka viselésére kényszerítették őket, hogy ne kelljen illemhelyre járniuk. Ez a durva intézkedés állítólag megszűnt. Az alábbi videó, amely minap készült a Jura leskovaci gyárában, nagy felháborodást váltott a szerbiai polgárok között.

 

Bogár László: Kik is veszik fel valójában az uniós támogatásokat

2017.03.02

 A nettó mintegy 590 – 600 eurós nemzetgazdasági átlagfizetéshez képest a német bér 2300 euró.

Tehát a bérköltség negyede a németnek.

Ugyanígy a szolgáltatások ára is. A gépek természetesen német termékek, az áruk természetesen a német ár. Ennek megfelelően a profitot törvényesen és tisztességesen bármikor kiviheti a cég a mi kis Magyarhonunkból.

Amit tehát röviden és velősen: megtámogatjuk a felesleges pénzünkkel a hülye Osteuropát, akik persze a mi cégeinknek biztosítják az olcsó munkaerőt, így a hatalmas profitot. Aztán pedig, mint mindig a történelemben, valaki valahol felveszi a pénzt. Ez a valaki természetesen német nemzetiségű, az, hogy hol veszi fel, nem tudom, mert mostanában ők is szeretnek bizonyos adókönnyítési eljárásokat igénybe venni, például Luxemburgban, vagy épp Liechtensteinben.

 

AZ ÁLLAMILAG BIZTOSÍTOTT ALAPJÖVEDELEM ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI

2017.02.26

 Az alapjövedelem koncepciója azért merült fel, mert a technológiai fejlődés, az automatizálás miatt a munkahelyek száma nem arányosan növekszik a gazdasági növekedéssel. Ráadásul a megnövekedett élettartam miatt az emberek tovább maradnak a munkapiacon, ezzel is csökkentve az új munkahelyek számát. Egy további fontos szempont lehetett, hogy míg a korábbi technológiai vívmányok a társadalom széles rétege számára biztosítottak előnyöket (több szabadidő és/vagy több jövedelem formájában), addig napjainkban elsősorban a cégtulajdonosok, befektetők profitálnak egy-egy találmányból, a dolgozók csak közvetve. A jövedelemkülönbség növekedése tehát alapvetően a jelenlegi társadalmi-tulajdonosi rendszerbe kódolt dolog. Az alapjövedelem felvetésekor a tisztes megélhetés biztosítása mellett az is szempont volt, hogy az így elköltött jövedelem élénkítheti a gazdaságot a nagyobb fogyasztáson keresztül.

 

Évekkel a katasztrófa előtt már szivárgott a vörösiszaptározó egy földrajztudós szerint

2017.01.24

 Szakértőnk szerint a nyilvánosan hozzáférhető képeken világosan látszik, hogy a tározó évekig eresztett, és nagy mennyiségű anyag folyamatosan távozott belőle. Szerinte az erre utaló formációk az év nagyobb részében szabad szemmel a helyszínen is látszódhattak, csak a különösen csapadékos időkben lehettek elárasztva. Azt is valószínűsíti, hogy a növényzet hiánya a gát tövében arra utal, hogy a vörösiszap kimosódott a tározóból.

A szakértő saját buzgalmából kereste ki a képeket, és vonta le következtetéseit, nem kérte fel rá senki. Eredményeit korábban megpróbálta megosztani hivatalos szervekkel is, de nem mutattak érdeklődést iránta. 

 

Négymilliárd eurót kapnak a spanyol hitelesek a bankjuktól

2016.12.26

 Az Európai Unió Bírósága viszont kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, miszerint a tisztességtelen kikötés semmisségéhez fűződő visszafizetési kötelezettség azon összegekre korlátozódik, amelyeket a kikötés tisztességtelen jellegét megállapító határozat kihirdetését követően jogalap nélkül fizettettek meg. Egy ilyen korlátozás a fogyasztók számára tökéletlen és elégtelen védelmet jelent, és nem biztosít olyan megfelelő vagy hatékony eszközt, amely a tisztességtelen kikötés alkalmazását megszüntetheti - mutatott rá a luxembourgi székhelyű bíróság.

 

Mégis megépülhet a felhőkarcoló Budapesten a Kopaszi -gáton

2016.12.08

 „A főváros térsége minden kétséget kizáróan Magyarország szeizmológiailag legveszélyeztetettebb része, mert hazai viszonyok között a legaktívabb területek közé tartozik, ugyanakkor az ország lakosságának mintegy egyharmada él ezen a viszonylag kis területen, ami a nagy népsűrűség mellett kiemelkedő építmény- és infrastruktúra-koncentrációval is jár. A földtani, geomorfológiai vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy – mint már említettük – a Dunaharaszti környezetében keletkezett földrengést az Ördög-árok törésvonalmozgása váltotta ki. Általánosan elfogadott tény, hogy ha egy törésvonal egy szakasza már gerjesztett rengéseket, akkor a teljes hosszán hasonló méretűekre kell számítani. Tekintettel arra, hogy ez a törésvonal a főváros alatt halad keresztül, ezért nemcsak Budapest déli határánál, hanem a város alatti fészekből is várhatunk földrengéseket. Ez a körülmény Budapest szeizmológiai helyzetét még veszélyesebbé teszi. 

 

Makrogazdaság » Adó Egyetlen ábrán megmutatjuk, mi az egyik legnagyobb baja a magyar adórendszernek

2016.12.02

 

A felmérésben feltételezett közepes méretű vállalkozásnak ugyanúgy 277 órát kell eltöltenie az adózással összefüggő adminisztrációs munkákkal, mint 2009-ben, vagyis ebben a tekintetben Magyarország hét éve egy helyben toporog.



Ezzel Magyarország az európai országok között a második legrosszabb teljesítményt nyújtja, ahogyan az az alábbi ábráról leolvasható: 

 

Az előre eltervezett bevándorlásról szóló 2000-ben megvitatott tanulmány

2016.11.21

 “Az európai emberekkel közölni kell és fejükbe kell verni, hogy szükség van a bevándorlókra” – írja a jelentésben az akkori francia elnökég. A jelentést megküldték az akkori tagországok vezetőinek és meg is tárgyalták a teendőket Marseielle-ben néhány hónap múlva. A miniszterek elfogadták a francia javaslatot mely szerint 79 millió 15 és 64 év közötti bevándorlót kell betelepíteni az EU-ba 2050-ig.

 

Meghosszabbítanák a kisföldalattit 50 méterrel. De minek?

2016.10.27

 A közgyűlés kikötötte, hogy a projektnek tartalmaznia kell a Deák tér, az Oktogon és a Hősök tere megállóinak kapacitásbővítését, továbbá két új állomás létrehozását: az 1-es villamosra történő átszállás érdekében a Hungária körút alatt, valamint a Duna-part könnyebb eléréséhez a Vigadó téren, amely a vonal új végállomása lenne. 
Hogy ez utóbbinak mi értelme van, az továbbra is talány. Egy ötvenméteres távolságra fekvő új megálló miatt fogják teljesen szétkapni a Belváros közlekedését alighanem hosszú időre. Ráadásul a kisföldalatti kéregvasút, azaz nem is fúrással, hanem jó eséllyel felszíni munkálatokkal fogják elvégezni a meghosszabbítást. És a Vigadónál még lesz hely a végállomási fordító vágányoknak? Tényleg. Ki nem tud 100 métert gyalogolni?

 

Hogyan működik a kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatán keresztül a modern pénzügyi rendszer?

2016.10.26

 Izland 2015 márciusában pontot tett az EU-tagság körüli, hosszú ideje tartó huzavona végére: nem csatlakoznak az unióhoz. Az országot térdre kényszerítő 2008–2009-es pénzügyi-gazdasági válság óta számos eredményt sikerült elérni, ráadásul a kormány új, történelmi lépésre készül: a kereskedelmi bankok kizárólag a jegybank segítségével nyújthatnának a jövőben hitelt.

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20

Következő »