Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elkezdik kifizetni a bajba jutott dolgozók bérét az európai kormányok

2020.03.25

Stubnya Bence

 

2020. március 25. 12:29• VILÁG

 

 

A múlt héten bejelentett magyar gazdaságvédelmi intézkedéscsomag tűzoltásnak elegendő, de ennél többre lesz szükség ahhoz, hogy elkerüljük a vállalatok tömeges csődjét és a munkanélküliségi ráta egekbe szökését.

 

 

A világban sokféle gazdaságpolitikai intézkedéssel próbálják enyhíteni azt a terhet, amit a munkavállalók számára a munkaerőpiac egy részének összeomlása jelent. Az Egyesült Államokban, Hongkongban és Szingapúrban a fő irány az alapjövedelem ideiglenes bevezetése. Magyarországhoz hasonlóan több országban is felfüggesztették a hiteltörlesztéseket (például az Egyesült Királyságban vagy Olaszországban) vagy a rezsi fizetését (Franciaországban).

Európa a munkaidő-rövidítés irányába indult el

Cikkünk írásakor gyűjtésünk alapján az Európai Unió 27 tagállama közül legalább 13-ben vezették be vagy terjesztették ki az államilag támogatott munkaidő-csökkentés valamilyen módját. Ennek az a lényege, hogy ha

a cégek vállalják, hogy leépítés helyett csökkentett munkaidőben foglalkoztatják tovább az alkalmazottaikat, állami támogatást kapnak a bérköltségeik csökkentéséhez.

Ez a szociálpolitikai intézkedés Németországból származik: bár ott már a 90-es években is megvoltak a jogi keretei, a munkaidő-csökkentés állami támogatása (Kurzarbeit) a 2008-as válságot követően futott fel. A támogatást a foglalkoztatók tudják igénybe venni, a munkaügyi hivataltól minden munkavállaló után az illető kiesett munkaidejére járó bér 60 százalékát kapják meg, amit kifizetnek a dolgozónak.

Financial Timesnak nyilatkozó közgazdászok szerint ez a megoldás jelentősen csökkentette a német munkaerőpiac sérülékenységét. A válság kezdetéhez képest 2009 májusára 7,9 százalékról 7-re csökkent a munkanélküliség Németországban, miközben az OECD-átlag 3 százalékpontot nőtt ugyanebben az időszakban. Emellett a Kurzarbeit hozzájárult ahhoz is, hogy a német gazdaság gyorsan talpra tudott állni a válság után.

A német parlament a járvány terjedése miatt hozott válságkezelési intézkedések keretén belül egyszerűsítette a támogatáshoz való hozzáférést pár héttel ezelőtt. Korábban azok a cégek folyamodhattak ilyen támogatásért, amelyek munkavállalóinak harmadát érintette a munkaidő-csökkentés, de most már a 10 százalékos arány is elég.

A német kormány arra számít, hogy 2,35 millió munkavállaló kap majd a támogatásból, ami jóval több, mint ahányan a 2008-as válság után részesültek belőle (akkor 1,4 millióan kaptak). A munkaügyi hivatal számára egy 26 milliárd eurós alap áll rendelkezésére, a német kormány úgy számol, hogy ebből most nagyjából 10 milliárd euró fog elfogyni.

A német kormány bejelentését aztán egymás után követték a Németországhoz hasonlóan erős jóléti állami hagyományokkal rendelkező országok: Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Spanyolország, Portugália és Olaszország gazdasági csomagjainak is részét képezte valamilyen módon az államilag támogatott munkaidő-csökkentési támogatás.

Azóta ugyanakkor olyan országokban is így döntöttek, ahol eddig nem volt ennek az intézménynek hagyománya: az Egyesült Királyságban és Csehországban 80, Bulgáriában 60 százalékos bérkiegészítést jelentettek be, Lengyelországban pedig a fizetés 40 százalékát finanszírozza meg az állam azoknál a cégeknél, amelyeknél a járvány miatt jelentősen visszaesik a bevétel. Az alábbi térképen ezeket az intézkedéseket szedtük össze.

Úgy néz ki tehát, hogy az Európai Unió országai ebbe az irányba indultak a válságkezeléssel, ezért ebben a cikkben azt járjuk körül, hogy miért lehet érdemes a magyar gazdaságpolitikusoknak is megfontolniuk ennek a bevezetését. Először azt vesszük végig, hogy miért van egyáltalán szükség a munkahelyek megtartására ahelyett, hogy hagynánk, hogy tömegek váljanak munkanélkülivé. Ezután azt, hogy a magyar gazdaság szerkezete miért teheti indokolttá, hogy pont ezt a megoldást alkalmazzuk.

Miért védjük meg a munkahelyeket?

A jelenlegi helyzetben a korábbi gazdasági válságoknál használt fogalmak gyakran nem is értelmezhetőek igazán. Az államilag támogatott munkaidő-csökkentésnek például a fő célja nem a keresletélénkítés. Most nem működik a közgazdászok által multiplikátorhatásnak nevezett mechanizmus. Hiszen a háztartások a gazdaság kínálati oldalának leállása miatt nem is tudnák elkölteni az állam által garantált pluszpénzt, ami az elmélet szerint a gazdasági ciklusban enyhíteni tudja a visszaesést.

 

Ahogy a Nobel-díjas Paul Krugman fogalmazott,

„annak, amivel szemben állunk, csak egy része hagyományos értelemben vett recesszió, amit költségvetési és pénzpolitikai eszközökkel lehet ellensúlyozni. A maradék része egy természeti katasztrófa, ahol a kormány feladata, hogy segítse a családokat a gazdasági nehézségek átvészelésében, és nem az, hogy visszaterelje őket a munkaerőpiacra”.

A természeti katasztrófa mellett a másik analógia a II. világháború szokott lenni, amikor közgazdászok mostanában arról írnak, hogy a 2008-as válság helyett mire hasonlít sokkal inkább a járvány okozta helyzet. A háború alatt minden kormány hatalmas pénzeket mozgósított hadicélokra, miközben a hadigazdálkodás a fogyasztást és a béreket is visszafogta. A jelenlegi helyzetben a kormányok szintén jelentős erőforrásokat mozgósítanak az egészségügyi kapacitások növelésére és arra, hogy lehetővé váljon a közösségi távolságtartás, ami a járvány okozta halálesetek csökkentésének egyik kulcsa. Ahogy az egyik befolyásos amerikai monetáris politikus, James Bullard fogalmazott, 

a gazdaság leállítása nem recesszió, hanem beruházás a túlélésbe.

A fogyasztás jelenleg szintén korlátozott, ahogy a bérek is, bár mivel a fél gazdaság leáll, itt egy jóval komplexebb munkaerő-piaci helyzetről van szó, mint a háborúknál.

2008-hoz képest a helyzetet az is bonyolítja, hogy amíg akkoriban egy cél, a normális állapothoz való visszatérés érdekében kellett alakítani a gazdaságpolitikát, jelenleg egyszerre két egymással ellentétes célt kellene elérni: egyrészt minimalizálni a halálesetek számát, másrészt elérni, hogy a gazdaságban minél kevesebb hosszú távú veszteség keletkezzen, hogy minél kevésbé legyen fájdalmas a járvány utáni újrakezdés.

„Az ideális gazdaságpolitikának egyszerre kellene növelnie és csökkentenie a gazdasági kibocsátást, ráadásul a megfelelő tempóban. Ilyesmire soha senki nem készített fel bennünket”

– írta a blogján Tyler Cowen, a George Mason University professzora a Marginal Revolution blogon.

Ahogy arra Cowen is utal a posztjában, mindezt ráadásul úgy kell kivitelezni, hogy a válság hatásai gyökeresen eltérőek lehetnek attól függően, hogy melyik iparágról van szó. A turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés, szórakoztatóipar, közlekedés szinte teljesen lenullázódott, az egészségügyben, kiskereskedelemben viszont hatalmas kapacitáshiány van, mert jóval nagyobb igény van a szolgáltatásaikra, mint a járvány előtt.

Amikor a járvány munkaerő-piaci hatásait enyhítő intézkedésekről gondolkodunk, hasznos lehet az a megközelítés, amiről Branko Milanović, a City University of New York professzora írt nemrég a blogján.

Ő négy csoportra osztotta fel a munkaerőpiacot:

  • Az első két csoportba az egészségügyi és kiskereskedelmi dolgozók tartoznak, az ő munkájuk kereslete megugrott a járvány hatására.
  • A harmadik csoportba a gyári dolgozók tartoznak, az ő munkahelyeik tömegesen kerülnek veszélybe most.
  • A negyedik csoportba pedig az értelmiségi szakmák gyakorlói – például tanárok, mérnökök, grafikusok – tartoznak. Az ő jövedelmüket rövid távon nem érinti jelentősen a helyzet, hiszen ők tudnak távmunkát végezni.

Milanović szerint a döntéshozók szempontjából az a cél most, hogy a harmadik csoportba tartozók otthon maradjanak, és ne terjesszék a vírust, de ne is csökkenjen egy bizonyos szint alá a jövedelmük.

Ezt el lehet érni úgy is, hogy ha az állam direkten pénzt küld minden állampolgárának, de Milanović felosztása alapján látszik, hogy erre nincs mindenkinek egyformán szüksége. És el lehet érni úgy, ahogy Európában egyre több ország próbálja, tehát a munkaidő-csökkentés állami támogatásával. A dán intézkedésekről az Atlanticnek nyilatkozva az Aalborg Egyetem professzora, Flemming Larsen azt mondta, a dán kormány elképzelése az, hogy bár egy ilyen intézkedés elég drága, jóval drágább lenne, ha tömeges elbocsátások kezdődnének, és a gazdaságot a romjaiból kellene újraépíteni.

Miért pont ezt kéne Magyarországon használni?

Magyarországon több szempontból is előnyös lehet a munkaidő-rövidítés alkalmazása. Ahogy azt Alexander Hijzen, az OECD közgazdásza a Financial Timesnak elmondta, Németországban a munkaadók anyagilag is érdekeltek abban, hogy megtartsák a szakképzett munkavállalóikat, ugyanis a német cégek sokat invesztálnak a dolgozóik képességeinek fejlesztésébe, így ha fel kell mondaniuk az alkalmazottaiknak, akkor a képzésre költött pénzt is bukják. Magyarország a német ipar perifériájaként bőven rendelkezik hasonló, szakképzettséget és cégspecifikus lokális tudást igénylő munkahelyekkel.

A lehetőség rendelkezésre állása persze nem jelentené azt, hogy minden munkavállalót rövidített munkaidőre küldenének. Veszteségminimalizálás szempontjából viszont fontos intézkedés lenne, jelenleg ugyanis az ipari cégek egyelőre kényszerszabadságra küldik a munkavállalóikat, ami pár hétig jelent csak megoldást, és jelenleg úgy néz ki, hogy ennél hosszabb leállásra kell felkészülnünk.

A Kurzarbeit másik előnye, hogy nagyon rugalmas, ha a programhoz tartozó bürokráciát megfelelően alakítják ki. Ez a jelenlegi helyzetben különösen fontos lehet. A cél most az, hogy a gazdaságot „lélegeztetőgépen tartsuk” vagy „lefagyasszuk”, hogy időt nyerjünk olyan megoldások kialakítására, amik hosszabb távú megoldást jelentenek a járvány terjedése ellen.

Ez – ahogy arról a Nobel-díjas Paul Romer és Alan M. Garber a New York Timesban nemrég írt – lehet a fertőzöttek és az antitesttel rendelkező gyógyultak felkutatására irányuló tesztelési kapacitás sokszorosára növelése. Vagy a védőfelszerelések gyártásának radikális gyorsítása annak érdekében, hogy a gazdaság minél nagyobb részében ilyennel tudjuk ellátni a munkavállalókat, hogy azok vissza tudjanak menni dolgozni.

A rugalmasság azt is elősegíti, hogy a cégek alkalmazkodni tudjanak a termelés időről-időre visszatérő szüneteltetésére, ha eljutottunk abba az időszakba, amiben a londoni Imperial College tanulmánya szerint már elég lesz csak váltogatni a társadalmi távolságtartás szempontjából szigorúbb és lazább időszakok között.

Ebben az esetben egy cég az állami támogatások segítségével jóval könnyebben át tudna vészelni egy olyan időszakot, amikor egy dolgozó megbetegedése miatt a munkavállalók jelentős része karanténba kényszerül.

A program alkalmazása ráadásul közigazgatási szempontból sem megoldhatatlan feladat: Arindrajit Dube, a Massachusettsi Egyetem professzora nemrég publikált cikkében részletesen bemutatta, hogy az Egyesült Államokban hogyan lehet átalakítani a munkanélküli segélyt úgy, hogy a Kurzarbeithoz hasonló funkciókkal bővüljön. Mindez arra is lehetőséget ad, hogy a jelenleg túl rövid ideig járó magyar munkanélküli segélyt meghosszabbítsák, és a feltételeit lazítsák, ugyanis sajnos még abban az esetben sem minden munkavállalót akarnak majd megtartani a cégek, ha az állam besegít a bérköltségekbe.

g7.hu/vilag/20200325/elkezdik-kifizetni-a-bajba-jutott-dolgozok-beret-az-europai-kormanyok/