Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


INDEX: Kártyavárként omolhat össze a civilizáció

2019.11.01

 https://index.hu/techtud/2019/10/31/klimavaltozas_forro_fold_metan_aszaly_felmelegedes_felelos_ertelmiseg?fbclid=IwAR39ALmUNLJAO0tKJjEZwVqPfo5WK2h0CHTFkqzkcWfPR8A2Y105t8h4iI0

Kártyavárként omolhat össze a civilizáció

Vida Gábor

 

KOLOZSI ÁDÁMKÖVETÉS

2019.10.31. 22:46MÓDOSÍTVA: 2019.10.31. 23:25

 

 

Lázas semmittevésben van a világ, ezerszám tartanak hiábavaló konferenciákat, a hatásuk azonban nulla – kissé fura ezt éppen egy konferencia bevezető előadásában hallani, de a klímaválság már csak ilyen ellentmondásos dolog. Miközben egyértelmű tudományos konszenzus van az ember által okozott éghajlatváltozásról, és a következő évtizedekre vonatkozó előrejelzések egyre borúsabbak, a klímaügy körül a média tele van álvitákkal, hömpölyögnek a tudományos evidenciákat relativizáló álmegoldások, egyszerre túl sok és túl kevés információ kering az utóbbi egy-két évben berobbanó témáról.

Erről persze legkevésbé a konferenciák tehetnek, és azokon a hasonló alkalmakon, amiken az utóbbi időben részt vettem, úgy tűnt, nagyon is szükség van még az alapszintű tájékoztatásra is. A „lázas semmittevés” diagnózisát most csütörtökön Vida Gábor biológus állította fel annak kapcsán, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás a szólamok ellenére egyelőre nem hogy nem csökkent, még növekszik is évről-évre. „A gazdasági növekedés közben a Föld fikarcnyit nem nő, a természet bajban van. A bioszféra 10 millió éves távlatban regenerálja magát, de az embernek nincs ennyi ideje” – mondta a felelős értelmiségnek a Széchenyi-díjas akadémikus.

A klímaváltozás itt és most történik, nem valamikor a távoli jövőben

– mondta klímakonferenciájuk felvezetőjében Pálinkás, és arról beszélt, hogy ezt a teljes társadalompolitikának figyelembe kell vennie, minden egyes szakpolitikának. „Ezekben a kérdésekben közös álláspontot kell kialakítani akkor is, ha egyébként vannak politikai és ízlésbeli különbségek” – fogalmazott az Orbánékkal a 2018-as választás után szakító tudománypolitikus.

Pálinkás József

Pálinkás József

Fotó: Csomor Ádám / Index

A Forró Föld felé

A konferencián egyszerre volt szó a klímaváltozásról és annak hatásairól természet- és társadalomtudományi, politikai szempontból, és Vida Gábor nem óvatoskodott, amikor lefestette a kilátásokat. „A különálló tényezők a globális rendszerben egymást felerősítve, hirtelen nem várt változásokon keresztül egy katasztrófa lehetőségét vázolják. Nagy az esélye, hogy a pleisztocénból átléptünk egy másik, a „forró Föld” ciklusba.” Ebben olyan tartományba emelkedhet a hőmérséklet, aminek az egész emberiség nem képes elviselni a hatásait. Vida azt hangsúlyozta, hogy emberi hatás nélkül most éppen egy jégkorszak felé kellene haladnunk, ehelyett a szén-dioxid-szint olyan mértékű, amire nem volt példa egymillió éve.

A legrosszabb forgatókönyvek szerint elérhetjük az eocén szintjét, amikor az Antarktiszon erdők, Grönlandon pedig pálmák nőttek, és mivel nem volt jég, sokkal magasabb volt a tengerszint.

A biológus szerint most még kiugorhatnánk, „a forró Föld állapot” még elkerülhető lenne, de a mostani gazdasági rendszerben nincs megoldás, csak látszatmegoldások. „Bár fenntartható fejlődésről beszélnek, a világ mai állapota fenntarthatatlan.”

Mad Max a kártyavárban

„Egyszerűen nem tudjuk megállítani a klímaváltozást, még lassítani sem eléggé, csak tompítani a hatásokat” – kezdte a háttérben egy tűzgolyóként lángoló földgolyó képével Szathmáry Eörs, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vezetője, aki szerint a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új betegségekről kellene sokkal többet beszélni, és így is tett: régi betegségek feltámadása, új helyeket elfoglaló kórokozók, vízzel, étellel, levegővel, szexszel, lényegében mindenhonnan és minden módon terjedő patogének.

Szathmáry Eörs

Szathmáry Eörs

Fotó: Csomor Ádám / Index

Az egyetlen relatíve jó hír, hogy prognózisa szerint legalább nem egy Androméda-törzs típusú, hirtelen beütő, mindent letaroló fertőzés végez majd velünk, inkább sok, relatíve kisebb hatású betegségre kell felkészülni. Erre szolgálna az a Stockholm-protokoll, ami Szathmáry szerint egymilliárd euróból már érdemi eredményeket mutathatna fel az új kórokozókkal szembeni harcban.

Nem a bioszféra van általában veszélyben, és nem is a Homo Sapiens, mint faj, hanem a technológiai civilizáció, ami viszont olyan könnyen összeomolhat, mint a kártyavár.

A nem túl szívderítő előrejelzés szerint 2050 körül várható, hogy az emberi populáció elég rövid idő alatt megfeleződik, magyarul több milliárd ember fog meghalni. „A városok, ahol addigra a világnépesség 70 százaléka lakik majd, különösen veszélyeztetettek. Ha nagy baj van, egy nagyvárosban egy hét alatt kezdik gyilkolni egymást az emberek” – dobta fel a hangulatot Szathmáry Eörs, hogy aztán a Fermi-paradoxon (miért nem találkozunk lépten-nyomon földönkívüliekkel, ha potenciálisan rengeteg, a miénknél fejlettebb idegen civilizáció alakulhatott ki az univerzumban) legvalószínűbb feloldásával fokozza még tovább: a civilizációk a technológiai érettség bizonyos fokán egyszerűen kinyírják magukat, és mi is éppen efelé tartunk.

A planetáris határ, amin túl nincs visszaút

Ennek a vízügyi következményeiről, villámárvizekről és kegyetlen aszályokról beszélt elsősorban Szőllősi-Nagy András hidrológus, azzal az alapvetéssel, hogy az eddigi vízgazdálkodási gyakorlat nem fenntartható. Az éghajlat átalakulása miatt a hatvanas évek óta elkezdett megborulni és felgyorsulni a vízciklus, a világ pedig „exponenciálissá vált”. Minden exponenciális sebességgel változik-pusztul a környezetben, az állandóságnak vége, pedig mérnökök generációi ebből indultak ki – hallhattuk. „A geológusok ugyan vitatják, de az antropocén egy új időszak. Mindent megváltoztattunk, és lassan elértünk a planetáris határokhoz, amikor a folyamat visszafordíthatatlan és menthetetlen” – mondta Szőllősi-Nagy, és arról beszélt, hogy a korábban 200 évente egyszer érkező árvizek ma már húsz évente jönnek.

A fülükig ér a víz, a politikusok mégis a napig vitatkoznak, hogy mi a teendő. Ez nem hitvita.

A hidrológus, aki szerint meg kell változtatnunk az összes tervezési módszert, leginkább a mesterséges intelligenciában és a korábban elképzelhetetlen számítási kapacitásokban bízik, de ezekkel együtt is, azt mondja, egy sereg olyan dolgot kell megtennünk, amit idáig nem mertünk: sokkal több tározóra van szükség, el kell mennünk a digitális vízgazdálkodás felé, és Magyarországon is vissza kell építenünk azokat a tudományos kapacitásokat, amiket az elmúlt években megszüntettek, „különben bokán lőjük a nemzetünket”.

Szőllősi-Nagy András

Szőllősi-Nagy András

 

Fotó: Csomor Ádám / Index

 

Bugyog a metán

Azt a Magyarországot, amit a klímaelőrejelzések szerint szintén nagyon erősen sújt az éghajlatváltozás. Nem annyira, mint a legdurvábban érintett északi sarkvidéket, de mivel az északi félteke és a kontinentális általában is jobban melegszik majd más régióknál, Közép-Európa sem kivétel.

Erről Bartholy Judit, az ELTE meteorológia tanszékének vezetője beszélt előadásában, kiemelve, hogy nálunk főleg a nyarak fognak melegedni és válnak szárazabbá, miközben gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek: ami idáig 20 évente egyszer fordult elő (például az extrém meleg), az a század végén akár minden évben is jöhet. Még az optimista becslések szerint is 4-7 fokkal lesznek forróbbak a nyári kánikulák a mostaniaknál – mondta.

Az utóbbi öt év a modern kori történelem öt legmelegebb éve volt. Nem kicsit leng ki az inga, hanem soha nem látott globális anomáliák vannak az időjárásban. Válaszút előtt állunk.

Amitől még rosszabb a helyzet, hogy a metán Bartholy Judit elmondása szerint nem úgy viselkedik, mint korábban gondolták, még érzékenyebben reagál a növekvő hőmérsékletre. Az olvadás miatt óriási metánrobbanások vannak Szibériában és Kanadában, műholdas felmérésekkel pedig 7000 olyan kúpot azonosítottak, amelyek robbanás előtti állapotban vannak, de az olvadó permafrosztban a sekély tengerekben is „bugyog a metán”. Nem tudni, ez mennyi metánt juttat majd a légkörbe, de biztos, hogy sokat.

Bartholy Judit

Bartholy Judit

Fotó: Csomor Ádám / Index

Nincs B-terv, mert nincs B-bolygónk

– idézte a meteorológus Ban-Ki-Mun volt ENSZ-főtitkárt.

Ahhoz, hogy 2 fok alatt maradjunk, Bartholy szerint szinte holnaptól kellene 80 százalékkal csökkentenük a kibocsátásunkat, amihez minden szektorban jelentős és példátlan változásokra lenne szükség, ahogy minden ember életében is alapvető szemléletváltásra.

A balek-probléma

Ez az, amire egyelőre elég csekély esély látszik. Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatója a kollektív cselekvés alapproblémáját látja a klímaügyben, azt, hogy az egyéni érdekek mást diktálnak, mint ami a közösségnek jó lenne. „Ha a többiek nem autóznak, én nyugodtan autózhatok, ha meg a többiek nem tesznek semmit, akkor én egyedül úgysem tudok változtatni” – hozott erre egy jellegzetes, önfelmentésre is használható példát.

Ez egy  természetes ellentmondás, a ha csak én változtatok, balek leszek problémája –mondta Boda, és ennek a működését a társadalomkutatási adatok is szemléltetik. Miközben a magyar adatok is azt mutatják, hogy nőtt a környezeti tudatosság, az emberek 56 százaléka pedig a saját, személyes felelősségének is tudatában van (nagyjából hasonló eredményeket hozott az Index klímás kérdőíve is), csak 4-6 százalék állítja, hogy ő személyesen változtatott az életmódján, fogyasztásán – pedig a válaszolók nagy része szerint a klímaváltozás elsősorban az egyéni életmódon múlik.

Boda Zsolt

Boda Zsolt

Fotó: Csomor Ádám / Index

A kutató úgy látja, hogy a probléma tudatosítása nálunk is alakul, de a megoldások felmutatása és a politikai elköteleződés hiányzik. „Nem elég a sokat emlegetett oktatás, kellenek a megoldások és a politikai változások is”, a politikai hangsúlyok átalakulása, például a kormányé, amelyik megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, de a közvélemény változását érzékelve esetleg mégis elkezd figyelni a problémára.

A riadóztatás és lelkesedés után konkrét lépések kellenek, különben kihal az érdeklődés.

Alibivilág

„A jövő az elvesztegetett évtizedekként fog beszélni a korunkról, amikor még tehettünk volna valamit, mégsem tettünk semmit” – összegzett Lányi András. Az ökológus-filozófus-író a semmittevés alibijeit sorolta: a technooptimisták biztosak benne, hogy mindent megold a technológiai fejlődés – „hogy ezt a katasztrófát idáig a technológiai fejlődés csak súlyosbította, nem veszik tudomásul”.

A közgazdász azt mondja, nem kell pánikba esni, árazzuk be a költségeket – de az ember-természet kapcsolat, hangsúlyozta Lányi, alapvetően nem gazdasági, hanem létkérdés számunkra.

A moralista alibije, aki melldöngetve mondja, hogy mindenről mi tehetünk, a mi fogyasztási mániánk. Ezzel egy pillanat alatt teszi a tömegeket a környezetvédelem ellenségévé, és nem is igaz: valójában nem a fogyasztó diktál, ezzel magának a rendszernek a működéséről terelik el a figyelmet.

Lányi szerint az is egy újabb alibi azonban, hogy egyéni szinten nincs megoldás, csak a világ hatalmasságai hozhatnak nemzetközi konferenciákon érdemi döntéseket. „Őszintén szólva ez a legkevésbé valószínű, a globális elit a rendszer haszonélvezőjeként a legkevésbé érdekelt a változásban.” A radikális populista alibije pedig, hogy mindenről ők tehetnek – „de rettenetesen téved szegény, hiszen ha valamire nincs hatalma a politikusoknak, az ennek a rendszernek a megváltoztatása, az ő hatalmuk is addig tart, ameddig a rendszer, ők is ezt szolgálják, mint mi, a kis fogyasztók”.

Lányi András

Lányi András

Fotó: Csomor Ádám / Index

Mi fog akkor történni? Hát ami szokott –   mondta lakonikusan Lányi, a szokás pedig szerinte az elbukó birodalmak alá temetett civilizációk valósága, de az azokról leváló kisebb közösségeké is, így hát az ő felfogásában az ökológiai mozgalom a helyi közösségek önrendelkezéséért folytatott szabadságharc, „a hely helyreállítása”.