Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy jogvédő írása a tranzitzónák bezárásáról, és a válaszom

2020.05.23

 


Júlia Míra Lévai

A dokumentálás kedvéért.

A miniszterelnök ma reggel azt állította, hogy ha majd ezután migránsok tömegei kényszerülnek sorban állásra például a belgrádi nagykövetségnél, mert már csak ott adhatják be „az igényüket” (magyarul: menedékkérelmüket), azt a helyzetet egyáltalán nem ő hozta létre. Ez azért lesz így, mert „így döntöttek Brüsszelben”.

Erre a Magyar Rádió stúdiójában ülő (megfelelő kifejezés ide képzelendő)-nak-nek nem akadt fenn a szeme, és nem tette föl az ide illő kérdéseket.

És bár ez munkaköri kötelessége lett volna, még véletlenül sem látott neki, hogy tisztázza a rádió hallgatósága előtt: ez a legkevésbé sincs így. Hiszen túl azon, hogy a témában meghatározó végzést nem Brüsszelből küldték, hanem a Luxembourgban székelő Európai Bíróságtól (tessék, itt van, a miniszterelnök úr is el tudja olvasni, hiszen a kérdező számított a témára és odakészítette a másolatot), abban szó sincs a migránsok külképviselethez való irányításáról. Ez utóbbi ugyanis kizárólag a magyar kormány azon döntéséből következik, amellyel úgy cselezte ki az eus végzés révén rá háruló kötelezettségeit – t.i. hogy azonnal engedje ki a rabként ott tartott menedékkérőket és vizsgálja meg a kérelmüket –, hogy megszüntette a határnál a tranzitzónát. Ennek másolata is itt van, tessék.

Mindezzel kapcsolatban még azt is meg kellett volna kérdeznie a miniszterelnöktől, hogy vajon miért nem engedi meg az Idegenrendészeti Hivatalnak, hogy annak munkatársai annak rendje s módja szerint elvégezzék a munkájukat, és átvilágítva a két menekült család tagjait, döntsenek a menedékkérelmük jogosságáról.

– Talán ismeri a tranzitban fogva tartottakat, és biztos benne, hogy azok ellenséges szándékkal jöttek ide?

– Esetleg megrendült a bizalma a szóban forgó állami intézményben, és kételkedik abban, hogy jól el tudják végezni a munkájukat?

– Hogy oldja meg, hogy a külképviseleteknél legyen elég tolmács, jogász és egyéb, a migrációs témákban járatos szakember, aki dönteni tud a menedékkérelmek tárgyában? Az állam most kitelepít ilyeneket, minden külképviseletre? És ez hány milliárdjába kerúl majd az országnak? Vagy nem kellenek ilyenek ehhez?

– Nem fél-e attól, hogy ezzel a nyilvánvalóan törvényellenes lépésével ismét az uniós jogvédők haragját fogja magára zúdítani?

És még folytathatnám.

Ehelyett viszont az ott ülő (itt ismét egy megfelelő kifejezés)-tól,-től ezt a kérdést kapta, közvetlenül a Belgrádban sorban állók képét felrajzoló mondata után:

– De a brüsszeli bürokraták nem látják, hogy ez így nem jó?

Na most amíg egy így marad, addig minket mindennap korlátlanul el fog árasztani az ország miniszterelnökének szájából ömlő, mocskos hazugságáradat, amellyel szemben továbbra sem tudunk semmi mást tenni, minthogy dokumentáljuk, egymásnak és az utókornak.

 

Megjegyzésem:

Gábor Szabó Azt, hogy az Európai Bíróság valóságos döntése mely városban született, talán jobban ismeri Orbán miniszterelnök úr. Nyilván az intézmény székhelyén adják ki a végzést. Mert például nálunk az Alkotmánybíróság hivatalos székhelye Esztergomban van, de senki sem véli, hogy ott hozzák meg a döntéseiket.

Nem cselezte ki a kormány a kötelezettségeit, megszüntette a tranzitzónákat, az ott lévő menekült státuszhoz folyamodókat szabad táborokban helyezte el, oda mennek, ahova akarnak. De mivel eleget kíván tenni Magyarország Kormánya a köztelezettségeinek, ezért biztosítja minden menedékkérő számára, a kérelem benyújtását. Ha sor lesz, azért nem a Kormány a felelős.

Az ártatlanság vélelmében feltételezhető, hogy a menedékkérők jó szándékkal érkeznek.

Tízen. Százan. Ezren. Tízezren. Egymillióan. Tízmillióan. Pakisztán népessége 212,2 millió fő, Banglades 161,4 millió fő, India 1 milliárd 353 millió fő(2018) és folytathatnám.

És ezekben az országokban többnyire nem úgy élnek, mint az itt emlegetett haragos jogvédők, akik a fürdőszobában le tudnak zuhanyozni és a hűtőből elő tudják venni az élelmiszert.

És egy kis változtatással: "Na most amíg ez így marad, addig NEM fog minket mindennap korlátlanul elárasztani az országba ömlő, migrásáradat, amellyel szemben továbbra sem tudunk mást tenni, minthogy odaállunk az ország határán a kerítéshez és dokumentáljuk egymásnak és az utókornak, nem hagytuk, hogy idegen népek megszállják Magyarországot."

Forrás: Facebook